-Siess már

- Siess már!- morogta Mark az ajtóban

- Hova?! Van még két egész percünk, hogy elhúzzuk innen. – válaszoltam és kihúztam egy újabb fiókot.

- Megvan! – lengettem a keresett aktát diadalmasan a fejem felett.

- Akkor azt hiszem, mennünk kéne – monda Amy, de látszott rajta, hogy gondolatban egészen máshol jár… Megint.

- Amy legalább akkor legyél itt szellemileg, amikor épp a Minisztérium Titkosított Aktái közé, törünk be!

- Igazság szerint épp kitörni próbálunk – kotyogtam közbe.

- Na jó! Elegem van belőletek! – azzal Mark megragadva minket kivonszolt az előcsarnokba. Hirtelen egy mély zúgó hang ütötte meg a fülünket.

- Mi a frász ez? – kérdetem.

- Ja ez! Ez csak a minisztériumi riasztó - mondta olyan nyugodtan Amy mintha csak azt, mondaná: ˝Gyerekek ma a kobold felkelést fogjuk átvenni!˝

Marknak azt hiszem elege lett belőlünk, mert a következő pillanatban már az ajtó felé tartott.

- Futás! – kiáltotta még vissza nekünk. Amyvel egymásra néztünk. A búgó hang egyre hangosabb lett. Mi meg Mark után sprinteltünk.

Lihegve értünk a Motelbe, ahol a többiek már vártak.

- Siker? –kíváncsiskodtak

- Ja, bár a riasztó megszólalt – motyogta Mark.

- Ez olyan jellemző rátok… Ha én ott lettem volna! – mosolyodott el Jake és beletúrt fekete hajába.

- Pofa be Jake! Nehogy a végén ránk szakadjon a plafon a hatalmas egodtól! – vágtam vissza

- Na jó mutasd azt az aktát. – nézet rám aranyos mogyoró barna szemeivel Alex. Én meg az asztalra dobtam az aktákat… Várjunk csak, AKTÁKAT ?!

- Te idióta kettőt hoztál ! – rivallt rám Jake.

- Biztos volt rá oka! – mosolygott rám biztatóan Emily.

- De kié a másik?

- Passz…

- Talán ha elolvasnád…- gúnyolódott Jake.

- A neve Tom Denem…- vette el az asztalról Brian.

- Kit érdekel? Harryét mutasd! – Sam a kezembe nyomta az aktát én meg szó nélkül a zsebembe gyűrtem.

Alex kezébe vette a másik aktát, mi pedig köré gyűltünk, és olvasni kezdtük. Harry Potter múltja lassan feltárult előttünk… Nagyon sok érdekesség volt, és választ kaptunk azokra a kérdésekre, amiket eddig hiába tettünk fel bárkinek.

Épp ott tartottunk, amikor Harry Potter 15 éves lesz, és nyilvánosan hülyének nyilvánítják.

Ekkor vágódott be a motel ajtaja.

- Állj! Senki se mozduljon! –felkaptuk a fejünket és vigyorogva vettük tudomásul, hogy a" jó öreg auror barátaink" állnak az ajtóban.

- Tudhattam volna, hogy megint a ti kezetek van a dologban! Végül is kinek kéne Harry Potter aktája?

- Ugyan már, mi csak kíváncsiak voltunk! – Ez igaz volt. Nem hazudtam.

Elvette Briantől az aktát, engem, pedig a fülemnél fogva kivezetett a szobából.

- Most betelt a pohár! Elegem van belőled mag a bandádból!

Megpróbáltam szót érteni vele:

- Ejne nem kéne ennyire komolyan venni ezt, hisz maga is lehetett valamikor fiatal… Valamikor…

- Csönd legyen! - majd karon ragadva elhopponáltunk a házuk elé.

Az öreg illedelmesen bekopogott, és anya kivágta az ajtót, veszélyeztetve ezzel, az öregnek hatalmas orrának épségét.

- Zoey! Hát te meg hol a fenében voltál? – kiáltotta azon a ˝gyönyörű˝ sipító haján.

- A sárkány előbújt a barlangjából… – ironizáltam (csupán, azért hogy feldobjam ezt a hangulatot, de sajna senki nem értette)

- Asszonyom Zoeyt rajta kaptuk, amint elkobozott egy aktát.

- Visszaadtam volna, csak szépen kellett volna kérni! – Istenem ekkora felhajtást!

- Hogy mi? Na jó! Elég ebből! - nahát milyen sokan használják ezt mostanában… - Holnap elköltözöl Apád unokatestvéréhez, Pitonhoz!

,

„ Flammari

Tegyen egy kört a pálcájával először jobbról, majd balról!

Hatás: Elég, súlyos égési sérülés, halálos is lehet."

Hmm… Talán ezért tiltotta meg apa, hogy beleolvassak a könyvbe… De hát olyan egyszerű volt feloldani a letiltó átkot… Minek néz ez engem? Amatőrnek?

Mindenesetre Pitonnak kéne adnom a könyvet, de… olyan izgis!

Basszus! Már emelkedik a hajó! Mindjárt kikötünk. Nem, nem adom oda a könyvet csak úgy egy idegennek! Lássuk, mi van nálam… Á a törikönyvem! Ez jó lesz! Bár tippem sincs, hogy miért vannak nálam… Egy pálcaintéssel átváltoztatom a borítóját, az eredetit, pedig a tatyomba süllyesztem. Hagy tanuljon egy kis Amerikai történelmet…

A kabinból kilépve, magam után kezdtem rángatni a bőröndjeimet. Miért ilyen dög nehezek? Pedig alig van bennük valami… Hát én ezt nem értem!

A hajó kikötött, én, pedig a kikötőben állok, Xenoxal az ölemben.

A hajó még dudál egyet, és ismét lemerül.

Pitont várom. Hülye egy neve van az biztos... Vajon hogyan becézik? És hogyan nézhet ki? Biztos olyan, mint apa: szőke haj, kék szem.

Gondolataimból egy éles hang térít magamhoz:

- Csááámpááás! - süvít el mellettem egy göndör barna hajú lány, egy szép perzsacicust kergetve.

A kneazleom kiugrik a kezemből és a macska után, szalad.

- Xenox! – ordítom, és utánuk iramodok. Miért most kell ennek a dögnek csajoznia?

Nem igaz, hogy nem tud várni egy kicsit…

A sipítozós csajt hamar behozom, jóval gyorsabb vagyok nála.

Futás közben véletlenül nekiütközöm valakinek:

- Bocs, de nem szabad az utamba állni! Közveszélyes vagyok! – kiáltom még vissza. Aztán meglátom, hogy Xenox és a macsek egymást szaglásszák.

Megvagytok! – vetem rájuk magamat. Hamarosan mindkét állat a karomban ficánkol. Mikor megfordulok, még éppen látom hogy a göndör hajú óriási lendülettel nekirohan a pacáknak. Mivel pár méterre álltam, tisztán hallottam, hogy a lány ezt mondja:

- Elnézést… Én nem akartam… Bocsásson meg Piton professzor! – hebegte-habogta.

- Piton?! – ejtettem el az állatokat. Akkorát nyekkentek, hogy szerencsére (?) ezúttal nem mentek sehová.

- De hát neked szőkének kéne lenned – Upsz! Ez hangos volt? Mindketten döbbenten néztek rám.

- Neked meg a kikötőben kellene lenned! - válaszolta végül. A göndör csaj elég furán nézett ránk.

- Itt a macskád! – mutattam a földre.

- Öhm… izé…

- Granger kaparja össze a macskáját aztán, viszlát!

- Szabad ország! – neki is ugyanolyan joga van itt lenni, mint nekünk!

- Akkor én most megyek… – fogta menekülőre a dolgot Granger.

- Itt maradsz! Szépen megvárjuk, amíg Piton bocsánatot kér!

- Hogy mi? – mondták teljesen egyszerre

- Ugyan miért kérnék bocsánatot? Maguk rohantak belém.

- De az utunkba volt, és különben is mi már bocsánatot kértünk! Most maga jön! – Piton nagyot sóhajtott mielőtt megszólalt:

- Na jó, Zoey Hudson, ha nem tévedek…

- Aha.

- Jöjjön velem, hazamegyünk!

Az élet nem mindig kellemes, de lidércnyomásnak megjárja"

Keneazle: ez egy macskaszerű kisbestia, ahol már az egész (varázsló) világon megtalálható. A kneazle bundája foltos, pettyes vagy tarka, füle fetünően nagy, a farka az oroszlánéhoz hasonló. Okos önnáló, néha agresszív, de ha megkedveli gazdáját remek házikedvenc lehet belőle. Különleges képessége, az hogy felimeri az allatomos gyanús egyéneket és biztos ösztönnel hazavezeti eltévedt gazdáját. Keresztezhető macskával. A kneazle-t csak engedéllyel tartható, mivel külsejére felfigyelhetnek a muglik.

www.msjoplin.no/img/dyr/beastkneazle.jpg