Cím: Kira, bocsáss meg!
Fandom: Death Note
Műfaj: sötét, dráma
Elbeszélésmód: E/1.
Fejezetek száma: 1
Szavak száma: 355
Állapot: befejezett
Szereplők: egy bűnöző
Párosítás: -
Korhatár: M/16+
Ismertető: Egy bűnöző elmélkedik.
Figyelmeztetés: kínzás, gyilkosság, nemi erőszak
Spoiler: -
Megjegyzés: -
Egész életemben csak a gyilkolásnak éltem. Megöltem tizenöt embert, köztük hat férfit, négy nőt és öt kisgyereket. Imádtam hallani a sikolyukat, legfőképp a gyerekeknek, mikor az életükért könyörögtek. Sírtak, hogy legyen már vége a fájdalomnak, de ez csak zene volt füleimnek. Miközben bemocskoltam pici testük, elvéve ártatlanságukat, könnyeik csak még jobban beindítottak. S nem tudtam leállni. Nem, ez volt az én Viagrám – kisgyermekek sírása.
A nők sem voltak rosszak, főleg azok, akik olyan tiszták – vagy inkább hibbantak? - voltak, hogy még csak meg sem csalták soha a férjük. Igazi kincs az ilyen. Elvenni egy nő méltóságát… kevés ilyen szép dolog van a világon.
Mindegyiküket élve temettem el, a sivatag közepén, messze minden várostól és falutól. Csodálatos volt végignézni, ahogy a rettegés eluralkodott rajtuk, miközben egyre több és több földet lapátoltam rájuk. Aztán másnap kiástam a tetemeket, hogy lássam munkám gyümölcsét – majd ismét betemettem őket.
Csakhogy hiba csúszott a számításomba. Egy éjjelen, miközben egy nőt temettem be, megjelent a rendőrség. Kiderült, hogy nem egy közönséges asszony, hanem egy beépített nyomozó életét próbáltam kioltani – s nem elég, hogy tervem sikertelenül zárult, még el is kaptak, s életfogytiglanra ítéltek. Csak az mentett meg a halálbüntetéstől, hogy itt már megszüntették vagy húsz éve.
A cellában a napjaim unalmasan teltek, egésze addig, míg egy rab holtan nem esett össze. A szerencsétlent újabbak és újabbak követték, s minddel szívroham végzett. Tudtuk, ez nem lehet véletlen. Suttogásokat lehetett hallani egy új istenről, aki minden bűnözőre lesújt. Egy istenről, ki közöttünk jár, s a világ tisztasága felett őrködik, elpusztítva mindent, mi romlott. S azóta tudom, már csak idő kérdése, hogy rám is sor kerüljön.
Csak számolom a perceket és órákat, nézem a naplementét koszos cellám piciny ablakából, és várom az elkerülhetetlent. Soha nem voltam vallásos, még gyerekkoromban sem könyörögtem Istenhez. Ám most minden megváltozott.
Minden este az ágyam mellett imádkozom egy istenhez, akiről tudom, hogy nem hall engem, s ha el is érnének hozzá szavaim, akkor sem érdekelné. Soha sem mutatna könyörületet, hiszen az ő szemében az én létezésem egy hiba, amit ki kell törölni. Bár tudom, hogy teljesen felesleges, hogy teljesen reménytelen az ima, mégis minden áldott este elsuttogom ezeket a szavakat…
Kira, bocsáss meg!
