- Én ezt nem veszem fel! – tört ki Reiből, amint Nagisa feltartott elé egy kék és lila színekben pompázó ruhakölteményt, aminek – ha a kék hajú jól látta – pillangószárnyakat varrtak a hátára.

- De Rei-chaan, tudom, hogy jól állna! – A pingvinjelmezben parádézó szőke fiú mindenképp meg akarta győzni őt, hogy öltözzön be ő is a saját ,,kabalájának". – És különben is, Halloweenkor szokás beöltözni! Ne legyél már ilyen ünneprontó~
Rei csak idegesen feljebb tolta orrán a szemüvegét.

- De nem Japánban. És már különben sem vagyunk kisgyerekek. Haruka-senpai és Makoto-senpai sem egyezett bele.

- De… de Rei-chaaaaan~ Te hozzám tartozol! Na, na, vedd fel! – Nagisa töretlenül visított, és egyre csak tolta a fiú arcába a ruhát, aki már nem tudott hova hátrálni, így a fülig pirulás és a szemüveg-igazgatás közt váltogatta tevékenységét. Végül nem bírta tovább, és dühösen felüvöltött.

- Jól van, rendben, csak hagyjál már békén! De ez a jelmez akkor sem szép… - tette hozzá, lehalkítva a hangját.

A sötétrózsaszín szemek boldogan felragyogtak, s másodpercekkel később a kis szőke már rá is vetette magát Reire, szoros ölelésben részesítve a megilletődött fiút.
- Köszönöööm! – örömködött, fejét belefúrva a másik nyakába.

A kék hajú arca még vörösebb lett, s zavarában ismét feltolta a szemüvegét.

- Nagisa-kun… Bök a csőröd.