Éjfélre járt az idő, és House elmélyülten klimpírozott kedvenc zongoráján. A zongora tetejére oda voltak készítve a jó hangulat kellékei: egy üveg whiskey és egy teli üveg Vicodin. Szüksége is volt rá, hiszen fárasztó napja volt: egy alkalmazottja felmondott, és kettő visszajött. Ez egész jó eredmény – gondolta. Hirtelen csöngettek, és dokink egy pillanatnyi tétovázás után elment ajtót nyitni. Allison Cameron állt az ajtóban egy hatalmas bőrönddel.
- Ez aztán a meglepetés. Megmondtad Chase-nek, hogy elhagyod mert átállt az én oldalamra? - Remélem nem akarsz hozzám költözni. – gúnyolódott House.
- Úgy döntöttem, adok neked még egy esélyt elbúcsúzni.
- Nem szokásom sírva búcsúztatni az alkalmazottaimat.
- Eléggé meghatározó része voltál az életemnek.
- Eléggé bosszantó része voltál az életemnek.
- Egy kicsit sem bánt, hogy elmegyek?
- Nézdd, utánad is maradnak remek orvosok a kórházban. Jobban kétségbeesnék ha mondjuk Wilson, Cuddy vagy Formann akarna lelépni.
- Értem. Remélem azért barátok maradunk. – Cameron kezet nyújtott House-nak.
- Nincs szükségem barátokra. –mondta House, és nem fogadta el a felé nyújtott kezet.
- Te sosem változol!
- Én nem.
- Viszlát House.
- Viszlát.
Ez gyors volt – gondolta House, és ezzel be is csukta az ajtót.