Életem első spn ficje, remélem tetszeni fog.
Egyik karakter sem az enyém... sajnos ^-^
Végtelen hálám suziminek, aki végig segített és javította a hibákat, amíg elkészült a történet.
1. fejezet
A helyzet egyre rosszabb volt. Az angyalok a Földön jártak, és legalább két frakcióra szakadtak. A Mennyekben a Metatron tartott felvételt a számára hasznos angyalok számára. Mindemellett a Pokolban is hatalmi harcok dúltak, amik elég erősen kihatottak a földi életre is.
És, ha ez nem lett volna elég, akkor Deannek még szembe kellett néznie azzal a helyzettel is, hogy egy idegesítő tollas barom ismételten átverte őket. Ezekiel nem az volt, akinek mondta magát. Sőt, ahogy Cas tájékoztatta pár hete telefonon, Ezekiel nem is élte túl a bukást. Egy ellenséges angyal lakott az öccse testében és fogalma sem volt róla, hogy mit tehetnek ez ellen.
Az egyetlen jó dolog a rengeteg katasztrófa közepette az volt, hogy Cas valamilyen csoda folytán visszakapta a szárnyait. Legalábbis az angyal ezt mondta neki, és Dean nem érezte úgy, hogy többet szükséges lenne tudnia.
Crowley még mindig a pincében volt, és Deannek fogalma sem volt róla, hogy mit kezdjen vele.
Amint Cas visszanyerte az erejét, beköltözött a bunkerbe. Samet kénytelenek voltak bezárni egy másik cellába, Crowley közelében, mert Gadriel teljesen átvette a hatalmat a fiú fölött és csak így tudták a bunkerben tartani.
Természetesen Gadriel a legkevésbé sem élvezte a helyzetet. Cas és Dean nagyjából úgy tartották, mint Crowleyt. Egy székhez kötve megfelelő enochiai jelekkel körülvéve, ami megakadályozta, hogy bármit is tudjon tenni, a hisztin kívül. Amit napi 24 órában művelt. Jó párszor úgy tett, mintha Sam visszanyerte volna az uralmát a teste fölött és könyörgött nekik, hogy engedjék el. Máskor megfenyegette őket, hogy darabokra tépi a testet, amiben jelenleg volt, de szerencsére a cellájában ehhez se volt hatalma.
Pár hét után Deant már az őrület kergette. Bezárva érezte magát. Megpróbálta átrágni magát minden használható könyvön. Cas is próbált utána járni valami megoldásnak, de nagyon óvatosnak kellett lenniük, hisz az angyalok továbbra is vadásztak arra, akit felelősnek tartottak a bukásuk miatt.
Nagyon hiányzott neki Sam, aki mindig sokkal jobb volt a kutatásban, mint ő. Kevin elvesztése is erősen rányomta a bélyegét a lelkiállapotára. Megkérte Cast, hogy próbálja meg feltámasztani, de az angyal varázsereje ezen a téren besült. Mivel el voltak vágva a Mennyektől, így sajnos egy lelket se tudott visszahozni a testébe egy másik angyal kegyével. A sajátját pedig még fogalma sem volt, hogy fogja visszaszerezni.
- Cas, ennyi volt. Nem bírom tovább! Ma este elmegyünk innen!
Castiel megfordult a kanapén és az ebédlőben dühöngő Deant figyelte kifürkészhetetlen kék szemeivel.
- Egyik foglyunk sincs szállítható állapotban, Dean. Nem tartom jó ötletnek…
- Nem úgy értettem. Nekünk, kettőnknek kell kimozdulnunk. Úgy érzem rámdőlnek a falak. Alig kapok levegőt.
- Nem tartom bölcs ötletnek…
- Ugyan már! A bunkerből se ki, se be. Aki bent van, nem jut ki, aki pedig be akarna jönni, nem tud. Atombiztos az egész. Viszont én kezdek megőrülni. Nem tudom, te hogy bírod, hogy mindkét szállóvendégünk álló nap vagy egymással kiabál, vagy nekünk nyekereg fenyegetéseket, de én már torkig vagyok. Elmegyünk. 5 perc múlva legyél kész - zárta le a vitát.
Cas fáradtan sóhajtott. Kikapcsolta a tv-t és lassan az ajtóhoz sétált. Talán Deannek igaza volt. Itt bent semmit sem tudnak tenni Samért, vagy azért, hogy az angyalok visszakerülhessenek a Mennyekbe. Ha lett volna lehetőség itt benn, már megtalálták volna. Talán odakint szerencsével járnak.
Dean a szokásos zöld dzsekijében várta a bejáratnál az angyalt.
Cas automatikusan elindult az Impala felé.
- Nem Cas. Gyalog megyünk.
- Egész pontosan hova tervezel menni, Dean?
- Ide a közelbe. Van itt egy bár, láttam már párszor a kocsiból, amikor visszajöttünk egy-egy meló után.
Az angyal megvonta a vállát és követte a barátját végig a sötét utcán. Néhány utcával arrébb igazi éjszakai életbe csöppentek. Egymást követték a kocsmák, a kisebb étkezdék és a különböző bárok.
- Nem értem mit keresünk itt - kezdte Castiel - nem hiszem, hogy ezen a környéken találunk megoldást a gondjainkra.
- Tévedsz barátom. Pontosan itt fogjuk megtalálni a megoldást a gondjainkra - válaszolta sokat sejtetően Dean és megállt az egyik épület kivilágított ajtaja előtt.
Az ajtó felett villogó neonvilágítás szerint az "Amerikai Cabaret" nevű hely bejáratánál álltak.
- Egy táncos bár? - húzta fel kételkedve a szemöldökét a ballonkabátos angyal.
- Olyasmi. Amikor legutóbb az egyik közeli kocsmában voltam sokan beszéltek erről a helyről. Azt mesélték, hogy olcsó a sör, ez nagyon fontos, valamint, hogy nagyon tehetségesen a lányok. Itt az ideje, hogy magam is véleményt alkossak a helyről.
Mindkettőjük legnagyobb meglepetésére a hely teli volt emberekkel. Csak az egyik félreeső sarokban találtak egy üres asztalt, ahova le tudtak telepedni.
Hamarosan feltűnt egy csinos pincérlány, aki örömmel vette fel a rendelésüket. A hely jóval nagyobb volt, mint a legtöbb kocsma, vagy sztriptízbár, ahol Dean eddig járt. A pult mellett egy közepes méretű színpad foglalt helyet. Dean alig várta, hogy elkezdődjön az esti műsor.
- Még sohasem voltam ilyen helyen - közölte Castiel az asztalon lévő papírt tanulmányozva.
- Ezt hogy érted?
Dean tökéletesen tudta, hogy Castiel igenis volt már olyan helyen, ahol lányok táncoltak és vetkőztek, hisz ő maga vitte el annakidején az angyalt ilyen bárokba.
- Biztos vagyok benne, hogy még nem jártam Variety színházban.
- Hol?
Kikapta az angyal kezéből a prospektust, amin legnagyobb bánatára nem az aktuális vetkőzőlányok szerepeltek, hanem az aznapi műsor. Vagy legalábbis a témája. Casnek igaza volt, ez nem sztriptíz bár volt, hanem egy táncos-énekes szórakozóhely, ahol péntekenként karaoke is van.
- Mindegy. Akkor is lányok és sör. Ezerszer jobb, mint a bunkerben tölteni az estét.
Dean ezzel kényelembe helyezte magát és, amint megérkeztek a sörök alig várta, hogy kezdődjön a műsor. Nem tudott olyan sokat az ilyen helyekről, de annyit tudott, hogy bár nem vetkőznek, akkor is elég hiányos, vagy kirívó ruházatban énekelnek és táncolnak a lányok.
Nem kellett sokat várniuk. A műsor egy fél órán belül elkezdődött. Cas érdeklődve figyelte az előadást. Deant leginkább csak a lányok kinézete kötötte le, mint a hangjuk. Az mindenképp nagy megkönnyebbülés volt, hogy igazi lányok énekeltek és táncoltak. Jó érzés volt végre kikapcsolni egy kicsit. Dean igyekezte kiélvezni ezt a pár szabad órát, Castiel viszont láthatóan ideges volt és folyton fészkelődött.
- Továbbra sem értem miért jobb itt ülni és nézni az előadást, mint a bunkerben? Megoldást kell találnunk arra, hogy Gadrielt kiűzzük a testvéredből anélkül, hogy baja esne, és vissza kell fordítanunk Metatron varázslatát.
- Itt is pont annyira valószínű, hogy megtaláljuk a csodálatos megoldásunkat, mint ott. Már minden könyvet végignyálaztunk, amiben bármi utalás lehet bármire is. Azt hiszed, én nem akarom visszakapni az öcsémet?
- Sose mondtam, hogy ezt hinném, Dean.
- Helyes! Mert rohadtul vissza akarom kapni. De ha nem szellőztetem ki a fejemet, legalább egy este erejéig, akkor megőrülök és a végén még valami baromságot csinálok. Azt pedig nem akarom! Világos? Most pedig élvezd az estét és maradj csöndben.
Castiel próbált így tenni. Megitta a sörét és a színpadot figyelte.
A társulat 6-7 lányból és 1-2 férfiból állt. A nézőtéren félhomály uralkodott a színpadot pedig néhány reflektor világította meg, néha különböző színekben.
Nem igazán értett a zenéhez, de úgy érezte, hogy egész jó dalok követték egymást. Dean felvilágosította, hogy ezek úgynevezett musicalekből való különböző betétdalok voltak.
Bármennyire is újdonság volt ez a számára, Castiel hamar elvesztette az érdeklődését az előadás és a sör iránt. Dean ellenben láthatóan jól szórakozott. Legalábbis, mindent megtett érte.
Néha-néha kinyílt a bejárati ajtó és újabb nézők érkeztek, akik általában már csak a falat tudták támasztani, mivel a helyek nagyrészt mind foglaltak voltak. Casnek feltűnt, hogy a színpad közelében volt egy kétszemélyes asztal, amin egy foglalt felirat díszelgett.
Már legalább egy órája ment a műsor, amikor ismét újabb vendég érkezett a bárba.
Dean az ég tudja hányadik sörét itta és félkábán bámulta a rövid szoknyában táncoló lányokat a színpadon.
Castiel sajnálta a barátját. El tudta képzelni milyen érzés lehet a férfi számára, hogy nem tud segíteni a testvérén. Mindig is Sam volt a legfontosabb az idősebb Winchester számára, és a tudat, hogy semmit sem tehet azért, hogy visszakapja, megmentse valósággal megőrjítette. Ő maga sem érezte túl jól magát, hisz semmit sem tehetett. Bár ismét angyal volt, nem tökéletesen az az angyal, aki korábban. Ráadásul semmilyen segítségre sem számíthatott. Eddig akárhány angyallal akadt össze mind meg akarták ölni. Egyetlen olyan angyalt sem ismert, akiben megbízhatott volna, és akitől bármilyen segítségre számíthatott volna.
A gondolatmenetét megzavarták, mivel az egészen eddig üresen maradt asztal végre gazdára talált.
Csak hátulról látta a férfit. Hasonló zöld dzsekiben volt, mint Dean, alatta szintén flanelinggel. Valahogy nagyon ismerősnek tűnt Castielnek. Volt benne valami, amitől felállt a hátán a szőr, de nem tudta hova tenni az érzést.
A férfi levette a fejéről a kopott baseball sapkáját és ezzel szabaddá váltak az aranybarna félhosszú tincsei.
Castiel izmai hirtelen megfeszültek. Úgy nézett ki, mint egy prédára leső nagymacska.
Dean is megérezte a feszültséget, ami a mellette ülő angyalból sugárzott.
- Mi a baj Cas?
- Lehetetlen… - suttogta Castiel, inkább magának, mintsem Deannek válaszolva.
A vadász követte Castiel tekintetét egészen az asztalnál ülő magányos férfiig.
- Ismered valahonnan? - kérdezte a tarkóját vakargatva.
- Nem tudom. Nem lehetséges… meghalt…
- Ki halt meg? Kiről beszélsz?
Úgy tűnt a férfi törzsvendég lehetett, mert minden előzmény nélkül az egyik pincérnő egy korsó sört tett le az asztalra. A férfi ekkor a kiszolgáló felé fordult és Dean úgy érezte, mint akit leöntöttek egy vödör jeges vízzel.
- Gabriel!