Cím: Forrongó hangulatok
Röviden: A meleg felfűti az érzelmeket… és Atlantiszon most nagyon meleg van.
Lemondás: Sem dr. Elizabeth Weir, sem dr. Rodney Meredith McKay, sem a Csillagkapu: Atlantisz bármely szereplője nem tartozik hozzám. John Sheppard sem… sajnos. Minden jog fenntartva a készítőknek.
Mentegetőzés: Meglehet, hogy írtam pár hülyeséget az időjárási anomáliákkal kapcsolatban. Meglehet. Nem vagyok meteorológus, biológiát tanulok.
Egy kérés: Kedves olvasó! Kezdő vagyok a fanfic gyártás területén, és nem tudom, jól csinálom-e azt, amit csinálok. Ha igen, kérlek, írd meg. Ha nem… akkor pedig még inkább írd meg ˆ ˆ,
Megjegyzés: A történetben található pár utalás sexre, ha ez valakit zavar, bele se kezdjen az olvasásba Viszont, ha nem: JÓ SZÓRAKOZÁST!
Forrongó hangulatok
Kora reggelt volt még, de dr. Elizabeth Weir nem tudott aludni. Szüksége lett volna a pihenésre, de úgy tűnt, szervezete képtelen elaludni a szokatlanul meleg szobában.
Kikelt ágyából, odasétált az erkélyajtóhoz, hogy egy kis friss, hűvös reggeli szellőt engedjen be a szobába. Az ajtó kinyílt… és Elizabeth arcát megcsapta a beáramló forró levegő.
„Mi a fene…? Atlantiszon még sosem volt ilyen forróság."
Kilépett a balkonra. A Nap szinte égetett, pedig még csak hat óra körül járhatott az idő.
Csak pár percig álldogált kint, de így is teljesen leizzadt, mintha 40 fokban rohanna. Délben.
„Itt valami nincs rendben…"
Bement a szobába és egyből a zuhany alá állt. Felhevült testének jól esett a hideg víz. Gyorsan lezuhanyozott, felöltözött, és elindult az vezérlőterem felé.
Gondolataiba merülve haladt az egyik kihalt folyosón, mikor hirtelen beleütközött valami keménybe. Egyensúlyát vesztve hátrazuhant, ám mielőtt még földet ért volna egy erős kar megragadta derekát. De a zuhanást már nem tudta megállítani. Elizabeth elterült a földön, és egy pillanat múlva az a valaki is rajta landolt, akibe nyilván beleütközött.
A levegő kiszorult tüdejéből, ahogy a nehéz – minden bizonnyal férfi – test ráhanyatlott. Mély lélegzettel szívta be a friss oxigént, ám az éltető levegővel együtt egy tiszta, friss, férfias illat is beáramlott szervezetébe. Ahogy megérezte ezt az illatot, egy fehérhomokos tengerparton érezte magát. A tenger sós illata lengte körül, miközben egy ismerős férfi simogatta csupasz testét.
A látomás szertefoszlott, mikor a rajta heverő férfi szája véletlenül hozzáért nyakának egy érzékeny pontjához. Végigborzongott a nem-szándékos érintés hatására. Szemei felpattantak, és meglátta a letaglózó idegent.
A látomásban is szereplő, ismerős, zöld szemekkel találta szembe magát. A mindig össze-vissza álló fekete hajból vízcseppek csöpögtek homlokára. A férfi megnyalta ajkait, majd zavartan elmosolyodott.
Elizabeth-et hirtelen egy furcsa késztetés kerítette hatalmában. Meg akarta csókolni a fölé nehezedő férfit. Meg akarta csókolni John Sheppard alezredest. Nem mintha még sosem gondolt volna erre, hogy milyen jó lenne az alezredes karjaiban, beletúrva kócos hajába… De ez a vágy sosem volt ilyen erős. A józan esze mindig felülkerekedett szívén, mindig megállította forrongó indulatait. A szabályzat… Hiszen, nem lenne helyénvaló, ha Atlantisz vezetője és a katonai vezető… mondjuk úgy… összemelegedne.
Mindez egy pillanat alatt futott végig fejében. Közben John megszólalt.
- 'Reggelt Elizabeth! – már nem tűnt zavartnak. Szokásos vigyora vibrált szája sarkában.
- John. Hogy-hogy ilyen korán? Ma szabad napot rendeltem el mindenkinek Atlantiszon. Nem kéne végre kialudnia magát?
John kicsit feljebb könyökölt, de nem szállt le Elizabeth-ről. Csípője szorosan Elizabeth-éhez nyomódott, mire Elizabeth hasában vagy száz pillangó kezdett el egyszerre mocorogni.
- Nocsak, ki beszél…! – mosolygott a férfi. – Egyébként meg, nem tudtam aludni, mert hihetetlen meleg van a szobámban. Gondoltam felkeltem McKayt és megkérem, szerezzen nekem egy légkondit, ha van itt olyan egyáltalán. És magával mi helyzet, doki? Miért kóborol hajnali – ránézett órájára – fél hétkor a folyosón, ahelyett, hogy a jól-megérdemelt pihenőnapját töltené, amit remélem magának is kirendelt. Ugye nem dolgozni megy? Mert ha igen… inkább le se szállok magáról. – újra elvigyorodott. Szemei sötétzöldre változtak.
Elizabeth-nek egy pillanatra a lélegzete is elállt a gondolatra, hogy egy egész napot töltsön Sheppard alatt. Vagy akár fölötte.
- Nyugodtan leszállhat rólam, John, nem dolgozni megyek. Éppenséggel én is Rodneyhoz indultam, megkérdezni mitől van ilyen hőség odakint. Egyébként pedig, igen, ma nekem is szabadnapom lenne. De úgy látszik nem lesz…
- Ugyan már ez csak egy kis meleg…
- „Kis meleg"? Legalább 35 fok van kint és még csak fél hét!
- Hmm… lehet, hogy jobban járunk, ha utánanézünk a dolognak.
- Én is ezt szeretném.
- Akkor mért nem…
-… mert még mindig rajtam fekszik. – mondta Elizabeth, mielőtt még John befejezte volna.
- Ne mondja, hogy nem élvezte… - szólt John önelégülten vigyorogva miközben feltápászkodott.
„Ó, dehogynem! Élveztem. Nagyon is…" John kezet nyújtott neki, hogy felsegítse, de Elizabeth nem fogadta el. Magától akart felkelni, ám a meleg és a hirtelen mozdulat miatt megszédült. Sheppard kapta el, mielőtt újra a földön kötött volna ki.
Tekintetük újra összekapcsolódott, csak néztek egymás szemeibe. Szikrázott a feszültség közöttük. Elizabeth megrázta fejét, így törölve ki elméjéből az újabb tengerparti látomást. Ebben a vízióban ő simogatta John…
- Jobb, ha megyünk – mondta és elindult a vezérlő felé.
- Mindjárt megyek én is. – szólt John, lemaradva.
„Édes Istenem! Mi van ezzel a pasival? És velem? Sőt, mi van velünk? Soha nem viselkedett még így… ahogy nekem nyomta a csípőjét… Ohh, te jóó éég! …És azok a tengerparti képek… Persze sokszor elképzeltem már, milyen lehet vele… Konyhapulton, szabad ég alatt, az irodámban… na de tengerparton…? Hmm… annyira nem is lehet rossz… Úristen, mi ütött belém?!
Beérve a vezérlőbe, Elizabeth egyből megpillantotta Rodneyt. A tudós szeme alatt sötét karikák húzódtak. Egyik kezével egy nagy bögre kávét szorongatott, másikkal pedig egy laptopba pötyögött.
- Üdv, Rodney.
- Áhh, Elizabeth. Üdv. Te se tudsz aludni a melegtől?
- Nem. Ezek szerint te sem.
- Nem, én sem. És Zelenka sem. És még vagy húsz ember. Eddig…
- Hogyan?!
- Úgy bizony. Mondjuk meg tudom érteni őket. Atlantiszon általában 23-28 fok szokott lenni. Ez egy nagyon kellemes hőmérséklet. Nem túl meleg, viszont nem is szoktunk fázni. Most tudod mennyit mérnek az érzékelők? 33,8 fokot. Reggel háromnegyed hétkor. Most keresem, mi lehet az oka. Eddig nem találtam semmi olyat, ami okot adna ekkora hőmérséklethez.
- Rendben, folytasd csak. Szólj, ha van valami.
- OK, szólok.
Elizabeth már az irodája felé tartott, mikor Rodney hirtelen felpattant.
- O-ó…
- Mi az, hogy o-ó, Rodney? – kérdezte aggódva. Az „o-ó" sosem jelentett semmi jót.
- Ezt nézd – szólt McKay és felé fordította a számítógép kijelzőjét.
Elizabeth odasietett.
- Nézem, Rodney, de nem vagyok meteorológus. Nekem ez semmit nem jelent.
- Amit látsz, az a bolygónk légköre. A földi meteorológusok ennek a segítségével tudják megállapítani, hol milyen idő várható. Nos, látod ezeket a piros csíkokat, itt?
Elizabeth bólintott.
- Ezek a piros csíkok egy meleg frontot jelölnek. Egy nagyon meleg frontot. Úgy látszik éjszaka volt egy erős napkitörés, ami szerencsére pont a bolygó másik oldalát találta el. Viszont ez a kitörés elindított egy meleg hullámot, ami most végigjárja a bolygót.
- Ettől van ilyen meleg? Meddig tart, amíg elvonul fölöttünk?
Rodney ránézett a képernyőre, majd ijedten Elizabeth-re pillantott.
- Rodney!
- Egy nap. Körülbelül. De nem ez a legrosszabb. Egy 35 fokot még simán elviselünk. De… de úgy néz ki ma akár 50 fok is lehet.
- 50 fok?!
- Nos, miről maradtam le? – Sheppard lépett oda hozzájuk. Amint meglátta a kifejezést az arcukon, elkomorodott. – Mi történt?
Rodney elmondta neki, mit tudtak meg eddig.
- 50 fok?! De hisz az…
-…nagyon meleg. – fejezte be Elizabeth. – Igen, John. A kérdés az, mit tehetünk.
- Értsétek meg, semmit nem tehetünk. Ezt már nem tudjuk visszafordítani, és azt sem tudjuk megakadályozni, hogy elérje a várost.
- De van pajzsunk, nem? Az nem tud minket megvédeni a melegtől?- szólt John, bizakodóan.
- Ettől a fajta melegtől nem.
- Akkor csinálj vele valamit, hogy megtudjon.
- És úgy mégis mit, Sheppard!? Mintha ez ilyen egyszerű lenne! Ha valami gikszer van, amit nem tudsz felrobbantani, egyből jössz hozzám, és a lehetetlent kéred! NEM LEHET csak úgy átkalibrálni a pajzsot, hogy az ellen védjen meg, amit éppen szeretnél. Egyébként is. Ami ellen jelenleg használni szeretnéd a pajzsot, az meleg levegő. És ha kizárom a levegőt… gondolom egyedül is ki tudod találni, mi történik.
- Igen, ki, de… - szólt John dühösen.
- Uraim! – szólt közbe Elizabeth – Rodney, te nézz utána az adatbázisban, hátha történt már ilyen korábban, és ha igen, mit tehetünk ellene.
- Nem tehetünk ellene semmit! – dacolt Rodney.
- Nézz utána! John, maga Teylával és Rononnal kezdjen el embereket gyűjteni. Ha továbbra is ilyen mértékben nő a hőmérséklet, márpedig nőni fog, akkor itt bent még nagyobb hőség lesz, mint odakint. Olyan lesz, mint egy üvegházban. Szóval próbálják meg beárnyékolni a legtöbb ablakot valahogy. Nem várom el, hogy mindet, csak a legnagyobbakat.
- Rendben, megyek.
Ahogy John elhaladt Elizabeth mellet, karja egy pillanatra hozzáért övéhez. Mintha megrázta volna az áram. Nem fájt, csak bizsergett egy kicsit. Odakapva ránézett Johnra, hogy vajon ő is érezte-e. Sheppard is a karját fogta. Mélyen a szemeibe nézett. Nem szólt semmit, csak ment tovább. Majd előrefordult és eltűnt a lépcsőn. „Mitagadás, bizsergető egy pasi…"
Dél is elmúlt, mire végre egy jó hír befutott Elizabeth-hez. Az alezredes és csapata befejezte a város nagyobb ablakainak lefedését. Pár perc múlva John is megjelent irodájának ajtajában.
- Üdv – köszöntötte mosolyogva.
- Rossz hírem van.
- Egy újabb rosszhír… micsoda meglepetés… - mosolygott keserűen Elizabeth.
- Sajnálom, de jelenleg csak ezzel tudok szolgálni.
- Biztos? Bárcsak tudna mással is szolgálni…
Elizabeth nem szánta kétértelműnek a szavait, ám úgy tűnt John annak vette, ugyanis arcán feltűnt (ellenállhatatlan) önelégült vigyora, miközben közelebb hajolt Elizabeth-hez az íróasztal felett.
- Most, hogy így mondja, tényleg tudok olyannal szolgálni, ami… kielégítheti… az igényeit.
- Pontosan milyen szolgáltatásról is beszélünk? –kérdezte Elizabeth, közelebb hajolva Johnhoz. Úgy döntött belemegy a játékba. Mosolya egyre szélesedett. Tekintetük izzott, ám ekkor McKay hangja lépett közéjük az éteren át.
- Elizabeth, Sheppard, gyertek a vezérlőbe. Találtam valamit.
Miközben a tudós beszélt, ők nem szakították meg a szemkontaktust.
Elizabeth megköszörülte torkát, majd hátrébb hajolt.
- Mi is a rossz hír, amit mondani akart, John?
- Hiábavalónak tűnik az ablakeltakargatás. Úgy tűnik, ugyanolyan meleg van ott is, ahol van, meg ott is ahol nincs. – mondta, majd ő is felegyenesedett.
- Reméljük Rodney jobb hírekkel vár minket.
- Reméljük…
Mindketten elindultak a vezérlő felé.
Rodney, egy számítógép mellett várta őket.
- Zelenkával átnéztük az egész adatbázis, valamilyen extrém hőmérsékleti kitérést keresve. Igazad volt Elizabeth. Találtunk valamit. Nem sokkal azelőtt, hogy az ősök elhagyták Atlantiszt, volt egy hasonló eset.
- Mondd, hogy létezik egy szerkezet, amivel lejjebb csökkenthetjük a hőmérsékletet – nézett rá kérlelőn John.
- Honnan tudtad? – csodálkozott McKay.
- Létezik? – kérdezte kórusban John és Elizabeth.
- Igen, létezik. De honnan tudott ő róla? – mutatott Sheppardre.
- Nem tudtam, csak reméltem. Bekapcsoltad már? – reménykedett John.
- Még… nem.
- Mért nem? – érdeklődött Elizabeth.
- Mert… mert nem tudjuk, hogy kell.
- És mikor fogod kitalálni, hogy hogyan kell bekapcsolni egy egyszerű szerkezetet? – kérdezte ingerülten Sheppard.
- Ó, igen? Egyszerű szerkezet? Ha ilyen jól tudod, mi ez, akkor gyere ide és kapcsold be. – dühöngött Rodney. – Csakhogy tudd. Ez ŐS technológia, amit egy kicsit bonyolultabb bekapcsolni és kezelni, mint egy TV-t. – szólt a tudós, majd zabosan leült a gép elé. – Zelenka, gyere ide! Szükségem lesz rád is.
Sheppard kezei ökölbe záródtak. Elizabeth észrevette és gyengéden megfogta kezét, mielőtt nekiesett volna Rodneynak.
John lenézett és öklei kinyíltak. Ránézett Elizabeth-re, mire a nő elpirulva elkapta kezét. Megfordult és kisietett a teremből. Elindult szobája felé. Nyugalomra volt szüksége. Vagy legalábbis nagy távolságra John Sheppardtől.
„Máskor simán hozzáérek, és semmit nem érzek… most meg… Istenem, mintha egy csapat denevér repkedne a hasamban. Biztos a meleg… Még csak dél van és én már kétszer kerültem vele félreérthető szituációba. Najó az utolsót elég nehéz lett volna nem félreérteni… mi lesz itt még? Te jó ég! Mi lesz, ha Rodney nem tudja beindítani a szerkezetet? A válasz egyszerű: le fogom teperni Johnt. Letépem a ruháit, akárhol vagyunk is és… Na jó ezt abba kell hagynom! Nem szabad ilyenekre gondolnom. Gondoljunk a vízre. Jó hideg víz… Vízben is jó lenne vele szeretkezni… Ahogy a sós víz körülölelné testünket… NEM! EZT NEM SZABAD! OK, rendben… nyugalom. Vízre sem gondolunk… Legyen a csoki. A csoki finom… és édes… édes, mint John ajkai. Milyen lenne csókolózni vele, miután megevett egy darabka csokit. Egyszerre két olyan dolog is lenne a számban, amit folyton kívánok… Hmm… és a tejszínhab… Végighúznék egy csíkot a hasán, vagy még lejjebb és szép lassan lenyalogatnám…. Jééézusom!!Ááááááááááá… Azt hiszem jobb lesz, ha felhagyok a gondolkodással…"
Menet közben Elizabeth ráébredt, hogy ma még nem is evett semmit. Úgy döntött, inkább az ebédlő felé veszi az irányt, és bekap valamit.
Bekapni valamit…? Hmm… Lenne egy kifejezetten finom falat számomra… Ááá, ezt tényleg abba kell hagynom!
Belépve az ebédlőbe, feltűnt neki, hogy itt is el vannak takarva az ablakok. Az alezredes és csapata jó munkát végeztek. Nem volt sokkal hidegebb, de egy kicsit, mintha kevésbé érezte volna fülledtnek a légkört. Odasétált a pulthoz és magához vette egy szendvicset meg egy jéghideg ásványvizet. Mikor megfordult, újfent Johnnal találta szemben magát. Ő egyre közelebb hajolt hozzá…
„Istenem, meg fog csókolni… Na de pont itt, az ebédlő közepén? Lehet, hogy azt gondoltam letépem a ruháit, akárhol legyünk is, de arról nem volt szó, hogy vagy húszan lesznek még körülöttünk… ! Kit érdekelnek?! Csak csókolj már meg, te szívdöglesztő, önelégülten vigyorgó, imádnivaló fülű Kirk kapitányom!"
Elizabeth várta a csókot, de az csak nem jött. John egyre közelebb és közelebb hajolt hozzá… majd elhajolt a nyaka felé… „Rendben, az sem gond, ha csak a nyakamat csókolgatod, csak tedd már meg!!" Még lejjebb hajolt… Kezei elindultak… Majd felkapott egy vizet és rávigyorgott Elizabeth-re. A nő döbbenten nézett rá, John pedig még mindig vigyorogva megfordult és kisétált az étkezőből.
„Te szemét, aljas kis… ! Áh, hülye pasi! Szóval te így? Akkor én is…"
Elizabeth fejében egy gonosz kis terv kezdett alakot ölteni.
Folyatása következik…