A Párkák botlása – avagy Gollam Roxfortban
BUMM – hallatszott, majd egy olyan hang, mintha betört volna egy ablak.
- Mockosz kisz hobbitkák! – hangzott fel nyomban egy kiáltás - Pfuj, pfuj, gollam! Nem szeretjük őket! Ellopták a Drágaszágot! – Ekkor észrevette, hogy egy fáklyákkal megvilágított folyosó hideg kőpadlóján fekszik. Lassan felemelte a fejét, és körülnézett. – Mit kereszünk mi itt, drágaszág? Hogy kerültünk ide? – kérdezte magától. – Biztosz az a cúf, gonosz dagadt hobbitocka dobott ide. De hol vagyunk? Jaj, ugye nem Mordorban, drágaszágom? Körül kell néznünk! – Elindult a folyosón. Pár lépés után hirtelen megállt, mert egy szobából tompa hangok szűrődtek ki.
- Gyönyörű vagy drágaságom. Imádlak! Nincs szükséget valamire drágaságom? – Gollam felkapta a fejét, és reménykedve beleszimatolt a levegőbe.
– Drágaszág? Itt van a Drágaszág?! Meg kell néznünk! – Azzal egy ugrással az ajtónál termett, és benézett. Odabent egy visszataszítóan ronda férfi ült, egy piszkosszürke ványadt macskát simogatva.
– Egy ork? Ugye nem egy ork, drágaszágom? – ijedten bújt vissza az ajtófélfa mögé. Frics közben folytatta tovább a macska kényeztetését.
– Igen, igen, okos vagy, drágaságom! Nem kérsz egy kis tejet? – mormogta szeretettel, ahogy a macska füleit vakargatta. Mrs Norris halkan nyávogott, majd kéjesen a hátára fordult, hogy Frics meg tudja vakarja a hasát.
Gollam újra bekukucskált a szobába. – De hol a Drágaszág? Talán megette az az ocmány macka? – Gollam már tűkön ült. – Meg kell néznünk, drágaszágom! A macka rágósz, de mindent meg kell tennünk, hogy visszakapjuk a Drágaszágunkat! – Gollam látta ahogy Frics felállt, hogy egy kis tejet vigyen a macskának.
– Moszt vagy szoha, - gondolta Gollam, és amilyen halkan csak tudott, belopózott a szobába. De nem volt szerencséje. Mrs Norris észrevette, begörbítette a hátát, és felugrott a fotelre, közben hangosan nyávogott. Frics rögtön megpördült, majd az első keze ügyébe akadó tárgyat – egy whiskas konzervet – hozzávágott a betolakodóhoz. Talált. Gollam a sipítozva összegörnyedt. Frics felhasználta ezt a rövid szünetet, hogy összekötözze azzal a lánccal, amit a szabályszegő diákoknak szánt hogy fellógassa őket a plafonra, de sajnálatára még soha sem sikerült engedélyt szereznie a Dumbledoretól, hogy bevezesse ezt a fenyítőeszközt. Azért minden nap szeretettel kifényesítette, hátha mégis lesz alkalma majd egyszer használni.
Gollam eközben magához tért, és vadul ráncigálta a láncait. – Te gonosz ork! Elloptad a Drágaszágunkat! Az kell nekünk! A Drágaszág… - Gollam hangja lassan sírásba fulladt.
Frics ezalatt jól megnézte Gollamot. – Nem tudom miféle lény vagy te – mondta végül undorodva - de legjobb lesz, ha felviszlek Dumbledorehoz. Azzal megragadta a grabancánál, és maga után húzva kisietett a szobából. Mrs Norris engedelmesen követte. Félúton sem jártak, amikor összefutottak Hóborccal.
- Nini! Csak nem az én tündérbogár Argusomat látom? Ó Argus, drágaságom, annyira örülök hogy látlak!
- Kuss, Hóborc – morogta Frics.
Gollam a „drágaságom" szó hallatán újult erővel kezdte cibálni a láncait. Akkor lehet hogy mégis az orknál van? Utoljára megpróbálta leszedni a láncait, és magát is meglepve, sikerült neki. Begörbítette a lábát, hogy ráugorjon Fricsre…
… de ekkor újra a sziklás kősivatagban találta magát, amelyen Frodóékkal vágtak keresztül, mielőtt Roxfortba kerültek volna. Gollam két meglepődött hobbittal nézett szemet.
Eközben:
Jaj, Klothó drágám, véletlenül összefontam Gollam és Frics fonalát – mondta Lakheszisz.
Magasságos Zeusz, ebből még nagy bajod lehet – sápítozott Atroposz – vigyázz, nehogy megint hasonló történjen, mert a főnök nem szereti, ha összekeverednek különböző történetek szereplői.