Cím: Emlékek
Fandom: Paradise Kiss
Műfaj: romantikus, dráma
Elbeszélésmód: E/1.
Fejezetek száma: 5+1
Állapot: befejezett
Szereplők: Koizumi George, Hayasaka Yukari
Párosítás: George x Yukari
Korhatár: T/PG-13
Ismertető: Tíz év telt el azóta, hogy Yukari és George elváltak egymástól. A lány még mindig sikeres, nemzetközi hírű modell. Mi történik, ha újra találkozik első szerelmével?
Figyelmeztetés: -
Spoiler: teljes sorozat
Megjegyzés: általában nem szoktam romantikus történeteket írni, de a Paradise Kiss óhatatlanul is megihletett. Azt hiszem, néha még nekem is szabad ilyesmikre fecsérelni az időmet...
Fejezet sorszáma: 0.
Fejezet címe: Prológus
Szavak száma: 538
Karakterek a fejezetben: Yukari, George
Figyelmeztetés: -
Ismertető: Yukari egy fotózásra siet, és közben múltján és jelenén mereng.
Megjegyzés: -
Ahogy megálltam a zebránál, és a körülöttem lévő emberekre pillantottam, valahogy másnak láttam őket, mint akkor régen. Valamit kérlelhetetlenül megváltoztatott az a néhány nap, amit a műteremben töltöttem. Igen, egészen más ember lettem…
Tíz év telt el azóta, hogy utoljára láttam George-t. Tíz hosszú év, de még mindig nem tudtam elfelejteni; még mindig érzem az illatát, hallom a hangját fülemben csengeni, emlékszem minden apró érintésére. Azt hiszem, még mindig szeretem őt.
Hogyan lehet az ember ennyire szerelmes ilyen hosszú idő távlatából? Én magam sem tudom. Hogyan szerethet bele egy nő néhány nap alatt egy férfiba úgy, hogy az érzés örökre megmarad? Fogalmam sincs. Csak annyit tudok, hogy még mindig róla álmodom éjszakánként, hiába fekszem egy másik férfi karjai között.
A gyalogosátkelőnél végre zöldre vált a lámpa. Lassan, méltóságteljesen sétálok át a csíkosra festett aszfalton, és érzem a hátamra szegeződő pillantásokat. A nők irigykedve, a férfiak vágyakozva bámulnak, néhányan még fel is ismernek. Hallom, ahogy valaki suttogva megkérdezi, hogy tényleg Yukarit látja-e sétálni.
Amikor fellépek a járdára, egy vékony kis hang szólít meg. Egy kislány, autogramot szeretne. Alig lehet nyolc éves, mégis felismer. Lehajolok hozzá, elegánsan, kecsesen, s átveszem tőle a kis rózsaszín noteszt és filctollat. Mosolyogva kérdezem meg, mi a neve, ő pedig elpirultan felel. Lefirkantom a nevem, s visszaadom a füzetet. Boldogsággal tölt el, ahogy látom, hogyan csillognak a kislány szemei az örömtől. Búcsút intünk egymásnak, és tovább megyek. Várnak a stúdióban.
Igen, ma is fotózásra megyek. Huszonnyolc éves vagyok, mégis a legkeresettebb modellek közé tartozom. Sokak szerint nem látszik meg rajtam a korom. Mások szerint egyszerűen csak túl szép vagyok, nem hagyhatom még abba a szakmát. Akárhogyis, folytatom. Hogy miért? Mert értelmet adott az életemnek. Mert imádom csinálni. Azt is tudom, ha véget ér a karrierem, a szakmában maradok. Lehetnék például stylist vagy menedzser. Esetleg alapíthatnék saját céget, sőt, modelliskolát is. Még nem tudom, ráérek ezen gondolkodni.
Belépek a terembe, ahol a fotózás fog zajlani. A kellékesek és fotósok már mindent előkészítettek. Tudom, hogy egy gyors megbeszélést követően az öltözőmbe megyek, ahol már várnak a sminkesek és fodrászok.
Végignézek az előkészített ruhákon, egyet-egyet le is veszek a vállfáról, hogy jobban szemügyre vehessem. Senki sem tiltakozik, hiszen úgyis én fogom viselni őket. A legjobban tetsző darabokat sokszor meg is kapom. Egész kollekcióm van már Happy Berry darabokból is, nem említve a sok nemzetközi márkát, melyeket külföldi felkéréseimnek hála gyűjthettem be.
Csak nézem és nézem a ruhákat, s a szívem hevesen kezd verni. Utoljára akkor viseltem ilyen fényűző, és meglepő darabokat, mikor George öltöztetett a saját maga tervezte darabokba. Ezek az estélyik annyira az ő stílusát tükrözik! Ki lopta el a Paradise Kiss ötleteit? Ki másolta le ennyi év után azt a különleges, egyedi stílust? Hiszen biztos, hogy ezeket nem ő tervezte! Ő már csak jelmezeket készít.
Egyszer csak egy ismerős hangot hallok a hátam mögül. Halk, mégis határozott. Úgy érzem, mindjárt elájulok. Az nem lehet, hogy ezek a ruhák…!
- Szervusz, Yukari. Rég találkoztunk – szól azzal az összetéveszthetetlen hangsúllyal, s a szemeim elkerekednek.
Tudtam, hogy a tervező direkt engem akart a kollekció arcának, de nem lepődtem meg. Nem tulajdonítok ennek már jelentőséget, hiszen sikeres, híres modell vagyok, egyszer még fél Olaszországot is az én plakátjaimmal tették tele.
Megfordulok, és remegő hangomon csak ennyit tudok mondani:
- George?