A fangörcs jogos?
Ha erkélyes házat szeretnél, s esetleg terveid szerint az az erkély pont a szobádról nyílna, hadd beszéljelek le róla. Hogy miért? Az erkély nem jó. Érvem csak annyi, hogy ha nincs erkély, akkor nincs miről bebámulnia két kibaszott rinnegannak.
Nos, nekem volt erkélyem.
Általában ilyenkor benyomnak fél/egy fejezetnyi részt a váratlan meglepetés előtti órákról, esetleg napról, de mivel esetemben nem történt semmi említésre méltó vagy az eseményhez kötődő, én kihagyom ezt a részt.
Szóval az erkély. Este szokás szerint felébredtem, mire félálomban előhalásztam a párnám alól a telefonomat (a fejemet a világért se emeltem volna fel), amin meglepő módon 03:02 volt. Állítólag három és négy óra között meghalványul a két világ (melyik a másik?) közötti fátyol, meg mittomén... valami lehet benne, mert jó ideje három körül ébredek fel. Visszatérve: az ötven százalékos fényerő megzavarta az éjszakai látásomat, de ki foglalkozik ilyen hülyeségekkel, ha van ereje visszaaludni? Én is így voltam, igazából nagyon nem is gondolkodtam, úgyhogy kényelmesen elfészkelődtem, és megpróbáltam visszamerülni. Viszont azért szívás emeleten lakni, mivel így egy szinten vagy az utcai lámpákkal. És ez este... kellemetlen. Küldtem felé egy gyilkos pillantást, de valami gáz volt: narancssárga fény helyett lilát láttam. Kezdett tisztulni a látásom; ekkor döbbentem rá, nem azért kicsi a fényforrás, mert távol van -sőt, közelebb van, mint hittem. Lassan tudatosult bennem, a lámpák valójában egy szempár... lila szempár... karikás lila szempár...
Bazdmeg.
Önkéntelenül ültem fel, de azonnal a falhoz is lapultam, mikor lassan kinyílt az erkélyajtó, és a rinnegan egyre közelebb siklott. Mindig nagy amazonnak tartottam magam, s ha betörő lett volna, talán nekiesek -de ez kurvára nem betörő volt. A sötétséghez hozzászokott szemem nem látta ugyan teljesen az alak minden vonását, de tudtam: Pein az. Másfél méterre megállt tőlem, mögötte pedig sorra lépett be Konan, Kisame, Sasori, Deidara, Kakuzu, Hidan ééés T/Obito. Ne pánikolj, ne pánikolj... nem is azért, mert az Akatsuki itt van, hanem mert az Akatsuki itt van. De miért? A süly essen belé, nem álmodok! Akkor nem jutna eszembe, hogy álmodok.
Apró sikkantás szakadt fel belőlem, mikor a köztem és Pein között húzódó láthatatlan vonaltól kicsit arrébb, de azért hozzám közelebb előbukkant a padlóból Zetsu. A vezér felé fordult, és csak annyit mondott: ,,elintézte''. A narancshajú bólintott, majd az ajtóm felé fordult, ami nemsokára kinyílt, és Itachi lépett be rajta. Vagyis... tőlem lehetett volna akár Sasuke is, csak a piros szem világított a sötétben -mert a naccsága nem jönne be a félhomályba, helyette dekkol az ajtó melletti sarok vaksötétében.
Vávávárj.
Elintézte... de mit?
Alattam anyáék szobája van.
Leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy bármit is mondjak -akár megkérdezni, mit keresnek itt, vagy hogy mit tettek a szüleimmel-, de attól féltem, ha hozzájuk szólok, semmivé válnak; én pedig inkább viselem el némán, hogy esetleg ártalmatlanná tették a családomat, velem meg ki tudja, mit akarnak kezdeni, mintsem egy buta, kétszavas kérdéssel eldobjam magamtól a lehetőséget.
- Hogy hívnak?
Oké, ha kérdeznek, az más.
- Kórik Viola. -nyeltem nagyot. Csak remélni tudtam, hogy értették, ugyanis kissé elvékonyult a hangom.
- A valódi nevedet.
Pein hangja vészjóslóan töltötte be a szobát (mikor csukták be az erkély ajtaját?), s nekem rá kellett jönnöm, valami flancos japán névvel kellene előrukkolnom. Cseszd meg, bírom az animéket, a japánokat is, de a neveikkel annyira nem vagyok tisztában!
- Hagino Murasaki.
Drága Erő, köszönöm, hogy anyáék ennyire szeretik a virágneveket! Hát ezért kellett nekem alteregót csinálni! Arigaaatou!
- Tudod, hogy kik vagyunk?
Fekete köpeny, fehér szegélyű piros felhők. Vajon?
Jashin tanúi!
- Az Akatsuki?
Igazából nem kellett volna elmondanom. Ilyenkor tagadni szoktak, de basszus, az Akatsuki átjut a világomba, és majd pont arra nem jönnek rá, hogy hazudtam? Akkor már inkább igazat mondok, és talán még nyalizással életben is maradhatok. Szupi!
- Van fogalmad róla, miért vagyunk itt?
Picit fészkelődtem, hátha sikerül összekaparnom a lélekjelenlétemet. Van büszkeségem. S ha akkora is, mint az esélyem arra, hogy összejövök Éomerrel, legalább van. Szóval adjuk a laza csajt!
- Hát... nem lenne rossz megtudni. -húztam el a szám, miközben alig észrevehetően hátamat teljesen hozzányomtam a falhoz. Csak Zetsut kell figyelni, nehogy eltűnjön... ha ő szem előtt van, hátulról már nem érhet támadás.
- Mennyit tudsz a chakráról?
Bakker, ezt vágom!
- A chakra egy energiaforrás, amelyet a ninják két testenergiájuk kombinációjával képesek termelni: a fizikai energia, amelyet a sejtek termelnek, valamint a szellemi energia, amelyet tapasztalattal, és a test fejlesztésével, kitartó edzésével nyerünk. Segítségével a shinobik olyan dolgokat képesek végrehajtani, amire egy átlagos ember képtelen lenne (például a vízen járás). A meditáció és az edzés függvényében a chakra mennyisége és ereje is folyamatosan változik. A chakra a kézjelektől függően manipulálható, így jönnek létre a különböző típusú technikák. Az energia hasonló érrendszerben közlekedik, mint a vér, úgynevezett chakra-érrendszerben. A chakraerek behálózzák az egész testet, körülveszik az összes belső szervet, sőt még a sejteken belül is akad sok hajszálere. Ezenfelül az emberi szervezet rendelkezik háromszázhatvankettő tenketsu ponttal is. A tenketsu csomópontokból áramlik ki a chakra. Egy megfelelő erejű ütés következtében a pontok megbénulhatnak, s azon többé már nem áramlik át a chakra, erre azonban csak a Hyuuga család tagjai képesek, akik a byakugannal érzékelik az áramlást. A chakra az emberi szem számára láthatatlan, kivéve, ha az energia koncentrációja magas szintű (például rasengan vagy chidori). Minden egyes technika használata chakrát vesz igénybe, leszámítva a taijutsut. -hadartam le három levegővétellel.
- Háromszázhatvanegy. -igazított ki.- Honnan tudsz ennyit a chakráról?
Lélekjelenlét, lélekjelenlét... ne veszítsd el, ne veszítsd el...
- Masashi Kishimotóról hallottatok már? -kérdeztem überkomoly arckifejezéssel. Még azt is megpróbáltam előadni, hogy Pein szemébe nézek -s bár tudtam, hogy azért a rinnegan nem egy sharingan, nem mertem rátekinteni. Akkor már inkább az orrát nézzük...
Bólintott.- Ő az összekötő a két dimenzió között; a ninjavilág hírnöke.
Nabeszaaaa... ha ez igaz, akkor a Tolkienról alkotott elméletem akár igaz is lehet!
- Nos, tőle.
- Tisztában vagy vele, mit birtokolsz?
Meghűlt bennem a vér. Ezek meg... honnan? Vagy azt hiszik, chakrával rendelkezem? Ez hülyeség! Ez nem chakra! Minden világnak megvan a maga kis cuccosa; a ninják chakrával rendelkeznek, én meg nem tudom! Ez... ez teljesen... más!
- Igen, de annak semmi hasznát nem veszitek.
Remegett a hangom, ujjaim pedig folyamatosan a lepedővel szórakoztak, s közben csak azért imádkoztam, hogy higgyenek nekem. Ha bevágták maguknak, hogy valami überchakrával rendelkezek, amit ők szarráfejlesztve ki akarnak használni, nekem végem.
- Meglátjuk.
Igen, bevágták.
Lekaptam Leader-samáról a tekintetem, mikor Kisame megindult felém -azonban nem én voltam a célpont. Nekem oldalt megállt a világító sharinganoknál, és csak annyit láttam, hogy a tőlem távolabb eső vállán átdob valamit, mire tarkóm kínzóbban égett, mint a titánoknak, kiknek megsimogatta az öngy... azaz a felderítő osztag. Anyának van érzéke a jósláshoz -bár ezt ő nem nagyon veszi komolyan-, ahogy a többi felmenőnek is ezen az ágon. És ha ezt az Akatsuki is tudja... és ha rájön, hogy ez nem egy olyan atomképesség, mint aminek hiszi...
A ninjaszandál ütemesen kopogott a laminált padlón, az Uchiha alakja pedig végre megmutatkozott a félhomályban; társával ellentétben viszont nagyon is én érdekeltem. Megállt előttem, én pedig nem bírtam ki, hogy ne nézzek élőben a szemébe. Hát... egyáltalán nem olyan élmény volt, mint az animében látni.
- Ébre ggyémá! Ébre ggyémá!
A hang után felfogtam az enyhe fájdalmat a combomban is, melynek okozójára nemsokára fény derült: szemhéjam szétfeszítése után egy bátyámmal találtam szemben magam.
- Mi a jó világot csinálsz? -morogtam, miközben fel akartam kelni, de tudatosult bennem, hogy a végtagjaim kicsit meg vannak kötve.
- Baszod, itt az Akatsuki! -meredt rám elkerekedett szemekkel.
- Akkor se rugdoss. Amúgy tudom. Este kicsit meglátogattak és eltrécselgettünk.
- Engem is, csak engem kapásból szarrágenjutsuzott az a vadbarom!
Genjutsu? Én simán elvesztettem az eszméletemet -s nagyon remélen, hogy rajta kívül semmi mást.
- Jól van, nyugszik. Mióta vagy magadnál?
- Fél órája tán. De mittomén, itt óra sincs!
- Azóta volt bent valaki?
- Nem.
Ez a *bent* határozottan nem nálunk volt. Valami pinceszerűség lehetett, ugyanis nemcsak fullüres volt, de hideg is. Hideg, amit az én haspólómban meg a szétbolyholódott és -kopott (nem)melegítőnadrágomban különösen érezni lehetett. Jácinton legalább póló volt -meg vastagabb szőr. Bár állítólag a szőkéknek vékonyabb szálú. Muhahahahaaaa!
Úgy tűnt, kihallatszik a hangunk -legalábbis a nyíló ajtó erre engedett következtetni. Úgy tippeltem, megint Pein akar csevegni, de ezúttal Konant szalasztotta értünk. Ha már Pein... fúúú, lehet, hogy látom Shinra Tenseiezni!
- Felébredtetek? -csukta be az ajtót, majd megállt előttünk. Akatsukis köpeny volt rajta, ami még menőbb, mint az animében. Igazából minden menőbb, mint az animében.
- Nem! Ez csak genjutsu volt! -emeltem fel hárítóan a kezem, amit picit összekötöttek -a hátam mögött; a nő éppen ezért kicsit végigpásztázta a karomat.
Az ajtóra nézett, s pár másodpercnyi néma hallgatózás után egy lendülettel guggolt le mellém és nyitotta szét köpenyét, hogy ne akadályozza, majd, miután egy szemmagasságba kerültünk, bizalmasan közelebb hajolt. Bár hangját lehalkította, mégis mélyebbnek éreztem, mint egy átlagos nőét. Vajon az eddigi élete mutatkozik meg ennyire a tulajdonságain, vagy inkább a férfiak között eltöltött évek?
De jó, hogy van időm ilyeneken filózni.
- Honnan tudsz ennyit rólunk?
Este... mintha mondtam volna. Vagy csak álmodtam?
- Masashi Kishimoto elég termékenyen jegyzi le a tör...
- Ezt már mondtad. De honnan tudsz ennyit? Miért vagy ennyire tájékozott?
- Mert... -nyeltem nagyot. Hogy lehet egy ilyet elmagyarázni?- Mivel publikálják, elolvastam, megnéztem... lenyűgözött a történet. Megsemmisülve álltam egy-egy csatánál vagy halálnál. Szinte minden benne szereplő személy hatást gyakorolt rám, és ennek köszönhetően olyanná akartam lenni, mint ti. Néha Uzumaki Naruto, néha az Akatsuki, s néha annak egy-egy tagja miatt. Minél többet akartam rólatok tudni, hogy megpróbáljam magam legalább hasonlóvá alakítani.
Amint a kis monológ végére értem, elszégyelltem magam, hogy mekkora butaságot hordtam össze. Lehet, hogy hazugságnak veszik, azt pedig nem kicsit szívom. Konan viszont... csak bólint, és feláll.
- Vigyázz, mikor és hogyan adod tudtára ezt másoknak. Szólok Peinnek, hogy magatoknál vagytok.
Megpróbált sarkon fordulni, de buzis nevű fivérem utána kiáltott.
- Tudtomra tudnád adni, mi a halál hímtagjáért kell itt lennünk?
- A testvéred ebben a világban nem megszokott képességekkel rendelkezik. -kapcsolta be magán nyugodtan a felhős ruhát.
- Akkor nekem mégis mi a rákért kell itt lennem?!
Hát kösz.
- Tudnunk kell, benned is rejlenek-e hasonlóak.
A híres vonalpontvonalt (értsd: -.-) öltöttük magunkra. Ekkora gyökereket... azt ki tudják deríteni, mire vagyok képes, de egy rohadt családfát nem ellenőriznek le.
Mire a kis agyfasz elmúlt, már csak az ajtó csukódását hallottuk.
- Ennyi észt öcsém... -vágtam homlokomat felhúzott térdemhez, amit később mindkét fél megreklomált.
- Szerinted... úgy kábé mikor kellene felvilágosítani őket? -nézett rám azokkal a kiskutyaszemeivel.
A válasz egyértelmű: fogalmam sincs. Ha Jácintnak nincs semmilyen képessége, vagy mifene, nincs haszna sem. Ha pedig nincs haszna, csak a gond lenne vele -ezért kell eltakarítani. Simán kinyírják. Ez az Akatsuki, s egyáltalán nem olyan badass a helyzet, mint anno ama álmaimban, miket a Shippuuden nézése közben szövögettem. Kicsit... kicsit paráztam így éles helyzetben; valószínűleg nem az az Itachis love story fog kikunkorodni belőle, amire mindig áhítoztam.
- Bízzuk inkább a sorsa. Addig kussolsz. Rendben?
Bólintott.
A további időt hallgatással gondoltuk eltölteni, nehogy valamit lehallgassanak -ez az idő azonban csak másfél perc lehetett. Akkor megjelent Konan Peinnel, illetve mögöttük besurrant, majd megállt a falhoz támaszkodva az egy darab Kakuzu és egy darab Hidan.
- Emlékszel a tegnap estére? -szegezte nekem a kérdést rin'neganos éjjeli terrorizálóm.
Tegnap este? Remek, akkor nem napokig voltunk eszméletlenek.
- Mindenre.
Erő, ki megteremtetted ezt a világot... ha belegondolok, hogy Pein, aki előttem áll, valójában Yahiko holtteste... valami borzasztóan morbid.
Ijedtemre Jácint felé fordult.- Hogy hívnak?
- Hagino Shiki. -vágtam elé. Nem állt szándékomban engedni, hogy az igazi nevéről vitatkozzon.
Felém kapta rin'neganját, és valószínűleg megpróbálta leolvasni, mi volt a szándékom a pofázással. Hát... ez tényleg nem egy 1AÉ-nek indul...
- Mit tudsz rólunk?
Kérdőn rám nézett, hátha hirtelen kiderül, telepata vagyok, és feltűnés nélkül tudnék neki súgni. Légy kreatív, Jácint, légy kreatív...!
- Semmit. -felelte nemes egyszerűséggel.- Miért kellene tudnom?
- Tudnak Kishimotóról.
A kék tekintettel újra megtaláltuk egymást. Miután küldtem felé egy "majd elmondom" arckifejezést, felsóhajtott.
- Annyit tudok, hogy ti vagytok az Akatsuki, egy tíz tagú, S-rangú szökött ninjákból álló bűnszervezet.
- Tudod, milyen képességek birtokában van a húgod?
- Fogalmam sincs.
- Shiki, mindent tudnak.
- Akkor nagyjából.
Arcomat tenyeteimbe temettem.
És én még az Akatsukit hittem gyökérnek...
- Mindent megosztottam vele, amit tudok. A ti dimeziótokról viszont elég felszínesek az ismeretei. -zártam le mondandómat egy sóhajjal.
Pein bólintott.- Majd megismeri ezt a helyet is. Itt marad, míg ki nem derül, mi rejlik benne.
Kedvem lett volna megkérdezni, mi történik, ha semmi nem rejlik benne, de inkább nem akartam bogarat ültetni a fülükbe.
- És velem mi lesz?
- Kiképzünk.
Bémeg...
- Most nálatok vagyunk?
- Igen.
Újrakeresztelt fivérem beszállt a párbeszédbe.- És mégis hogy a francba nem fogják a mi világunkban észrevenni, hogy eltűntünk?
- Mostanra minden bizonnyal észrevették, de ez már nem a mi gondunk. Nem tudnak utánatok jönni.
Remek. Mégis mi a rákkal hoztak ide? Teleportál? Vagy dimenzióugró jutsu? S ha már itt tartunk: speciel négy napja néztem meg egy Toneri vs Naruto harcot -szóval vagy a múltban vagyok, vagy feltámasztottak között. Esetleg még fennáll a Road to ninjában elsütött Zetsus technika.
- És mégis mire akartok használni? Gyilkos fegyver?
Az de fanfiction-sablon lenne.
- Nem. Te is tag lennél.
Esküszöm, nem vagyok normális. Az utolsó mondatánál azt hittem, sikítófangörcsöt kapok. Bekerülhetek az Akatsukiba, és ez most tényleg komoly... Ekkora lehetőséget! Nem tudom, a különféle ficek ilyen eseményeket átélő karakterei miért lázadoznak a sorsuk miatt -nekem marhára bejön! Csak... csak az a bibi ne lenne, hogy megölik a bátyám. Nem baj, ameddig tudjuk, húzzuk az időt, addig is van időnk gondolkozni, mit tegyünk; ha pedig a Sors überbrutálcukipofi akar lenni, talán a végére kiderül, hogy tényleg van valami a srácban.
Bár erre az esély nem túl biztatóan egyjegyű szám, ha nagyon százalékolni akarunk.