Hillwood városát a decemberi időjárás nem kímélte. Hál Istennek- gondolták a gyerekek, akik vidámsággal töltötték meg a felnőttek gondterhes kinti munkáit kacajukkal. Ps 118-as iskola is szünetet rendelt el az napra az eltorlaszolt utak miatt, így a gyereksereglet kirajzott a forgalom mentes havas utcákra. Egyesek szánkóztak a feltorlaszolt hóbuckákon, mások korcsolyáztak a befagyott pocsolyákon. Voltak, akik hógolyó csatát vívtak egy-egy hóval fedett autó mögül és persze ott voltak az alkotószelleműek is. Phoebe és Helga egymástól pár lépésre építették saját szobraikat. A fekete lányé hagyományos formákat láttatott: különböző méretű gömbök egymásra pakolva, répa orrnak, szén darabok szemnek és gomboknak, két elágazó ág karnak és egy régi kopott sál, hogy meg ne fázzon. Helgáé ezzel szemben sok újítást mutatott: a test egy egybefüggő piramisra emlékeztethette az embert, feje ezzel szemben egy oldalára fordított tojás volt, amelynek tetejéből répa hegyek álltak ki felálló hajat imitálva. Szemei ennek is szén darabok voltak, viszont nála a szemeket fél úton felülről hóval fedte be, amik messziről nézve egy fajta higgadt tekintet kölcsönöztek a sápadt arcnak. Akárki megmondhatta volna, mennyi erőt és lelkesedést fektetett bele az apró szőke lányka. Helga még beleszúrt a piramis két oldalába egy pár ág kart majd óvatosan rátekerte saját rózsás sálját. Helga hátra lépett, hogy teljes pompájában csodálhassa meg mesterművét. Végig méricskélve a hóembert egy ábrándos és elégedett sóhajjal összekulcsolta kezeit és a hidegtől megcsípett arcához emelte.
-Ó, én drága Arnoldom. – sóhajtozott Helga éppen annyira hangosan, hogy mellette tevékenykedő barátnője ránézzen egy kérdő tekintettel. Látva a szőke színjátékát próbálta türtőztetni arcára kiülő mosolyát, de szemei elárulták őt. Helga Phoebe felé fordult és egy tized másodperc alatt gúnyos grimaszra formálta túlontúl boldog arcát, a hóemberre nézett és egy morgással a répahajú hóember fejére sózott egyet, amitől az a tehetetlenül hullott le a földre.
Eközben kedvenc szőke fiúnk bongyor hajú barátjával sétálgattak a járdán.
-Öregem, ez volt aztán a hó csata. –veregette meg Gerald Arnold hátát.
- Az.- válaszolta a szőke miközben kabátja kapucniját kifordította, hogy megszabaduljon a hideg jéggé tömörödött hótól. – De nem bánom, hogy tartunk egy kis szünetet. Nem hiányzik még egy fürdetés.
-Hát, az meglehet. - válaszolta a barna haját sepregetve. Amint mentek mendegéltek megpillantották a két hóembert építő lányt. – Szia Pheobe, Helga. Mit csináltok?
-Démont idézünk. – válaszolta, Helga kaján hangján. Gerald irritáltan hunyorgott, Arnold csak szemeit forgatta, míg szája széle hangyányit felgörbült. Phoebe érezte jobb, ha lecsillapítja az idegeket.
-Hóembert építünk. Akartok csatlakozni? – a fekete lány ránézett a szőke lányra, hátha lenne ellenvetése. Az csak közömbösen vállat vont.
-Ez egy szabad ország. –válaszolta rövidre fogva, őt nem zavarná, sőt mi több örülne, ha kedvesével tölthetne egy kevés időt. Arnold és Gerald egymásra nézett, majd bólintottak.
-Persze. – válaszolta Gerald kettejük helyett. A fekete fiú a fekete lány mellé lépett és fogott bele sajátja építésébe. Arnold közelebb lépett a szőkéhez.
- Szia Helga.
-Helló, Arnold. –válaszolta nem nézve fel munkájából.
- Úgy látom, te nem éppen hóembert építesz. – hajolt Helga közelébe.
- Éles meglátás Sherlock. –„nyugalom kislány! Itt az alkalom, hogy végre megmutasd a bájaidat! Légy kedves!" Helga továbbra is a hóra meredt és nyelt egyet csöndesen. – Hó várat építek, mert meguntam a havat görgetni. – „ez az csak így tovább" bíztatta belső énje.
-Aha. –figyelte a fiú érdeklődve.
„Gyerünk Helga, ha van eszed, tudod, hogy most mindenki kint játszik pár utcával arrébb, hátha nem jönnek ide!"
-Ha akarsz segíteni, akkor… mármint el kéne, mert te… hát, tudod, elég jól csináltad a nyáron is. –nézett fel enyhén elpirulva. – Gondolom a hó sem fog ki rajtad. - Arnold enyhén meglepődött Helga viselkedésén, de hamar visszatért arcára az a jól ismert kellemes tekintet.
-Persze. - térdepelt le mellette pár lépésnyire - Na és, hogy képzelted el? – kérdezte miközben a már felépített alapzatot nézegette.
-Hát, gondoltam egy igluszerű vár jól nézne ki és illene az évszakhoz is. – bólintott a fiú elmerengve.
-Mi lenne ha, megépítenénk az iglut és ahhoz emelnénk négy oldalról egy-egy tornyot? – javasolta Arnold amint mutatta a leendő tornyok helyét. Helga szemei egy pillanatra felcsillantak.
-Ez működhet. Jó ötlet, Football fej. – ütötte meg a fiú vállát játékosan derült arccal. Arnold ezt egy mosollyal viszonozta, majd hozzá láttak a vár építéséhez. Eközben Phoebenek és Geraldnak nehezére esett nem őket bámulni folyamatosan. Olyan fél óra elteltével egymásra néztek egyetértően, majd a két szőke felé fordultak.
-Srácok, mi tartunk egy kis szünetet, ti- vágta félbe Arnold.
-Menjetek csak bátran Gerald. – közben óvatosan egyengette az iglu boltíves bejáratát.
-Érezd jól magad, Pheebs. – jött utána a válasz Helgától, aki nekik háttal adott egy gyors intést. A két fekete csak vállat vont, majd elmentek egy kis magányt hagyni a két szőkének.
Beletelt még egy óra mire felnéztek munkájukból. Az eredmény pedig szemet gyönyörködtető volt. Az iglu vár kb. Helgánál fél méterrel ért túl a tornyok felnőtt ember nagyságúak. Helga büszkén törölte le homlokáról a kihűlt verejtéket és lihegve nézett keresztül párás leheltén Arnold szemébe. Arnold még egy pillanatig csodálta az építményt azután visszanézett Helgára egy fülig érő mosollyal.
-Igazi mestermű lett. – ismerte el a lány elégedetten, majd egy fáradt sóhajjal beledőlt a hó paplanba.
-Ahogy mondod Helga. – válaszolta a fiú és követte a lány példáját. – Micsoda egy nap. – néztek mindketten meredten a kristálytiszta eget megfestő naplemente sugaraira melyek, mint huncut gyerekek táncoltak a felhők pelyhein. Helgát elkápráztatta a látvány és csendesen felnevetett.
-Fárasztó volt, de megérte. Köszi, a segítséget. – Arnold Helgára nézett amint halotta hangjában a hálát. Valami borzongató érzés végig futott mellkasában látván milyen természetes és kedves is tud lenni az ő személyes zaklatója.
-Bármikor, Helga. – Arnold gondolatai, mint az égen a felhők úsztak ki szájából. – amikor ilyen vagy akkor nem bánom a társaságodat. –„sőt nagyon is jó veled lenni" gondolta magában.
-Tényleg? – hangja reményteli volt. „Na, látod kislány? Ha mutatsz még egy két dolgot magadból, akkor beléd fog zúgni!" – lehet, hogy többször kéne megpróbálnom. –csúszott ki száján elmerengve.
- Lehet, persze a legjobb, ha önmagadat adod. – mosolygott a fiú, ahogy felállt helyéről. – Azt hiszem ideje mennünk. Még a végén jégtömbökké fagyunk.
-Ühüm. – majd Arnold felsegítette Helgát a hóból, leseperte ruháját és elindultak egymás kíséretében.