A démon tó mérge

1. rész

A méreg

A kis falu melletti erdőben egy világosbarna hajú lány fut végig, őt pedig egy nála 11-12 évvel idősebb aranyszőke fiú követi. Boldogan kacarászva rohannak el a fák és bokrok között.

„Gyere, bratyó! Már majdnem ott vagyunk!"kiált hátra a szőkének a kislány, amire a fiatal bólintva felel.

„Végre élőben is láthatjuk Uchiha Madara király kastélyát!"ugrik egy nagyot örömében testvére, majd folytatja húgával együtt a futást.

Átvágnak a magas növényzet közt, és amikor már majdnem elérnék a várva várt épültet, a kastély egyik csúcsát is megpillantják, a fiú váratlanul lelassít. Kishúga észre sem veszi, hogy nagy testvére már nem követi, így rohan tovább.

A tizenéves megáll egy pillanatra. Dermedten kezd egy mély, átláthatatlan sötét lyukra bámulni, ami alig bújik meg a bokrok rejtekében.

A fiatal lassan közelíteni kezd felé, majd pár centire tőle megáll. Kíváncsian vizsgálgatni kezdi, egy kicsit húga után tekint, aztán ismét a lyukra bámul. Óvatosan kövekkel borított szélére fekteti tenyereit, és kissé félénken bekukucskál rajta. Addig nézegeti, figyelgeti, míg végül gyermeki kíváncsisága uralma alá nem hajtja. Leül a lyuk szélére, majd meglendíti magát, és belecsúszik.

Hosszas percekig csak suhan az átláthatatlan sötétségben. Hirtelen világosságot lát meg a végén, és végre kiér ebből a hosszú csúszdából.

A fiú fenékre érkezik, és jajgatva dörzsöli meg bevert testrészét. Pislog egy párat, majd körülnéz ott, ahová jutott.

Egy gyönyörű cseppkőbarlangba került. A cseppköveken lassan folyik végig a víz, majd csepp formájában az alatta elterülő tóba hull. A barlangban rengeteg kristálytiszta tavat talál a gyermek, amik mind rögvest elnyerik tetszését.

Lassan feláll a földről, majd az egyik ilyen tóhoz sétál. Ujjaival megérint léptei során egy pár cseppkövet is, aztán amikor már elér végre úti céljához, óvatosan letérdel a tó széléhez. Először csak nézegeti kristálytiszta felületén tükörképét, majd rászánja magát többre is. Felemeli egyik kezét, és lassan a vízbe mártja.

A csillogó folyadék gyengéden szalad végig ujjain, aztán markába fogva egy keveset a szájához emeli. Ha félve is, de belekóstol a vízbe. Édes, mennyei íze van, és szegényes szülőfalujában ilyen finomat még sohasem ízlelt.

Rögvest többet is vesz belőle. Élvezi az íze csodáit, s nem pazarol magának belőle egyáltalán.

Már épp azon gondolkodik, hogy kimászik innen, és kishúgának is megmutatja ezt a csodaszép helyet, amikor valami borzalmas nyilallás szalad végig az egész testén. A fiú fuldokolni kezd, majd pedig köhögni.

Lassan elvánszorog a csúszdaszerűségig, amin keresztül lejutott idáig, és megpróbál kimászni rajta. Lábai elgyengülnek, izmai alig bírják a megpróbáltatást, de a fiatal nagy nehezen mégis csak kimászik a lyukból. Mélyen veszi a levegőt, arcán izzadságcseppek folynak végig, és szíve esztelenül kalimpál a mellkasában.

Szemeivel egyre homályosabban lát, majd minden elsötétül a számára.

Fiú lassan magához tér, és már nem a földön fekszik, hanem a jól ismert ágyában. Rögvest felül, de a hirtelen hátába nyilalló fájdalom visszaparancsolja. Ismét nehezen veszi a levegőt, gyengének, és hasznavehetetlennek érzi magát.

„Nézd, nagymama! A bratyó végre felébredt!"hallja meg drága kishúga hangját az ajtó felől, és már fordítja is felé a tekintetét.

A testvére aggódóan néz vissza rá, majd amikor egy öreg néni jelenik meg mellette, a bátya ágyához sétál a hölgy társaságában.

„Jól vagy, testvérkém?"kérdezi félénk, és aggódó hangon a kislány, amire a fiú nagy nehezen bólint egyet. A gyermek felnéz az öreg asszonyra, aki sóhajtozva megrázza a fejét.

„Jaj, Shukaku. Mindig csak a baj van veled."mondja a nagymamájuk, majd letérdel idősebb unokája ágya mellé.

„Mi történt velem, nagymama?"kérdi halk, és kimerült hangon a szőke hajú fiú.

„Ittál a falunk melletti erdő démon tavából."

„Démon tavából?"ismétli értetlen összeráncolva a homlokát Shukaku, amire a nagymamája bólint egyet válasz képpen.

„Igen. Abban a tóban egy démon lelke lakozik, akit még drága jó anyátok zárt el, hogy többé ne jelentsen veszélyt a falura nézve, és sajnos… ebben is lelte a halálát. De legalább szent papnőként halt meg."bámul fel egy kicsit a mennyezetre az öreg hölgy, majd lehunyja szemeit, és az idősebbik unokájára szegezi égkék szemeit. „Shukaku, ennek a tónak a démoni lelke megmérgezett téged, és hamarosan el fogja pusztítani a lelkedet. Sajnálom unokám, de számodra már nincs sok hátra."

Az aranyszőke hajú fiú szemei kikerekednek, és kishúga sírva borul az ágyára.

„Nem akarom, hogy meghalj, bátyám! Anya, és apa is meghaltak, nem akarom, hogy még valakit el kelljen veszítenem!"potyognak megállíthatatlanul szemeiből a könnyek.

A nagymama szomorúan néz unokájára, majd megkéri, hogy üljön fel egy pillanatra. Lassan felhúzza a fiú hátánál a felsőjét, és a fiatalabbik gyermek számára is megmutatja, a most már hátán ékeskedő hatalmas kék mosómedve jelet.

„Amikor ez az egész testedet beborítja… ütött az órád."húzza le óvatosan a tizenéves felsőjét.

„Semmit sem lehet ellene tenni?"kérdezi reménykedve Shukaku, amire nagymamája először nem is válaszol.

„Létezik egy megoldás."kezdi halkan az öreg néni. „Egy démon mérgére csak egy másik démon találhat gyógyírt. Nem messze a királyunk kastélyától található egy hatalmas nagy erdő, jobban mondva a fekete erdő, amiben ott lakozik a kilencfarkú róka démon. Ő talán segíthet rajtad drága gyermekem. De jól jegyezd meg…"emeli fel figyelmeztetően a mutatóujját"Ha egy démon segít neked, cserébe mindig kér is valamit."engedi le lassan a kezét.

Shukaku bólint egy nagyot, és gyengéden megsimogatja kishúga fejét. „Ne félj, Lilin. Minden rendbe fog jönni. Felkeresem azt a démont, és mindent rendbe hozok."mosolyodik el magabiztosan, amire a lány némileg megnyugszik.

Egy kis pihenés után már talpon is van a fiú. Egy fekete ujjatlan felsőt ölt magára, ami alatt egy félujjas világoskék vékony pulóvert ránt. Nadrágja hosszú, sötétkék színű, a végénél fehér kötésekkel. Kinézete olyan, mint egy ifjú szerzetesé. Természetesen szalmakalapját sem felejti ki. Hátára egy íjat és egy jó pár nyilat fesz fel, amikre bármikor szüksége lehet majd útja során.

Fapapucsa halkan kopog, amikor találkozik a földdel, majd amikor a fiatal megáll faluja nagykapujánál, lassan maga mögé tekint. Nagymamája és kishúga sok szerencsét kívánnak neki, miközben integetve búcsúznak el a fiútól.

„Vigyázz magadra, bátyám!"kiált neki könnyes szemekkel az alig 6 éves Lilin.

Shukaku visszainteget a kistestvérének, és nagymamájának, majd neki vág hosszúnak ígérkező útjának.

Az első történetem. Remélem annyira nagyon nem volt rossz, vagy igen? Nem, ugye, hogy nem? :)