Igazság szerint tegnap úgy döntöttem, bedobom a törölközőt, kész, ennyi volt, nem érdekel, hagyjon engem mindenki békén, a csajozás nem nekem való. Az elmúlt pár év során 243 alkalommal próbálkoztam, 210 lánynál (hát, igen, a szükség nagy úr, volt, akinél dupláztam, hátha...). Ebből bizonyítottan 154 esetben végül nem velem volt a baj, hanem azzal, hogy az ezredesem, avagy Roy Mustang, avagy „az a piszok" jött, látott és győzött, vagyis lecsapta a kezemről a csajt, az esetek többségében persze akkor, amikor már nyeregben éreztem magam. És ezek után még mondja nekem valaki azt, hogy „hűség", meg „csapatmunka", meg „hosszú évek alatt kikristályosodott barátság"... Ha bárki fel meri emlegetni ezeket, keresek egy jó vaskos aktát, és addig bántalmazom, amíg 8 napon túl gyógyuló sérüléseket nem szerez, amelyekkel 15 évig járhat fizioterápiára és pszichológushoz. De inkább pszichológushoz.
Végy egy gyönyörű lányt. Végy egy tökéletes első randit. Végy egy pazar benyomást, amilyet csak én kelthetek az emberben, ha nagyon jó napom van. És akkor csatt – képen töröl a Végzet, és ezt valahogy mindig az ezredes (avagy Roy Mustang, avagy „az a piszok") képében teszi. Véletlenül sem Breda jár arra, vagy Falman, vagy mittomén, Fuery. Neeeem. A Sors pofátlan, és százötvennégyszer is képes elsütni ugyanazt a poént. Hahaha, nagyon vicces, tényleg.
Hát köszönöm, de nem, ebből nem kérek. Elvonulok agglegénynek, tagja leszek valami dilis klubnak, mint a hídcsavar-gyűjtőké, majd szépen megöregszem, a lakásban égig érnek majd a hamukupacok, nekiállok galambokat etetni, ötször visszakérdezek mindenre, amit mondanak, és a régi szép időket emlegetem, amik tulajdonképpen nem is léteztek.
És ekkor, amikor bejelentettem, hogy a csajozás teréről nyugdíjazom magam, Fuery súgott nekem egy szerinte tutibiztos tippet. A fene se nézte volna ki belőle. Van ugyanis egy ügynökség a városban, nemrég nyílt, nagyon diszkrét, és randik összehozásával foglalkozik. Fuery szerint annyira megbízhatóak, hogy ha én nem fecsegek, akkor az ezredes sose tudja meg, kivel sikerült randiznom – így egy meglehetősen bosszantó tényezőt kiiktathatok végre a kudarcok okai közül. Csak ki kell töltenem egy adatlapot, amit aztán bárki megtekinthet, ha betér az ügynökség irodájába. Remélhetőleg ezek után le se tudom majd vakarni magamról a nőket, és végre nem kell azon idegeskednem, mikor bukkan fel az ezredes...
Három és fél órát szenvedtem vele, csak lesz valami eredménye... Ha nem, még mindig ott az agglegénység, a hídcsavar-gyűjtők klubja, a hamukupacos lakás, a galambetetés, a nagyothallás és a nosztalgiázás...
Ezt sikerült végül kihoznom belőle:
Havoc28 (mert kell egy ilyen becenév-szerűség)
Jelentkezésem célja kötetlen ismerkedés, 1886-ban születtem, magasságom kb. 183 cm, súlyom úgy 73 kg, alkatom sportos, lakóhelyem Central, családi állapotom nőtlen, nincsenek gyerekeim, láncdohányos vagyok, foglalkozásom őrnagy az amestrisi hadseregben.
Pár szó magamról:
Mer' a fentiek olyan papírszagúan semmitmondók... Hobbim hamuval beteríteni a centrali központot, majd figyelni a takarítószemélyzet szerencsétlenkedését; a külföldi konyha specialitásainak megismerése, különös tekintettel az idegesítő ölebek elfogyasztására; illetve az értelmetlen kísértetvadászat, lehetőleg 12 órás műszak végén.
Eredetileg virágbolti eladónak készültem, de rájöttem, az egyenruha menőbb, mint a virágboltos gumikesztyű + kiskötény párosítás. Így kötöttem ki a hadseregben, és bár néha unom az aktatologatást, és a feletteseim is elég kiakasztóak tudnak lenni, azért csak jó buli ez.
A művészetekkel elvagyok (bár a zongorát hanyagoljuk), szeretek sétálni (csak kerüljük az olyan helyeket, ahol magasabb rangú tisztek, különösen ezredesek előfordulhatnak), és virágokat rajzolni a 200 évre titkosított aktákra (ha senki nem figyel).
Úgy nagy vonalakban ennyi, ha közelebbről meg szeretnél ismerni, írj!
Jean Havoc