Első fejezet: Kiruccanás
Köszönöm, Hugues! – mondta Roy, majd miután kezet rázott vele visszaült az íróasztala mögé.
Nincsenmit, szólj máskor is, tudod hol találsz.
Azzal Hugues megfordult és kiment.
Napnyugtára járt az idő és az ezredesünknek már nagyon elege volt a sok papírmunkából. Több, mint két hete nem csinált mást, csak írt és olvasott, akár egy titkár. Hát erre való az ő tüzes képessége?
Fáradtan sóhajtott, miközben ehhez hasonló gondolatok pattogtak a fejében. Mindeközben a szobába besütő napfény egyre kisebb és rövidebb teret melengetett. Roynak elege volt mindebből. Úgy döntött ma este csatlakozik az éjjel járőrözőkhöz.
Erre a gondolatra fölpattant az asztaltól, és már éppen nyúlt volna az ajtókilincsért amikor az ajtó kivágódott (tökéletesen orron találva az ezredest) és hatalmas kacajjal Hugues csörtetett be.
Áh, Roy elfelejtettem említeni: ma este összejövetel lesz a kocsmában a többiekkel. Úgy gondolom jobb, ha te is jössz, mert mostanság akatakukacként élsz! –és nevetett tovább, amíg Roy a háta mögül végül rácsapott.
Kösz, majd lehet, hogy benézek –vigyorgott, miközben Huguest figyelte, aki fájdalmasan dörzsölgette a tarkóját.
I-igazán nincs mit. –majd kiténfergett az irodából.
Roy hazafelé sétált a szürkületben. A város lakói lassan elcsendesedtek. Mire hazaért már égtek az utcalámpák. Roy az ágyra dobta egyenruhájának kabátját és az órára pillantott. Az esti összejövetelig még volt majdnem két óra. Úgy gondolta pihen egy kicsit.
Odakint egy-egy autó brummogott el és tücskök halvány hangja visszhangzott az utcában. Roy lassan elszenderedett.
Álmában a munkahelyén volt, egy szál gatyában. Mégsem volt feltűnő, sőt az alkimista jel bele volt varrva, mint valami egyenruha. Persze, hogy az volt, hiszen, ni-ni ott van Havoc és Hugues. Hugues nadrágján Elysia-rajzocskák voltak. Ekkor eszébejutott, hogy vajon Riza az irodában van-e már? Belépett az ajtón és ott találta kék miniszoknyában egy rövid toppal. Ekkor elvigyorodott és felébredt.
Kiábrándultan ébredve felült és megdörzsölte a szemét.
Pedig most nem is csináltam semmit... –motyogta ásítozva.
Roy Mustang besétált a sörözőbe. A helyiség szinte tele volt egyenruhásokkal. Füst és pára csapta meg az arcát. A kocsma hangszóróiból ritmusos zene áradt a hangosan mulatozókra.
Az ezredes a pulthoz lépett.
Jó estét. Két korsó sört legyen szíves, kedvesem. –mosolygott a csinos kocsmáros lányra, aki rögtön észrevette Roy pillantását.
Hogyne, Mustang uram ... –pirult.
Roy hátat fordított a lánynak és szemüveges tökkelütöttjét kezdte el keresni a tömegben. Viszont a tökkelütött illető hamarabb rátalált és jó nagyot csapott rá (viszonzásul).
Helló, Roy! Már vártunk! Gyere, ülj az asztalunkhoz, itt van mindenki! Mi van? Miért vágsz ilyen képet? Na jó, nincs itt mindenki, Riza hiányzik! –és jót hahotázott.
Roy magában elátkozta Huguest.
Üdv, uraim! Hogy állnak az alkoholszintükkel? –viccelődött Roy, de hamar észrevette, hogy ezzel már elkésett.
Gyere pajtás, igyál! –és Hugues egy istentelen nagy kupa, furcsa színű italt nyomott a kezébe- Egészségedre!
Egészségünkre! –bömbölte a férfikórus és egyemberként húzták meg a poharukat.
Roy nem tudott rájönni mit iszik.
Te, mondd csak mi ez?
Jah, hát az a dagi specialitása –kuncogott Hugues- éhgyomorra a leghatásosabb és olcsóbb, mint 3 korsó sör!
Aha...
Már bánta, hogy egyszerre megitta a felét. Ám, ahogy telt, múlt az idő, már a második kupával nyalogatta a koktélt...
Igen, persze Hugues. Rendezhetsz máskor is partyt! –röhögcsélt.
He-h, e-eghészen meghatódtam ... öcsi Elysia a tegnap rajzolt nekem! Nézd!
És kabátzsebéből egy stócnyi képet húzott elő.
Ezen itt, éppen ránéz a ceruzára a kis drága, itt már a kezében van a piros ceruza, itt már a zölddel is rajzol a kis édes...
Roynak kezdett melege lenni. Ingujjra vetkőzött.
Áh, igen az apai örömeid. De mondd, neki mikor rendezel zsúrt?
Mennyei ötlet! Az ég megáldjon, Roy! Rám és az embereire számíthat mindig! Nézd, már tudom is mi kell neked!
Hallgatlak.
Egy nő. Egy gyönyörű és erős nő, aki végre férfit farag belőled! –és hahotában tört ki.
Hát, hogyne.
Komolyan. Az idő repül és az én Elysiám hamarabb fog férjhez menni mint, hogy te megnősülnél.
A végszavát csattanás nyomta el az asztal másik végéből. Armstrong a kupáját lecsapta az asztalra és felpattant.
Igen, uraim. Én! Én megmutatom az igazi férfiasságot és az erőt! –harsogta és megfeszítette izmait – Mindezeket a nemes, családi vérem és évek munkái táplálják!
Ebben a pillanatban, izmai befeszítésétől lehasadt róla az ing és Alex Louis Armstrong teljes férfiasságának felsőteste feltárult.
A kocsmároslány elpirult, az urak röhögtek. Armstrong felpattant egy székre és folytatta pózolásait. Fénylő izmai szinte rózsaszínűen szikráztak.
Ez már az 53. egyenruha ami széthasad rajta, pedig az utolsó kettő 3 számmal volt nagyobb nála ... –mondta fáradtan Roy. -Hölgyem, hozzon egy üveg whiskyt!
Hát, hogyne Mustang uram!
Gyere csak ide szépségem, hikk –Havoc a kocsmároslány felé közeledett – Olyaaan szépek a szemeid, ooolyan ügyes vagy... –mosolyogta, miközben a lány ruhájának dekoltázsába majd' beleesett a szeme. A lány elfordult és elindult a whiskyért. Havoc utánalódult és egy költeménnyel zaklatta.
Nos, Hugues most jut eszembe, hogy nekem még ma este dolgom van, hikk.
Ohhohohó! Csak nem Roy Mustang egy újabb hölgyéről van szó?
Tessék, az ezredes úrnak megint barátnője van! –lódult fel Havoc és magatehetetlenül rogyott le egy székre.
Nem, uraimh. Ma-magukkal ellentétben van akinek munkája is van. –mondta Roy Mustang és peckesen, kabátját vállára hajítva kibukdácsolt a kocsmából.
Hűvös esti szellő csapta meg az arcát és kissé őt is kibbillentette az egyensúlyából. Az ezredes azért határozott léptekkel elindult a parancsnokság felé, hogy megkeresse az éjjeli ügyeletest. Léptei visszhangoztak a kihalt utcákon.
Az egyik elágazásnál azonban keresztülesett valamin, köszönhető ez annak, hogy alig látott valamit, az utca lámpák fényén kívül. A valami történetesen felvonított és mozgott, az ezredes lábai alatt. Egy fekete-fehér kutya.
Rövid idő múlva csattogó léptek nyomán megjelent Riza Hawkeye hadnagy, kezében egy pórázzal.
Mit csinálsz? Azonnal kelj fel a mocskos földről, különben nem állok jót magamért! –kiáltott rá Riza.
Óh, hogyne Hawkeye hadnagy.. máris, máris. –motyogta Roy.
Nem maga, uram, hanem a kutyám. –sóhajtott lemondóan a nő.
A kutya vinnyogva kibújt Roy alól és odasomfordált gazdájához. Mustang ezredes azonban erre nem volt képes, így hát megfordult, feltápászkodott a könyökére és felpillantott hadnagyára.
- Zservusz, mit kheresel te iiidekint, ilyenkor? Zsak nem te vagy az éhjjeli járőr?, hikk.
- Jó estét kívánok, uram. Ahogyan azt láthatja nem vagyok az éjjeli osztagban.
- Dhrága, én nem látlak...
- Hmpf. Végezd a dolgod!
A kutya lassan odalépett Roy cipője mellé. Fölemelte az egyik lábát és megöntözte a fekete bakancsot.
- Nos, viszontlátásra, uram.
- Pápáh...
- Lábhoz! –kiáltott Riza, újra a kutyának, mire az engedelmesen követte a parancsszót.
Roy ezredes mindezt alig fogta fel. Agyában elkönyvelte a hadnaggyal való találkozást, mint holmi álmot és miközben a nő ringó hátsófelén pihent a tekintete, eldőlt.
Másnap reggel, arra ébredt, hogy valami puha és meleg dolgon fekszik. Kinyitotta a szemét és abban a pillanatban a fénnyel együtt írtózatos fejfájást érzett.
Ááh- ásított fájósan- Hol vagyok? Mi történt? Megnyertük a csatát?
De senki sem felelt. Lassan felfogta, hogy otthon fekszik a saját ágyában. Rápillantott az órára, negyed tíz volt. Vagyis már több, mint egy órája késik. Megpróbált felülni, ami sikerült is neki, de az ágyból kimászni már nem igazán.
Ekkor az ablakán beszűrődő hahotáról eszébejutott minden. A tegnap éjjel. A kocsma, a furcsa ital és végül, az hogy elindult járőrözni... nem, nem járőrözni, hanem összeeseni...volt még ott valaki... De vajon ki?
Rövid időn belül egy szem, kerek, fehér gyógyszert és egy pohár vizet pillantott meg az asztalán. Kikászálódott az ágyból és minden habozás nélkül bevette.
Útban az parancsnokság felé még mindig azon tűnődött vajon, hogyan teleportált haza, mert hogy arra sehogy sem tud emlékezni... Mintha valami állat is lett volna a dologban...
Amikor besétált a parancsnokságra, minden olyan volt mint máskor. Az emberek köszöntek neki, ő pedig válaszolt. Benyitott az irodájába, ahol már várt rá a hadnagya.
Jó reggelt, uram.
Jó reggelt, hadnagy. Hogy van ma?
Köszönöm, jól, uram. Haladéktalanul neki kell fognia a papírmunkáknak. Több mint egy órát késett, kérem.
Roy lemondóan sóhajtott. Bár a feje már nem fájt, mégis hullafáradtnak érezte magát a papírmunkákhoz.
Rendben van. Kérem, hozza be az összeset, hadnagy.
Igenis, uram. –azzal a hadnagy kisétált az irodából.
ÁÁÁh.. – ásított egy óriásit Roy.
Rövid idő múlva, visszajött a hadnagy egy akkora csomó papírral, hogy attól még az arca sem látszott. Ahogyan letette az asztalra, vékony por szállt fel.
Ezt nem gondolja komolyan... Mire van a sok titkár ebben az épületben? Nekem fontosabb gyakorlati ügyeket kellene fölperzselnem! –mondta Roy, és klasszikusan végigsimította fekete haját.
Uram, ezeket az aktákat csakis ön láthatja és igazolhatja, mivel titkosak.
Nagyszerű. Mi az a sok minden, ami ennyire titkos? –háborgott az ezredes.
Telt múlt a nap, az ezredes, már megint nem tudta elviselni a töménytelen mennyiségű papír látványát az íróasztalán. Fölállt és az ablak elé sétált. Milyen jó lenne, most elkapni, pár garázdálkodó alkimistát... aztán piknikezni egyet a kék ég alatt...
Néhány másodperc múlva azonban a hadnagy rontott be az irodába.
- Uram, most szóltak, hogy sürgősen indulnia kell a nyugati városrész szélére! Állítólag látták azokat a sorozatos alikimista rablókat, akik a múlt hónapban kifosztották a Városi bankot!
Az ezredes lassan megfordult, majd óriási szemeket meresztve ránézett hadnagyára.
Ezt most komolyan mondja? –mondta reszkető hangon, egy mosolyra húzódó arccal.
I-igen, uram.
Dehát ez nagyszerű! Isten veled papírmunka! –mondta és lesöpörte a papíroszlopot az asztaláról.
Uram, azokat még ma be kell fejeznie, és összeszednie...
Roy kedvét azonban nem lehetett elrontani.
Hadnagy! Hozza a tartalékainkat és kövessen!
Igenis, uram!
Az ezredes kicsörtetett a helységből, nyomában a hadnaggyal.
A város nyugati szélére érve azonban nem találtak semmit. A szemtanúk szerint, a rablók egy furgonnal el is robogtak.
Nagyszerű! Pedig már kezdtem tűzbe jönni! –háborgott az ezredes.
Uram, elnézését kérem a pontatlan információkért. –szabadkozott rögtön a hadnagy.
Semmi gond, handnagy, semmi gond. Nem az ön hibája. Áh, mindegy legalább, már nem ülök abban a dobozban.
Uram...?
Mondja csak, meghívhatom egy jeges üdítőre?
Uram, köszönöm a meghívását, de haladéktalanul vissza kell mennünk a parancsnokság-
De rendelhet két pohárral is, én állom! Melyik a kedvence?
Uram, vissza kell mennünk a parancsnokságra.
Ágh!- mondta az ezredes és beletúrt a hajába - Menjünk!