Sasuke a bébi őrön átszűrődő szipogásra ébredt. Oldalra fordult, és miután látta, hogy felesége mélyen alszik, óvatosan kimászott az ágyból, majd lábujjhegyen elindult az ajtó felé. Amint kilépett, óvatosan behajtotta az ajtót, majd kislánya szobája felé vette az irányt.
Az ajtó nyílásának hangjára a szipogás felerősödött. Épp mikor már átcsapott volna sírásba, Sasuke a bölcső fölé hajolt, és szemben találta magát egyéves kislánya kutató szemével.
Saradának elsőre fogalma sem volt, hogy ki léphetett be a szobájába éjnek idején, ezért már épp sírni kezdett volna, hogy így segítségül hívja apját vagy anyját, de mikor ráeszmélt, ki is jött be hozzá, egy szempillantás alatt letett erről a tervről. A férfi arca – mint úgy általában – most sem tükrözött sok érzelmet, de ő mégis egy ragyogó mosollyal üdvözölte, és felé nyújtotta a kezeit. Sasuke félrehajtotta a fejét, mintha nem tudná, mihez kezdje, mire Sarada összevonta a szemöldökét, és még erősebben nyújtózkodott.
Sasuke – mint akinek villany gyúlt az agyában – benyúlt a bölcsőbe, és kiemelte kislányát, aki ezt egy elégedett hanggal jutalmazta. Maga elé emelte, majd tetőtől-talpig végignézte, hogy nem-e valami sérülés miatt ébredt fel. Sarada, amint édesapja elég közel emelte magához, kinyújtotta a kezét, és a férfi homlokához érintette.
Sasuke erre lehunyta a szemét, és elmosolyodott.
- Köszönöm – mondta ki azt a szót, amit újra és újra elismételt az édesanyjának, és ami nála a 'szeretlek'-et helyettesítette. Ekkor Sarada újra nyüszögni kezdett, és mivel külső sérülésnek nyoma sem volt, csak egyetlen egy dolog lehetett a nagy szomorúság oka. – Éhes vagy? – kérdezte kislányát, mire ő – bár nem értette tisztán, de mivel látta, hogy apja hozzá intézte a kérdést – bólintott.
Miután elkészítette az ennivalóját, Sasuke Saradával a karjában a nappaliba sétált, leült egy fotelba, és etetni kezdte kislányát. Sarada abban a minutumban, mikor a cumisüveg a szájához ért, ráfogott apja kezére, hogy az még véletlenül se tudja elorozni a vacsoráját. Sasuke ezen csak mosolygott. Hiába, ez a vérében van. A klánjuk híres arról, hogy bármit megvéd, ami fontos neki, még akkor is, ha az a valami csupán egy egyszerű cumisüveg.
A vacsora végeztével Sasuke hátradőlt a fotelban, és lepillantott kislányára. Sarada szintén őt nézte, és mikor pillantásuk összekapcsolódott, egy angyali kis mosollyal lett gazdagabb.
- Muszáj neked ennyire bájosnak lenned? – tette fel a kérdést, és mivel tudta, nem fog rá választ kapni, tovább beszélt. – Tudod, még mindig nem szoktam hozzá, hogy valaki egy mosollyal üdvözöljön, ahányszor csak meglát. – Ekkor egy erős szorítást érzett a pólóján, és halk sírás ütötte meg a fülét. – Jaj, semmi baj! – próbálta nyugtatgatni a kicsit, akit felemelt, és finoman homlokon csókolt. – Jól vagyok! – Sarada erre egy olyan lesújtó pillantással jutalmazta, amit még Sakura is megirigyelhetett volna. Sasuke nem tett mást, csak sóhajtott, és erősen magához ölelte. – Pont olyan vagy, mint édesanyád.
Folyton-folyvást csak értem aggódsz. - Csupán csak egy halk kuncogást kapott válaszul, és mikor lenézett, kislánya édesdeden aludt a karjában.
Sasuke hátrahajtotta a fejét a kényelmes fotelban, és csakhamar őt is elnyomta az álom.