- Ezt nem hiszem el! Muszáj mindig ezt csináld valahányszor valaki mással beszélgetek?- üvölti le fejemről a hajat kedvesem- Megértem, hogy féltékeny vagy de attól még nem kell gyakorlatilag megölni mindenkit a szemeddel! Lassan már nem lesz így senki akivel tudnék beszélgetni.

- Nem értem miért kéne, hogy mással beszélgess amikor az enyém vagy - válaszolom a tőlem megszokott hideg hangnemben.

- Hát igen, ezt már bizonyítottad párszor, és ezzel utalok a rengeteg szívásnyomra amiket rendszeresen rajtam hagysz!

- Eddig egyszer sem adtál hangot ennek Ichigo.

- Persze, hogy nem mivel akkor csak duzzognál.

- Nem vagyok kisgyerek, hogy ilyen dolog miatt duzzogjak. - felelem kicsit sértetten hiszen miért feltételez rólam ilyet?

- Byakuya, már eléggé ismerlek szóval tudom, hogy mi lenne a véleményed ha ezt szóvá tettem volna valaha is.

Sajna már nem tudok erre mit válaszolni így inkább csak elfordítottam a fejemet és hallgattam.

- Látod már duzzogsz is.

- Én nem duzzogok!

- Pedig de.

- De nem - erre már ő sem tud mit felelni így inkább csak sóhajt egyet beleül az ölembe, szembe velem és átölel.

- Én csak aggódok érted, hogy valaki elvesz tőlem.

- Te is és mindenki tudja jól, hogy a tiéd vagyok szóval nem kell aggódnod. Én csak téged szeretlek - ad lágy csókot ajkaimra amit én viszonozva percekig tartó szenvedélyes csókká változtatok.

- Én is szeretlek de, attól még nem fogom hagyni senkinek sem, hogy elcsábítson - jelentem ki komolyan mire ő csak elmosolyodik és ettől valahogy iszonyúan aranyos.

- Reménytelen eset vagy, de csak is az enyém vagy és nekem ez éppen elég - dől rá mellkasomra mire én átölelem az én egyetlen narancs színű epremet ami a legédesebb a világon és csak is az enyém.