-Visíts!
Parancs, neki nincs kedve ellenkezni. Pedig mennyire akarja ezeket a lidércnyomásokat! Ahogy a nő fölé hajolt, s ő készségesen kínálja fel magát, mint valami ringyó, hiába a hányinger, az idegtépő fejfájás, élvezkedve felsóhajt.
-Mondom visíts!- förmed rá a határozott női hang, a vékony ujjak pedig belé mélyednek.
-Ne!
Fekete szemei összeszűkülnek a fájdalomtól, torka reszelős, száraz a sok ordítástól. Agya lezsibbadt, csak az előtte lebegő gyönyörű arcra bír koncentrálni, mely úgy vicsorog le rá, mintha most azonnal felfalná. Hisz már felfalta, nem?
A lány mesés lila fürtjei a feje körül örvénylettek, szemei véreresek voltak, ahogy őt nézte, mire legszívesebben a földre kuporodott volna, hogy felüvöltsön, minden egyes lüktetésre a fejében. Hisz a lány már meghalt!
-Ne becsülj alá, Kaneki-kun!- Rize közelebb lépett a székhez kötözött fiúhoz, s véres ajkait Kaneki szétcincált sajátjaira nyomta, erőszakosan rámarva a vérző húsra. A fájdalom összerántja testét, valami halovány hang sejlik át elméje szürke ködén.
-Te haszontalan korcs!
És vele szinkronban felröhög a tébolyult Rize, tekintete eltűnik a rájuk zúduló vértengerben. Annyira sok a vér!
-Segítség!- nyöszörögné, de az ujjak, melyek lenyomultak a torkába, a gyomrába, megakadályozták ebben.
-Kaneki!- sóhajtja a nő, arcán gyönyör terjed szét. Szája újra rátapad, ezúttal csókra csábítja a remegő alakot. És ő szomjazva csókol vissza, arcán könnyek csorognak, le ahogy megérzi a karmokat bőrébe mélyedni tarkóján, érzi a lecsorduló vért. Szájából vér tör fel, s Rize elhajolva arcon köpi.
-Te haszontalan korcs!
Rize, szemeiben halott téboly örménye, ráüvölt, körmeivel a szeméhez kap.
-Te haszontalan korcs!
Érzi, ahogy az ujjak belé vájnak, érzi, ahogyan a szemébe robbannak a vékony ujjak.
Annyi mindent érez!
Az állott levegőben porcicák kergetőztek a napsugarak útján, Kaneki zihálása által megtáncoltatva. A fiú a szeméhez nyúl, ujjain vér csillan meg. Elméje legszívesebben felmondaná a szolgálatot, de fogait összeszorítva suttogja, mint egy mantrát.
-Csak egy álom volt, csak egy álom volt!
Tényleg?- Az ismerős női hang mintha a szobából, a fejéből, az utcáról jött volna.- Előlem nem menekülsz, Kaneki-kun.
Kaneki sírva gömbölyödött össze az ágyon, vállai hevesen rázkódtak a zokogástól.
-Mindenhol ott leszek, ne félj!