Eli Loker az arcát a két tenyerébe hajtva ült a laborban. Késő este volt, és már vagy százszor nézte meg a kihallgatásról készült videófelvételt, de most is csak azt látta benne, amit először. Kamu az egész, csak arra nem tudott rájönni, hogy miért. Most csak a hangot hallgatta, mert a szeme már teljesen kész volt, és amúgy is, hangból sem hallott mást, mint amit a képekből látott. A nő hazudik. Kérdésre kérdéssel válaszol, nem néz Foster szemébe, összeszorítja a száját, és a hangja jóval magasabb a normálisnál. Véd valakit, de hogy saját magát, vagy valaki mást, az még nem derült ki.
- Helló, Eli! – köszönt rá valaki az ajtóból, mire felkapta a fejét, és Emily bájos mosolyával találta szemben magát. – Jól vagy?
- Persze – vágta rá egy pillanatra félrenézve, de aztán, ahogy visszanézett a lányra, megcsóválta a fejét. Most komolyan hazudtam ennek a tündérnek? – gondolta magában sóhajtva. – Nem, nem vagyok jól – ismerte be végül egy nagy levegőt véve, hogy valamelyest magához térjen.
- Fáradt vagy?
- Igen.
- Hozzak neked egy kávét? – ajánlotta a lány, miközben a táskáját ledobta az ajtó mellé.
- Nem, kösz, Em, aranyos vagy, de már annyit ittam, hogy a szívem kiugrik a helyéről. Nem segít.
A lány megcsóválta a fejét, majd odasétált Eli mögé.
- Akkor segítsünk rajtad máshogy – mondta, és finoman masszírozni kezdte a srác vállát.
Eli egy pillanatig engedett a csábításnak, hogy hagyja a lányt folytatni, amit elkezdett, de aztán elhúzódott tőle. Még túl jól emlékezett arra a balegyenesre, amit az apjától kapott alig fél évvel ezelőtt. Még akkor is, ha azt a röpke csókot sem felejtette el, amit Emtől kapott. Sosem fogja elfelejteni. Azóta elég sok álmatlan éjszakát okozott neki.
- Em, ezt nem szabad…
- Miért?
- Mert nem, és kész – próbálta rövidre zárni a vitát.
- Ó, talán azért – mondta a lány, és Eli hallotta a hangján, hogy mosolyog -, mert sokkal jobb érzés, mint amilyennek szerinted szabadna lennie?
A srác vett egy nagy levegőt, hogy mondjon valamit, de Em megelőzte.
- Ne merészelj hazudni nekem! – mondta szigorúan, mire Eli megfordította a székét, hogy a szemébe nézhessen.
- Sosem hazudnék neked – mondta komolyan, és a lány tényleg őszinteséget látott az arcán, és a szemében is. – Igen, sokkal jobb érzés, mint amilyennek szabadna lennie.
- Tudom. Nekem is – bólintott rá Em.
- Emily, ez butaság… - rázta meg a fejét Eli. - El kell felejtenünk, méghozzá sürgősen.
- Miért? Mert apám a főnököd? Ennyi? És feladod?
- Nem, nem ezért. Nem csak ezért. Em, te még olyan fiatal vagy… - csóválta meg a fejét Eli, és bármennyire igyekezett, nem tudta eltűntetni a szomorúságot az arcáról, és ezt mindketten tudták.
- Nem vagyok már gyerek – fortyant fel a lány, mire Eli mégis elmosolyodott.
- Nem, valóban nem vagy már gyerek. De még nem vagy nő sem. Gyere, ülj le! – húzott oda egy másik széket, és leültette a lányt magával szemben. – Kilenc évvel vagy fiatalabb nálam…
- Tudom – húzta el a száját Emily. – De… tetszel nekem… és tudom, hogy én is… - sandított fel félénken.
- Igen, Em. Tetszel nekem – vallotta be őszintén a srác is. - Tényleg. De neked ez még mást jelent, mint nekem.
- De komolyan gondoltam – tiltakozott a lány. – Hidd el, hogy tudok én is komoly lenni, tudom, mit jelent ez, és nem csak úgy mondom…
- Em! Tudom, hogy tudsz komoly lenni. Tudom, hogy érettebben gondolkodsz, mint a korodbeli lányok. De akkor is egy fiatal lány vagy, aki… kísérletezik, próbálgatja a szárnyait, keresi a helyét a világban… Egy olyan fiú kell neked, mint Rick, akivel együtt fedezhetitek fel a világot.
- Rick csak egy kölyök… olyan hülyeségeket csinál… olyan… lökött… - fintorgott Emily.
- Lököttségért nekem sem kell a szomszédba menni – nevette el magát egy pillanatra Eli, és Em vele együtt nevetett.
- A te lököttséged más – mondta végül Emily. – Szeretem a vicceidet. De szeretem a komolyságodat is. Hogy féltesz engem… hogy törődsz velem. A közeledben olyan… biztonságban érzem magam.
- Tényleg féltelek. Éppen ezért mondtam az előbb, amit mondtam.
- De… nem magadtól kellene féltened.
- Minden nálad jóval idősebb pasitól féltelek. Magamtól is.
- Nem kell féltened! Már nem vagyok szűz!
- Tényleg? – nézett fel Eli a lányra. Kereste rajta a hazugság jeleit, az alaptalan dicsekvés nyomát, de nem találta. Csak megcsóválta a fejét. Még csak tizenhét éves…
- Apád tudja?
- Szerinted? – fintorgott Em.
- Hát persze, hogy tudja. De… ez nem arról szól, Em, hogy szűz vagy, vagy sem.
- Akkor miről? Félsz apámtól?
- Emily… édesapád a főnököm… és ezen kívül kegyetlen nagyot tud ütni. És nem szeretnék… még inkább rászolgálni a haragjára. Amúgy sem bír engem… tudod, hogy én vagyok itt az utolsó senki…
- Apám senkit sem bír – nevette el magát Emily. – Még saját magát sem. Ezt ne vedd a lelkedre!
- De téged imád. Te vagy a mindene – mosolygott a lányra Eli.
- Tudom.
- Ne okozz neki csalódást.
- Azon már túl van.
- Emily!
- De te komolyabb vagy és megbízhatóbb… és többet érsz, mint az összes pasi együtt, akit eddig hazavittem. Ha te sem vagy neki elég jó, akkor ki?
- Emily, figyelj rám! Én…
- Kilenc évvel idősebb vagy, tudom! Ezt már mondtad… - bosszankodott a lány. A dühtől egészen kipirult az arca, amitől Eli csak nyelt egy nagyot, hogy elterelje a gondolatait arról, hogy valami mástól is kipirulhatna a lány bájos arca. Em azonban nem tért ki a bosszúságából. – És akkor mi van? Nem vagy kétszer olyan idős, mint én… mi az a kilenc év? Még csak nem is tíz.
- Neked olyan srác kell, Em, aki… aki még úgy él, mint te… akivel tudsz lógni suli után, eljár veled bulizni, együtt tanultok, szidjátok a tanárokat, mit tudom én… Én már nem is emlékszem, milyen volt tizenhét évesnek lenni! Én a napjaim jó részét itt töltöm, sokszor reggeltől késő estig fel sem nézve a monitorból – nézett körül a srác a laborban.
- Bánod?
- Nem, nem, dehogy – rázta meg a fejét Eli. – Ez… ez az életem. Azért ezt apádnak ne mondd el!
- Azt hiszed, nem tudja? - nézett rá felvont szemöldökkel Em.
- Igazad van. De most komolyan, Em… egy pillanatig nézd ezt az egészet dac és indulat nélkül…
- Nem tudlak meggyőzni, igaz? – csóválta meg a fejét a lány. Az összeráncolt homloka még mindig azt súgta Elinak, hogy keresi a lehetőséget, hogy áttörjön a falain.
- Nem – hajtotta le a fejét a srác, és bár Em még nem volt képzett hazugságvizsgáló, tisztában volt vele, hogy Eli a saját érzései és a saját vágyai ellenére beszél. De azt is látta, hogy mindezt valóban az érte való aggódás vezérli.
- És… és ha várnék rád pár évet? Ha már idősebb leszek… ha már nagykorú leszek… lehet, hogy másként fogod gondolni?
- Em… még egy év, és… elmész egyetemre… - hajtotta le a fejét szomorúan Eli. Ő már annyit gondolkodott erről azóta, hogy Emily megcsókolta őt. De sosem jutott semmi jóra. - És… ott majd találsz egy fiút, akit majd megszeretsz… és aki talán még Dr. Lightmannek is megfelel – hajtotta le a fejét újra. Sosem értette, hogy a főnöke miért bánik vele olyan mostohán… Persze Cal Lightman sosem arról volt híres, hogy bájcseveg az emberekkel, de ő úgy érezte, őt kifejezetten utálja valamiért. – Em, nálam ezerszer jobb pasit találsz majd az egyetemen.
- Hát persze.
- Így lesz, hidd el! Én nem hazudok neked – fogta meg Eli a lány kezét. – Jó lesz így… jobb lesz…
- Ezt te sem hiszed komolyan, ugye? – kérdezte Em, mire Eli egy pillanatra felnézett rá, majd újra lesütötte a szemét, és megrázta a fejét. – Tudom – szorította meg a kezét Em. - Rendben, legyen úgy, ahogy te akarod – sóhajtott lány. – De…
- Igen?
- Szeretnék… szeretnék kérni tőled egy csókot. Egy igazit. Csak ezt az egyet…
- Nem lehet – rázta meg a fejét Eli.
- Kérlek!
- Nem.
- Nem szeretnéd? – nézett rá felvont szemöldökkel a lány, mire Eli eltűnődött. Dehogynem szeretné. Ebben a pillanatban semmit sem szeretett volna jobban, mint megcsókolni ezt a kis angyalt, aki itt ül vele szemben. De jobb, ha ezt rajta kívül nem tudja senki, még ő sem.
- Nem – rázta meg a fejét.
- Most hazudtál – állapította meg a lány.
- Igen.
- Azt ígérted, sosem fogsz nekem hazudni.
- Néha muszáj. Néha még… nekem is.
- Ennyit ér a radikális őszinteség?
- Drága kicsi Emily… - szorította meg a lány kezét Eli. – Tudod… néha van úgy… hogy az ember nem teheti meg… amit szeretne. Hogy nem kaphatjuk meg, amire vágyunk. Még akkor sem, ha… tényleg erről álmodunk.
- De miért?
- Mert így működik a világ.
- Útálom a világot – mondta halkan, lehajtott fejjel a lány.
- Én is – értett egyet a fiú. – És most menj, és… keresd meg apádat. Már biztos aggódik érted.
- Biztosan van nálam fontosabb dolga is – húzta el a száját a lány.
- Em, te mindennél fontosabb vagy neki. Ezt volt szerencsém közvetlen közelről tapasztalni, ne feledd! – sandított a lányra pimaszul Eli.
- Azért már bocsánatot kért – nevette el magát Em.
- Attól még én két hétig nem kaptam levegőt…
- Jaj, ne légy már ilyen nyápic – nézett rá kihívóan Emily.
- Nyápic? – nézett fel egy meglepett mosollyal Eli. – Szóval azt mondod, nyápic vagyok? Na adok én neked – fenyegette meg mosolyogva Emilyt, aztán tréfásan megcsikizte. A lány ezen jót nevetett, de aztán észrevétlenül kerültek olyan közel egymáshoz, hogy csak néhány centiről néztek egymás szemébe.
Em ragyogó szeme, a hajának édes illata teljesen megbolondította a srácot, így végül már képtelen volt ellenállni a kísértésnek, és megcsókolta Emilyt. Csak végtelenül finoman érintette az ajkát, de a lánynak ez kevés volt, így először Eli vállára, majd a tarkójára simítva a kezét közelebb húzta magához. Ő egy pillanatig engedett a csábításnak, de végül mégis elhúzódott Emilytől.
- Most menekülj, Em – súgta neki.
- Nem.
- Kérlek…
- Eli, ne küld el!
- Nem tehetek mást. Menj!
Emily bosszúsan megcsóválta a fejét, majd felpattant, és kiviharzott a laborból. Eli elkeseredetten nézett a becsukódó ajtóra. Minden sejtje kétségbeesetten kiáltott a lány után, de ő mégis némán nézte, ahogy elrohan. Egy percre még a tenyerébe temette az arcát, majd kényszerítette magát, hogy visszatérjen a munkájához.
~~ o ~~
Néhány nappal később Eli épp a kávéautomatától tartott vissza a laborba, mikor a lány utána szólt.
- Eli!
- Helló, Em! – mosolygott rá félénken a srác. A múltkor történtek után nem igazán tudta, hogy viselkedjen, de a lány szemében inkább aggodalmat látott.
- Jól vagy?
- Mostanában mindig ezt kérdezed tőlem – vonta össze a szemöldökét Eli.
- Klasszikus kitérés – tette csípőre a kezét a lány. – Szóval?
- Kicsit fáradt vagyok, csak ennyi.
- Aha. Becsajoztál – állapította meg Emily.
- Nem! Nem, dehogy – rázta meg a fejét Eli.
- Jaj, dehogynem. Ismerd be, hogy van barátnőd. Ezért nem alszol mostanában. Megcsalsz – nézett rá kihívóan Em.
- Nem, Em, nincs barátnőm – állt meg Eli, hogy a lány szemébe nézhessen, és az csak a megszokott nyílt őszinteséget látta benne. - Gyere, elmondom, mi van – csóválta meg a fejét a srác, majd behívta Emilyt a laborba, és leültek úgy egymással szemben, ahogy a múltkor.
- Nos… azt gondolom, tudod, hogy apád, hogy… az irántam érzett nagyrabecsülését kifejezze – fintorgott Eli -, nem fizet nekem egy vasat sem… - kezdett bele a történetbe tengernyi iróniával.
- Igen, ezt hallottam. Valamit elszúrtál – nézett rá bocsánatkérőn a lány.
- Hoztam egy döntést – vont vállat a srác. – Azóta is helyesnek érzem, amit tettem. Apád nem így gondolja. Mindegy… vállalom a következményeit. Csak tudod… fizetés nélkül… szóval… nem túl könnyű. Fizetni a lakbért, meg a rezsit, meg minden… korábban jól kerestem, de az ember hamar feléli a tartalékait. Látod, elég egy év… még annyi sem kell.
- Bajban vagy?
- Nem… túl fogom élni. Valahogy. Csak… keresnem kellett… egy kis jövedelmet.
- Ugye nem csináltál semmi butaságot? – fogta meg a kezét aggódva a lány.
- Nem, semmi… rosszat nem csináltam. Nem… árulok drogot tinilányoknak – sandított egy pimasz mosollyal a lányra Eli, mire az csak megforgatta a szemét. - Csak tudod, az itteni munkaidő mellett… szóval éjszakai munkára nincsenek hatalmas lehetőségek.
- Mit csinálsz?
- Dolgozom egy… étteremben.
- De…
- Emily… nem igazán van lehetőségem válogatni. A hónap végén kitesznek a lakásból, ha nem fizetek.
- Eli, én nem… szóval nincs azzal semmi gáz, hogy étteremben dolgozol, csak… ezt így nem… fogod sokáig bírni. Apám is kellőképpen kiagyal napközben… és akkor még éjjel sem pihensz… aggódom érted! Láttam, hogy minden nap nyúzottabb vagy, és nem tudtam, mi lehet a baj… csak… aggódtam.
- Ez… kedves tőled – mosolygott a srác Emre. – De nem lesz gond, megígérem. Gyorsan… egyenesbe jövök.
- És ha… adnék neked kölcsön?
- Emily – nézett fel rá egy halvány mosollyal a srác. – Te egy igazi tündér vagy. Tényleg. Az én kicsi tündérem – cirógatta meg a lány arcát, mire az halványan elmosolyodott, és kicsit elpirult. - De nekem meg kell tudnom állni a saját lábamon. Tudod, ez is… a felnőttséggel jár. Sikerülni fog, meglátod. Csak… addig egy kicsit nyúzott leszek. Talán… legalább kiábrándulsz belőlem – mondta egy elkeseredett mosollyal, mire Em megforgatta a szemét.
- Beszéljek apával?
- Ne, Em, kérlek! – kapta fel a fejét Eli. – Így is… kellőképpen utál. Ne rontsunk ezen tovább. Valahogy majd csak kimászok a gödörből. Nem lesz semmi baj. És ígérem neked, hogy… nem csallak meg a hátad mögött. Tudni fogsz róla – kacsintott Emre, hogy végre elterelje a figyelmét a korábbi témáról.
- Kösz – fintorgott egy mosollyal a lány. – Azért jobban értékelném, ha nem csalnál meg.
- Erről majd még beszélünk. De most dolgoznom kellene.
- Oké – sóhajtott Emily. – Nem akartalak feltartani, csak… tényleg aggódtam. És szeretnék segíteni.
- Sokat segítettél – biztosította Eli -, de most menj! És ne mond el apádnak, jó?
- Aha – szólt még vissza szórakozottan a lány az ajtóból, amit Eli már nem vehetett komoly ígéretnek, így megcsóválta a fejét. Abból még botrány lesz, ha Em elmondja az apjának, mit tudott meg. És Lightman úgysem enged a véleményéből. Szerinte ennyit ér a munkája. Egy nagy kalap semmit. Csak megcsóválta a fejét, aztán elindította a következő filmet, hogy megdolgozzon ezért a semmiért.
~~ o ~~
Néhány nappal később Em este tízkor unta meg, hogy várjon az apjára, így bement hozzá az irodába, hogy hazarángassa.
- Máris, kicsim – nézett fel Lightman egy aktából. – Csak még be kell ugranom a laborba egy jelentésért, és mehetünk.
- Veled tartok – kapott a lehetőségen Emily, aki gyanította, hogy Eli még ott lehet, hisz kemény ügyön dolgoznak, mindenki bent van látástól vakulásig. Lightman a táskájába tette az aktát, majd Emilyvel együtt elindult a laborba.
Ahogy beléptek, ott találták Elit, aki a homlokát az öklére támasztva elszunyókált az egyik videó felett.
- Loker! – szólt rá Lightman az ajtóból, de a srác még csak észre sem vette. – Loker! – szólította a főnöke egy kicsit hangosabban, mire felriadt. Ahogy tudatosodott benne a szituáció, szégyellősen lehajtotta a fejét.
- Loker, mi a fenét művel? – lépett oda hozzá számonkérően Lightman.
- Apa, ne csináld ezt! – kérte halkan Em.
- Te ebből maradj ki! – fordult felé egy pillanatra az apja, majd visszanézett a srácra.
- Sajnálom – rázta meg a fejét Eli. – Többször nem fog előfordulni.
- Abban biztos lehet! Nem azért fizetem, hogy aludjon! Vagy koncentrál a munkájára, vagy takarodjon haza!
Eli csak vett egy nagy levegőt, felállt a székéből, és az ajtó fele indult. Lightman dühösen nézett utána, de mikor a srác Em mellé ért, a lány elkapta a csuklóját.
- Eli, jól vagy?
A fiú sóhajtott, de emlékezett még a múltkori ígéretére. Sosem fog hazudni a lánynak. Csak alig észrevehetően nemet intett a fejével, majd finoman kiszabadította a kezét, és kiment a laborból.
- Apa, van fogalmad róla, hogy művelsz vele? – nézett Em Lightmanre.
- Nem azért fizetem, hogy itt aludjon – ismételte makacsul a férfi.
- Nem hát, mert nem is fizeted – csóválta meg a fejét a lánya. – De nem erre gondoltam.
- Nem fogom hagyni, hogy kikezdjen veled! Kis híján apád lehetne!
- Apa, ne ess túlzásokba, nem is annyival idősebb nálam! – ütközött meg a lány, majd eltűnődött. - És én kezdtem ki vele – mondta határozottan, és mielőtt az apja lehurrogta volna, ellentmondást nem tűrően folytatta. – És nem is erre gondoltam.
- Akkor mire? – nézett rá félrebillentett fejjel az apja. Ez volt az a pillantás, ami elől mindenki menekült, aki csak egy kicsit is ismerte Cal Lightmant. Ilyenkor bárkinek a veséjébe látott, így nem volt sok értelme tagadni, vagy hazudozni. Em még egy pillanatig tűnődött, de aztán úgy döntött, azzal segít a legtöbben a srácnak, ha felfedi a titkát az apja előtt.
- Mivel már majdnem egy éve nem adsz neki fizetést, Eli két hónapja nem tudja kifizetni a lakbért. Ha ebben a hónapban sem fizet, kiteszik a lakásából. Hogy keressen egy kis pénzt, éjszakánként egy étteremben mosogat tizenöt dolcsiért. Ez a második hét, hogy három órákat alszik, és úgy jön dolgozni. Felajánlottam neki, hogy kisegítem, de visszautasított. Ugyanolyan büszke, makacs, és fafejű, mint te – mondta, majd egy bosszús fejcsóválással otthagyta az apját, aki tűnődve nézett utána.
Em úgy gondolta, körülnéz még, hátha megtalálja Elit, és önt bele egy kis lelket, az apjának úgyis szüksége van most néhány percre, hogy magához térjen.
- Gillian! – szólt a nő után, aki néhány méterrel előtte ment a folyosón.
- Á, szia, Emily! Te még itt? – mosolygott rá az apja legkedvesebb kollégája.
- Szerinted apa hazaenged egyedül? – húzta el a száját Em. – Nem láttad Lokert? – kérdezte viszonylag ártatlan hangon.
- Épp az előbb ment el – mondta Gillian. – Mit szerettél volna tőle?
- Csak megkérdezni, hogy megvan-e neki az a szám, amit ma letöltöttem – improvizált hirtelen Emily. – Tudod, ő is szereti azt az együttest. De akkor majd holnap. Köszi! – mosolygott a nőre, majd elindult a lift fele, hogy ott várja meg az apját, aki persze úgy tett, mintha mi sem történt volna, csak átkarolta a lány vállát, és magával húzta a liftbe.