Történetünk helyszíne Bristol, ahová nemrégen beköszöntött a nyár. A hőmérő higanyszála huszonnyolc fokot mutatott. Sütött a nap, kellemes szellő volt. Aki tehette, lement a strandra fürdeni vagy napozni.

Itt lakott Amanda Morris a lányával, Kellyvel egy csendes, kertes házban az Oxford Street szélén. Egyszerű volt, mégis nagyszerű. Az épület előtt szépen rendbe rakott sövény és virágok pompáztak. Belül is nagyon takaros kis ház volt, ahol mindennek megvolt a maga helye. Sehol egy elhagyottan árválkodó ruhadarab, fél pár zokni, mosatlan edények. Ezt a rendet és szabályszerűséget Kelly szobája törte meg, ami inkább emlékeztetett egy háborús övezetre, mint egy tizenkilenc éves lány területére. A ruhák szanaszét hevertek a földön, az íróasztal tele volt könyvekkel, a kis asztalon pedig az előző napi üdítők és sütemények hevertek.

Azt mondják, hogy az emberről sok mindent elárul a környezete. Nos, ha ez igaz, akkor bizony sok mindent megtudunk anyáról és lányáról, például, hogy Amanda nagyon szorgalmas, precíz és pontos, tud felelősségteljesen viselkedni. Kelly ellenben - a szobája alapján- szeleburdi, szétszórt és rendetlen. Ami az asszonyt illeti, valóban nagyon szorgalmas, precíz és pontos volt. Ezt a munkája is megkövetelte tőle, mivel újságíróként dolgozott. Szerette a munkáját, a munkatársait. Nem vetette fel őket a pénz, viszont a megélhetéshez tökéletesen elég volt. Lánya tényleg szeleburdi és szétszórt volt, viszont nagyon vidám, cserfes teremtés. Szerette a jó társaságot, a női magánbeszélgetéseket, a bulikat. Sok barátja volt, de a legfontosabb számára Mary Bradford. Már gyerekkoruk óta ismerték egymást, és az óta a legjobb barátnők, folyton együtt lógtak. Az előző napi felfordulást is ők okozták. Egyébként Kelly nem dolgozott és nem is járt suliba. A középiskolában jó tanuló volt, de nem volt elképzelése a jövőt illetően, ezért halasztott egy-két évet. A barátnője, Mary pultosként és kiszolgálóként dolgozott egy kávéházban. Persze a szüleinek teljesen más elképzelései voltak a lányukat illetően, de hiába. Ők azt szerették volna, ha ügyvéd lesz, de a lány erre mindig azt felelte, hogy belőle nem fognak bohócot csinálni. Szerinte ugyanis az ügyvédek túlságosan műk és elegánsak. Ő jobban szerette az egyszerűséget, a lazaságot. A kinézete is ezt tükrözte: overallt viselt és olyan inget, mely háromszor nagyobb volt nála, a haja rövid volt, égnek eresztette, és lilára festette. Tudta, hogy ez nem valami nőies, de nem különösebben érdekelte, jól érezte magát a bőrében, és esze ágában sem volt megváltozni.

Amanda és lánya között mindig remek volt a kapcsolat. Szerették és tisztelték egymást. Veszekedések, kisebb összezördülések köztük is voltak, mint minden családban, ennek ellenére nagyon szoros volt a viszonyuk. Ezt csak erősítette, hogy ketten éltek a házban. Kelly nem ismerte az apját, sosem találkoztak. A férfi elhagyta az édesanyját, amikor megtudta, hogy az asszony terhes. Amanda már nagyon sokszor elmondta a lányának, hogy közösen döntöttek így, mivel a férfi még nem készült fel az apaságra, de lánya ezt sosem hitte el. Nagyon haragudott, sőt, utálta az apját emiatt. Mindig úgy gondolta, hogy a mamája túl szerelmes volt, rózsaszínben látta a világot, ezért védi az apját folyton.
- Jó reggelt, hétalvó! Már fél tíz van. Gyerünk, ki az ágyból - mondta egy kedveskedő női hang. Bentről nyöszörgés, mocorgás hallatszott. Kinyílt az ajtó, s egy kócos, szőke hajú lány jelent meg.
- Kelly, drágám, tudod, hogy mennyi az idő? – pirított rá az édesanyja.
- Szia, mama!- mondta a lány, majd egy nagyot nyújtózkodott, melyet egy ásítás követett.
- Öltözz fel gyorsan! Tudod, hogy délben már itt is lesznek a vendégek - hangzott a határozott parancs.
- Igenis, főnök - mondta csipkelődve Kelly.
Azzal becsukta maga mögött az ajtót. Mire Amanda leért a konyhába, felöltözött, gyorsan összerakta az ágyát, az üres üvegeket bedobta a szemetesbe, berakta a könyveket a fiókjába és hamar az anyja után osont.
- Már kész is vagy? - fordult meg az asszony.
- Persze, hogy kész vagyok. Lassú vagy, mama - csipkelődött az anyjával ismét. Amanda sem volt rest, ismerte már ezeket a beszólásokat. Tettetett felháborodással fordult a lányához.
- Te most gúnyolódsz anyáddal?
- Eszem ágában sincs! - vágta rá a lány. - Mi finomat készítesz, mama?
- A gyümölcstortát, ez a gyümölcskrém - hangzott a válasz, mire Kelly beledugta az ujját.
- Veszed el innen a kezed! - szólt rá az édesanyja. - Majd nyalakodhatsz, ha segítesz nekem az elkészítésben. Egyébként kifelé a konyhából!

A lány elővette a másik konyharuhát, gyorsan felvette, majd beállt segíteni. Sietniük kellett, mert a vendégek kevesebb, mint 2, 5 óra múlva várhatóak voltak. Sokan voltak hivatalosak az összejövetelre: Amanda szülei, nővére és azok gyerekei, Matthew és Jessica, akik valahányszor eljöttek, felforgatták az egész házat. Szaladgáltak össze-vissza a házban. És az összejövetel fénypontja, aki miatt ennyi ember összegyűlt, Richard Thompson, aki öt hónapot töltött Oroszországban katonaként. Richard a Morris família családi barátja volt. Szeretett sokat beszélni, főleg a háborúról, a katonaságról.
Eléggé fárasztó tudott lenni, ha valakit nem érdekelt a téma. Számára viszont ez nagyon fontos dolog volt. A haza védelme, a háború, a szabadság kivívása, egyszóval igazi forradalmár típus ember volt.
Délben megérkezett az első vendég, Mr. és Mrs. Morris, kezükben egy jókora gyümölcskocsonyával. Amanda fogatta őket.
- Sziasztok! Gyertek beljebb, hogy vagytok? - üdvözölte a szüleit szívélyes mosollyal .- Gyümölcskocsonya! Milyen kedves.
A nagyszülők levették lábbelijüket, felvették az előre odakészített papucsokat, s helyet foglaltak a nappaliban.
- Érezzétek otthon magatokat! Ha most megbocsátotok, nekem még meg kell néznem a kacsát - szabadkozott Amanda, majd odaszólt a lányának.
- Kelly! Légy szíves gyere és szolgáld ki a nagyiékat!
- Persze, megyek! – felelte. Megtöltötte üdítővel a poharakat, és átnyújtotta a nagyszüleinek, akik egy mosollyal köszönték meg.
- Köszönjük, angyalom! Igazán nagyon kedves vagy.

Nemsokára újabb vendégek érkeztek, s egy óra múlva már mindenki a nappaliban volt. Amikor a konyhában minden étel elkészült, s megterítették az asztalt az étkezőben, hozzáláttak az evéshez.
- Ez igazán fenséges, Amanda. Ismét kitettél magadért - dicsérte meg mindenki az ételt.
- Köszönöm, nemcsak az én érdemem, Kelly is sokat segített - mondta picit elpirulva.
- Ez igaz, a lányod nagyon ügyes, és ráadásul még csinos is - jelentette ki Richard.
- Na, azért nem kell körbe dicsérni, Mr. Thompson – pirult bele a dicséretbe Kelly.
- Nem-nem, ez az igazság, kedvesem. Komolyan beszélek - erősködött a férfi.
- Apropó - váltott témát. - Amanda, kedvesem, mikor mehetek ismét lakodalomba?
Amanda nagyon meglepődött a kérdésen, bár ismerte a férfi szókimondó stílusát. Viszont ő közel sem lepődött meg annyira, mint Kelly, aki majdnem magára borította a puncsot.
- Az én lakodalmamon még nem is voltál.
- Hát ez az! - Mr. Morris nem bírta magában tartani a gondolatait. Megvolt a véleménye arról a férfiról, aki elhagyta a lányát. Valahányszor szóba került, nagyon durván beszélt róla. Egy utolsó gazembernek tartotta, aki nem érdemli meg, hogy apa legyen. Ugyanúgy, mint Kelly, ő sem hitt a férfi ártatlanságában.
- Apa, kérlek, ne kezd megint, légy szíves! - szólt rá Amanda. Nem szerette, ha szóba került a téma, annál is inkább, mivel senki nem hitt neki. Hiába mondta ezerszer mindenkinek, hogy mi az igazság, mindenki úgy gondolta, hogy felesleges védenie azt a gazembert.
- Sajnálom, édes lányom, nem akartalak megbántani, de tudod, hogy mit gondolok róla.
- Tudom, apa, de ne most, kérlek!
- Mr. Thompson! Nem is mesélt még a katonaságról! - terelte el a szót Kelly, akit ugyan a téma teljes mértékben hidegen hagyott, de nem szerette volna a már meglévő témát folytatni, mivel a nagyapjának adna igazat. Thompson örömmel fogadta az érdeklődést, s rögtön belevágott a mondandójába.
- Örülök, hogy megkérdezted - mosolygott a férfi. - Nos, kérem tudni kell, hogy az orosz flotta jelentős volt I. Péter cár idejében, viszont az évtizedek során egyre inkább csak látszatnagyhatalom lett. Jelentős volt ugyan a hadsereg, de a gazdaság nagyon le volt maradva, Oroszország ázsiai részében például még mindig faekével dolgoztak. Nos, ez tarthatatlan! Másrészről jelen volt az I. és II. világháborúban.

Kelly az édesanyjára pillantott, s olyan arckifejezést vágott, mint aki mindjárt elalszik. Elgondolkodott, majd pici mosoly húzódott a szájára, ugyanis éppen elképzelte, amint Richard az egész ország előtt beszédet mond, azok viszont paradicsommal dobálják meg. Mire ismét visszatért gondolataiból, a férfi már felállva magyarázta, hogy amíg az ellenség rájuk vadászott, ő az egyik után lopózott és lőtt.
- Láttam, hogy piszkos dologra készül, hát nem voltam rest! Életem kockáztatásával utána mentem, megvártam, amíg azt hiszi, biztonságban van, ágakkal mögéje kerültem, és lőttem! - az utolsó szót nagyon nyomatékosan ejtette ki.

Néhány órával később a vendégek kezdtek hazaszállingózni, a házigazdák jól megpakolták őket süteményekkel és egyéb finomságokkal.
- Örülök, hogy itt voltatok – köszönt Amanda, majd fáradtan csukta be az ajtót az utolsó vendég után.
- Ah! – sóhajtott fel a lány. - Már nem bírtam volna tovább Mr. Thompson háborús történeteit hallgatni! – vallotta be Kelly.
- Elég nehéz eset, de tudod, hogy ő ilyen. A háború a mindene. Különben is te kérted meg, hogy meséljen róla - felelte az asszony.
- Igen, tudom, de csakis azért, hogy nagyapa végre abba hagyja a vitát. Nem szeretem, amikor előhozza a témát, bár mostanában egyre gyakrabban teszi – tette hozzá kicsit idegesen. Amanda pontosan tudta, hogy mit érezhet a lánya. Tudta, hogy utálja az apját, s nem tudja jobb belátásra bírni. Éppen ezért megbeszélték, hogy erről a dologról nem beszélnek, s ehhez erősen tartották is magukat. Gyorsan témát váltott.
- Gyere, segíts nekem elmosogatni!
Miután rendet raktak a konyhában és az ebédlőben, fürödni mentek, majd mindenki ment a maga szobájába. Nemsokára elnyomta őket az álom.

Mire Kelly másnap felébredt, Amanda már nem volt otthon, csak egy üzenetet talált a hűtőszekrényen.
"Szia édesem! Légy szíves menj el a boltba és teregesd ki a ruhákat! Ezután elmehetsz Maryhez.(úgyis oda mennél). Puszi: mama!"
- Mama, te egyszerűen hihetetlen vagy! Folyton kitalálod a gondolataimat! - mosolyodott el. Gyorsan elvégezte a rábízott feladatokat, bekapott pár falatot, majd átment a barátnőjéhez.
Mikor becsöngetett, Mrs. Bradford nyitott ajtót.
- Szervusz, Kelly!
- Jó napot, Mrs. Bradford!
- Gyere csak be, mindjárt szólok Marynek – mondta az asszony.
Mikor belépett a házba, rögtön megakadt a szeme barátnőjén, aki éppen fel-alá járkált a házban.
- Anyu! Nem láttad az „I love friends"-es pólómat? - kérdezte.
- A szekrényedbe tettem, nézd meg jobban! -válaszolta az anyja, majd bement a fürdőszobába, s folytatta a takarítást.
- Megtaláltam! - kiáltott le az emeletről, majd leszaladt a falépcsőn. - Hová tűnt? - fordult barátnőjéhez, miután észrevette, hogy az anyja nincs az előszobában.
- Már bement a fürdőbe - felelte, és látszott rajta, hogy zavarja valami. - Beszélhetünk négyszemközt? - sürgette a lányt.
- Persze, gyere fel a szobámba, ott nem zavar senki.

Mary szobája hasonlított Kellyére. Az ágya az ablak alatt volt, a sarokban pedig egy szekrénysor állt. Az ágyhoz közeli falon hatalmas poszterek volta, amiken énekesek, együttesek, színészek mosolyogtak és pózoltak a rajongóknak.
- Mi újság? - kérdezte izgatottan Mary. Érezte, hogy valami nincs rendben. Kelly nem bírt ülve maradni. Felállt, majd fel-alá járkált a szobában. Mikor megszólalt, düh hallatszott a hangjában.
- Muszáj volt közbeszólnom, különben egész délután ez lett volna a téma.
- Micsoda? – értetlenkedett Mary.
- Ahányszor eljönnek hozzánk a nagyszüleim, folyton szóba hozzák. Miért jó ez nekik? - mérgelődött tovább.
- Elmondanád végre, hogy miről beszélsz? - Maryt zavarta, hogy nem érti barátnőjét.
- Nem miről… hanem kiről! Szerinted ki az, akiről állandóan szó esik, folyton beszélnek róla?
- Ne kérdezzed, mondjad! - Mary kezdett kijönni a sodrából.
- Az apám, ki más... – felelte Kelly olyan haraggal, amit barátnője csak nagyon ritkán hallott tőle.
- Megint?
- Igen, már megint. Mindig, érted? - Most még gyorsabban járkált a szobában. - És tudod, hogy mit utálok a legjobban? Amikor sajnálkoznak - mondta, majd gúnyosan elkezdte őket utánozni - „Szegény Amanda! El tudom képzelni, milyen nehéz lehetett neked egyedül felnevelni egy gyereket", vagy „Kelly, drágám, segíts édesanyádnak, szüksége van rád, hiszen te vagy neki egyedül". Komolyan! Miből gondolják, hogy nehéz volt a mamának? Honnan tudják, hogy mit érzett a mama?

Ezt szabályosan kiabálta, s már alig látott a dühtől.
- Nyugodj meg! Gyere, ülj le! – Mary megpróbálta megnyugtatni barátnőjét. Pár percre kiment, majd egy pohár vízzel tért vissza, s átnyújtotta barátnőjének.
- Köszönöm! - egy kissé nyugodtabb lett. A következő mondatokat már normál hangerővel mondta. - Remekül megvagyunk a mamával ketten. Szeretjük egymást. Különben is sosem mondta… szóval sosem panaszkodott. Nem kell nekünk senki és semmi más. Bocsi, hogy rád zúdítom a problémáimat, de valakinek el kellett mondanom.
- Ugyan már, ne butáskodj - felelte Mary. - Nekem bármit elmondhatsz, hiszen erre valók a barátnők vagy nem?
A lány hirtelen rátette fejét Mary vállára. Pár perc múlva kopogás törte meg a csendet. Mrs. Bradford dugta be fejét az ajtón.
- Minden rendben van? Nagyon hangosak voltatok.
- Semmi gond, mama, ne aggódj!
- Rendben, de ha kell valami, csak szóljatok!
- Oké.

Kelly hirtelen témát váltott.
- Mi újság a munkahelyeden? Minden rendben?
- Ah! Ne is kérdezd! - panaszkodott a lány. - Egy perc szabadidőm sincs, csak a munka, munka és a munka. Ráadásul a brutál állatok megkeserítik a napomat. Tegnap például egy részeg disznót kellett kituszkolni a kávéházból, aki ráadásul fizetni sem akart. És még neki állt feljebb, mikor kijöttek a rendőrök. Szörnyeteg.
- Ma mikorra mész?
- Délután kettőre. Szerencsére ma Edward is besegít – ezzel inkább saját magát próbálta megnyugtatni.

Edward Jenkins szintén pultos és kiszolgáló volt, aki igencsak benne volt már a hatodik X- ben, ennek ellenére nagyon szorgalmasan dolgozott. Kedves és megértő volt, mindent rá lehetett bízni, mindenkit meghallgatott, sőt, néha elhallgatta mások kínos vagy éppen titkos dolgait. Egyszer például Kelly és Mary véletlenül betörték az öreg és szenilis állatorvos ablakát. Edward éppen hazafelé tartott a munkából, s észrevette, amint mindketten sírva ballagnak haza. Amikor elmesélték, hogy mi történt, az öreg úgy döntött, hogy segít nekik, mivel tudta, hogy milyen durva és rosszindulatú az állatorvos. Együtt összeszedték a pénzt, s megjavíttatták a rendelő ablakát. Szerencséjükre az öreg semmit nem vett észre, mivel akkor nagyon keveset dolgozott. Egyébként tudni kell, hogy Mr. Jenkins nagyon szerette a hasát, a sört és a focit. A foci egy olyan téma, amelyről órákig lehetett vele beszélgetni, és természetesen az angoloknak szurkolt.
- Szerencséd, hogy Edward ilyen segítőkész - mosolygott Kelly –, de nekem nemsokára indulnom kell.
Mary az órájára pillantott és látta, hogy nemsokára dél lesz.
- Fú! Ideje lesz lemennem ebédelni, különben nem fogok időben végezni, de előtte kikísérlek – fordult Kelly felé.
- Kösz még egyszer, hogy meghallgattál.
- Ugyan már, semmiség.
- Majd még beszélünk, oké?
- Rendben - elbúcsúztak.

A következő napok remekül teltek. Ebben az idő is besegített, ami igazi strandoló időt ígért. Anya és lánya egy csomó közös programot szervezett. Amanda kivett pár nap szabadságot, lementek a tengerpartra, túráztak, bevásárló körútra mentek. Fantasztikusan mulattak. Miután hazaértek, mintha kicserélték volna őket. Régen kapcsolódtak ki ennyire; mint két tinilány.
- Fantasztikus vagy, mama - mondta Kelly mamájának.
- Ugye? Rám sem ismersz.
Hirtelen Amanda átölelte a lányát, de olyan szorosan, ahogy csak tudta. Kelly először megilletődött, de azután rájött, hogy mi történt. Tudta, hogy az édesanyját nagyon megviselték azok a dolgok, amit a nagyapja mondott. Hallotta, ahogy az édesanyja sírni kezdett, ekkor értette meg igazán, hogy az édesanyja mennyire szerette az apját. Ebben a pillanatban még jobban gyűlölte őt, amiért elhagyta az anyját. Miután elengedték egymást, kelletlenül elkezdtek pakolászni, mivel egyikük sem akart a másik szemébe nézni.

Másnap Amanda munkába ment, Kelly pedig egész nap otthon volt, és a tegnapi dolog járt a fejében. Hogy elterelje a gondolatait, rendet rakott a szobájában. Délután bekapcsolta a Tv-t, majd elkezdte nézni kedvenc sorozatát, de nem tudta végignézni, mert nagyon fáradt volt. Egy fél órán belül el is aludt. Arra ébredt, hogy hatalmasat dörgött az ég. Kikelt a fotelből, hogy megnézze, mennyi az idő, de észrevette, hogy elment az áram, pontosabban kivágta a vihar. A karórájára pillantott, amely 21:34-et mutatott. Aggodalom fogta el, mivel az édesanyjának már 34 perce haza kellett volna jönnie. Próbálta elérni a mobilján, de nem vette fel. Fel-alá járkált a lakásban, és egyre idegesebb lett. Felhívta a munkahelyét, hátha tudnak róla valamit, ők viszont azt mondták, hogy már elment, így még jobban aggódott, és rossz előérzete támadt.
- Hol vagy, mama?
Hirtelen megszólalt a mobilja, sietve vette fel azt.
- Mama? - szólt bele a telefonba, de csalódnia kellett, mivel egy idegen női hang szólalt meg.
- Kelly Morris? - kérdezte a női hang.
- Igen, én vagyok! Ki beszél?
- A Központi Kórházból telefonálok. Az édesanyja autóbalesetet szenvedett…