- Ezt nem hiszem el! Muszáj mindig ezt csináld valahányszor valaki mással beszélgetek?- üvölti le fejemről a hajat kedvesem- Megértem, hogy féltékeny vagy de attól még nem kell gyakorlatilag megölni mindenkit a szemeddel! Lassan már nem lesz így senki akivel tudnék beszélgetni.
- Nem értem miért kéne, hogy mással beszélgess amikor az enyém vagy - válaszolom a tőlem megszokott hideg hangnemben.
- Hát igen, ezt már bizonyítottad párszor, és ezzel utalok a rengeteg szívásnyomra amiket rendszeresen rajtam hagysz!
- Eddig egyszer sem adtál hangot ennek Ichigo.
- Persze, hogy nem mivel akkor csak duzzognál.
- Nem vagyok kisgyerek, hogy ilyen dolog miatt duzzogjak. - felelem kicsit sértetten hiszen miért feltételez rólam ilyet?
- Byakuya, már eléggé ismerlek szóval tudom, hogy mi lenne a véleményed ha ezt szóvá tettem volna valaha is.
Sajna már nem tudok erre mit válaszolni így inkább csak elfordítottam a fejemet és hallgattam.
- Látod már duzzogsz is.
- Én nem duzzogok!
- Pedig de.
- De nem - erre már ő sem tud mit felelni így inkább csak sóhajt egyet beleül az ölembe, szembe velem és átölel.
- Én csak aggódok érted, hogy valaki elvesz tőlem.
- Te is és mindenki tudja jól, hogy a tiéd vagyok szóval nem kell aggódnod. Én csak téged szeretlek - ad lágy csókot ajkaimra amit én viszonozva percekig tartó szenvedélyes csókká változtatok.
- Én is szeretlek de, attól még nem fogom hagyni senkinek sem, hogy elcsábítson - jelentem ki komolyan mire ő csak elmosolyodik és ettől valahogy iszonyúan aranyos.
- Reménytelen eset vagy, de csak is az enyém vagy és nekem ez éppen elég - dől rá mellkasomra mire én átölelem az én egyetlen narancs színű epremet ami a legédesebb a világon és csak is az enyém.
