GatewayGirl: Blood Magic című művének fordítása. Az eredeti történet itt található: ?sid=5561

Severitus, a Harry Potter és a Főnix Rendje megjelenése előtt kezdett íródni.

A bétázásért köszönet Zizikének.

1 – Tűz

Fél órával a tizenhatodik születésnapja előtt Harry két levelet bámult, és az elmúlt éven elmélkedett.

Rettenetes volt. A dementortámadástól kezdve, ami olyan szerencsétlen módon vetett véget a nyári elszigeteltségének, keresztapja halálán át, melyben Harry nem érezte magát teljesen ártatlannak, egyenesen addig a levélig, amit Hermionétól kapott egy héttel a tanév vége után; tizenöt évesnek lenni rettenetes volt.

Harry felkapta Hermione összehajtogatott levelét. Nem nyitotta ki – nem volt rá szüksége. A szavak már beleégtek az elméjébe. Hermione kérdőre vonta az ötödévük bizonyos eseményeihez való hozzáállásáért.

Volt annyira tapintatos, hogy azt írta, nem kizárólag, sőt nem is elsősorban őt hibáztatja a keresztapja haláláért, amitől azóta rettegett, mióta Sirius kikísérte Harryt a Kings Cross pályaudvarra, de félreérthetetlenül a tudomására hozta, hogy nincs joga Pitont vagy Dumbledore-t vagy bárki mást hibáztatni azért, mert nem sikerült elsajátítania az okklumenciát. A levél hosszú volt és részletes, tele megdönthetetlen érvekkel, de a lényeg egyetlen bekezdésben volt:

Attól, hogy a tanárod feladata az, hogy tanítson, még a te feladatod marad megtanulni a leckét. Amíg részt vettél az okklumencia órákon, semmi jelét nem láttam, hogy megkísérelnél tanulni valamit. Sőt mi több, amikor Piton professzor elküldött (nem tudom, miért, de úgy hallottam, az óráid egy vita miatt maradtak abba, nem pedig azért, mert úgy gondolta, hogy készen állsz), meg sem próbáltad megkérni, hogy tanítson tovább, vagy egy másik tanárt kérni, vagy önállóan tanulni. Értsd meg, Harry, ezt nem azért mondom, mert mérges vagyok rád. Azért mondom, mert tudom, hogy többre vagy képes, és többet kell tenned, de amíg másokat hibáztatsz a saját felelőtlenséged miatt, addig ez nem fog sikerülni.

Harry borzasztó dühös lett, mikor elolvasta a levelet, és válaszul három oldalon keresztül ecsetelte mérgesen, hogy pontosan miért is volt minden valaki másnak a hibája, és hogy Hermione mennyire képtelen megérteni, hogy az átlagember nem tud hozzá hasonlóan mindent egy szempillantás alatt megtanulni. Napokig füstölgött, összeverekedett Dudleyval, és persze ő húzta a rövidebbet, és ezáltal a nagybátyja és nagynénje általános ellenszenvét is sikerült heveny gyűlöletté súlyosbítania. Miközben a szobájába zárva üldögélt, megtalálta az alig egy hete Hermionénak küldött levele egyik vázlatát, és megdöbbenve vette észre, mennyire nyafogósnak tűnik. Miközben újra elolvasta a lány levelét, arra a lesújtó következtetésre jutott, hogy Hermionénak igaza van. Tényleg meg sem próbálta, és ez csak az ő hibája volt. Küldött a lánynak egy rövid üzenetet („Ne törődj a korábbi dühöngésemmel – a nyár elveszi az eszemet. Megpróbálok többet tenni."), és felkészült rá, hogy eleget tegyen az ígéretének.

Az elmúlt két hétben minden este lekapcsolta a villanyt, leült az ágyára, és azt mondogatta: „Nem bújok ki a nemszeretem órák alól. Nem Piton hibája, hogy nem sikerült tanulnom tőle. Nem Dumbledore hibája, hogy nem beszéltem vele." Ezután gyakorolta az elméjének kiürítését, úgy, ahogy tavasszal is kellett volna. Mindezt olyan eltökélten tette, mintha egyfajta vezeklés lenne Siriusért. Nem volt kellemes, de legalább egyre könnyebben ment az elméjének kiürítése.

Tegnap azzal a gondolattal ébredt, hogy le kellene zárnia az elmúlt évet, és tovább kellene lépnie. Belekezdett egy Hermionénak szóló levélbe, hogy elmondja, mi a szándéka, de miután több órán át szenvedett vele, úgy döntött, sokkal őszintébbnek hatna, ha arról számolna be, hogy ténylegesen tett valamit. Összeszorította tehát a fogát, és írt egy rövid üzenetet Piton professzornak, amelyben udvariasan elnézést kért, amiért belelesett a tanár emlékeibe. Miután harmadszorra fogalmazta át az üzenetet, rájött, hogy igazából nem számít, mit ír – Piton sosem fog neki megbocsátani, jobban utálni pedig már úgysem tudná, úgyhogy valójában ezt az egészet csak Hermione kedvéért teszi, és esetleg saját maga miatt. Elővette tehát az utolsó vázlatot, és elküldte Hedviggel.

Mivel a baglya úton volt, Hermionénak nem tudott azonnal levelet küldeni. Úgy döntött, az év lezárásához szüksége van valamiféle szertartásra, amikor beköszönt a születésnapja, és majd annak végeztével ír Hermionénak. Úgy tekintett Hermione levelére, mint az év végének jelképére, a Mágiaügyi Minisztériumból jött figyelmeztető levélre pedig mint az év kezdetének jelképére, és összekötötte őket egy szalaggal, ami Sirius egyik ajándékáról származott. Most mindez előtte hevert, a Hedvig kalitkájából származó tálcán. Olyan érzés volt, mint egy gondosan kidolgozott varázslat, gondolta Harry, miközben a gyufával ügyetlenkedett. Idegességében eltörte, és egy új szálat kellett elővennie.

– Hiányzol, Sirius – suttogta, és odatartotta a gyufát a két levélhez. A papír felizzott, és belekapott a láng, Harry pedig a nyitott ablak felé legyezgette a füstöt, miközben a következő szavak keringtek a fejében:

Ennek az évnek vége. A következő jobb lesz.

Kétszer aludt el a tűz, és kellett újrakezdenie, de legalább a füst kiszállt az ablakon, és sem a füstjelző, sem a rokonai nem vették észre. Amikor a levelek hamuvá égtek, Harry odavitte a tálcát az ablakhoz, kibújtatta a keskeny nyíláson, és belefújta a hamut az éjszakába.

Menj. Te a múlt vagy.

Azután visszarakta a tálcát Hedvig kalitkájába, majd lefeküdt az ágyára. Tekintetét a kis digitális ébresztőóra kijelzőjére függesztette. Amikor majd éjfélt mutat, kimondja az új mondatokat, ír egy új levelet Hermionénak, megcsinálja a gyakorlatait, majd lefekszik aludni. A papírra pillantott, amelyre az új mondatokat írta. Pozitív kijelentéseket szeretett volna tenni, habár az utolsóból még mindig kihallatszott a túlérzékenység.

Felelős vagyok a tetteimért.

Megtanulom mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy képes legyek megvédeni magamat és a barátaimat.

Segítséget fogok kérni, ha szükségem lesz rá, és elfogadom a segítséget a hozzáértőktől, még akkor is, ha személyesen nem kedvelem őket.

Harry megvonta a vállát. Nem tudta jobban kifejezni, amire gondolt. Talán egy-két hónap múlva tisztábban látszik majd, hogy mi a fontos. Újra az órára meredt.