Írói megjegyzés: kedves olvasók, nagyon várom a visszajelzéseket, ezért is megtalálhattok a Facebookon "Fanfiction - ninad gportal hu" névvel és természetes a véleményeteket elmondhatjátok a NinaD gportál oldalán is! További információkért a folytatással kapcsolatosan látogassátok meg a Gportálos oldalamat. Jó olvasást kívánok!


Vámpírok léteznek. Valódiak és aktívak is, ami még félelmetesebbé teszi őket. Ott lehetnek mindenütt, bemászhatnak a bőrünk alá és ott várakozhatnak, míg eljön a megfelelő pillanat arra, hogy lecsapjanak áldozatukra. Körülveszik őket, mint a valódi ragadozók. Körülveszik és amikor az ember rájön, hogy csapdába esett, már enyhén szólva késő a menekvéshez. Ugyanis a vámpírok nem kivételeznek. Ha egy vámpír életben hagy, az két okból lehet: szüksége van rád vagy szerelmes beléd. Ha szükség miatt élhetsz tovább, akkor valószínüleg meg fogsz halni. De ha igazán belegondolunk, a szerelmes vámpír is megöl, csak hosszabb a szenvedés.


A Queens-i Főiskola udvara tele volt diákokkal. Hamarosan eljött az év vége és a túlbuzgó diákok nyakán ott volt a várva várt nyári vakáció. Épp ezért volt szinte mindenki izgatott, álmodozó és boldog. Maguk mögött hagytak egy újabb évet és ezt meg kellett ünnepelni. Anne Hudson bulijának híre körbejárta a kampusz összes apró részét és az egyetem leghíresebb csajának nehéz volt ellenállni.

-Pont jókor érkeztem a bulihoz, szépség. – Caroline megfordult az egyetlen hang hallatán, ami most mosolyra tudná deríteni. Kol állt vele szemben, egy hatalmas csokor rózsával és büszke mosolyával. A szerelmesek nem találkoztak hónapok óta, hiszen Caroline arra kérte Kol-t, hogy a lehető legemberibb életet élhesse, ha főiskolára érkezik. Ez a kedves látogatás azonban olyan sok energiával töltötte fel a lányt, hogy szinte kicsattant a boldogságtól.

Kol magához ölelte a lányt miután forró csókot lehelt az ajkára. Látta az arcán a gyötrelmet, a nehéz, hosszú évet, amit maga mögött hagyott és a fájdalmakat is, amikkel küzködött. Bár ő nem élte át azokat, amit Caroline, most együttérzett vele. Látta, hogy szüksége van egy barátra és ő határozottan felkészült, hogy félretegye a szerető szerepét és a tőle telhető legjobban alakítsa a legjobb barátot.

-Meg vagyok botránkozva, Caroline! – nevetett Kol és a szőke vámpírlány elmosolyodott, ahogy meghallotta a nevét. Kol ugyanis ritkán szólította őt ennyire hivatalosan, legtöbbször „Care" becenevet használta vagy egyéb romantikus jelzőkkel illete barátnőjét. – Nem te vagy a főiskola kiránynője?

-Talán elég volt számomra az első sorokban Mystic Falls padjai között. Jobbnak láttam a háttérbe szorulni, amig még lehet.

-Nem akarok ellenszegülni, de ha engem kérdezel, Caroline Forbes nem a kispados. Soha, sehol! – magához szorította a lányt, megpuszilta a homlokát és eleresztette. Kézen fogva sétáltak tovább.

-Megváltozott minden azóta. Te is tudod ezt.

-Nem kellett volna így lennie. – Kol arca komolyabb lett. – A lány akibe szerelmes lettem, ő erős, határozott, soha nem engedné meg, hogy bárki a föld alá tapossa. Mi történt?

-Nagyon hiányzik Elena. – fakadt ki Caroline és szemeit elöntötték a könnyek.


Elena berohant a mosdóba. Ez volt a harmadik a héten, amikor leöntötte a szoknyáját kávéval. Arra gondolt, hogy ideje lenne egy pótszoknyát hordozgatni a táskájában, hiszen ennyire ostoba senki nem lehet már. A heves tisztogatás után a tükröbe nézett. Arca sápadt volt, de a vörös rúzs jól mutatott ajkain. A fehér ing azonban annál inkább sápadtabbá tette az arcát. Sötét kék zakó és szoknya volt rajta. Utálta a munkájának ezt a részét. Ő nem ezt a stílust képviselte, de amióta felvették a Mystic Falls-i újság köreibe, a munkája megkövetelte ezt az öltözetet. Fönökjének apja születése óta ismerte őt, mégis fia nagyon szigorú volt vele szemben. Talán vele volt a legszigorúbb mind közül. Lassan fél éve dolgozott itt, ez az idő azonban édes kevés volt arra, hogy elnyerje bárki bizalmát az újságnál.

Szerette a munkáját, a szörnyű környezet és munkatársak ellenére. Bár először néhány rovatot kapott meg csak, fél év után összesen 5 rovatot vezetett munkatársaival együtt. Bár nehéz volt velük egyetérteni, megszokta azt, hogy ő a legfiatalabb és ezért ő viszi el a legtöbb balhét, ő kapja a legtöbb fejmosást. Összességében elégedett volt a munkájával, de közel sem az életével.

Egyedül lakott a hatalmas házban, amit ballagására kapott. Alaric mélységesen ellenezte azt, hogy Elena abbahagyja a tanulmányait és dolgozni kezdjen, de nem volt mit tennie ez ellen, mert segítkeznie kellett az új lakóinak. Jessica megszűlte a Jeremyvel közös gyereküket és kisfiú lett, Christopher. Alaricnak olyannyira meggyült a baja a gyerekkel és a másik két „felnőtt" gyerekkel, hogy ideje sem volt arra gondolni, hogy megakadályozza Elenát a munkájában. Végül elfogadta, hogy Elena így boldog és reménykedett benne, hogy a helyes úton halad tovább és azt teszi, amit szeretne az életével.

-Elena. Az asztalodon van 3 cikk, amit a tegnapra kellett volna kidolgoznod. Kénytelen leszek levonni a béredből nagyon sok pénzt, ha holnap reggelre nem lesznek az asztalomon mind. – Elena főnöke, Julian Parker nyitott be az ajtón.

-Ez egy női mosdó, Julian. – szólalt meg Elena, körülnézve, zavarodottan. Tudta, hogy el van maradva 3 projekttel és bevallotta magának, hogy semmi kedve azon dolgozni ma este. Más terve volt.

-Tudod, hogy engem nem érdekel, édes. – hallotta a lány a férfi hangját visszhangzani a folyosón, miután olyan gyorsan távozott, amilyen gyorsan megjelent.

Megkeserítették az életét, de kitartóan küzdött, hogy megtartsa a helyét. Szüksége volt munkára, különben fizetni sem tudta volna a hatalmas házat abból a pénzből, amit Alaric-tól kap zsebpénzként. És mivel ő nem volt vámpír, nem tudott hatalmas összegeket igézni magának, sem ígérkező poziciót a munkahelyén.

Még három óra kemény munka után Elena szabad volt. Kilépett az átkozott épület ajtaján és körülnézett. Az autóját eladta és hónapok óta taxival járt haza, most azonban legszívesebben belemászott volna a puha ülésbe és hazahajtott volna a sajátjával. Amint körbenézett, elkapott egy üres taxit és integetve rohant utána. Nem volt nagyon messze a háza a belvárostól, de elég messze volt ahhoz, hogy munka után a fáradtság megakadályozza őt a hazagyaloglásban.

Amint hazaért, lepakolta az asztalra a rengeteg iratot, dossziékat és cikkeket, köztük azt a bizonyos hármat. Kibontotta haját és örömmel rugdosta le lábairól a magassarkú cipőt. A nap végén hálás volt, hogy ezt is túlélte. Bár némi pénze még maradt az autó árából, szinte semmit nem evett, hogy a lehető legtöbbet tegye félre a ház költségeire. Álmában sem gondolta, hogy az élet ilyen nehéz felnőttként. Egyik napról a másikra élt és fösvényen tett félre minden egyes garast, hogy amikor eljön az idő, kifizethesse költségeit. Ennek ellenére semmi pénzért nem adta volna el a házat, bármennyire nehéz volt fenntartani és benne élni. Annak ellenére, hogy küzködött, egész jól berendezte.

Miközben elmerült gondolataiban, felsóhajtott. Elővette a telefonját, hogy megnézze, keresték-e, de csak néhány üzenet Jeremytől és egy nem fogadott hívás Alaric-tól. Bár mindenki tudta, hogy dolgozik, mégis olyan időközökben zavarták meg Elenát, amikor nem tudott beszélni velük a munkája vagy éppen főnöke miatt. Ezért visszahívta Alaricot és megkérdezte, miért keresték őt a nap folyamán.

-Jeremy tudni akarta, hogy hol vannak azok a gyerekkori mesekönyvek, amikből édesapátok olvasott fel nektek esténként. Chrisnek szeretne olvasni, de sehol nem találtuk. – Elena gondolhatta volna, hogy a babáról lesz szó. Amióta megszületett, 3 hónapja, semmi egyébről nem beszéltek, ha Ric vagy Jeremy felhívta.

-Évek óta nem láttam azokat a könyveket. De nézzetek be a gardróbom alján néhány dobozba. Ott lehetnek elrejtve néhányan. – mosolygott Elena. Imádta az unokaöccsét, csak azt sajnálta, hogy nem tölthet vele több időt. A két ház között jelentős távolság volt és nem volt kedve gyalogolni minden nap fél óránál többet és a taxit nem fizethette ki, elég volt az, hogy hazafele taxival kell jönnie.

-Kösz, 'Lena. – mondta hálásan Ric és már kiáltotta is Jeremy-nek a hallottakat. – Te hogy vagy? Minden rendben? Mikor jössz át?

-Hétvégén átmegyek, ígérem. – Elena tudta, hogy Alaric imádja, ha ott van, mert addig is nem kell ügyelnie a kisbabára. Jeremy végig segítségre szorult, hiszen gyakorlatilag még gyerek volt ő is. Jessica pedig tapasztalatlan volt és kapóra jött Elena tapasztalata, hiszen ő évekig vigyázott Jeremyre. – Minden rendben van, most értem haza és rengeteg munkám van.

-Örülök, hogy jól mennek a dolgok. Csak ne ess túlzásba a sok munkával. – ezzel el is köszönt Ric és Elena mosolygott, mert úgy érezte, hosszú éjszaka vár a többiekre a Gilbert házban.

Miután letette a kagylót, ránézett a telefonjára. Üres keze a nyakára tapadt és megragadta a medált. Mintha repdesett volna az apró, ezüst toll a szívében. Megrázva a fejét, elhesegette a gondolatokat és nekilátott egy üzenet megírásának.

„Itthon vagyok. Átjössz?" E.


Kol és Caroline az udvaron egy üres padra ültek. Kol megfogta a lány kezeit. Bíztatta, hogy öntse ki a lelkét és nyíljon meg előtte, de úgy érezte, még egy év után is, hogy ez túl korai kérés még Caroline számára.

-Beszéltél vele? – nyitott végül Kol, mert tudta, hogy a lány soha nem indítana egy ilyen témát.

-Utoljára 3-4 hete beszéltünk. Sokat dolgozik, sok dolog van a babával is, azért nem tud írni. Iszonyatosan haragszik rád és az egész családodra, amiért nem avatkoztatok bele Damon ügyébe aznap.

-Ez egy hatalmas hülyeség. Semmi sem köt minket hozzá, miért szólnánk bele a dolgokba? Ismered apámat! – Kol kissé hevesen válaszolt a mondottakra.

-Nem tudom, mit mondhatnék. Még mindig nagyon rosszul esik, hogy Elena lemondta a közös tervünket és úgy döntött, hogy inkább ott szenved tovább abban az átkozott városban.

Kol szótlanul hallgatta Caroline szavait. Nem értett egyett azzal, hogy bármiféle közük lett volna Damon és Enzo harcához, de nem nyílvánította ki gondolatait, mert most fontosabb volt az, hogy meghallgassa barátnőjét és a gondjait. Volt már úgy, hogy Caroline hallgatta Kol panaszait és a férfi úgy érezte, tartozik ezzel Caroline-nak. A lány pedig ki is öntötte a szívét. Elena viselkedése szörnyű volt a szemeiben. Amikor megtudta, hogy nem jön vele az évek óta eltervezett főiskolára, bár sikerült a felvételije, hetekig egyetlen üzenetére sem válaszolt. Nagyon ritkán beszéltek azóta,hiszen Elena minden időpontban foglaltnak bizonyult és Caroline tudta, hogy otthon is és a munkában is megpróbál kíválóan teljesíteni. Ennek ellenére bármit megadott volna azért, hogy együtt legyenek újra.


Kopogtattak az ajtón, nemsokára azután, hogy Elena elküldte az üzenetet.A lány sietett, hogy ajtót nyisson, gyorsan az asztalra dobta a cikket, amin dolgozott és sietett a bejárati ajtó irányába.

-Nem írtál vissza. – nézett meglepően a vámpírra,amikor kinyitotta az ajtót. Behívta a vendéget, de úgy érezte, hogy az hívatlanul is belépne az ajtón. Nem értette, hogy miért érzi így, hiszen eddig nem keltett benne hasonló érzéseket.

-Jönnöm kellett, mert beszélnünk kell.

-Mi történt? – nézett Elena rémülten, mintha bárki is meg akarná fosztani attól, ami az övé.

-Ezt nem tehetem tovább, nekem nem megy. Véget kell vetnünk ennek az egésznek! – mondta Stefan. Mélyen Elena szemeibe nézett és készen állt a harcra. Meg kellett tennie, ha meg akarja magát óvni.


Kol felkísérte barátnőjét a lakásba, ahol lakott. Míg Caroline zuhanyzott, Kol készített egy citromos teát és a lány hálás volt érte, amikor végre megérkezett.

-Fogalmam sincs, mit tennék, ha te nem lennél nekem. – apró csókot nyomott az ajkára és az ölébe ült a vámpírnak.

-Azért jöttem, hogy megszabadítsalak a sok idegességtől. Vannak még vizsgáid? – kérdezte, és nekilátott masszírozni Caroline vállát, nyakát. A lány hálásan sóhajtott fel és lehunyta szemeit.

-Van még kettő. De tiszta ideg vagyok miattuk. Az előzőek is nagyon ehezek voltak! Szinte egyetlen bulin sem voltam ott, végig tanulnom kellett. Nem annyira mókás a főiskola, mint amilyennek a tévében tűnik. Fárasztó a program és folyamatosan feszült vagyok.

-Aggódom érted. – mondta Kol, tovább folytatva tevékenységét. – Azt hittem, hogy ide jövök és te leszel a méhkirálynő és a sztár, azt hittem, mindenki a lábad előtt hever és saját pom-pom csapatod van és a tudományos körnek is a tagja vagy.

-Ez nem Mystic Falls, Kol! – nevetett a vámpírlány. – Jó lenne, ha minden olyan könnyen jönne. Most Anne a legjobb csaj a suliban és nem nyomhatom le a trónról semmiféle módon. Ő a legnépszerűbb. Pom-pom lány, ezen kívül az igazgató testvérének lánya és 15 különböző körben és csoportban vesz részt, hol mint vezető, máshol pedig résztvevő.

-Az a csaj egy vámpír? Mikor alszik ezek mellett? – nevetett Kol.

-Talán. Nem tudom. Legyőzhetetlen és Caroline Forbes pedig elvesztette csáberejét és varázslatos, tündöklő mosolyát és sármját.


-Mi? Miért? Mi a baj? – kérdezte Elena, miközben Stefan intett neki, hogy üljön le a kanapéra és ő is csatlakozott mellé.

-Ez nem helyes. Damon a bátyám!

-De ő nincs már itt, Stef. – Elena próbált magyarázkodni. – Szükségem van rá.

-Én nem ő vagyok, 'Lena. Nem helyettesíthetem őt.

-Pedig elég jó voltál benne a tegnap, meg tegnapelőtt, meg azelőtt, meg azelőtt is!

-Nem tehetsz úgy, mintha én lennek ő! – harcolt Stefan Elena ellen. Tudta, hogy ez hosszú lesz és nem volt benne biztos, hogy győzni fog.

-Cserben hagysz?! – kérdezte a lány. Stefan-nek nagyon rosszul esett ez a szó. Nem volt áruló, soha nem bántotta volna Elenát és már rég megbánta azt, amibe belemászott a lány kedvéért.

-Minden este, hónapok óta, ha hívsz, jövök! Ha írsz, itt vagyok és akárhányszor hívtál az utóbbi két hónapban, abból egy alkalom volt, hogy nem feküdtünk le! A mai nap!

-Beleegyeztél ebbe! – vágott vissza Elena. Azonban nem igazán tudta, hogy mit mondhatna.

-Azt hittem, soha nem fog megtörténni, de számomra kezd több lenni, mint csak szex.

Stefan szavai sziklaként ütötték el Elena agyát, ahogy ránézett és látta, hogy komolyan beszél. Tényleg újra érzéseket táplált Elena iránt és Elena megrémült. Soha nem akarta, hogy idáig jussanak. Csak szórakozásnak indult, Stefan volt a legközelebbi ahhoz, amit Damon-nel érzett. Vágyott arra, hogy újra érezze azokat a vágyakat, hogy megkapaszkodhasson Damon képében és ne engedje végleg eltűnni. Stefan vámpír volt és Damon testvére. Elena azt kereste, hogyan kerülhet újra vissza abba a világba, amit akkor élt és Stefan hasonló volt egykori szerelméhez. Az első alkalommal a vámpír beleegyezett, hogy teljesen érzésmentesen megteszik, hogy megnézzék, milyen érzés lesz. Elena pedig nem akarta elengedni azt az érzést, ami a legjobban hasonlított a Damon-nel való szeretkezésre.

-Kapcsold ki. Vámpír vagy és férfi. Úgy tudsz szexelni, mintha nem is ismernéd azt akivel csinálod! – mondta Elena, Stefan pedig meglepődött a hallottakon.

-Nem gondolod, hogy ez egy kicsit durva?

-Volt már ennél durvábban is részem... – hajolt közelebb Elena a vámpírhoz, aki a lány ajkait bámulta. Megbolondult értük. Damon meg fogja ölni őt ezért. De nem tudott ellenállni.

Megcsókolta Elenát. Két kezével megragadta a derekát és az ölébe húzta. Karcsú volt és nagyon szép. Izgató volt szorongatni azt a vékonyka testrészt és közben hevesen csókolni azokat az édes ajkakat, a puha bőrt a nyakán. Hihetetlen, mennyire más volt Elena most, ahhoz képest, hogy milyen volt, amikor együtt voltak. Beugrott a gondolataiba Damon arca és az, hogy minden esély megvan arra, hogy minden jó mozdulatot Damon tanított neki, de amilyen gyorsan megjelent ez az elmélet, úgy oszlatta szét tudatosan az ilyen gondolatokat.

Elenát az ágyra dobta és nem hezitált. Ingét gyorsan kikapcsolta, a szoknyáját seperc alatt felhúzta és nem késlekedett, ha a lehetőség megadatott. Ilyen lánnyal az együttlét maga a Mennyország, őrültnek és ostobának tartotta magát, amikor rájött, mit veszített. Valamikor ő is így távozott tőlük, mint Damon most és mire hazajött, Elenát Damon karjaiban találta. Nem akarta ugyanazt a fájdalmat okozni bátyának, mert ő igazán tudta, hogy milyen érzés, de ebben a pillanatban nem tudott józan ésszel parancsolni magának és a vágyainak.

Elena arra gondolt, Damon mennyire jó volt mindig ebben. Mindig tudta, hogy hol érintse meg ahhoz, hogy tűzijátékként pattanjon minden apró porcikája. Stefan is tudta, de még nem volt tökéletes. Arra gondolt, hogy legalább Damon emléke maradjon meg számára, ha Damon soha nem fog visszatérni már. Ezért kérte Stefan-t, hogy szeretkezzen vele, akárhányszor szeretné. Morbid és undorító játék volt ez, ész nélküli döntések határozták meg.


-Alaric, mit keresel te itt? – kérdezte Elena, ahogy szombat reggel Ric besuhant a nappaliba.

-Jöttem látogatóba. Zavarok?

-Nem, de rengeteg munkám van. – Elena próbált valamit kitalálni, mivel Stefan épp fenn zuhanyozott a fürdőszobában.

-Azt elhiszem. Egyedül vagy? – Ric kényelembe helyezte magát, mintha otthon lenne.

-Stefan átugrott. – vallotta be Elena, mert ennél jobb nem jutott eszébe.

-Tényleg? És hol van? – nézett körül Alaric, mintha ostoba lenne és átverhető.

-Ő éppen... – kezdte el Elena a mondatát és intett volna a fürdőszoba fele, de észbe kapott és visszavonta kezeit. Ebből nem tudott kimászni.

-Átjött egyet zuhanyozni, mert a Salvatore villába nincs elég fürdőszoba?

-Mire akarsz kilyukadni? – tért a lényegre Elena mert felidegesítették Alaric vádoló kérdései.

-Látom rajtad, hogy nem egyedül töltötted az éjszakát álmodozva. A nyakad meg van harapva, Elena!

-Nekem is vannak szükségleteim. – határozottan jelentette ki Elena, majd a kezét a nyakára tette. Elfelejtette, mi is történt az este közte és Stefan között.

-Stefan Damon testvére!

-És úgy tűnik a legjobb, aki utánozni tudja őt az ágyban! – jelentette ki nevetve Stefan, ahogy lesietett az emeletről.

-Mi? – nézett rémülten Elenára Ric. – Te azért szexelsz Stefan-nel, hogy Damon-re gondolj? Milyen beteges ember teszi ezt, Elena?

A lány segítséget várt Stefan részéről, ami azonban nem érkezett meg. Stefan nem tudta, mit szóljon. Ő is ugyanolyan hibás volt, mint Elena, de most az egyszer engedte, hogy a lány vigyen el minden balhét. Ezzel is a saját malmára hajtva a kereket. Hiszen őrülten szerelmes volt Elena Gilbert-be és egyedül nem tudott volna ellenállni az érzéseinek.


Kol korábban ébredt mint Caroline és arra gondolt, hogy meglepi őt. Reggelit készített, kávét hozott és letette a kis asztalra, várakozva, hogy a lány is felébredjen. Kol tudta, hogy fáradt a barátnője, vizsgák után, vizsgák előtt volt és egész évben megviselte őt az, hogy gyökeresen megváltozott, megromlott a kapcsolata Elenával. A vámpír azon gondolkodott, mit tehetne, hogy jobbá tegye a helyzetet, de ő egyáltalán nem volt jóban Elenával, ritkán beszéltek és szinte semmit nem tudott róla. Azt azonban nagyon jól tudta, hogy ugyanúgy szenved, mint Caroline. Tudta, hogy fájdalmas évet hagyott maga mögött ő is, elvesztette a szerelmét és semmit nem tudtak Damon-ról azóta, hogy elhagyta Mystic Falls-t Enzoval együtt.

Emlékezett, hogy hónapokkal ezelőtt Elena mennyire magába volt zárkozva és senkivel nem volt hajlandó Damon távozása után beszélni. Egy teljes hónapig egyedül élt a házban, senkit nem engedett be és végül Alaric tőrte meg a csendet azzal, hogy egy napig az ajtóban állt és könyörgött, hogy engedje be. Elenának fontos volt Ric és a férfi sokszor megváltoztatta már Elena életét azzal, hogy jobb irányba irányította. Miután Elena végre megtört és elfogadta, hogy Damon elment és talán vissza sem tér soha a városba, megpróbálta összeszedni magát. Hónapokig keresett munkát, végül fél évvel ezelőtt felvették a helyi hírlap irodájába. Kol azt is tudta, hogy gyötrelmes munkahely és Elenának nem volt könnyű dolga, de Caroline kihangsúlyozta, hogy ha így akarta, akkor azt kapja, amit érdemel.

Most, hogy a két lány közt nem voltak rendben a dolgok, Caroline mindennel Kolhoz fordult és bármennyire is próbált segíteni neki a vámpír, egyre nehezebbnek tűnt az egész. Nem mindenben tudta Elena helyét pótolni, főleg abban nem, hogy ott legyen Caroline mellett végig az egyetemi évek során. A lány, bár így is kitűnő tanuló volt, szenvedett és Kol látta rajta, mennyire meggyötört és fáradt.


Alaric a nappaliban tévézett és meglepődve látta, hogy Jeremy csatlakozott hozzá.

-Alszik a kicsi? – kérdezte Ric az érkező fiútól, aki hatalmas sóhajtással ült le a kanapéra a férfi mellé és lehunyta a szemeit.

-Igen. Jessica is, a baba is, csak én nem.

-Ezzel jár az apaság. – kuncogott Alaric, de tudta, hogy ő sem alszik túl sokat mióta Christopher megérkezett az életükbe.

-Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. – vallotta be Jeremy. – Talán az első pár hónap a nehéz csak. Fogalmam sincs, hogyan tovább. Próbálok egyik napról a másikra megélni. Munkát kellene keressek.

-Matt biztosan tud intézni egy helyet a grillben. – Jeremy aprócska szemekkel nézett Ric-re.

-Addig is nem leszek itthon. – nevetett a fiú, de nem is volt annyira vicces a helyzet, mint amennyire gondolta. Ric átnyújtotta neki a sört, amit ivott, de Jeremy nemet mondott.

Néhány perc múlva Ric felpattant a kanapéről, Jeremy kis lassúsággal követve őt és az ajtó fele fordultak mindketten. Stefan sétált be a bejárati ajtón.

-Bármennyire is megszoktad, hogy vámpír vagy, ez egy olyan ház, ahol emberek élnek. Azt az ajtót nem hiába találták fel! – Alaric közelebb lépett a vendéghez.

-Nyitva volt, nem gondoltam, hogy zavarok, különben bezártátok volna. – kacsintott Stefan és körülnézett. Rég nem járt a Gilbert házban, ő még Jeremy kisfiát sem látta, mióta megszületett.

-Gondolod? – nézett kérdően Ric a vámpírra. – Tudod, azért nincs bezárva, mert az emberek általában kopogni szoktak.

-Mint te is mondtad, én egy vámpír vagyok.

Ric sehogy sem tudott zöld ágra vergődni Stefan utóbbi viselkedésén és most is meglepte, mennyire pofátlanul érkezett és azt hiszi, övé itt a hely.

-Mit akarsz? – kérdezte Alaric.

-Beszélhetnénk négyszemközt?

-Jeremy? – fordult Alaric Jeremy felé, aki értette a célzást és gyorsan reagált.

-Már itt sem vagyok.

-Elenáról akarok beszélni. – mondta Stefan, Ric azonban cseppet sem lepődött meg a hallottak után. Szinte biztos volt benne, hogy Stefan nem látogatná meg őt vagy Jeremyt, egyedül Elena kötötte őket össze.

-Hallgatlak.

-Tudom, hogy nem helyesled azt, amit tettünk.

-Undorító dolog, amit tesztek. Tudom, hogy nem múlt idő ez az egész, úgyhogy Stefan, kérlek ne tegyél úgy, mintha már megbántad volna és véget vetettél volna ennek az egésznek.

-Nagyon sajnálom, amit tettem.

-Nem nekem kell ezt mondd, Stefan! – emelte meg a hangját Alaric. – Ezt tartogasd Damon számára, amikor hazatér és megtudja, hogy ilyen szörnyű módon árultátok őt el.

-Elena kért meg erre.

-Ne próbáld Elenára kenni az egészet. Tudom, hogy az ő ötlete, mindig is ilyen szörnyű ötletei voltak. De, Stefan, azt hittem, neked több eszed van és tiszteled a bátyád.

-Tisztelem őt, Ric. – Stefan nem tudott jól magyarázkodni. – De szeretem Elenát.

-Stefan, nem is értem, hogy mit keresel te itt. Nekem semmi közöm ahhoz, ami köztetek történik. Ha nektek így tiszta a lelkiismeretetek, akkor áldásom rátok. De legyen elég bátorságod majd ahhoz is, hogy elmondd a bátyádnak, mit tettél.

-Szerinted mikor jön haza? Mert szerintem soha! Ismerem Enzot, Ric. Évekig nem tért haza Damon, mikor Enzo elvitte.

-Az évek még nem azt jeleni, hogy soha. – Ric hangosan beszélt, nem bírt parancsolni magának, amikor ilyen árulóval állt szemben. Mélységesen elítélte Stefan és Elena mostani kapcsolatát.

-Hadd helyesbítsek. Nem Elena életében lesz ez a nagy visszatérés! Vagy ha esetleg igen, Elena addig férjnél lesz, talán gyerekei is lesznek. Ez nem olyan kis kaland, mint tavaly, vagy azelőtt, amikor néhány hónap után megjelent az ajtóban Damon.

-Talán majd te veszed akkor feleségül Elenát. Úgy látom ez a hatalmas terved. – mondta lenézően Ric.

-Talán igen, ez is lehetséges! – förmedt rá Stefan. Úgy viselkedett, mintha Elena kezét szerette volna megkérni és Ric, mint az apa, nem adta volna rájuk áldását.

-Tűnj el a házamból, Stefan. – parancsolta hangosan Alaric.

-Ez egy Gilbert ház, Alaric! Ne érezd magad otthon, mert még bármi megváltozhat!

Stefan ezzel az utolsó mondattal távozott a házból, ezernyi kis ajtót megnyitva Alaric fejében. Rettentő érzés volt érezni eme szavak súlyát és nagyot nyelve nézett a bejárati ajtó irányába. Beszélnie kellett Elenával.


Elena besietett Julian irodájába. Reggel fél 8 volt, de a munkahelyén már mindenki buzgón dolgozott. Julian minden reggel kiosztotta a feladatokat mindenkinek és megtárgyalta az aznapi teendőket. Amikor azonban 5 cikket nyújtott át Elenának, a lány megbotránkozva nézte azokat.

-Ez mind holnapra van? – kérdezte meglepődve.

-Pontosan. – érkezett a válasz és Elena összevonta a szemöldökét és összeráncolta homlokát.

-Ezt lehetetlen megcsinálni. A múlt héten 3 cikkel is egy egész éjszakát dolgoztam. Ez nem igazságos velem szemben, Julian.

-És mit fogsz tenni? Felmondasz?

-Dehogy is. Csak egyenjoguságot szeretnék, mint mindenki más. –büszkén lépett közelebb az asztalhoz Elena.

-Nézd, Elena. Az élet nem mindenkinek jó. – tette le az írószert Julian. – Nem mindenki lehet gazdag, nem mindenki lehet szép. Nincs egyenjoguság sehol, semmiben. Nézd meg Kristine-t, nem túl szép, de viszont okos. Te azonban, aki szép vagy, valljuk be, nem vagy túlságosan okos.

Elena hatalmasra nyitotta a szemeit és nem hitt a füleinek, ahogy ezeket a szavakat hallotta. Hogy beszélhet valaki így egy nővel? Hogy kezelheti őt így ez a férfi? Szörnyű érzés volt, de nem tehetett semmit. A főnökje volt és nem ellenkezhetett. Ostoba embernek tartotta immár azt, akire eddig felnézett. Bár jóképű volt és sármos, a belső személyisége szörnyen undorító volt Elena számára.

A lány felvette a cikkeket az asztalról úgy, hogy közben Julian szemeibe sem nézett. Ha Damon itt lenne, megölte volna ezt a gyáva férfit már régen.

-Ne vedd személyesnek, Elena. – folytatta Julian, ami arra késztette Elenát, hogy megálljon és visszaforduljon. – Nem téged utállak. Csak segítek elfogadni azt, amit az élettől kaptál. Nem mindenkinek könnyű.

-Igen, erre már rájöttem. – a lány megpróbált erősnek maradni. Nem mutathatta ki fájdalmát, semmilyen körülmények között. Elena kisétált az irodából és az asztalához sietett. Ott folytatta a munkáját,egymagában, mint mindig.


Délután 6 óra volt, amikor Elena végzett a munkájával. Még így is volt 3 cikk, ami éjszakára maradt, de képtelen volt tovább foglalkozni velük. Összepakolt és körülnézett. Rajta kívül még 2 nő volt az épületben és a többi asztal már rég üres volt. Táskáját az asztalán hagyva,bekopogott Julian irodájába. A férfi szavai hallatán benyitott és becsukta maga mögött az ajtót. Julian még sármosabb volt most, mint valaha. Elena soha nem figyelte meg ennyire közelről. Most, hogy nem volt az asztal alá rejtve, magas, izmos testének alkata kiéleződött. Elena azt kívánta, bárcsak ne lenne ennyire szörnyű belső tulajdonságokkal megálldva, hiszen külsőre izgalmas férfit mutatott.

-Be is fejezted őket? – kérdezte a férfi, miközben megigazította a nyakkendőjét és elvette az Elena által nyújtott papírokat.

-Kettő készen van.

-Figyelemre méltó. A reggel sokkal negatívabb hozzáállásod volt.

-Miután azt mondta rólam,hogy hülye vagyok? – csak kibuktak a szavak a száján és azt kívánta, bárcsak ne beszélt volna így főnöke előtt.

-Nem emlékszem, hogy ilyesmit mondtam volna.

-Nem fogok veszekedni, sajnálom, amit mondtam. Szép estét! – fordult meg Elena és elindult az ajtó felé, de újra megállították Julian szavai.

-Elena Gilbert, nem hagyod el ezt az irodát, különben holnaptól munkanélküli vagy.

A lány megfordult és Julian szemei szikráztak. Nem ismerte fel őt, ilyennek még soha nem látta. Julian letette a lapokat az asztalra és nekidőlt. Keresztbe fonta karjait és várakozott. Még maga sem tudta, hogy mit mondjon. Kinyújtotta kezeit és elkapta Elena karát, közelebb húzta és gyorsan megfordult a helyzet, Elena állt az asztalnak nyomva és Julian vele szemben, odaszorítva a lányt.

-Ezt nem teheted velem! – rivallt fel Elena, de úgy látta, hogy ez tetszik is Julian-nek, úgyhogy lennebb vitte a hangját. Valamit gyorsan ki kellett találnia.

-Ez az egyetlen munkahely, ahova felvennének. Sehol sem vesznek fel egy tapasztalatlan lányt, akinek csak érettségije van. Szóval ez azt jelentené, hogy ha szeretnél dolgozni, akkor ezen a munkahelyen gyakorlatilag azt tehetnék veled, amit szeretnék.

-Nem engedem, hogy hozzám érj! Inkább kilépek a munkahelyről, minthogy a szád a számhoz érjen!

Julian elmosolyodott. Tetszett neki Elena tűzessége és határozottsága, meglepte, hogy ennyire magabiztos is tud lenni. Egy lépést hátralépett és elengedte Elena karát.

-Holnap találkozunk és várom a három cikket reggel fél 8kor az asztalomon.

Elena kisietett az irodából és felkapta kabátját és táskáját. Kirohant az épületből és gyorsan taxiba ült. Hazafele vitte az útja.


Elena a grillbe ült és a cikken dolgozott. Este 10 óra volt, de a grillben még csak ilyenkor kezdődik az élet. Matt aggódva pillantott barátnőjére. Tudta, hogy rengeteg munkája volt az utóbbi időben, de azt is látta rajta, hogy valami nagyon bántja. Nem lehetett Jeremy gyereke, mert együtt sem éltek már, de valami problémája volt Elenának és lehet, hogy szüksége lett volna valakire, akivel beszéljen róla.

-Megy a munka? – sétált oda egy pohár narancslével Elenához.

-Szia, Matt. Igen, nagyon sok van. Nem tudom, hogyan fogom befejezni ezt a három cikket holnap reggelig. – dőlt hátra a lány. – Úgyis tartanom kell egy szünetet, csatlakozz hozzám.

-Nem találtatok egy irányt, amelyre elinduljatok Damon után?

-Még nem. Bár az utóbbi időben nem volt időm ezzel foglalkozni, remélem Stefan még keresgél. – válaszolta Elena.

-Mostanában sok időt töltöttél Stefan-nel. Nagyon jóban vagytok.

-Igen, számíthattam rá mindenben. – Elena úgy érezte, hogy mindjárt leleplezik titkos románcát Stefan-nel. Remélte, hogy nem jelenik ma meg sehol, hiszen dolgoznia kellett és a telefont sem vette fel neki, amikor a vámpír hívta.

-Caroline-nal még beszéltek? – kérdezősködött tovább Matt.

-Nagyon ritkán. Mint láthatod, rengeteg munkám van. Éjjel-nappal dolgozom.

-Remélem megéri a sok munka. Sok sikert kívánok teljes szívemből. – mosolygott kedvesen Matt. – Tudod, hogy rám is számíthatsz mindenben, ugye?

-Persze. Köszönök mindent! – ezzel újra nekilátott a cikkek megírásának.


Hajnali 5 óra volt, amikor Elena letette a cikkeket és lecsukta a laptopot. Hátradőlt az ágyban és kibámult az alakon. Már teljesen világos volt kint, a nap hamarosan felkel, neki pedig fél 8-ra a városban kell lennie. Felsóhajtott. Szerencsére a cikkek készen álltak, tökéletesek voltak, legalábbis Elena arra számított, hogy Julian nem köt majd bele semmibe.

A telefonjára nézett és számolgatni kezdte mennyi ideje van aludni, azonban gondolatai rohantak a fejében és tudta, hogy képtelenség lenne így bármennyit is szúnyokálni. Julian viselkedése felháborította és nem tudta, mi vár ma rá. Stefan viselkedése is kiábrándította Elenát a kapcsolatokból. Nem akart Stefan-nel együtt lenni, azt sem tudta, hogy Damon-nel együtt akar-e lenni most. Már nem is tudta pontosan, mit szeretne igazán. Jelen pillanatban örült, hogy most kizárhatja mindkét férfit az életéből és a munkára koncentrálhat, azonban ott volt Julian akivel nem tudta, mihez kezdjen. Hamarosan eljön a reggel fél 8 és szembe kell néznie vele, ha szeretne, ha nem.

A lány tekintete az íróasztal felé vándorolt. Tele volt régi emlékkel, fényképek és ajándékok, tárgyak, amik folyamatosan egy bizonyos vámpírt idéztek elő emlékezeteiben. Az a rengeteg boldog pillanat, amit megéltek együtt, most özönvízként öntötte el Elena agyát. Mindig azt hitte, hogy soha nem fogja újra elveszíteni Damon-t, de egyre többször bizonyosodott be, hogy valami mindig közéjük fog állni. Abban a pillanatban, amikor azt hitte, hogy végre boldogak lehetnek, a sors lecsapott és olyasmi történt, ami elválasztotta őket. Mit tegyen most? Stefan segített Damon-t közel érezni magához, de mi lesz, ha Damon megtudja?!

Elena felpattant az ágyból.

-Mit tettem? – suttogta halkan, de senki nem volt körülötte, hogy meghallgassa. Mélyeket lélegzett és a mellére nyomta kezét. Szíve összeszorul és hatalmas fájdalom sugárzott végig az egész testén.

Most érezte először, hogy Damon emlékét mennyire bemocskolta. Ez nem ő volt, ilyet ő soha nem tenne. Most mégis megtette, hosszú hónapokon keresztül, Damon emlékét a földig rombolta azzal amit tett. Hogy bocsátaná meg valaha ezt neki Damon? Hogy bocsátotta volna meg ezt ő Damon-nek, ha ilyet tesz vele? A válasz a fejében forgott és nagyon jól tudta, hogy ezeket a szörnyű dolgokat lehetetlen bármilyen módon megbocsátani. Ha eddig mindent meg is tudott bocsátani neki Damon, akkor ezt biztosan soha. Legalább érzett volna bármit is Stefan iránt, talán megértette volna a vámpír, hogy egymásba szerettek, hiszen a szerelemnek nem parancsolhat az ember. De érzések nélkül csalta meg, a saját testvérével és ez megbocsáthatatlan. Ez a szánalmas és undorító dolog elfogadhatatlannak tűnt most Elena szemében, legszívesebben a földbe temette volna magát gyorsan, hogy soha senki meg ne találja. Abban reménykedett, hogy Alaric nem szól Damon-nek, de Stefan, aki a tegnap vallotta be, hogy szerelmes Elenába, hogy tarthatná a száját? Hogy titkolhatná el érzéseit, hiszen ő Stefan volt, soha nem tudta visszatartani azt, amit érzett.

Elena leült az ágy szélére és sírva fakadt.