Egy fekete hajú kislány vidáman, futkározott a játszótéren. Édesanyja a padon ülve figyelte, lánya csíntalanságait. Kagome imádott ezen a helyen lenni. Itt szokott a legtöbbször játszani, az óvodán és saját házukon kívül.

A történtek óta nem igazán látták mosolyogva a kiscsemetét. Apja halála lesújtott családjára. Még öccse születése után, apja egy üzleti útra indult külföldre ám egy végzetes repülő szerencsétlenség végett vetett a korábbi idillnek. A kislány azóta zárkózottan viselkedett, ám fokozatosan kapta vissza rég látott jó kedvét.

Kagome vígan futkározott a fák között, míg nem, az egyik bokor mélyén egy sírást vélt hallani. A lány óvatosan közelített a "lényhez". Mikor a bokor mögé bújt, amiből kiszűrődött a szipogó hang, halkan előugrott. Az előtt kuporgó egyén riadtan fordult felé sírástól vöröslő, arany (!) szemeivel.

-Hé, te meg miért sírsz?- kérdezte immár magabiztosabban. Szemeit végig futtatta a fiún. Hosszú fehér haja eléggé szokatlanná tette, ám fején levő apróm édes kutya fülei mellett ez a tulajdonsága eltörpült.

-Keh...én? Ugyan nem sírok! Egy férfi sosem bőg!- vágta rá gondolkozás után

-De én úgy látom, hogy te igenis sírtál! És ez butaság, mert mindenki lehet szomorú!!- érzékenyült el

-Hát...lehet..- a fiú felállt és távozni készült, de Kagome megfogta ruhája ujját

-Miért mész? Nem akarsz velem játszani?

-Hogy? Te szeretnél velem...játszani? Egy...féldémonnal?- nyögte halkan, ám a lány biztató mosolya, örömmel töltötte el

-Te egy féldémon vagy? - nyögte halkan, de azonnal visszanyerte bátorságát.- Mi a neved?

-Hm...InuYasha. Neked?

-Kagome! DE megmondod miért voltál szomorú?

-Mert senki sem akar a barátom lenni!

-Hát akkor én leszek!- kiáltotta majd mosolygott a fiúra

-Komolyan?? És Kagome, tényleg szeretnél velem játszani?

-Persze! Na gyerünk! Ki ér oda előbb a hintához??

-Természetesen én!!- A két gyermek boldogsága az egész parkot örömmel töltötte el. Ekkor még nem tudták mit hoz nekik később a jövő...

Kagome fáradtan csapta le vekkerét, ami minden nap 6:00 órakor ébresztette a lányt. A 16 éves hölgy, nyúzottan kászálódott ki az ágyából, hogy felöltözhessen. Miután elkészült, hátára vette táskáját és lebattyogott a konyhába, ahol már vidám édesanyja várta, finom reggelivel.

-Jó reggelt, édesem! Hogy aludtál?

-Hát jól, de nem túl sokat. Késő estig tanultam.

-Igen és mit?- kérdezte miközben tálalt

-Hát...mit..is? Azt hiszem matekot...vagy történelmet? Jajj! Elfelejtettem!- kiáltotta két ásítás közepette.

-Szerintem gyorsan edd meg az ételt és igyekezz, mert el fogsz megint késni! Tudod már ezerszer szólt a tanár!

-Tudom anya! Inkább indulok is..- azzal magába tömte maradék pirítósát és rohanni kezdett az ajtó felé- majd 2 óra körül itthon leszek! Sziasztok!

A lány hihetetlen nagy sebességgel érte el a már csak szinte rá váró buszt, majd elindult a sulija felé.

Sango lassú léptekkel, alaposan körül nézve osont végig az iskola udvarán. A mai napon elszeretett volna valamit..illetve valakit kerülni. Miroku Keron, folyton üldözte a lányt perverz modorával. Amint meglátta, nem hagyott volna ki egyetlen alkalmat sem, hogy ne tegye kezét illetéktelen helyekre. Sangot barátnője szabadította fel, biztonságos haladásából.

-ÁÁÁ! Kagome! A szívbajt hozod rám!- kiáltotta, ijedten

-Bocsi! De te meg mi a fenét csinálsz?- kérdezte nevetve

-Szerinted? Jelenleg, bujdosok, az elől az idióta pasi elől! Jajj kérlek állj már elém!- maga elé állította Kagomet és onnan figyelte a többi diákot.

-Sango, nem gondolod hogy egy kicsit túlzásba viszed hogy...

-Szervusztok, szép hölgyek!- hangzott egy köszönés a két lány mögül. Sango rossz helyre bújt, mert máris érezte az oly idegesítő kezeket...

-Te PERVERZ!- kiáltotta egy pofoncsapás mellett. Miroku fájdalmasan kapott az arcához

-Áúú! Sango, nagyon erősen ütsz!!

-Meg is érdemled, te kis...!

-Hé, nyugodj le Sango! - fogta vissza barátnőjét

-Áh, nem kell Kagome! Nem pazarlom az időmet erre a perverzkedő kis...pondróra!- lökte oda gúnyosan majd megfordult és Kagomet maga mellett, húzva elhagyta a fiút.

-Sango, Sango...mint mindig lelkesen fogad...na mindegy..- húzta keserűen a száját Miroku, ám ekkor meg látott egy eddig ismeretlen személyt maga előtt. A fiú hosszú fekete haját hátul laza copfba fogta. Sötét kék szemei kíváncsian nézték végig az előbbi eseményeket. A többieknek ez már egyáltalán nem volt szokatlan. Minden reggel egy laza pofonnal indított Miroku a lánynál. Ám mivel a fiú új volt itt..

-Hé, te meg miért bámulsz így rám?- kérdezte dühösen Miroku, ám gyorsan eszébe kapott. Felpattant és a meglepett srác elé lépett- Bocsi, csak az a mai napon kicsit fájt.- tapogatta meg arcát

-Ti mindennap ezt csináljátok..?

-Hát..igen..mondd csak te új vagy itt, nem?

-Hát, ja.

-Akkor értem, miért néztél ennyire. Na gyere, hadd mutatkozzak be! Én Miroku Keron vagyok! A suli egyik legnagyobb nőcsábásza- egy ravasz mosoly húzódott végig a száján- És te ki vagy?

-Én...InuTeisho Takarashi.

-Értem. Melyik osztályba kerültél?

-10/b

-Hé, hát pont oda járok én is! Rengeteg jó csaj van ott! Na menjünk, mindjárt csöngetnek!

Kagome unalmasan játszadozott ceruzájával a padban. Már csak pár perc volt hátra a tanár érkezéséig. Félve nézte végig füzetét, és próbálta megjegyezni a történelmi évszámokat. Teljesen beleőrült a tanulnivalóba. Eléggé rosszul állt történelemből így ez a dolgozat sors döntő volt számára. A mellette levő padban ült Sango, míg a baloldalán senki sem. Az előző osztálytársa itt hagyta az iskolát így ez a hely üresen maradt. Miroku persze mindig is oda akart ülni, de a tanárnak köszönhetően nem sikerült a terve.

-Itt van! Jön!- rohantak be osztálytársai az ajtóból. Kagome halkan sóhajtott és felállt, hogy "üdvözölje" tanárát. A férfi belépett de nem egyedül.

-Jól van, üljetek le! Szeretném bemutatni, új osztálytársatokat. Kérlek mutatkozz be!

-Igen, uram. InuTeisho Takarashi vagyok! Kyoutoból érkeztem.

-Rendben köszönjük! Nos, kiválasztok egy embert hogy segítsen neked beilleszkedni és tájékozódni az iskolában! Hm.. Higurashi?- a fiú szíve nagyot dobbant...

-Igen, uram?

-Segítenél InuTeishonak?

-Természetesen!- válaszolt a lány, és reménykedett abban, hogy valami plusz pontot is kap igyekezetével

-Rendben. InuTeisho, akkor kérlek ülj Higurashi mellé! - a fiú bólintott és némi izgalommal leült az üres padba, amit innentől már Miroku szomorúságára el lett foglalva.

-Szervusz!- köszöntötte Kagome

-Szia...- InuTeisho tudta, hogy talán végre újból boldog lehet, ami már évek óta eltűnt tőle...