1. fejezet

Kegyetlen felismerés

S.H.I.E.L.D, Központ (Jelenleg a Helicarrier), New York-i idő szerint 15:40.

- Május van. Egy hónap telt el New York ostroma óta. Egy hónapja az emberiség még édes tudatlanságban élte hétköznapjait. Egy hónapja még senki semmit sem sejtett. Egy hónapja senki nem gondolt a mára. Egy hónapja azonban megtörtént a végső katasztrófa. A Földet idegen lények vették ostromuk alá... Ám talán mégsem voltak annyira idegenek, hiszen már évszázadok, lassan tízezer éve tudunk róluk.

Tudjuk, amit már őseink is tudtak, ennek ellenére egyszerűen nem voltunk hajlandóak elhinni, amíg a hangulatos monda véres valósággá nem vált. Az egyiptomi, a görög, a távol-keleti és még számos mitológia mesél a különleges hatalmakkal rendelkező istenekről, azokról, akik már jó néhányszor meglátogatták Földünket a múltban. Az elmúlt események hatására a skandináv mitológia bizonyult az igazsághoz legközelebb állónak. Talán az emberek az évezredek során elvettek és hozzátettek az igazsághoz, amit őseik láttak, de az is lehet, hogy az egész csak az emberi fantázia és valóság véletlen egybeesése. Eszerint az istenek csupán a vikingek korában mutatkoztak meg az embereknek, egy hatalmas háború győzteseiként.

Nem tudni még, hogy a skandináv mitológia minden egyes szava igaz-e, ami kevésbé valószínű, vagy csak néhány részlete ragadta meg a valóságot, de a tény az tény. Hét hónapja, tavaly decemberben Thor, az északi hitvilág szerint a mennydörgés istene Új-Mexikóba látogatott és távozása előtt porig rombolt egy kisvárost. Majd félévnyi hitetlenkedő bizonytalanság után az öccse, Loki, a tűz és hazugságok istene, bár utóbbi nyilvánvalóan csak az emberi fantázia által alkotott gúnynév, is sajnálatosan követte testvére példáját. Kis földi kiruccanása során milliárdos nagyságrendű kárt okozott, főleg New York belvárosában, miközben azzal dicsekedett, hogy leigázza és térdre kényszeríti az emberiséget. Tettei következményét fizikailag még évekig, mentálisan évtizedekig, akár örökké viseljük majd.

Mert nem csak Manhattan dőlt romba aznap, hanem valami más is… és itt nem a több millió megtört emberéletre célzok. Loki akarva-akaratlanul örök nyomot hagyott a világunkban, a történelemben, az emberek lelkében. Egy hónapja végleg és teljességében ledőltek az emberi tudatlanság, vagy más szemszögből nézve naivság falai. Azt hittük, egyedül vagyunk… Nem így volt. Később azt hittük, ha nem is vagyunk egyedül, akkor legalább van esélyünk védekezi, sőt kihasználni egy olyan hatalmas és tökéletes energiaforrást, amiről pár mondattöredéken kívül semmit sem tudtunk. Mindvégig tévedtünk.

Azt hittük, mi irányítunk… Mára beigazolódott, hogy minden hiedelmünk téves, hogy csupán saját hazugságainkat irányítottuk mindaddig, amíg elkezdtünk reménykedni bennük.

Reményt vetni az előző dolgokba nyilvánvalóan önmagunk átverése volt, talán szándékosan, az igazságtól tartva. A felszín alatt ugyanakkor mindig ott volt a valós, az igazi igazság, évtizedek óta sejtettük már. Ám mi inkább ostobán elkerültük, amíg valaki fel nem nyitotta szemeinket, pont mielőtt vakon belesétáltunk volna a szakadékba. A szakadékba, amelynek nem létezésében addig lehunyt szemmel reménykedtünk. A szakadékba, ami a valóság és az elméleteink közötti távolságot szimbolizálja.

Mert rosszul következtettünk. Nem számoltunk azzal, amivel feltétlenül számolni kellett volna. Hogy az idegenek háborúval fenyegetnek, hadsereget küldenek ellenünk. Ám ha még ez nem is lenne igaz, azzal biztosan nem számoltunk, hogy saját titkos fegyverünket fordítják majd ellenünk. A Tesseract-ot, ami valójában nem is volt a miénk…

- Romanoff ügynök, elég lesz! – állította meg Fury Igazgató Natashát, mielőtt az rossz fényt vetett volna a S.H.I.E.L.D. munkásságára a Tanácsnak tartott összefoglaló alatt. – Azt hiszem, már mindannyian átéreztük az elmúlt események súlyát…

- Az lehet, de a lényeget még nem mondtam el! – ellenkezett a vörös hajú ügynöknő, aki láthatóan sokat készült a mai általános összefoglaló beszédére.

- Dehogynem! – Fury hajthatatlan volt. Nem hiányzott neki, hogy még Natasha is az orra alá dörgölje korábbi hibáit, amikből viszont keményen megtanulta a leckét: Ne csinálj tűzijátékot, ha még azt sem tudod biztosan, mi az a tűz! - Kérem, most fáradjon a helyére és hallgassuk meg Coulson ügynök beszámolóját az anyagiakról…

- Na de…!

- Semmi de!

- Hagy beszéljen! – védte meg szerelmét Barton ügynök, egy ravasz kacsintással párosítva.

- Barton, magát senki sem…!

De Clint megint pofátlanul félbeszakította főnökét.

- Kegyetlenség egy ilyen szép lánytól elvenni a szót!

- Hova kerültem…?! - jegyezte meg magának Fury nagyot sóhajtva. – Maga nem ért a szép szóból?! Nem érünk rá erre!

- Javaslom, kérdezzük meg a Tanácsot, hogy érdekli-e őket a befejezés – szólalt meg Coulson ügynök, aki, bár Fury mindmáig titkolta a Bosszúállói elől, szerencsésen túlélte Loki támadását. Az asgardi annyival elhibázta a szívet, hogy az Ügynöknek még az is megfordult a fejében, valójában nem is akarta megölni, csupán a bátyját bosszantani. Utóbbi könnyen sikerült hétméteres távolságból.

Akár igaz az előbbi, akár Loki volt nagyon ügyetlen, Coulson nem halt meg. Ezt viszont eddig a csapatból csak a két beépített embernek, Clintnek és Natasának sikerült megtudnia, mivel ők vele dolgoztak. Az igazgató dühüktől tartva jobbnak látta csak idővel beavatni Starkot, Bannert, Steve-et és Thort, ez utóbbi egyébként is messze járt már.

- Már maga is… - csóválta barna fejét az Igazgató.

- Ez remek ötlet! – lelkesedett Barton. – Uraim? – fordult a fapofák felé.

- Folytassa kisasszony!

Barton erre fölényesen pillantott egyre idegesebb főnökére.

- Köszönöm! – hálálkodott Natasha, lopva szerelme felé pillantva.

- Ne izgulj főnök, tegnap belenéztem a jegyzeteibe, nincs benne semmi meglepő, vagy megbotránkoztató – nyugtatta most Coulson Fury-t.

- Maga ellopta Ro…?

- Csss! Csak belepillantottam.

- Szép munka! – lepte meg Fury a válasszal.

- Köszönöm uram! – suttogta Phil, mert közben a nő újra beszélni kezdett.

- De itt nem csak a felelőtlen hadviselés és fegyverkészítés kérdéséről van szó…

- Na ugye, hogy nem gázos? – suttogta közbe most Barton büszkén figyelve az ő kicsikéjét.

- …Az elmúlt tragikus események nyomására végre szembe kellett néznünk a sorsunkkal, a létezésünket veszélyeztető tényezőkkel. Ez viszont nem feltétlenül rossz dolog, ugyanis… Ha az igazság gyakran kegyetlen és félelmetes is, csak akkor élhetjük túl, ha tisztában vagyunk vele. Másképp esélyünk sincs. Csak az küzdhet meg a valósággal, aki minimum ismeri azt.

Bár a győzelem még ekkor sem teljesen biztos, ha hamis, önhitegető világban élünk, elesünk, még mielőtt ténylegesen harcba szállnánk. Mert nem harcolhatunk, ha nem tudjuk, mivel állunk szemben… és, hogy mi áll a mi oldalunkon. Egyértelmű, hogy csak annak van lehetősége egyáltalán dönteni a sorsáról, aki tisztában van vele, milyen opciók közül választhat.

Mi nem voltunk… és ezt használta ki az ellenségünk. Nem voltunk tisztában semmivel. Aznap mégis lehetőségünk nyílt a változtatásra. Az emberiség válaszút elé került: elfogadjuk a valóságot, és megpróbálunk minél többet kihozni abból, amink van, vagy tovább kísértjük a sorsot és…

- Elég az üres szövegből, térjen már a lényegre! – vágott közbe udvariatlanul az egyik tanácstag. – Nem érünk rá egész nap a drámai monológját hallgatni!

- Ne legyen már udvariatlan! – ugrott neki Barton azonnal.

- Nem, Clint, igaza van. Ugyanazt vesézem már percek óta – Natasha nagy levegőt vett, – mert azt a tényt, amit most mondani fogok, még nekem is nehezemre esik elfogadni.

- Mégpedig? – türelmetlenkedett Fury, de Natasha tovább magyarázkodott.

- Nehezemre esik, mert olyan szemszögből állítja be a történteket és azok elindítóját, amilyenből nem szívesen nézzük, de az igazsághoz ez is hozzátartozik…

- Azaz…? – kérdezett rá az ideges tanácstag.

- Csak arra próbáltam kilyukadni, hogy a mostani csata, amit túléltünk, csak a kezdet volt, és azt, ha a továbbiakat is túléljük majd, az kizárólag annak köszönhető, hogy a mostani rákényszerített minket a tények elfogadására. Így a holnapra már megfelelő módon készülhetünk.

- Ennyi az egész? Hogy ön szerint ez a háború szükségszerű és hasznos volt?! – kérdezte flegmán egy másik tanácstag.

- Nem teljesen. Nem volt szükségszerű, de a megtörténtjének vannak előnyei is. Például az előbb említett valóság felismerése, a hibáink beismerése…

- Az istenek elismerése. Pont, pont, pont… - gúnyolódott egy harmadik férfi.

- Még a legfőbb iróniát nem is mondtam… azt, hogy ez az egész felismerés végső soron Lokinak köszönhető.

Egy pillanatra megfagyott a levegő a teremben. Mintha az asgardi jégóriás maga is közöttük lett volna.

- Loki volt az, aki lerombolta téves feltevéseinket, felnyitotta szemünket végzetes hibáinkra és akarva-akaratlanul rávezetett az igazságra. Veszélybe sodort minket, mégis ő neki köszönhetjük, hogy most végre ténylegesen mi irányíthatjuk a sorsunkat. Neki köszönhetjük, hogy lehetőségünk van dönteni, még akkor is, ha a rossz döntések is terítéken vannak.

Néma csönd. Senki nem merte, vagy akarta magára vállalni a csendet elsőként megtörőre irányuló figyelmet, így Natasha kezdte kellemetlenül érezni magát.

- Van még egy bejelentésem… - Most vagy soha! – gondolta a lány. Most kell lépnem, ha a legkevesebb szenvedést akarom okozni nekik. Csak jöjjön be a kifogásom…! Az előzőek után senki nem fog gyanút fogni, mert láthatóan le vannak taglózva a hallottaktól.

- Talán könyvet ír a félisten hőstetteiről? – gúnyolódott egy korábban is felszólaló tanácstag.

- Fogja már be! – torkolta le Barton, aki bár maga sem értette szerelme álláspontját, mindenképp támogatta. Neki még azt is elfogadta volna, hogy a hó hupikék. – Van valami abban, amit mondott – bátorította a lányt. Natasha megkönnyebbülve nyugtázta, hogy legalább Clint mellette áll, és egy kedves mosollyal köszönte meg.

- Mi az a második dolog? – kérdezte az Igazgató, aki kénytelen volt elismerni a lány igazát, így, bár nem örült a megbotránkoztató kijelentéseknek, visszafogta magát.

- Igazából összefügg az előzőekkel – újra baljós csend - …de nem úgy! Csak arra jutottam, hogy nem tudhatjuk, mit hoz a holnap, nem tudhatjuk, mennyi időnk van még hátra… ezért amit még szeretnénk az élettől, azt ne halasszuk sokáig, mert talán túl késő lesz…

- Mire céloz? – kérdezte bizonytalanul Coulson.

- Kilépek.

Mindenki, mármint a fapofákon kívül, felkapta a fejét.

- Micsoda?! – kiáltotta Barton és Fury egyszerre.

- Ez biztos csak vicc… - nyugtatta őket Coulson, aki maga sem hitte el az előbbit.

- Nem viccelek – jelentette ki a vöröshajú határozottan. Tincsei meglibbentek, ahogy megrázta fejét.

- De mégis mikor? – kérdezett rá Fury remélve, hogy nem azonnal.

- A mai nap az utolsó.

- Na, de...! – kezdte Barton, ám Natasha befogta a száját – Mhmhmnm…!

- Barton ügynökkel úgy döntöttünk, hogy ideje lenne családot alapítanunk és többet foglalkoznunk a magánéletünkkel.

- Micso…?! - hitetlenkedett Barton, de Natasha ezúttal a lábára lépett rá, kicsit sem visszafogottan.

- Na, ne szégyenlősködj már, édes… - cirógatta a nyakát.

- Áh, már emlékszem – vette a lapot Barton. – Három gyereket akarunk, egy kertes házat, egy nyaralót Hawaii-on és egyet Idahoo-ban, két kutyát, öt ma…

- Azért ne játssz rá ennyire! – susogta a nő a fülébe idegesen és megerősítésként újból lábtörlőnek használta kedvese lábát.

- Nem léphetnek le csak így! – szólt bele Fury.

- Ha jól tudom, a Szerződésünk már három hónapja lejárt! – védekezett a nő.

- Így igaz! – kontrázott rá Barton, akinek egyre jobban megtetszett a váratlan ötlet, hogy lépjenek le kettesben.

- Az a fránya papírmunka… - vetette közbe a szája szélét mosolyra húzva Coulson. Titokban mindig nagyon szurkolt a párosnak.

- Az bizony – enyhült meg végre Fury. - Jól van, menjenek, amíg meg nem gondolom magam!

- Köszönöm, Nick! – ölelte át Natasha az Igazgatót búcsúzásképpen.

A főnök ennek hatására kissé elérzékenyült, de ezt soha senkinek sem vallotta volna be. Az évek során a szívéhez nőtt a nő, akit még valamikor likvidálni akart. Natasha azonban hirtelen átállt a jó oldalra és persze az egyik legkiválóbb ügynökévé vált. Biztosra tudta, hogy hiányolni fogja, de megértette indokait.

Egyébként is, ha valaha vissza akarja kapni, akkor most el kell engednie. Akkor még nem tudta, hogy az előbbi lehetősége erősen tart a nullához.

- Köszönök mindent! – tette hozzá Tasha.

- Csak magadnak köszönheted! – felelte Nick, megpróbálva kizárni az érzelmeket hangjából, s továbbra is hivatalos maradni.

Natasha könnyes szemmel bólintott, majd megölelte Coulson ügynököt is és megvárta még Barton kezet fog az előbb említettekkel.

- Viszont látásra uraim! Néhány év múlva látjuk egymás… - kezdte volna Clint, ha nem sürgetik.

- Gyere már! – kiáltotta szerelme a folyosóról.

...