Az éjszakai hűs levegő finoman megrezdítette a nyitott ablak függönyeit. A párkányon ülve merengtem, mikor a szél az arcomba csapva hozta felém az illatokat. Hegyi levegő és fenyő illata volt most az éjszakának. Vágyakozva felsóhajtottam és a keretnek döntöttem a fejemet, miközben szüntelenül a tiszta égbolton lévő csillagokat kémleltem. Olyan picik, távoliak, mégis idáig el ér a fényük, de mikor lehullanak, hupsz. Csak egy villanás az egész. Ők biztosan nincsenek megkötve a kötelesség béklyói által
A szabadságnak milyen illata van?
Talán ,mint frissen nyírt fűnek, picit kesernyés, viszont felfrissítő? Vagy akár a vatta cukornak, édes és tömény? Vagy mindenkinek másmilyen illatról villan be, hogy igen, ilyen illata van a szabadságnak?
Talán, majd egyszer megtudom, de az nem most lesz. A tétlen bambulást megelégelve lecsusszantam az ablak párkányról, mire a halk neszre is felmordult a párom.
Roderich-nek az alpesi havasokat és az ottani friss levegőt idéző aromája van. A könnyed természet illatát nehéz, büdös kölnikkel fedte el, amik most, hál' égnek, nem érződtek meg. Pedig nem csodálkoznék, ha alváshoz is felfújna magára azokból a förmedvényekből, hiszen arisztokrata, a vérében van az ilyesmi./p
Sajnos ilyenkor egy kicsit megvetően gondolok a férfire, nem értem meg még ennyi év házasság után se, hogy minek a cicoma, de gyorsan elhessegetem ezt az érzést. Hisz' szeretem őt minden nyűgjével és bajával együtt, ezt nem tudja senki sem megváltoztatni.
Csendesen odaosonok az ágyhoz és a takarót lehúzva Roderich fejéről a fülébe szuszogok, mire morogva fúrja bele a fejét a paplanba és kásás hangon dünnyögni kezd:
-Eliza, kérlek! Hagy aludjak még egy kicsit, egyébként is, éjszaka van.- morogja, és még jobban belefészkeli magát a huzatba, szint megfullasztja magát. Erre elmosolyodok, eszembe jut, hogy gyermekkorunkban is ezt csinálta, mikor elaludt és hiába próbáltuk Gilbert-tel felébreszteni. Igaz, akkoriban még mind abban a hitben éltünk, hogy én fiú vagyok, és nem voltak a fiúk ilyen kis mimózák velem szemben, mintha annyira óvni kéne.
Ugyan, Rod!-duruzsolok a fülébe.- Nem sokára itt a hajnal, nem akarod megnézni a napfelkeltét? Néhány kismadár szerint az még romantikusabb, mint a naplemente.-felemeli a fejét és bosszúsan fújtat egyet, de még mindig nem hajlandó kinyitni a szemét.- Na~, kérlek!- nógattam
-Nem.- jelenti ki egyszerűen és vissza ejti a fejét. Megforgatom a szemem és bele túrok a hajába, hátha erre reagál valamit. Semmi.
-Hát jó, akkor kénytelen leszek egyedül kimenni a kertbe és megnézni milyen csodás Napunk lesz!- ellejtek a szekrényem elé és elkezdek átöltözni.
Mikor a pizsama felsőt venném át, hirtelen nekisimul a hátamnak egy izmos has fal, és két kar fonódik össze a melleim alatt. Rod szuszogott bele a fülembe teljes éberségben. Csintalanul felmosolyogtam rá.
-Ha már felébresztettél, viseld is a következményét!- belecsókolt a nyakamba, mire elkuncogom magam, s megfordulva belesimulok az ölelésébe. Szeretem a napot úgy kezdeni, ha annak friss hegyi levegő és alpesi havas aromája van.