Jack Spicer egy húsz éves Brooklyn-i ifjú feltaláló tehetség, aki egy komoly bukás után próbál kiégett emberként boldogulni az életben legjobb barátja, Cyclone Storm (becenevén Ciklon) és a banda többi tagjának segítségével, miközben munkahelyén kell elviselnie az igazságtalanságot. Miután az aljas műszakvezető, Dr Ivo Robotnik kirúgatja, hamar kap egy új álláslehetőséget a világ legnagyobb fejlesztői cégénél, a Dark Vulture & Company-nál. Nem is sejti, hogy amint elkezd ott dolgozni, hamar rá kell jönnie, hogy semmi se az, aminek látszik. Ráadásul egy elrabolt kísérleti alanyként fogvatartott lány kiszabadításával komoly láncreakciókat indít, aminek következményeként a kiszabadított lány és Ciklon társaságában menekülnie kell DV & CO, valamint a rendőrség emberei elől. Vajon sikerül tisztáznia magát és bizonyítani a cég vezetője, Dr Mortiner Vort alvilági tevékenységeit? Fényt deríthet-e a szörnyűséges autóbaleset igazi okára, amiben elvesztette szüleit három éves korában?
Ez egy magyarul íródott, M+ kategóriájú crossover történet, mely elrepít minket abba a való világba, ahol általunk ismert rajzfilm/filmbeli, regénybeli, képregénybeli hőseink átlagos lényekként élik világukat mindenféle mesébe illő csodák nélkül. Te hogy képzeled el kedvenc karakteredet Toonworld világában?
1. Műszaki hiba
New York városaira lágyan lesütött a reggeli napsugár, hevesen áttörve szürkés vékony felhőrétegen. Már az első természetes fénynél fogva New York lakóinak nappalra virradó egyedei ébredeztek, hogy elindulhassanak megszokott hétköznapjaikat intézni, míg a diákok meg az oktatási intézményeikbe siettek tanulni. Akik viszont éjszaka virrasztottak, azok továbbra is szundítottak. Ez csak azoknak volt rossz, akik egész éjszakát végig buliztak, de másnap már dolgozni kellett menni, vagy az iskolába megírni a témazárót.
Szóval megint itt volt a reggel, gondolta Brooklyn egyik lakója, ahogy nehezen kelt. Már megint egy újabb nehéz nap a munkahelyen.
Ahogy a Samsung Galaxy SGX 30-as ébresztője megszólalt, Jacknek fel kellett kelnie, hiszen várt rá az a rohadt, tetves munka. Nehezen kelt, mert tegnap próbálni kellett... hiszen ma este a Rock Night Roll klubban amatőr koncert lesz, és ezen ő is részt vesz a haverokkal. Ráadásul itt volt a péntek, nyugodtan végigbulizhatja majd az éjszakát azzal a tudattal, hogy szombaton addig szunyókálhat magányos kis sötét albérleti lakásában, amíg csak akar.
Jack Spicer, a Brooklyn-i lakos még csak húsz éves múlt, még előtte állt az élet és a lehetőség. De valahogy néha, mikor belenézett a tükörbe, sokszor elgondolkozott rajta, hogy tényleg jó egyáltalán az, amit csinál.
Most is, amint elvégezte reggeli szükségletét a vécén és vett egy hideg zuhanyt, ismét a tükörbe kellett néznie fogmosás és borotválkozás közben. Egy vörös hajú, fehér bőrű, gót stílust szerető fiatalember nézett vissza rá sötét szembogarakkal és unott, fáradt ábrázattal. Nem volt éppen egy igazi sportalkat, átlagos külleme a mérnöki tudására utalt (kissé kemény bőr az ujjakon és megdolgoztatott körmök). Jack kedvenc elfoglaltsága volt mindig összetákolni valami kis találmányt, amivel talán lenyűgözheti a népet. Nagy álma volt egyszer feltalálni valamit, amivel sokat kereshet és ezzel beindíthat egy vállalkozást is. Éppen ez is volt az oka, amiért majdnem három évvel ezelőtt ott is hagyta a főiskolát, ahol két évig szorgalmasan tanult. Jack okos volt és ügyes keze, még technikai és informatikai szakkörökre is járt még a gimnáziumban, fel is vették Manhattan egyik legnagyszerűbb egyetemére, ahol mérnöki és mechanikai szakot tanult. Ahogy telt az idő a főiskolán, Jacknek fejébe szállt a dícsőség tehetségét illetően, így kieszelte, hogy inkább a feltalálással foglalkozik és indítani fog egy vállalatot. Szépen elköszönt a dékántól, kilépett a főiskola kapuiból, hogy az életben próbáljon szerencsét, s felépíteni azt, amiről álmodott.
Erre még volt is pénze, amit megboldogult szüleitől örökölt. Jack még csak három éves volt, mikor szüleivel autóbalesetet szenvedtek. Csak ő maradt életben. Amíg lehetett, itt New Yorkban élő keresztanyja, a kínai származású, csinos Wuya asszony gyámsága alatt nevelkedett. Még főiskolásként is ott lakott nála addig a napig, amíg ki nem lépett. Hogy ő félbehagyta a tanulmányait az elképzelései miatt, Wuyának nagyon nem tetszett, de mikor tudomást szerzett róla, hogy mibe akarta befektetni szülei örökségét, akkor nagyon csúnyán összevesztek Jackkel. A fiúnak elege lett és elköltözött keresztanyjától.
Csakhogy a dédelgetett tervei egyáltalán nem úgy sültek el, ahogy azt elképzelte. Először is hosszas vesződés és költekezés után feltalálta az öntisztító kukát, amit bemutatott egy cégnek, hogy rájuk tukmálhassa. Azok azonban nemhogy rá se akartak nézni a kukára, de még ki is jelentették Jacknek, hogy értékelik a fantáziáját, de ennél sokkal komolyabb dolgokat várnának el tőle, úgyhogy amíg nem talál fel valami sokkal hasznosabb dolgot, amit piacra dobhatnak, addig nem kötnek vele szerződést. Jack másik három dolgot is feltalált, de miután azokat is visszadobták, be kellett látnia, hogy semmi esélye. És sajnos más cégeket se érdekelte találmányai.
Másodszor is nemcsak új találmányaira ment el a pénzének nagy része. Egy műhelyet is megvett, ahol szerette volna beindítani vállalkozását. Csakhogy ezzel a műhellyel nagyon átverték. Nem kis pénzt fizetett ki egy bizonyos Swindle nevű Transformer fajú üzletembernek, aki garanciát és biztosítást ígért szerződés alapján, valamint bizonygatta, hogy a műhellyel minden a legnagyobb rendben van. A még reménykedő fiú mit sem sejtve kifizette, de mikor ráeszmélt, hogy a "műhelye" egy csövestanya és rajta kívül még két másik ember is állítólag megvette ezt a helyet, az üzletrobot ismeretlen helyre távozott a lopott pénzzel. Hiába tett feljelentést a rendőrségen, a csaló már valahol egy másik kontinensen költötte magára az ő örökölt pénzét. A rendőrség biztosítás hiányában nem segíthetett Jacknek, de kijelentették, hogy legközelebb legyen sokkal körültekintőbb, ha műhelyet akar vásárolni.
Tehát Jack kiégett. Találmányai a kutyának sem kell, nincs vállalkozása és meg is lopták. Azóta élt itt ebben a "lyukban" és dolgozott a kissé lepukkadt állapotú számítógépes fejlesztő központnál, mint szerelő. Nem mintha utálta volna a munkáját, szeretett tákolni és szerelni, csak a vezetőség seggfej volt. Főleg Dr Ivo Robotnik, az orosz származású hájas, seprűbajszos műszakvezető, aki előszeretettel kritizált és lenézte nála alacsonyabb beosztású alkalmazottakat. Műszakvezetői posztjával ellentétben nem is csinált igazából semmit, csak leste beesett szemeivel, mikor szólhat bele mások dolgaiba, és a bajban se segített sose igazán. Csak akkor, ha ráparancsolt a főnök, Mr Bowser. Ő se volt jobb Robotniknél, de ő legalább nem volt egy szemétláda. Sokkal diszkrétebb módon kezelte alkalmazottait, de sajnos nem volt mindig bent a munkahelyen, így nem nagyon tehetett semmit, ha baj történt és Dr Robotnik szart a többiek fejére. Sajnos a kövér orosz műszakvezető elvárta mindig az embereitől, hogy csipkedjék magukat és maguk oldják meg a problémákat.
A műszakvezető-helyettes, a német Dr Hanz Doofensmirtz - akit Jack kedvelt és mindig Doof bácsinak hívta - Robotnik ellentétje volt. Ő szívesen segített, amiben tudott, tartotta magát műszakvezető-helyettesi felelősségéhez, ám mivel ő maga az egyik kutató is volt a központban, sokat gürcölt tákolmányai felett és olykor nem tudott mindig ráérni a többi alkalmazottat kisegíteni.
Ilyen körülmények között dolgozott Jack, de más választása nem volt, valamiből meg kellett élnie ebben a rohadt életben, ha már nem érhette el azt, amit szeretett volna. Doof bácsi sokszor győzködte őt, hogy menjen vissza a főiskolára, mert azzal szebb lehetne a jövője. Jack viszont megmondta neki, hogy csak idejét pocsékolná, másrészt nincs miből már fizetnie a tandíjat. Ugyan kérhetne segítséget Wuyától, de a nagy összeveszés óta a fiú nem volt hajlandó mai napig sem szóba állni keresztanyjával.
Jack mindezek ellenére nem maradt magára. A főiskoláról voltak még barátai, de nagyobb baráti körét a Rock Night Roll klubban és a Violet Falcon kocsmában szedte össze. Ezutóbbiban ismerkedett meg néhány ezelőtt a legjobb barátjával, Cyclone Stormmal, akit csak Ciklonnak hívtak barátai.
Ciklon kelta származású Transformer volt, aki csak csoda módon volt Jack legjobb barátja. Még Jack is alig hitte el ezt magukról, pedig a vaskos, cián és kékes színű, zöld szemű és sunyi répaképű Ciklonnak rengeteg rossz tulajdonsága volt. Bunkó, nagyszájú, idegesítő, káromkodó, beképzelt, trehány, piás, harciaskodó, szemét, sunyi, őrült. Mindez a sok rossz tulajdonság illette őt, persze hozzátartozott az is, hogy a Jacknél jóval idősebb, de még fiatal felnőtt Transformer szerette a trágár és szexista vicceket, meg perverz létén szeretett is kikezdeni a csinos nőkkel. Ha volt olyan alkalom, hogy nem igazán tud egy nővel mit kezdeni, akkor abban a ritka esetben kénytelen egy másik férfi után nézni. Ezen nem lehetett csodálkozni: a nemzetközi robotjogi szervezetek és a robotika tudósok kimutatták, hogy egy szempontból a robotoknak hivatalosan nincs meghatározott nemük, így mindenfajta diszkrimináció nélkül egy robotpolgár nyíltan felvállalhat bármilyennemű kapcsolatot. Persze arról nincs szó, hogy vannak magukat egy adott nemhez kiadó robotok, akik ugyanúgy lehetnek melegek, mint bármely húsvér.
Jack sokszor a pokolba kívánta Ciklont, de mégis számíthatott társaságára. Valami összetartotta őket, mint legjobb barátokat. Egyrészt Ciklon volt az egyetlen, aki mindvégig mellette volt akkor is, ha a legbunkóbb oldalát mutatta ki. Másrészt úgy érezte, mintha volna bennük valami közös, de látni ezt nem láthatta. Ez azért volt, mert Jack nem tudott sokat Ciklonról, pedig évek óta ismerte őt. Annyit tudott, hogy Ciklon Twipsy Papaya Party bárjában dolgozott hangmérnökként és Skandináviából származik, viszont semmit nem tudott haverja múltjáról; sem arról, hogy miért költözött ki ide az Egyesült Államokba; sem családjáról; sem pedig arról, hogy honnan van mindig pénze. Ahhoz képest, hogy Ciklon se lakik jobb lakásban és Twipsytől kapott fizetés sem a legjobb, piára, nőkre, számítógépes cuccokra és egyéb nem kis pénzű elektronikai holmikra mindig volt egy feleslege.
Jack gondolkozott rajta, hogy talán nem csodálkozna rá, ha Ciklon lopna. De ezt a gondolatot elhessegette. Talán neki is meghalt a családja és ő is éppen úgy szórja a pénzt... az is lehet, hogy elég gazdag családból származik. Ki tudja.
Ciklont sokszor megkérdezte már múltjáról és otthonáról, de amaz közölte vele, hogy ez már egy olyan téma, amiről ő nem igazán szeretne még a saját farkával sem megbeszélni.
Jack, miután felöltözött és elköltötte reggelijét, felkapta a fekete ingét pólója fölé, majd azonmód elindult a munkahelyére.
Már reggel nyolc óra előtt nagy tömeg vonult az utcán. Buszmegállónál és aluljárónál tömegével ácsorogtak a munkába vagy iskolába menő lakosok. Jack, mivel Alsó-Manhattanban volt a munkahelye, aluljáróval és busszal is utaznia kellett. Jogosítványa sem volt, nemhogy autója. Annyi felesleges pénze se maradt, hogy vizsgát tehessen belőle és autót vehessen, de utólag bánta is, hogy anno nem tett félre jogosítványra és autóra. Ki nem állhatott tömegben közlekedni. Nem nagyon bírta elviselni a tolakodást és a zsúfoltságot, azt meg főleg nem, ha utastársai trehánykodtak körülötte. Egyszer már megesett, hogy egy zöld öltönyös kopasz elefánt bepréselte magát a földalattiba Jack mellé, majd mikor az ajtók záródtak és a szerelvény megindult, az elefánt úr kieresztett néhány kis gázt a fenekéből, közelében álló utastársai nagy bánatára. Jack abban az egész napban nagyon rosszul volt a szag miatt, de annak ellenére Dr Robotnik nem adott neki még egy perc betegszabadságot sem.
Szerencsére Spicernek csak zsúfoltsággal gyűlt meg a baja, a szellentős elefánt esetére szerencsére nem kellett számítania, ettől függetlenül ugyanúgy rühellte ennek az utazásnak is minden egyes percét. Már-már arról álmodott, hogy ha valaha sikerül pénzt szereznie eleget a megélhetéshez, első dolga lesz jogosítványt és kocsit szerezni.
A fülledt, idegtépő tömegközlekedés után megérkezett a központhoz. Az épületet szebb napokat látott, repedező meszes fal vette körül, az automatikusan nyíló vasötvözetű kaput a bejárat mellett álló portásfülkéből nyitotta az éppen ügyeletes kövér portásbácsi, aki egyben biztonsági őri feladatokat is ellátott. Jelen pillanatban nem látott el semmit, csak a Playboy újságot járatta a meztelen nőkkel kitapétázott fülkéjében.
Jack odaköszönt a portásbácsinak, az csak egy hümmögéssel jelzett neki, hogy minden rendben van, menjen csak tovább. A fiú így is tett: ahogy a kapu kinyílt, ő átmasírozott a központ előtti élettelen, betonos udvaron és parkoló kocsik között, majd aztán belépett az üvegajtón. Az üres, tágas előcsarnok két emeletet foglalt magába, innen tisztán látni az első és második emeleten az ügyfélfogadó irodákat, a mosdókat, valamint a vezetői irodákat. Neki azonban nem az emeletre kellett mennie, hanem az előcsarnoktól jobbra fekvő folyosóra, ami kivezette a belső külterekre, a sorszámokkal ellátott, felsorakozó melléképületek és raktárak közé.
A B-4-es épületbe belépve a be-, és kijelentkező számítógéphez ment bejelentkezni. Nagy meglepetésére vette észre, hogy valaki öt perccel az érkezése előtt már bejelentkezett helyette. Jacknek volt is egy tippje, hogy ki volt az, és annak az illetőnek nagyon hálás volt érte. Igaz, még volt tíz perce a műszakjának megkezdése előtt, de köztudott, Dr Robotnik ebben a helyzetben már akkor kötözködni szokott az alkalmazottakkal késésre hivatkozva, ha azok tíz-tizenöt perccel előbb érkeznek műszakjuk előtt.
Mivel állítólag ő már rég bejelentkezett munkára készen, gyorsan az öltözőbe kellett osonnia, nehogy a műszakvezető észrevegye és rájöjjön a turpisságra. Nagy szerencséje volt. Dr Robotnik nem volt az épületben, ezt hallotta az öltöző felé menet két egymással csevegő kollégától.
- Te, az a hájas ruszki hol van?
- Elment megcsekkolni azokat a vinyókat, amiket ő fejlesztett. Úgy látszik kicsit túl sokat is gyártott belőlük.
Jack nyugodt szívvel öltözött át a munkaruhául szolgáló kék színű köpenyébe és ugyanolyan színű pántos nadrágjába. Ezek elég silány darabok voltak, de nem lehetett mit tenni, a vezetőség nem igazán akarta lecseréltetni a munkaruhákat.
Innentől megkezdődött a nehéz, tíz órás műszak sok-sok szereléssel, leltározással, olajozással, karbantartással, gépek letakarításával... ez volt Jack munkaköre.
Az első másfél óra eseménytelenül telt el, ám a következő két órában már stresszesebb volt a helyzet, hiszen Dr Robotnik visszatért és időnként felügyelte egy kör erejéig a keze alatt dolgozó alkalmazottakat.
A kövér, vörös seprűbajszú, beesett szemű már öreg műszakvezető többször is egy apróság miatt belekotnyeleskedett a dolgozók munkájába (- Spicer! Megint szárazon hagytad ott a fogaskereket, olajozd be azonnal!). Aztán, ha megunta az alkalmazottak cseszegetését, kivonult törzshelyére lustálkodni.
Mindezeket leszámítva iszonyatos unalommal telt a munka.
Délután kettő óra körül azonban baj történt, amire senki nem számított. Jack javában végezte a karbantartásokat, mikor a gépezetek az épületben mind leálltak. A gépeket működtető központi berendezés sivallkodott egyet, majd egy pici petárdarobbanást idéző pukkanást követően torpára ment.
Dr Robotnik szinte ki se látszott a dühtől. Hibásokat keresett, és egyből Jackre mutatott.
- Spicer! Leellenőrízted egyáltalán a központi berendezést?
- Az nem az én hatásköröm volt most! - tiltakozott Jack. - Gruffi dolga lett volna!
- Engem aztán hagyjatok ki belőle! - mormogott Jack gumimaci fajú középkorú kollégája. - Az imént voltam rövidke szüneten, hogy kitoljam a seggemből a reggel óta felgyülekedett salakot a retyón! Billy a hibás, mert neki kellett volna átvennie helyettem a munkát addig!
- Baszódj meg, gumibuzi, én olajoztam és jegyzeteltem egyszerre!
- Nem érdekel, hogy ki volt a hibás! - zsörtölődött Dr Robotnik. - Azonnal nézd meg, miért állt le a berendezés, Spicer, vagy elfelejtheted, hogy ma délután elmehetsz!
- De hát...
- Most!
Jack morogva elment a központi berendezéshez, hogy megvizsgálja mi történt vele. A gépezet egy egyszerű fémmel elfedett berendezés volt, amibe csak egy kis számítógépecske volt beszerelve, mely jelezte, hogy működik-e és hány százalékon adja az energiát a hozzá kötött berendezéseknek. A fiú lecsavarta, majd leszedte a fedelét, hogy bekukkantson. Mihamarabb szerette volna ezt letudni, mert rettegett attól, hogy Dr Robotnik még éjszakai műszakban is itt fogja tartani, amíg nem lép működésbe újra a gép.
Hamar megtalálta a probléma forrását, és az a dolog talán önmagában nem is jelentett olyan nagy bajt: kiégett a tápegysége. Persze nem volt csoda, mert ebben a központban működő gépek legtöbbje Jacknél is idősebbek voltak, a "legfiatalabb" berendezés is 1995-ös darab volt.
Jack biztos volt benne, hogy van egy pót tápegység a raktáron, így visszament Dr Robotnikhez, hogy ezt bejelentse.
- Na megnézted, mi baja van? - kérdezett rá a műszakvezető.
- A táp felmondta a szolgálatot, újat kell beletenni - magyarázta Jack.
- Akkor nem is olyan vészes a baj, mint hittem... akkor hát menj, ne szarakodj, fiam, és szerezz be egy új tápot!
- De hát nincs tartalék tápunk?!
- Nem tárolóház vagyunk, hanem kutatóközpont, bassza meg! - dörmögte mérgesen Dr Robotnik.
- Nem így értettem, de... de nincs tápod bele? - kérdezte Jack.
- Hogyan is lehetne?! Eddig nem volt rá szükségünk, de nem baj, majd szerzel te.
- De hát ma este koncertre kell mennem...
- Jack, ne is magyarázkodj, amíg nincs táp, nem végeztél a munkaidőddel - mondta nagy vasszigorral a műszakvezető. - Szóval ne pofázz, hanem végezd a dolgod!
Jack sok mindennek lehordva a dagadt Robotniket elvonult. Kissé pánikos hangulatban volt, hiszen nem tudta, mihez fogjon és honnan kerítsen elő egy új tápot. Hirtelen eszébe ötlött, hogy talán Doof bácsi segíthet neki. Ha tápegységet nem tud adni, de jótanácsot azt tud mindig mondani Jacknek. A fiú hiú reménnyel sietett műszakvezető-helyetteséhez, aki éppen egy új találmányának kidolgozásán fáradozott.
- Jónapot, Doof bácsi! - köszöntötte Jack.
- Szervusz, Jack! - nézett rá gülüszemeivel a német tudós. - Mi történt, mitől ment tönkre a berendezés?
- Krepára ment a tápja, és egy új kéne a gépbe. - magyarázta Jack. - Nem tudsz segíteni?
- Szívesen adnék neked egyet, de sajnos nincs felesleges tápom, ami beleillene - csóválta fejét őszinte bánattal Doof bácsi.
- A francba... és itt nincs tartalék?
- A vezetőséget ismerve nincs. Sokszor jeleztem már nekik, hogy nincs elég higanyunk a raktáron, de mint tudod, egyik fülükön be, másikon meg ki, még Robotnik se akarja megfűzni őket. - magyarázta el Doof bácsi, felvázolna a gondot a saját gondjával.
- Fene... hogy fogom így megjavítani a gépet? - szomorodott el Jack. - Nem akarok itt maradni éjszakára emiatt a szaros berendezés miatt! Ma este koncertre mennék a haverommal!
- Ne keseregj - vigasztalta Dr Doof. - Csak hallottam, de elvileg most a mai napon limitált kiadásban árulnak ilyen roncshalmazaknak tápot egy elektronikai és műszaki bevásárlóközpontban. Nem hiszem, hogy olcsók lennének, de azért jobb, ha megnézed.
Jack megörült a hírnek.
- Szuper! Köszi szépen, Doof bácsi! Meg azt, hogy bejelentkeztél nekem előre... tudom, hogy te voltál.
- Nincs mit, bármikor. Gondoltam, megteszek neked egy kis szívességet azzal, hogy Ivo ne cseszegessen téged már munkakezdés előtt valamivel.
Doof bácsi kacsintott Jacknek, majd visszatért a munkájához.
Jack rögtön felugrott a mobilnetjére, hogy ellenőrizze a műszakvezető-helyettes állítását. A Media Mark valóban árult ilyen tápegységeket azokhoz a roncshalmazokhoz, amikkel ők dolgoznak. De sajnos két probléma volt. Az egyik probléma, hogy a Media Mark a belvárosban van. A másik pedig, hogy Dr Robotniknak esze ágában sem lesz kiengedni Jacket azért az új tápért ilyen messzire.
Ám ő tudta, mit tegyen. Bevonult az öltözőbe, majd beütötte telefonja érintős képernyőjét Ciklon számát. Ciklon ma szabadnapos volt, és ilyenkor a fél napot lustálkodással töltötte. Délután három óra előtt járt az idő, Ciklon ilyenkor már fenn szokott lenni, hogy X-Boxon játsszon verekedős vagy lövöldözős játékokat.
Öt percig csengett a telefon, mire Ciklon jól ismert orrhangja beleszólt.
- Mi van?!
- Mi van?! - szólt bele Jack.
- Mi az, hogy mi van, bazmeg, én kérdezem!
- Hát jó, mert én kérdem, hogy veled mi van!
- Mé' kérded?
- Mert segítened kéne!
- Miért kéne segítenem? - kérdezte Ciklon.
- Mert a barátom vagy és egyszer tényleg szívességet kell tenned nekem. -magyarázta Jack. - Így is gáz van itt a munkahelyen, és ha nem segítesz, ugrik az esti bulink!
- Akkor ezzel kezdjed! Mi fasz baja van annak a hájas hurkának már megint? Megjött a havija?
Jack elmagyarázta röviden és tömören. Mire befejezte Ciklon sóhajtott.
- Szóval a tápegység beadta a kulcsot, a dagadék meg őrjöng. De hát csodálkozni kell, ha ilyen régi ócska szarokkal dolgoztok?! Hát Jack, valamit tenni kell!
- És itt jössz a képbe - magyarázta Jack. - Be kéne ugranod Manhattan Media Markjába, mert ott adnak csak most és készlet erejéig ehhez kellő tápikat. Én mennék szívesen, de a dagadék nem engedne el odáig a központból. Tudod, attól fél, hogy meglógnék.
- Most akkor nekem kellene ugrálnom neked azért a szaros tápért? - nyafogott Ciklon.
- Ciklon, basszus... el akarunk-e ma este menni a klubba koncertezni, vagy sem?!
- Jó-jó... megyek már, megyek. De ez nem lesz ám ingyen!
- Rohadj meg!
- Én is szeretlek.
- Most komolyan...
- Tegnap mesélted, hogy a dagadék hozott létre egy csomó menő vinyót. Egy olyat szerezz már be nekem!
- Nem ígérhetem, de megpróbálom.
- Az jó lenne, Jack! Tudod, hogy az én vinyóm a gépembe egy kibaszott szar és nincs annyi helye, de a dagi vinyói legalább 100 terrásak!
- Mondom, hogy megpróbálom! Akkor hozd el a tápot!
- Kösz! Akkor majd olyan két óra múlva odadübörgök.
Ciklon letette a telefont, de Jack meg mert esküdni rá, hogy a haverja ezalatt káromkodott egy sort. Talán jobb kedve lesz, ha Jacknek sikerül szereznie egy winchestert Robotniktól és azt ő odaadja Ciklonnak.
De Jack nem reménykedett műszakvezetője nagylelkűségében, attól még úgy döntött, megpróbál szerezni egy winchestert a barátjának, aki éppen most fáradozik azon, hogy ezért cserébe hozzon egy tápot a berendezéshez.
Visszament a székében tunyuló műszakvezetőjéhez.
- Nos? Megoldottad-e már? - fordul felé Robotnik.
- Majdnem - felelte Jack. - , viszont nagyon nagy szükségem volna a te jólelkűségedre. A barátom hozza ide a tápot, de neki nagy szüksége volna egy winchesterre.
- Igen? - vonta fel a szemöldökét Robotnik és megpróbálta megpöndöríteni nagy szétálló bajuszát, de a durva szőrzet nem igazán akart ennek engedelmeskedni.
- Arra gondoltam, hogy adhatnál-e egyet neki a tieidből, hiszen darabszámban túlgyártottad őket.
Robotnik egyenes tartásba felült a székében, majd száját húzva nagy komolyan rámeredt alkalmazottjára. Aztán kijelentette:
- Az az ő baja, és megmondtam már neked. Még pénzt se adok neked, nemhogy mást.
- Kérlek! - könyörgött Jack. - Ezen múlik, hogy rendbe jöjjön a berendezés és újra lehessen rendesen dolgozni. A haveromat nehezen tudtam rávenni, hogy segítsen, és ő csak ennyi apróságot szeretne ezért. Ennyivel a központ egyik főembere - azaz te, mivel te vagy a műszakvezető - meghálálhatná a fáradozását.
- Igen, én vagyok a műszakvezető, én mondom meg, mit kell csinálni, ez a segítség. De felejtsd el, hogy adnék is bármit egy idegennek.
- Naaaa... - próbálkozott be a fiú.
- Nem!
- Légyszííííí!
- Nem!
- Légyszilégyszilégyszilégyszí!
- NEM!
- LÉGYSZÍÍÍÍÍÍÍ!
- Elég! - dobbantott egyet kurta lábaival az ideges műszakvezető. - Rendben, oké, csak hagyd már abba! Megkapod azt a kurva vinyót...
- Ez az! Köszönöm, Dr Robotnik!
- De csak akkor, ha mutatsz nekem valamit, amit életemben nem láttam.
Jack öröme hamar elszállt, a vigyora lefelé hervadt.
- Ez meg mi a... ezt nem mondod komolyan?!
- Dehogyisnem - vigyorgott Robotnik. - Életemben láttam már sok mindent, például rohadt kék sündisznókat, robotcsirkéket, meg kétfarkú rókákat, nem beszélve futópályákká átalakított városról. Elhiheted nekem, ennyi évvel a hátam mögött már aligha van valami újdonság.
- De hát honnan tudjam, hogy mi az, amit nem láttál még életedben? - akadékoskodott Jack.
- Találd ki - vigyorgott tovább gonoszul a műszakvezető.
Rohadt életbe, ez a hájas bálnagolyó szopat engem, gondolta Jack. De mivel ezen múlott, hogy legjobb barátja segítségét meghálálja, mást nagyon nem tehetett. Gondolkozott egy ideig, végül sóhajtott egyet, s rábólintott.
- Rendben, kitalálom.
- Jó, akkor most próbálj okoskodni! Szerinted mi az, amit nem láthattam életemben?
Jack fejben próbált összeállítani egy listát olyan dolgokról, amiket talán a szemét kövér alak még sose láthatott még azelőtt. Persze ezt kitalálni egy ilyen sokat látott öreg esetében nagyon nehéz eset. Elkezdett szép sorban tippelni.
- Rózsaszín elefánt?
- Pont tegnap egy ilyen személy szolgált ki a kávézóban, és hadd ne mondjam, szar volt a kávéja.
- Cilinderkalapos alien előadása?
- 4 évvel ezelőtt egy ilyen kabaréműsort néztem az anyámmal Broadwayben! Remek előadás volt!
- Oké, akkor... egy lapátfogú szőke vén ribancot hatalmas körmökkel? Olyat láttál már?
- Azt a mindenit... de kár neked, mert ilyen nővel már volt dolgom. Fiatal és bolond voltam. Magyarországon voltam főiskolai cserediák. Ott ismerkedtem egy ilyen nővel. Valami Kiszel volt a neve... nem volt egy szépség, de híres az igen. Volt saját naptára. Azért el kell ismernem, nagyon ott volt az ágyban! Azokkal a hosszú körmökkel jól odakapott a...
- Jó, a részleteket arról nem akarom tudni! - állította le Jack.
- Van még tipped? - nézett rá Robotnik.
- Egy gumikezű és nagy orrú tag hülye színes csíkos szerkóban és páratlan cipőkkel.
- Ki ne ismerné Twipsy-t?! A Papaya Party tulajdonosa, és így öltözik ki minden este a partikra. Úgy tudom, Storm haverod ott dolgozik.
- Igen, pontosan... akkor... akkor kopasz kis szerzetesfélét fején kék nyíllal?
- Nem újdonság, van egy ilyen tibeti rend, ahol ez a tetkó kötelező a tar buksikra.
- Ezt nem hiszem el! - elégedetlenkedett Jack. - Hogy vagy képes így kitolni velem egy kurva vinyóért?!
- Megmondtam, hogy csak akkor adok, ha tudsz olyat mutatni vagy mondani, amit nem láttam még életemben - mondta üzleti hangnemmel Robotnik.
- De ez nem igazság! Legalább egy példára célozhatnál!
- Nem az én bajom, hanem a tied, te oldjad meg! Te találd ki! De ha nincs ötleted, hogy mit nem láttam, akkor nincs vinyó, és máshogy kell megoldanod a problémádat... ami persze úgyse jön össze, itt fogsz maradni éjszakára.
Jack erre bepipult. Mérgétől teljesen megfeledkezett arról, hogy a vele aljaskodó műszakvezető ül vele szemben. Szinte minden haragját rá akarta uszítani, szembesíteni mindennel, ami az ő hibája. Azonban olyan mérges volt, hogy csak néhány dühös, sértő mondatot volt képes kipréselni szájából, de jó hangosan.
- Hát nem igaz! Szereted, ha szenvednek a felügyeleted alatt dolgozó alkalmazottak, mi?! Le se szarsz minket, csak magaddal foglalkozol! Hát akkor rohadj meg, te hájas hurka, és pusztulnál bele a saját szarodba!
Erre Jack beintett a műszakvezetőjének. A a sértő szavak és a durva gesztus alaposan kihozták a felpuffadó, dühös Robotnikot a sodrából.
- Te rohadt kis nagyszájú pöcs, hogy mersz te így beszélni velem?! És még be is int a hülyegyerek... ez hallatlan! Ilyen undorító viselkedést nem láttam még! Ezért még úgy kibaszlak innét, mint macskát szarni!
Ilyen undorító viselkedést nem láttam még... ez hirtelen Jack agyába ötlött. Hirtelen lenyugodott, és ravasz ötlettől vezérelve rávigyorgott dühös Robotnikre.
- Ez az, sikerült!
- He? - pislogott Robotnik, akit váratlanul ért Jack reakciója. De úgy, hogy dühe alábbhagyott.
- Ha véletlenül is, csak tudtam neked valamit produkálni, amit nem láttál. - magyarázta el neki Jack. - Te mondtad, hogy mindegy, hogyan, találjam ki, vagy mutassak neked valamit, amit még életedben nem láttál. És most jelentetted ki, az itt jelenlévő biztonsági kamera előtt is a fejünk felett, hogy ilyen beintő pofátlan munkaerőt még nem láttál.
- Mi a... de ez csak... de hát... - hebegte döbbenten Robotnik.
- Ne tagadd, mester! Kötöttünk egy megállapodást, és a megállapodásokat illik betartani. Ha sokan megtudják, hogy megszeged az üzlet rád eső részét, azzal lerombolod a munkahelyünk tekintélyét és a kollégáim sorra fognak lázadozni, mert nem mutatsz jó példát. Tudom, a főnök leszarja, hogy mit csinálsz, de mivel Mr Bowser egy tisztes üzletember is az életben, ő se örülne annak, hogy fejlesztői központjában az egyik műszakvezetője így átverné a megállapodás másik felét. Aztán belegondol abba, hogy "talán" jól kezeled a forgalmat, de az üzletelési szintekben rohadtul megbízhatatlan vagy. Ugye nem akarod ezen a szinted elveszíteni Mr Bowser bizalmát, mester?
Jack ártatlan, de mégis sejtelmes mosolyt eresztett Robotnik felé. Az utóbbi mérgesen nézett farkasszemet alkalmazottjával, majd beletörődve megeresztett egy morcos sóhajt.
- Ravasz kis pöcs vagy szerencsétlen jellemed ellenére. Legyen, megkapod az egyik kurva winchesteremet. arra a tíz percre kimehetsz, hogy odaadjad a fémhalmaz haverodnak a tápért cserébe.
Robotnik egy időre bement az egyik raktárhelyiségbe, majd visszatért egy winchesterrel a kezében, amit odanyomott Jack kezébe.
- Nesze. És most az egyszer eltekintek a pofátlanságodtól, ez a dolog maradjon is köztünk. Ha erről bárkinek is szólni mersz, rövid úton teszek róla, hogy repülj innen. De most már tűnj el a szemem elől és addig ne lássalak, amíg a berendezés ismét működőképes lesz!
- Köszönöm, Dr Robotnik, úgy lesz! - ígérte Jack, majd gyorsan magára hagyta a magában mormogó, szitkozódó hájas műszakvezetőt.
Most kivételesen nagyon örült, hiszen ezúttal sikerült úgy kitolnia és kötözködnie a műszakvezetőjével, hogy még csak nem is rúgják ki érte, hallgatásáért cserébe. Ebben a rohadt életben még az az öt perces kis öröm is sokat jelentett számára.
Mire Ciklon megérkezett a táppal a központtal szembeni kis parkba, Jack már ott volt a winchesterrel a kezében. Ahogy találkoztak, a tép és a winchester gazdát cseréltek. Jack a lehető legbiztonságosabb zsebébe süllyesztette a tápot, Ciklon is eltárolta a winchestert.
- Na, csak sikerült egyet szerezned a zsírdagonyától! - ismerte be Ciklon. - Hogy csináltad?
- Hát... ez maradjon szakmai titok - mosolygott titokzatosan Jack. - Igazából te sokkal többel tartozol nekem, miután sokszor falaztam neked pár dologban. De mivel ezzel sokat segítettél a munkahelyemnek, ennyi kijár neked.
- Na álljon meg a menet! - szólt közbe Ciklon. - Azt elfelejtetted, hogy volt még sok olyan helyzet is, amikor én húztalak ki a pácból, Jack! Emlékezz csak például arra a Tapsi Hapsis afférra! Tehát kvittek vagyunk, haha!
- De a Tapsi Hapsis ügyhöz nem kellett volna a segítséged, egyedül is elláttam volna a baját neki és a seggarc kacsa haverjának! Csak azért szálltál be, mert tudom jól, hogy szeretsz kötekedni és verekedni!
- Jack, Jack... melyik hozzám hasonló ne szeresse az ilyen bulikat? - vigyorgott Ciklon olyan arccal, mint aki elégedett önmagával. - Ne próbáld kimagyarázni. Ez is most csak egy olyan helyzet volt, hogy mentettem a ma esténket.
- Azt se ingyen akartad, te fémkupac!
- Mindegy, a lényeg, hogy a berendezésed kapott új tápot, én meg egy szép, új, tökéletes 100 terrabájtos vinyót. Mindenki jól járt.
Jack legszívesebben visszavette volna a winchestert és azzal úgy fejbe vágta volna Ciklont, hogy arról koldul. De mivel a Transformer mégis valahogy a maga módján segített és ő is be tudott szerezni egy winchestert, már kár volt ezen kiakadni.
- Na figyi, nekem mennem kéne vissza a munkába. Még van egy órám, aztán hazasiettek átvedleni és készülni az estére.
- Nagyon helyes, Jack! - bólintott vigyorogva Ciklon. - Én addig beüzemeltetem ezt a cukiságot. Aztán majd odarobogok érted a furgonnal!
- Hogyhogy jössz értem a furgonnal?
- Úgy, te hülye, hogy Bozontnak a dobfelszereléseit szállítani kéne. Nem mintha ezerszer mondtam volna a hülye hippi fejének, hogy nyugodtan otthagyhatja a klubban, mert a bérelt termünket úgyis be lehet zárni és vigyáz ott rá a klub vezetője meg a biztonsági őr, de ő meg rohadtul fél attól, hogy ellopják...
Azzal a két jóbarát búcsút intett egymástól és elindultak külön utakra. Azonban alighogy váltak el egymástól, Jacknek a központ kapujában ismét egy problémával kellett szembe találnia magát.
Amíg ő az utca túloldalán intézte a cserét, azalatt megjelent két punk a kapuban. Az egyikük egy tagbaszakadt, majdnem millitarista öltözetű kopasz rinocérosz, a másik pedig egy tarajos, orrkarikás, napszemüveges vadkan. Mindkettő a nyolcvanas évekbeli kemény punkok benyomását keltették. Ők voltak a környék vandáljai, akik Bebop és Rocksteady néven ismertek. Mindketten a rácsos kapuban támasztották hátukat izomtól dagadó karjaikat ölbe téve, közben gusztustalan röhögések közt szívták a néhányadik szál cigijüket.
Titokzatos módon a portás bácsinak nyoma veszett. Talán a punkok miatt.
Jack sóhajtott egyet, de mivel vissza kell mennie a központba, kénytelen lett volna elmenni a punkok mellett. Azonban azok nem mozdultak el az útból. Mindketten az apró, rosszképű szemüket rámeresztették Jackre.
- Császtok, fiúk! - köszönt nekik Jack.
- Cső! - recsegte Rocksteady, a rinocérosz.
- Röff, csecs! - röfögte Bebop, a vaddisznó.
- Mit csináltok itt?
- Ácsorgunk - felelte Bebop.
- Mert ilyen kedvünk van - tette hozzá Rocksteady.
- Esetleg nem akartok máshol ácsorogni?
- Minek? - vigyorgott Rocksteady. - Itt jó a kilátás!
- Így van, egyetröffentek! - bólogatott nagy hévvel Bebop.
- Lennétek szívesek elmenni? - kérte őket Jack. - Tudjátok, zavarjátok a központ területét azzal, hogy itt ácsorogtok. És én is szeretnék bemenni.
- Miért zavarjukt? Az itt van bent falon belül, mi meg kint!
- De amíg ők odabent nem zavarnak minket, mi se zavarjuk őket.
- De bocs... a kapuban álltok és szeretnék bemenni!
- Semmi baj, megbocsátunk! - vigyorgott Rocksteady.
Bebop röfögve röhögött. Jack viszont egyáltalán nem tartotta viccesnek.
- Most komolyan... menjetek már innen!
- Nem!
- De miért?!
- Mert csak!
- Kotródjatok már innen!
- Nem!
- Te kotródj innen, vöröske!
- De én itt dolgozom!
- Az a te bajod - legyintett rá Bebop. - Egyszerű, ha kilépsz és akkor már nem dolgozol itt!
- Mi se dolgozunk senkinek és látod, milyen jó a dolgunk! - mondta Rocksteady.
Jack türelme lassan elszállt. Ha ezek ketten nem hajlandóak érteni a szép szóból, akkor muszáj lesz keményebb eszközökhöz nyúlni. Határozottan a sarkára állt a punkokkal szemben.
- Még egyszer mondom, hogy húzzatok el innen a jó büdös kurva életbe vagy én tollak el innen! - fenyegetőzött.
A két punk kiröhögte Jacket.
- Azt megnéznénk, hogy csinálnád!
- De nagy a szája a vöröskének, mindjárt pofán ütöm!
- Ne kelljen erőszakhoz folyamodnom! - figyelmeztette őket Jack.
- Csak rajta, de előbb kérj helyet a kórházban! - vigyorgott a rinocérosz.
- Vagy írd meg a végrendeleted! Röff! - tette hozzá a vaddisznó barátja.
Úgy tűnik ezek se a szép szóból, se a fenyegetésből nem értenek. Nincs más módszer... Jack tudott verekedni, tanult egy kis önvédelmi fogást is, meg kungfut. Sokáig járt kungfu szakköre még a főiskolája félbeszakítása előtt, és ez a tudása sokszor mindig a segítségére sietett.
- Most mondom utoljára... takarodjatok!
- Mi is most mondjuk utoljára, hogy nem mozdulunk innen!
- Ha belénk kötsz, véged, öcsi!
- Nem vicceltem, szétverem a pofátokat! - fenyegetőzött Jack.
- Keménykedik a tökmag, de cuki!
- Igen, a kis buzi próbál keménykedni!
- Na jól van, ti akartátok!
Jack meg is bánta egyhamar, hogy a két punkba belekötött. Ahogy be akart húzni Rocksteadynek, Bebop hárította a támadást, és erős öklével a gyomrába vágott. Rocksteady meg egyenest a szeme alá, hogy ennek még meg is maradt a nyomba. Azután addig sorozták Jacket, amíg az végül orrvérzéssel kis híján a földre hanyatlott.
Nagy szerencséje volt, mert Ciklon egyszer csak meg nem jelent ott és kapta fel. A punkok pont akkor unták meg és álltak vissza a kapuba terpeszkedni. Bebop azért odavetett néhány mondatot.
- Remélem, ebből már tanulni fogsz, és kétszer is meggondolod, kikkel kezdj ki, te kis vörös buzi! Az a szerencséd, hogy még mindig kegyesebbek voltunk hozzád, mert kicsi vagy és szarházi!
- Jack, te hülye, mégis mit csinálsz?! - Ciklon felállította a vérző orrú, monoklis Jacket. - Ezek ketten majdnem darabokba szedtek!
- Azt hittem, leléptél... - morogta Jack, majd elővett egy papír-zsebkendőt, amivel vérző orrát törölte.
- Pont visszanéztem és láttam, hogy itt szerencsétlenkedsz ezekkel. Jack, ezek keményebb súlycsoport! Visszahívhattál volna engem!
- Ez nem jutott az eszembe... - ismerte be Jack. - De te biztos elbírsz velük?
- Naná, hogy elbírok velük! Talán ezek kemény alakok, de még nem számoltak velem! Mellesleg ideje volna már, hogy beverhessek pár pofát - mondta nagy elszántsággal a Transformer, majd keményebb benyomást keltve odasétált Bebophoz és Rocksteadyhez, akik Jack kárán röhögtek. Mikor odalépett amazok ránéztek az előttük ácsorgó Ciklonra.
- Hé, fémpofa, eltakarod előlünk a napot - morogta Ciklon felé Rocksteady. - Megkérhetnélek, hogy amíg jó a kedvünk, hogy takarodj innen? Ápolgasd inkább a kis buzi haverodat.
- OK, cuncikák, most szólok nektek - kezdte Ciklon nagy komolyan, közben fenyegető pofát vágott feléjük. - , hogy kurvára nem veszem jó néven, ha szétveritek egy haverom képét. Jacket senki se basztathatja, csak én!
- Hé! - szólt oda Jack, akinek sikerült a vérzést elállítania és letisztítania az orrát.
- Na és akkor mi van, ha szétvertük? - szemtelenkedett Bebop. - Mi vagyunk itt a vagányak, oda megyünk és azt csinálunk, amit akarunk, röff-röff.
- Bizony ám! - értett egyet Rocksteady. - Szóval takarodjá' a mi pihenőhelyünkről, mert nem lesz jó véged! Csakhogy tudd, hogy csak mert Transformer vagy, nem félünk tőled!
- Utoljára mondom nektek, csicskacsírák, hogy takarodjatok innen a jó édes kurva anyátokba, amíg még könyörületesebb vagyok - szólt nagy komolysággal Ciklon, akiről lerítt, hogy őt aztán nem hatotta meg a punkok fenyegető beállása és megfélemlítő szavaik.
- Haggyá' mán minket, te rohadt buzi!
- Takarodj te a tervező anyádba, fémparaszt!
Ciklont sose izgatta a becsmérlő, durva megnevezések, amikkel illették őt. Sokszor még röhögött is rajtuk egy sort. Ám volt egy-két olyan szó, amit nagyon nem tűrt meg, s ezekért nagyon meg tudott haragudni. Az egyetlen ilyen szó, amivel aztán Ciklont ki lehetett hozni a sodrából, az éppen Rocksteady szájából hangzott el. A punkok ezzel óriási nagy hibát követtek el... Ciklon zöld optikái vérszínben forogtak, fenyegetően a punkok fölé emelkedett, majd olyan hirtelenséggel megragadta mindkettőjük torkát. Ettől a keménykedő és kötözködő punkok a meglepetéstől megijedtek.
- Fémparaszt? Azt mondtátok, hm? Na megálljatok csak!
Aztán Jack csak ámulva nézte, ahogy Ciklon olyan alapossággal dolgozta meg a két sikító, riadt punkot, akik hiába kiáltoztak segítségért, az nem jött. Senki se vette észre, hogy egy helyi rendőr arra járt és látta. De ő csak azért nem tett semmit, mert ismerte a két vandált, ám még ő is félt tőlük. Nagyon megörült, mikor látta, hogy végre valaki vette a bátorságot, hogy egyszer és mindenkorra ellássa a bajukat egy életre.
Ciklon meg ilyen helyzetben csak annyira kegyelmes, hogy vele kötözködő áldozatai nem kerülnek kórházba, mert másfelől minden csontjukat eltörné, ami van. Ő megmutatta ezeknek, hogy van náluk keményebb alakok is, akik nem szívesen viselik az ők kegyetlenkedéseiket a környéken. Ha Dél-Manhattan eme kerülete megtudja, mi történt az őket félelemben tartó punkokkal, nagyon fellélegeznének.
Mikor a Transformer abbahagyta az agyabugyálást, a két pórul járt punk szinte a földön fetrengett átrendezett arccal és vérző orral.
- Na remélem, ebből megértettétek, hogy itt én parancsolok - mondta nekik Ciklon, közben megporolta magát.
- Kegyelem, ne bánts minket...! -könyörgött szinte sírva Rocksteady.
- Jók leszünk... te vagy itt a főnök... - esdekelt Bebop is.
- Nagyon helyes! - bólintott Ciklon. - Ez most már az én fenségterületem. Most pedig húzzatok el innen a picsába. Ha még egyszer itt látlak titeket valahol a környéken és még egyszer kezet emeltek egy haveromra, legközelebb ennyire se leszek hozzátok kegyes! Alo mars!
- I-igenis, mester... má-máris elhúzunk innét!
Azzal a két megdolgozott punk botladozva, sántítva fogták magukat, majd olyan gyorsan elhúztak onnan, amilyen gyorsan csak tudtak ilyen leharcolt állapotban. Ciklon egy ideig utánuk rázta az öklét, majd büszkén Jackre nézett.
- Király voltál Ciklon, most jól megleckéztetted őket egy életre! - ismerte el a fiú.
- Ugyan, csak szeretek pofán verni az ilyen ronda punkarcokat. Különben se szeretem a rohadt punkokat. Mindenütt ott teszik a rusnya képüket és azt hiszik, ők az urak... csak egy kis lecke kell nekik, és tudják, hol a helyük. Azért majd értesíts, ha itt látod majd őket valamerre.
- Nem is értem a fenségterületes dolgot... nem is ezen a környéken laksz!
- Hát tudom én aztat, de szeretek ijesztgetni! - vigyorgott büszkén Ciklon. - Most már nyugodtan készülhetünk a koncertre! Csak fel kell telepítenem a Windows 7-et, aztán készülhetek a mai nagy estére.
- Én meg akkor a tápot beszerelem, aztán itt sem vagyok. Este tali! Majd csörögj rám, hogy a kapuban álltok a furgonnal.
- OK.
Azzal a két jóbarát végleg elköszönt egymástól estéig. Jack - már kicsit se aggódva a punkok miatt - besétált a munkahelyére, hogy beszerelje a tápot a berendezésbe. Ezalatt a portás bácsi is visszatért megnyugodva.
Robotnik leteremtette Jacket, amiért sokáig kint időzött. Nem érdekelte, hogy Jacket a punkok nem engedték be, és amazok bemostak neki párszor. Azzal büntette meg a fiút, hogy miután beszerelte a tápegységet, le kellett dolgoznia azt a plusz időt, amit kint töltött. Jack a lehető legtöbb gyilkossági módszert képzelve Robotnik ellen beszerelte a tápot és újra indította a berendezést. Most, hogy minden újra működött, a munka már nyugodtabban telt. Mivel Jack már elvégezte minden feladatát, a plusz idejében kénytelen volt körülnéznie, hogy tud-e valahol segíteni. Szerencsére pont Doof bácsi mellé kellett mennie besegíteni, aki a korábban kezdett munkájával foglalkozott, de kellett neki valaki, aki segítette a sorszámozást és a sorszám szerinti elrendezést. Doof bácsi emellett adott egy kenőcsöt a fiúnak, hogy azzal kenegesse be monokliját. A fiú hálás volt érte, de még mindig mérges volt Robotnik igazságtalankodása miatt, így egy percre se hagyhatta abba a panaszkodást róla.
- Doof bácsi, tessék csak mondani! Miért ilyen szemétláda Robotnik?
- Tudod, ő egy elég sokat látott ember, és megért mindent. - magyarázta türelmesen Doof bácsi. - Bizonyára zavarja, hogy ahelyett, hogy jobb munkája lehetne, itt lődörög hosszú-hosszú évek óta ebben a kis városi kutatóintézetünkben.
- Akkor miért nem lép ki? - morgott Jack. - Nekünk is jót tenne vele!
- Mai válságban nem olyan könnyű új munkát találni, Jack fiam. Főleg nem az ilyen rusnya, öreg, kövér személyeknek, mint ő.
- Na ja, a szar életünkről is a legfelsőbb hatalom tehet!
Doof bácsi szomorkásan megcsóválta a fejét.
- Sajnos a mai világban semmi se könnyű, és ezeknek is megvannak a maguk csapdái, melyek még mélyebbre süllyesztenek. Itt van példának a te eseted is... mármint ami veled történt, és ami ide sodort téged.
- Nem szeretném ezt a témát megint elkezdeni. - morgott Jack, akinek nem volt kedve a múltbeli baklövéseiről beszélni.
Ám az öreg német tudós csak folytatta.
- Jack. Tehetséges, fiatal fiú vagy, előtted áll még a hosszú élet. Ne hagyd el magad ennyire. Amibe belekeveredtél egy álom megvalósítása miatt, az kemény lecke volt neked. De sose késő a hibáidat helyrehozni és mindent újrakezdeni. Neked még van esélyed ebben az életben valakivé lenni. Nem úgy, mint mi nekünk a vén csontoknak, akiket igazán elemésztett a múlt...
- Mégis hogyan tehetném ezt? - kérdezte mérgesen Jack. - Senkit se érdekelnek a találmányaim és ráadásul meg is lopott egy hazug zsidó robotfajzat!
- Például tehetnéd úgy, hogy visszamész a főiskolára és lediplomázol. - tanácsolta Doof bácsi.
- Nem... arra nincs már pénzem... és nem akarok úgy visszatérni, hogy a büszkeségem romokban hever.
- Büszkeséggel nem kell foglalkozni, mások se foglalkoznak azzal a főiskolán. - magyarázta Doof bácsi. - A professzorok számára az a fontos, hogy hallgatóik a lehető legjobbat nyújtsák. Ami a pénzhiányt illeti... a keresztanyád segíthet neked, ha kibékülnél vele.
- Soha... a keresztanyámat nem érdekli az én dolgaim. Ha odamennék neki könyörögni, azzal azt ismerném el, hogy hibáztam és neki volt igaza.
- De hát az így is volt, nemde?
- Nem! Wuya nem akart támogatni, mikor szükségem volt rá! - fakadt ki a fiú. - Nem igazán tette azt, amit gyámanyaként tennie kellett volna és amire megesküdött a szüleimnek haláluk előtt! Sose tudta megérteni a problémáimat, mindig a saját problémái volt neki fontosabbak, és sokszor inkább pasizni ment ahelyett, hogy iskolai ünnepségeimre jött volna el!
- Aggódott érted és szerette volna, hogy ne ess bele abba a csapdába, amibe már beleestél. - mondta nagy komolysággal Doof bácsi. - De most hadd tegyem fel neked a kérdést. A vita óta keresett téged egyáltalán, vagy próbált valahogy kapcsolatot tartani veled?
Jack nem akarta beismerni, de valóban volt, hogy Wuya kereste őt telefonon és Facebookon. Mai napig visszaemlékezett azoknak az SMS-ek tartalmára, amit keresztanyja küldött neki nem sokkal, miután elment otthonról ("Jack, te ostoba, gyere haza! Ne csinálj hülyeséget!"; "Kérlek, ne szórd el szüleid örökségét hülyeségekre, ők se akarnák ezt!"). Ő nem írt vissza, nem reagált semmit Wuya üzeneteire, még a sokszor csörgő telefonját se vette fel, mikor keresztanyja kereste, csak kinyomta. Az ilyen jellegű üzenetek később alább maradtak. Wuya csak alkalmi helyzetekben írt neki Facebookon, vagy küldött SMS-t, például születésnapján ("Isten éltessen, Jack. Remélem jól vagy és boldogulsz.") vagy csak úgy ("Tudod, hogy ha baj van, segíthetek neked, csak ne legyél ilyen hülye... a francba már, legalább menj vissza a főiskolára!").
- Nem akarok erről beszélni többet - mondta a fiú Doof bácsinak.
- Ahogy gondolod, fiam - bólintott Doof bácsi. - De tudd, hogy sose késő folytatni, amit félbehagytál. Segítséged mindig ott lesz melletted, akár akarod, akár nem.
Jack a világért se volt hajlandó beismerni, de tudta, hogy Doof bácsinak igaza van. De ezekbe a dolgokba nem mert, azaz inkább félt belevágni. Félt attól, ami várhat rá a főiskolán, vagy attól, hogy széttörik a büszkesége. Wuyától ezért sem mert, de nem is akart segítséget kérni. Egyszerűen az a gondolat hajtotta, hogy ő egy felnőtt férfi és képes lesz egyedül is megoldani a problémáit, nem kell neki segítség.
Vajon Wuya, aki elég buja nőszemély volt eleve is, tényleg így féltette és próbálta Jacket megóvni attól, ami történt? Vajon a büszke, sminkelt női arc mögött a félelem és aggodalom rejtőzik, amit keresztfia után érez? Keresztanyja édesanyja legjobb barátnője volt tinédzserkoruk óta, az asszonyt kötötték a szálak a Spicer családhoz. Barátnőjéért és férjéért még a keresztanyaságot is elvállalta, hogy ha valami tragédia történne a Spicer házaspárral, gondjaiba veszi egyetlen fiúkat. Logikus, hogy az asszony kényes tulajdonságai ellenére is csak Jack javát akarta és még felnőtt korában is gondoskodni akart róla, ahogy erre megesküdött halott szüleinek.
Jack a mai napig nem értette, hogy miért kellett meghalniuk a szüleinek abban a rémes autóbalesetben. Ha tudta volna előre, hogy mi lesz vele árván a jövőben, talán ő is szívesebben kívánta volna, hogy bár együtt halt volna meg a szüleivel, nem pedig itt rohadni az életben. Kicsi volt még, nem nagyon emlékezett a baleset részleteire. Arra annál inkább emlékezett, hogy sikoltoztak az autóban és gurultak lefele az árokba... aztán az a furcsa hang... ami jobban emlékeztette őt egy pisztolylövésre. Bumm-bumm... ő így tudta csak felvázolni nem sokkal a halálos baleset után a rendőröknek. Csakhogy a helyszínen semmi lövésre utaló nyomot nem találtak. Azonban maguk se értették, hogy milyen körülmények között állt bele Mr Spicer fejébe a megroncsolódott kocsi egyik fémcsöve. Próbálták a nyomozók és egyéb elemzők ezt kitalálni, de mivel nyomok nem álltak rendelkezésükre ebben az ügyben, kénytelenek voltak elkönyvelni, hogy Jack apjának azonnali halálát egy fejébe beleálló fémcső okozta. Jack édesanyja már a baleset alatt meghalt. Ő testét kifordult tagokkal és darabokba tört csontokkal találták.
Ami Jacket illeti, ő csak úgy élhette túl a balesetet, hogy gyermekbiztos üléshez volt csatolva, s mikor felborult és összeroncsolódott az autó, akkor ő leborult gyermeküléstül, arccal előre az autó aljába a székek közé, ahol védve volt komolyabb és halált okozó sérülésektől.
A halálos balesetet az autó elszakadt fékzsinora okozta. Az éles kanyarnál Mr Spicer nem tudott lefékezni, így a kanyart nem tudta bevetni és az autó 120 km/órával száguldott le az útról és gurult lefele a mély árokba. Volt egy feltételezés, hogy a féket elvágták és úgy fodrozták, mintha magától szakadt volna el. Sajnos nem tudták kikérdezni a gyanusítottakat, akikre terelődhetett a gyanú. Két embert nem sokkal a baleset után holtan találtak meg öngyilkosságra utaló nyomokkal, egy pedig eltűnt. Egy negyedik pedig alibivel tisztázta magát. Az ő nevét azóta se árulta el senki, még Wuya se tudta, kik voltak a gyanúsítottak. Talán Mr Spicer számukra ismeretlen üzlettársai lehettek. Jack apja egy felvirágzó fejlesztői céget kezdett vezetni, ám halála után az egyik üzlettársa vette át azt jogosan. Azóta az a fejlesztői cég valami teljesen mássá alakulhatott, de arról sem voltak hírek.
Jack ebben a tudatban és rejtélyben nőtt fel és szenvedte meg mindezeket a kínokat, amiken keresztül ment. Ha kegyes lenne az élet, akkor adna esélyt Jacknek arra, hogy valóra válthassa álmait... valamint egyszer feltárhassa az autóbaleset körülvevő titkokat. Biztos volt benne, hogy szándékos autúbalesetnek álcázott gyilkosság történt családja ellen. Ha lenne esély, kiderítené, ki volt a tettes és miért akarta őt, az ártatlan kis háromévest is megölni szüleivel együtt.
