Helló!
Nos, meglakottam nektek ezt, remélem örültök. Trágár szavak, szexuális utalások... tipikus slash fic. :D (enyhe, sőt.)
Hibákat kérlek nézzétek el. :)
Valami oknál fogva, a minap ment a Mentalista, és volt benne egy faszi, akinek kurva jó hangja volt. Gondolkoztam meg minden, hogy ki lehet az, hát nem a Bleachből a Renji hangja volt? :D A szinkronszínésznek marha jó hangja van... :3
Nem tudom, hogy ki ismeri a Haikyuut, de abban a szemüveges tanárnak (hirtelen nem tudom mi a neve) a japán szinkronhangját az adja, aki a Knb-ben Akashinak. :D
Jó olvasást!
Többi történethez várható fejezetek még a héten! (remélhetőleg)
By: Lora-san (dobhattok kritit ;)
Miután "hazaértünk" az osztálytalálkozóról, Takuya alig bírt megmaradni a fenekén. Egyfolytában róluk kérdezett, és persze szúrósan megjegyezte - megint -, hogy mi mi a fenéért nem mondtuk el neki azt, hogy ismerjük őket.
Természetesen újból nekiálltak veszekedni Bakagami-kunnal, mire elkezdett fájni a fejem. Nagyot sóhajtottam, és észrevétlenül kisétáltam a nappaliból, be a konyhába valami gyógyszerért. Feltúrtam minden fiókot és szekrényt, majd végül az egyik dobozban találtam meg a fájdalomcsillapítót. Gyorsan bevettem, majd az asztalra támaszkodtam, és az egyik kezemmel nekiálltam a halántékomat dörzsölni.
Ha a mai nap ennyire kikészített, mi lesz a pénteki nappal? - kérdeztem magamtól, aztán megéreztem pár ölelő kart magam körül, mire felsóhajtottam.
- Ilyen rossz volt? - kérdezte Kagami-kun, én pedig csak felhorkantottam.
- Nem, nem volt. - Válaszoltam szarkasztikusan, és éreztem ahogy megböki az oldalamat. - Lehet, hogy nem kéne megtartani azt a pénteki napot... - Motyogtam, majd hirtelen megfordultam, és elkezdtem Kagami-kunnak ecsetelni az ötletemet.
- Mi lenne, ha elmennénk valahová? Kivehetnék egy hét szabit, te pedig a szerdai meccs után velünk jöhetnél... azt hiszem azt mondat a múltkor, hogy ez lesz a hónap utolsó meccse... És talán meg kéne változtatnom a mobil számomat is! - Ütögettem meg a mellkasát, ahogy beszéltem. - Takuya hülye módon elmondta nekik a számomat... Hm, de lehet, hogy meg se tudták jegyezni- á, veszett ügy, hiszen Midorima-kun és Akashi-kun velük volt. - Húztam el a számat. - De-
- Kuroko - hallom Kagami-kun sóhajtását, mire rá emeltem a tekintetemet -, nem lehetsz ennyire szemét. Tartozol nekik, ezt te is tudod. - Mondta fintorogva, mire visszafojtottam egy vigyort.
Ez a kis Bakagami-kun játssza itt a nagymenőt, pedig látom rajta, hogy nincs ínyére a pénteki nap neki se.
- És gondolj csak bele, ha ezen túl leszel, utána nem muszáj tartanod velük a kapcsolatot... - Csúsztatta a csípőmre a kezét, s nekem ekkor tűnt fel, hogy maga közé és a pult közé szorított.
Felnéztem rá egy "Ez most komoly?" tekintettel, mire elvigyorodott.
- Fúúúj, mennyetek szobára apa, Kagami-nii! - Kukkolt ki Takuya a konyha ajtó mögül.
- Mennénk mi, csak útban vagy Taku. - Nevetett fel Kagami-kun előttem, én pedig csak megráztam a fejem.
A fiam pedig kecsesen felmutatta Kagami-kunnak az öklét, és kinyújtotta a középső ujját. A társam megfeszült mellettem, én pedig a konyhapultba kapaszkodva nevettem a hülye fején.
- Teeeeee... - Mondta sejtelmesen Kagami-kun, majd elindult elkapni Takuyát, aki közben elmenekült. De mielőtt a vörös kilépett volna a konyhából, visszafordult, és nyomott egy gyors csókot az ajkaimra.
Mielőtt bármit is reagálhattam volna, eliszkolt, közben pedig úgy vigyorgott mint a vad alma.
- Baka... - Suttogtam, majd nekiálltam lefőzni egy újabb adag kávét.
...
- Ez a film szar. Nézzünk mást, vagy kapcsolt ki azt a szart.
- Ez nem szar, ez tök jó.
- Nem, ez szar. Látod, hogy szar. Tök szar az egész.
- Az anyád szar.
- Igen, ezt tudom. De te szarabb vagy Kagami-kun.
- Nem használod kicsit túl sokat a "szar" szót, Kuroko?
- Szar ügy.
- De szar ám...
- ...
- ...
- ...
- ...
- Ez nagyon szar.
- Kurokoooo... - Sóhajtott mellettem Kagami-kun, majd beletúrt a hajába. Megfogta a távirányítót, és kikapcsolta a tévét.
Végre.
- Tessék, kinyomtam ezt a szart. - Mondta, majd lefeküdt mellém, és kényelmesen elhelyezkedett. Mivel Takuya is elaludt már, így úgy gondoltam, hogy mi is lefekszünk, de neeeem, Kagami-kunnak a - szaros - főző műsort kellet elkezdenie nézni.
Hajnali 1:23-kor.
Nos, igen, ez szerintem is szar.
- Jó. A szaros műsortól nem bírtam aludni.
- Mondtam már, hogy az nem szar.
- Neked lehet, hogy nem szar, de nekem igen.
- És nem nézhetem ezt a "szar műsort"?
- Amíg az én házamban vagy, nem.
- Ez egy hotel, Kuroko.
- De én fizettem a szobáért.
- Argh...
- Szar helyzet...
- Kuroko... abbahagynád ezt a folyamatos "szarozást", kérlek? Egyáltalán miért csinálod...?
- Mert vicces ahogyan reagálsz.
- Oh, hogy kapnád be. - Mondta, de biztos voltam benne, hogy vigyorog.
- Ehhez nem fűzök hozzá semmit, rendben?
- Ch... elrontod a hangulatot~
- Van ez így. - Válaszoltam, majd hátat fordítottam neki, és becsuktam a szememet.
Nem éreztem magam különösebben fáradtnak, de nem voltam abban a jó formába sem. Az előbb viszont feltűnt, hogy az ajtónk be van csukva, pedig biztos voltam benne, hogy én nem csuktam be... A szobában pedig hátborzongatóan sötét volt, főleg úgy, hogy még a függönyök is el voltak húzva.
Ma már kedd van, és én nem tudom elhinni, hogy egyre közelebb vagyunk a péntekhez. Nem izgulok vagy ilyesmi, csak... Nyűg.
Egyszerűen jobb dologgal is el tudnám ütni az időt, mint velük... Franc essen beléd kölyök... - Mosolyogtam, majd megéreztem, hogy a matrac alattam megmozdul.
Felhúztam a szemöldököm, de a szememet még nem nyitottam ki. Mozdulatlanul feküdtem, és kíváncsi lettem, hogy vajon mit is tervez Kagami-kun. Aztán feltűnt, hogy valami kemény dolog feszül neki a fenekemnek, mire vigyorogni kezdtem.
- Mióta? - kérdeztem.
- Amióta megláttalak a csattal a hajadban... - Suttogta bele a fülembe, amit aztán meg is harapott.
Hümmögtem, majd mélyen beszívtam a levegőt.
- Elég jól álcáztad. - Jegyeztem azért meg.
- Mindig azt a farmert veszem fel, ha hozzád jövök... - Motyogta alig hallhatóan, és én tudtam, hogy elpirult.
- Neked nincs barátnőd, véletlenül? - húztam össze egy pillanatra a szemem.
- Csak volt...
- Hm, elég hamar vége lett. - Fordultam felé, szándékosan súrolva közben a kemény férfiasságát.
- Nem vagy túlságosan meglepődve. - Szisszent fel, majd megéreztem a két kezét a fenekemen.
- Csodálkozol? - vigyorogtam kajánul, majd megnyaltam az állát. - Hiszen tudom, hogy mindig visszajössz hozzám... - Suttogtam az ajkaira, mire felhorkantott.
- Egoista vagy.
- Deee így szereeeetsz~ - Énekeltem viccelődve, de Kagami-kun aztán a nyakamba temette a fejét, és komoly hangon megszólalt.
- Igen. Így. - Mondta, és pedig lefagytam.
Oké.
A sex az egy dolog. Egy ideje csináljuk már - előre is szólok az alkohol nem mindig tűnik jó ötletnek, főleg ha két hormonálisan túlfűtött férfiről van szó -, ami tök jó meg minden, hiszen ez ugyan olyan kis kaland, mint amik az utazásaim során szoktak történni de... Ez még is csak más, hiszen Kagami-kunnal még ezek ellenére is barátok maradunk, és habár néha lopkod csókokat a számról, meg letapiz, de...
Eddig érzelmek nélkül gondoltam rá erre a fajta "kapcsolatra". Hiszen így könnyebb volt, mint elismerni, hogy Kagami-kun egy olyasfajta ember, társ, barát, partner, akivel talán az ember együtt öregedhetne meg. Hangzzon ez akármilyen nyálasnak is.
De persze az én - elcseszett - személyiségemmel nem vehetem el tőle a jövőjét.
Mert hát, Kagami-kun nem meleg. És én hiába vagyok önző, mellette vissza kell fognom magamat.
- Kuroko én-
- Állj. Elég. - Toltam el magamtól azonnal, mert tudtam, hogy számára így lesz a legjobb. Ha nem is most, majd évekkel később, amikor már házas lesz és gyerekei lesznek, hálás lesz. Megfordultam, és elkezdtem felállni az ágyból.
- Ne! - Rántott vissza azon nyomban, mire meglepetten nyögtem egyet. Átkarolt, és magához húzva megölelt. - Kérlek. Kuroko, én szeretlek.
- Tudom.
- Nagyon, nagyon szeretlek.
- Ezt is tudom.
- Takut is szeretem. Mintha csak az enyém lenne.
- Igen, tudom.
- Feleségül akarlak venni.
- Nos, ezt nem tudtam. - Motyogtam zavaromban, és megpróbáltam kikászálódni a kezek közül. - De hidd el-
- Nem érdekel. Nem érdekel, hogy szerinted nekem mi a jó, és mi a rossz... Hogy meg fogom bánni ezt majd évek múlva mert nem. Nem fogom megbánni. Csak a most számít, csak a jelen... És szeretlek. Akarlak. - Mondta, ahogy a fejemet maga felé fordította.
Majd előrehajolt, és megcsókolt. Aztán hagytam, hogy ledöntsön az ágyra, és levetkőztessen. Az agyamat azonnal elborította a vörös köd, és semmi másra nem koncentráltam, csak rá.
De...
Ha évek múltán még talán siránkozni is fog a döntése miatt, azt hiszem majd vigyorogva fogom megjegyezni neki, hogy: "Haver, edd meg amit főztél."
...
Kedd 15:27.
És háromkor keltem. Nem vicc, tényleg.
A seggem fáj, mintha egy... egy... egy műanyagüveggel erőszakoltak volna meg, de tényleg.
Ennek ellenére még így is kifogástalanul, rezzenéstelen arccal ülök a nappaliban kávéval a kezemben, miközben az egyik újságot nézegetem.
Nos a bambulni szó talán jobban illene ide, de azért még is csak egy felnőtt férfi vagyok...
Miután aztán lassacskán befejeztem a kávémat, elkezdtem összepakolni a cuccaimat. Ötkor elvileg interjú, és hál' istennek ma Kagami-kun a bébiszitter. Elvileg most is valahol el vannak Takuval, aminek persze marhára örülök, hiszen ebben a pillanatban is eszeveszettül hasogat a fejem.
Nem kellene nekem ide még két idióta...
Elraktam gyorsan pár gyógyszert, majd egyet be is vettem, és miután bezártam az ajtót, elindultam. Rágyújtottam, út közben dobtam egy üzenetet Kagami-kunnak, majd siettem a közeli metró állomásra.
A színésznő, akit meg fogok interjúvolni - amit aztán a cikkben fogok feltüntetni -, elvileg valami sztár. Oda vannak érte Japánban, sőt.
Nos, pláza cica ide vagy oda, a munka az munka.
...
- Látom le strapált. - Jegyezte meg Kagami-kun azonnal, amint rá pillantott az arcomra.
- Ne is mondd... - Emeltem fel a kezemet, hogy hallgatásra intsem. - Ez a nő... ez... ez... - ráztam meg a fejem - nincsenek is rá szavak. Nem rossz bőr de tényleg, de a személyisége... Mindegy, hagyjuk. Kaja? - vettem le a kabátomat, majd Takuyához sétáltam, és megpusziltam a feje búbját.
- Hűtő. - Jött a válasz, én pedig csak hümmögtem.
...
Szerda 7:39.
- Biztos el kell menned Kagami-nii? - nézett Kagami-kunra szomorú tekintettel Takuya.
- Jah... - Vakarta meg a tarkóját a vörös, én pedig beleszívtam a cigimbe. - De ne izgulj, péntekre itt vagyok. - Kacsintott a fiamra, én pedig csak mosolyogva megráztam a fejem.
- Ugyan Taku, tudod jól, hogy Kagami-kunnak meccse lesz ma. Megnézzük majd a TV-ben, oké? - túrtam bele a fekete hajzuhatagba.
- Oké! - Kiáltotta izgatottan azonnal, mire Kagami-kunnal csak összenéztünk.
- Hé, Taku. Aztán vigyázz addig apádra, ne engedd át senki másnak, rendben? - vigyorgott Kagami-kun, mire meglöktem a vállát.
- Hé...!
- Ne izdulj Kagami-nii, apu csak a tiéd. - Mosolygott, majd felemelte a kezét, és kinyújtotta a hüvelykujját, én pedig csak másfelé néztem.
- Milyen jó, hogy ezt csak így eldöntöttétek. - Fújtam ki a füstöt.
- Szerintünk is, de majd veszek neked egy gyűrűt, ha megnyerjük a meccset, oké? - nézett le rám komoly tekintettel, én pedig felhúztam a szemöldököm.
- Tudod, még ki is nézem belőled.
Nem válaszolt, csak sejtelmesen összenéztek Takuval, majd hirtelen előre lendült, és megcsókolt.
Az egész egy pillanat alatt történt, a következő amit észrevettem pedig az volt, hogy Kagami-kun integetve elsétál a szobánk ajtajától. Beleszívtam a cigimbe, majd becsuktam magunk mögött az ajtót. Figyelmen kívül hagytam Takuya pillantását, és öntöttem magamnak egy bögre kávét.
Ezek után pedig leültem a kanapéra a diktafonommal és laptopommal együtt, majd elkezdtem dolgozni.
...
Csütörtök 18:21.
Kagami-kunék tegnap este nyertek, kerek tíz pontkülönbséggel. Nem lennék meglepve, ha beállítana karika gyűrűvel, habár ott még nem tartunk. Legalábbis szerintem...
Végül is mindegy.
Mivel a munkával még nem végeztem, ezért mai is ezt csináltam. Takuya addig el volt a szobájában, vagy lent a pályán.
Közben Akashi-kun is felhívott a holnapi nappal kapcsolatban, amit aztán meg is beszéltünk.
Jó ideig szóval tartott, amin meg is lepődtem, de igazából hamar túltettem rajta.
...
Péntek 15:01.
Kagami-kun pontosan ekkor esett be az ajtón, hangosan lihegve. Takuyával mi éppen a fürdőszobában készülődtünk, de nem foglalkoztunk vele. Újra felcsatoltam a hajamat, és egy kényelmes farmert meg egy fehér pólót vettem fel.
A fiam egy melegítőt viselt, amit kizárólag csak is játékhoz szokott használni. Elvileg félkor találkozunk lenn - pár utcával a hotel melletti -, kosárlabda pályánál.
15:12.
- Kagami-kun, húzz bele. - Kiabáltam ki neki, mire hallottam pár csörömpölést, és teli szájas makogást. Aztán pár másodperc múlva mellettem és Takuya mellett Kagami-kun pucéran elviharzott, be a zuhanyzóba.
- A szemem...! - Kiáltott fel színpadiasan a fiam, mire rávigyorogtam.
- Pofád lapos Takuya! - Jött Kagami-kun hangja csobogó víz kíséretében. - Csak szeretnéd ha ilyen jó segged és mellkasod lenne! - Kiabált, és egyből elkezdtek veszekedni Takuyán.
Én pedig csak felnevettem a két hülyén.
...
Kagami-kun aztán egy óvatlan pillanatomban felhúzta az ujjamra a gyűrűt. Nem szólt, nem szóltam, nem beszéltünk róla.
Nem is vettem le.
És egyáltalán nem tűnt fel Kagami-kun ujján lévő, az enyémhez tökéletesen passzoló gyűrű.
...
15:44.
Egy icipicit késtünk, de csak stílusosan. Viszont már messziről kiszúrtuk a szivárvány színeit, mire Kagami-kunnal diszkréten összenéztünk.
Kise-kunnak tűnt fel legelőször, hogy jövünk, és elkezdett vadul integetni. Takuya azon nyomban elkezdett mocorogni Kagami-kun nyakában, amint meglátta Aomine-kunt. Persze Kagami-kun nem akarta leengedni a nyakából, hiába a féltékenység talán sosem múlik el közöttük...
- Tetsu-kun! - Ugrott a nyakamba Momoi-san azon nyomban, mire megsimogattam a hátát.
- Momoi-san. Szép vagy mint mindig. - Mosolyogtam, mire elpirult.
- Köszönöm. - Tűrte el a haját a füle mögé, én pedig bólintottam a többieknek.
Láttam Kise-kunon, hogy ő legszívesebben rám ugrana, és halálra ölelgetne, de a tekintetemmel jeleztem, hogy ne. És, szerencsére úgy tűnik, hogy az évek folyamán benőtt a feje lágya, mert megértette.
- Szóval, Taku-kun - kezdte Momoi-san -, melyik iskolába jársz? - mosolygott kedvesen, közben pedig elvette Aomine-kuntól a kosárlabdát, és odaadta a fiamnak.
- Nem járok. - Vigyorgott, mire a többiek meglepetten kapták fel a fejüket. Kivéve természetesen Kagami-kunt.
- Eh? Hogy hogy? - nézett értetlenül rám és rá Kise-kun.
- Apával akartam lenni, mert így legalább olyan helyekre juthatok el, amikre az ilyen korú srácok nem igazán... Na meg így megy a nyelv is, de amúgy magántanárom van, és levelezőn is fenn vagyok... Lényegében csak megkapom hétről hétre az anyagokat, és kéthavonta le kell "vizsgáznom" belőlük... Nem nagy cucc, hiszen már a nyolcadikosok anyagát tanulom. Ha olyan lennék mint a többi gyerek, akkor még csak az ötödikbe járnék... - Válaszolt, majd dobott egyet a kosárba, ami csont nélkül be is ment.
- Hűha... - Mosolygott Momoi-san, a többiek pedig csak elismerő képet vágtak a dobó és tanulási képességére.
- Oi, Takuya! - Kiáltott Kagami-kun. - Dobd!
- Csak megjegyzem, hogy tegnap volt meccsed. Pihentetni kéne a lábaidat, Bakagami. - Mondtam, oda sem figyelve a rám kiabáló vörösre.
A két "idióta" el volt foglalva az egy-egy ellenivel, én pedig ráültem arra a padra, ahol a többiek is voltak. Letettem a táskát - amit hoztam -, magam mellé, majd a srácokra néztem.
- Túlélő készlet. - Vigyorogtam. - Minden van benne ami kell, vegyetek nyugodtan.
Megköszönték, majd egy ideig bámultuk Kagami-kunékat.
Aztán végül Aomine-kun megszólalt.
- Tetsu... szerettél te minket? - motyogta halkan, a légkör pedig azonnal megváltozott körülöttünk.
És Momoi-san is ezt a pillanatot választotta arra, hogy mosolyogva odasétáljon a két kosárlabdázóhoz.
- Persze. - Gyújtottam rá. - Mindegyikőtökben van olyan, amit szeretek. De, hogy szerelem... - pillantottam a gyűrűmre majd Kagami-kunra -, nos azt nem tudom.
- Már ez is több a semminél. - Tette a feje fölé a kezeit Aomine-kun.
- Szép a gyűrűd, Tetsuya. - Kezdte Akashi-kun, én pedig felszisszentem a megszólítás miatt, de nem szóltam.
- Ah... - emeltem fel a kezem -, ma kaptam.
- Kagamicchitól? - ült le Kise-kun félszegen.
- Ühüm...
- Szóval... eljegyzett téged Kuroko? - kérdezte karba font kézzel Midorima-kun.
Ah... ez egy jó kérdés.
- Látod, ezt nem tudom. - Néztem a meglepődött tekintetekbe. - A kapcsolatom... Kagami-kunnal különös - mosolyogtam miközben a számhoz emeltem a cigit -, de ő szeret. Legalábbis ezt mondta.
"Feleségül akarlak venni."
- De nem tudom, hogy lesz-e belőle valami. - Néztem az égre, majd megtámaszkodtam az asztalon.
- Hogy érted, Kuro-chin? - pakolta ki az ételeket a táskából Murasakibara-kun.
- Úgy gondolom, hogy később megbánja majd azt, hogy velem marad. Egy nap majd rájön, és talán... utálni fog. Ezt mindenkébben meg akarom előzni, de... Nos Bakagami-kun nem arról híres, hogy ért a szóból. - Vigyorogtam. - És talán és sem akarok egyedül lenni. Na meg, Takuya imádja. - Rántottam meg a vállam, és elpöcköltem az egyik kuka mellé a csikket. - Fogalmam sincs. Csak... ez most így jó. De ne beszéljünk csak rólam, mi van veletek? - néztem rájuk, és először fel sem fogták, hogy mit kérdezek tőlük.
- Ah! - Kezdte Kise-kun. - Képzeld még mindig modellkedem. - Mosolygott, és nem reagált Aomine-kun "Idős vagy már hozzá" beszólására. - Miután elmentél - akadt meg egy pillanatra, de aztán folytatta -, több filmstúdió is felkeresett... - Túrt bele a hajába. - Nagyon élvezem. Lehet, hogy láttatok pár filmben...
- Igen, ha nem is a minap, de láttunk Takuval a tévében. Gratulálok. - Mondtam, ő pedig bólintott. - Aomine-kun?
A kék hajú ásított egyet, majd megvakarta az állát.
- Az FBI-nál vagyok. - Válaszolt egyszerűen, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk.
Eltátottam a számat.
- Ez hihetetlen! Elképesztő!
- Kösz. - Vigyorgott.
- Tudod Aomine-kun, én mindig is azt hittem, hogy te is profi kosaras leszel majd, mint Kagami-kun.
- Ah... - sóhajtott, majd elvett egy szendvicset és elkezdte enni -, még a kezdetek kezdetén beválogattak egy profi csapatba, de aztán a könyököm megint felmondta a szolgálatot... Még egy papír pohár tartása is nehéz volt... Akkor döntöttem el, hogy kész, ennyi. Fater meg tudott pár jó helyet a rendőrségen és most itt tartok. - Mosolygott. - Persze már jobban vagyok és játszhatok, de nem úgy mint régebben.
- Aominecchi nem is csodálkozok azon, hogy így végezted. Az a játék stílus lenyűgözően félelmetes volt.
- Fogd be Kise.
- Ehh...? Miért...? - nyivákolt Kise-kun.
- Maaa~ Én cukrász vagyok Kuro-chin~ - Jött Murasakibara-kun hangja mellőlem.
Felkuncogtam.
- Legalább rengeteg sok sütit ehetsz, mi?
- Igen... - Zárta le a beszélgetést, és egy cukorféleséget tömött a szájába.
- Midorima-kun? - néztem a zöld hajúra.
- A helyi kórház egyik szakorvosa vagyok. Tulajdonképpen a legjobb Japánban.
- Ah, Midorimacchi! Muszáj ezt minden egyes alkalomkor elmondanod?
- Ch. Fogd be Kise!
Nem foglalkoztam a vitatkozó párossal, hanem egyből Akashi-kun felé fordultam, és kérdőn pillantottam rá.
- Én átvettem apám vállalkozását. Mellette Shogi versenyeken veszek részt, egyfajta hobbiként.
Mosolyogtam.
- Te mit csinálsz, Tetsu?
- Ah... - sóhajtottam -, újságíró vagyok. Tulajdonképpen a legjobb Japánban. - Vigyorogtam Midorima-kunra, aki csak feltolta a szemüvegét az orrán. - Nem, nem csak viccelek... De amúgy tényleg újságíró vagyok... Vagy mondjuk ha úgy vagyok, akkor csak beszerzem más íróknak az anyagot meg miegymást...
- Ez sok utazással jár nem? - kérdezte a szőke. - Már mint Takuyacchi beszédéből az jött le...
Takuyacchi...
- Csodálkozok, hogy neked lejött Kise...
- Aominecchi! Ez mit akar jelenteni?!
- Igen, ezért is fizetnek többet. - Vigyorogtam. - Sőt. A főnök fizeti a szállást, a kaját, a kocsit... mindent. Nekem csak ott kell lenni frankón, és kész. - Gyújtottam rá egy újabb szálra. - Momoi-san?
- Ő a divatszakmában dolgozik. - Hümmögött két falat között Aomine-kun.
Csak bólintottam, és csendben ültünk tovább. Nem mondanám, hogy a helyzet kínos volt, de... Nos nem is volt a legjobb. Aztán eszembe jutott.
- Család? - kérdeztem tétován, mire tagadólag megrázták a fejüket, kivéve természetesen Akashi-kunt. - Hogy-hogy? - húztam fel a szemöldököm, Kise-kun pedig megrántotta a vállát.
- Nem is tudom... valahol mélyen legbelül, szerintem rád vártam Kurokocchi. - Mondta, Aomine-kun pedig fuldokolni kezdett. - De - pillantott Kagami-kunra és Takuyára -, amint látom... - Csendesedett el.
Csak magam elé néztem, és bambultam. Hirtelen fogalmam sem volt arról, hogy mit is mondhatnék vagy tehetnék. Aztán felnyögtem.
- Nézzétek... - kezdtem - sajnálom. - Motyogtam, de tudtam, hogy így is hallották. - Oké? Felnőtt fejjel már tényleg másképp tűnik az amit tettem, de félre ne értsétek nem bántam meg. - Rándult meg az ajkam. - Csak azt sajnálom, hogy... ez lett belőle. - Tártam szét a kezemet. - Ha talán másképp tettem volna bármit is, ha ti is tettetek volna valamit... - Megráztam a fejemet. - Mindegy. Mit szólnátok hozzá, ha elfelejtenénk azt, ami történt? Ha egy új lappal nyitnánk? - néztem rájuk várakozóan.
- Én benne vagyok! - Jelent meg hirtelen előttem Momoi-san, mire beleszívtam a cigimbe.
Leszálltam az asztalról, majd Momoi-san álla alá nyúltam, és olyan közel hajoltam hozzá, hogy összeért az orrunk.
- De veled nem is feküdtem le Momoi-san... - Suttogtam az ajkaira, mire teljesen elvörösödött.
- Te-Te-Te-Tetsu-kun...! - Kiáltott fel zavarodottan, majd visszafutott Kagami-kunékhoz, én pedig csak vigyorogtam rajta.
Aztán megfordultam, és elővettem a jól ismert turmixomat, majd elkezdtem inni. Éreztem ahogy a többiek engem bámulnak, de csak azért sem néztem fel.
- Rendben van, Kurokocchi. - Mosolygott Kise-kun aztán, és Aomine-kun pedig sóhajtott.
- Tőlem oké, Tetsu.
- Renybeny vany Kuro-chiny. - Nyammogott Murasakibara-kun, én pedig mosolyogtam rajta.
- Hn. Nekem mindegy. - Nézett félre Midorima-kun, és nem szóltam a piros foltokért az arcán.
Beleszívtam a cigimbe, majd felpillantottam Akashi-kunra. Egy ideig egymás szemébe néztünk, és próbáltam nem zavarba jönni a tekintete intenzitása miatt. Habár csak egy másodpercre lobbantak fel a szemében az érzelmek, én még így is elkaptam őket.
Akashi-kun nem szólalt meg, csak bólintott.
Elmosolyodtam, majd megéreztem pár kisebb kart a derekam körül. Lenéztem Takuya, aki kissé csapzottan vigyorgott fel rám.
- Apu! Gyertek játszani! - Kiáltotta, majd egyből Aomine-kunhoz futott.
- Aomine-bácsi, Aomine-bácsi! Játszunk! - Rángatta Takuya Aomine-kun kezét.
- B-bácsi...? - Kérdezte döbben fejjel, Kise-kun mögötte pedig felvihogott.
- Hát, Aominecchi, nem vagy egy mai gyerek... - Fogta menekülőre.
- Kise! - Ordibált a szőkére Aomine-kun, majd azonnal elkezdte üldözni őt.
Takuya csak felhúzott szemöldökkel nézte őket, aztán rám vetette a pillantását. Csak vigyorogva megráztam a fejem, és letettem a turmixomat az asztalra. A gyerek aztán utánuk futott, és elkezdtek játszani.
Akashi-kun is csak megrázta a fejét, majd elindult a pályára. Ahogy elhaladt mellettem, a kezével súrolta az enyémet, és láttam rajta, hogy direkt volt. Ahogy pedig Midorima-kun sétált el mellettem, ő gyengéden a vállamat súrolta a sajátjával.
Felhúztam a szemöldököm, és Murasakibara-kunra néztem. Ő csak értetlenül pislogott fel rám csokival a szájában, mire majdnem felnevettem.
- Menjünk Murasakibara-kun. Ideje játszani. - Indultam el, a lila hajú pedig követett.
Ahogy a "családom" felé sétáltam, mosolyogtam. Aztán a tekintetemet Kagami-kunra vezettem, és öntudatlanul is megérintettem a gyűrűmet.
Azt hiszem...
Ez a pénteki nap mégis csak jó ötlet volt.
END
Köszi, hogy elolvastátok. :)
Remélem nem vártatok valami hú de nagy összeborulásos dolgot... Nem akartam mocsok lenni, sőt. Választani sem tudtam a Gom közül, ezért maradt ez a Kagamis dolog.
De annyit mondok, hogy nem, nem fognak összeházasodni. Kagami azzal a gyűrűvel csak a szeretetét fejezte kis, Kuroko meg... nos úszott az árral. Igazából Kuroko ebben a történetben nem a megszokott, hiszen ez egy fikció, de... Ő csak boldog úgy ahogy most van. Nem vár semmit az élettől, hiszen nagyjából már mindene meg van. ^^
Remélem azért örültetek, hogy megírtam. ;)
By: Lora-san