Oké… Első Fanfic. Már megvan egy ideje, nem, mintha nagy újdonság lenne, de mégsem gondoltam volna, hogy valaha is feltölteném... Ha jól emlékszem egy hosszabb történetnek lenne a bevezetője, de már fogalmam sincs, miről is szólt volna a történet…De vannak ötleteim. Ha tetszik bárkinek is, akkor szívesen folytatom…
Na mindegy, a lényeg, hogy sok szórakozást hozzá!
Felhívás: A karakterek a DC tulajdonában vannak…kivéve az OC-ket.
(Nem körülöttük forog a sztori, ne aggódj, csak nem találtam megfelelő emberkét a szerepre.)
Annyira tipikus
Bludhaven utcáin csend uralkodott el, ami valóban ritka számba ment a világ történelmében.
Tiszta a terep.
Az utcai lámpák beteges sárga színbe burkolták az omladozó épületek falait. A külváros szürke utcácskái vészjóslóan derengtek fel. A világítás ingadozott, az izzók hamarosan beadják a törülközőt. Elhagyatott, lerombolt és düledező házak, amerre a szem ellát. Mocskos sikátorok, csatornák, egy közeli szemétdomb, elrejtett raktárak, titkos járatok és sarkok, egy használaton kívüli, bizarr bevásárlóközpont…
Külön-külön egy-egy hátborzongató kirakós darabka, nézheted, ha akarod, nem szégyen, ha elkap a hányinger egy ilyen hely láttán. Azonban, ha ügyesen kiraktad a kirakós-képet az útvesztő név jobban jellemezte ezt a helyet.
A lakói, vagy mondjuk inkább gazfickói? Mivelhogy ebben a negyedben szinte illegális volt legálisnak lenni. Aki meg eljátszotta anyuci kicsi fiúcskáját, pedig csúnyán megfizette az árát. A rendőrség se merészkedett be a vad városrész területére – bármennyire is közel álltak a bűnözőkhöz-, ha nem volt vérkomoly a fenyegetés. Legtöbbször a kocsmák, bárok és egyebek százai mellett pokoli lárma visszhangzana és zajlana a forgalmas éjszakai élet…
Csakhogy egy bizonyos Madárka már a karrierje elején lecsukatta a pitiáner kezdőket, agresszív iszákosokat és terápiára küldette az öngyilkos-jelölteket.
Még nem érkezett meg, Nightwing, kitől mostanra már minden bűnöző félelemtől reszketett az éjjel. Pontosan tudták, hogy még a város másik oldalán járőrözik. Ez afféle munkai beosztás lehetett. Egyiküket sem érdekelte, de annál inkább próbáltak, minél többet kihozni a helyzetből. Így volt ezzel több tucatnyi „lakó", ahogy a Crown utcán elhaladó gyanús társaság is.
Csak pár saroknyira voltak a célvonaltól, s eddig minden simán ment. Semmi fennakadás, késés vagy sajnálatos „baleset". Még egy embernek sem kellett az életéért fizetnie a rossz szerencséje jóvoltából.
A mai éjszaka igen jövedelmezőnek bizonyult. Talán túlságosan is. Dino North, közismertebb nevén T-rex szinte már gyanakodva figyelte az árnyak mozgását, még fontosabb a saját emberei magatartását. Ki tudja, ki a hűséges eb és ki az áruló, ki dolgozik a Denevér kölykének vagy melyik csatlós lehet maga a kölyök?
T-rex tisztában volt vele, mennyire is túlreagálja a dolgot és a szorongásai csak puszta paranoia alapjára épülnek. Hisz valljuk be, a madárka már vagy két éve rótta a koszos kis városkájuk utcáit, de halványlila gőze sem volt róla, mi is zajlik le az orra előtt…
De mi van, ha mégis? Ha átlátta a kis piszkos üzletüket és most is éppen azon ügyködött, hogy a sittre vágja a bandát?
T-rex mély hangon, reszelősen felmordult, sziszegve akár egy hüllő. Nem véletlenül kapta a becenevét a zsarnok gyík után. Körülötte szétrebbent a két, bárgyú „társa". Senki sem viccelődött szívesen a szakaszvezetővel. Egytől egyig újjak voltak a szakmában. Tapasztalan, oktondi zöldfülűek.
Dino előretolakodott az emberei közül. A sarokhoz érve megálljt parancsolt. Óvatosan kilépett, szigorúan elkerülve a lámpafény szegélyét, és lopakodva surrant át egy szűkös sikátor árnyékába, akár egy igazi profi. Mögötte fekete füstfelhőként lengedezett a kabátja hosszú törzsrésze. Egy pillanat és máris a szemközti oldal árnyai közé olvadt. Mielőtt még intett volna a többieknek, kövessék ellenőrizte a teret. Továbbszaladt újabb sikátorokon és tereken keresztül. Hozzásimult, szinte eggyé vált a megrongált téglafallal.
Baloldal, sikátorbejárat: szabad, az út: szabad, mellékutak: duplán szabad, az utcasarkon álldogáló fa lombja lakatlan. A terep makulátlan tiszta, épp ahogyan lennie kell. A másik oldalra fordította a figyelmét.
A szemei bizalmatlanul összeszűkültek. Egy részeg alak botladozott a graffitis fal mentén támolyogva. A léptei bizonytalanok, kacskaringósak voltak. Épp, mint bármelyik ittas férfinek, kik a kocsmák előtt adják ki magukból az aznapi vacsorájukat. Mégis akadt valami szokatlan abban a torzonborz, szédelgő férfiben. A fejét kissé oldalra döntve tanulmányozta az emberke arcát, testalkatát, ruházatát, amennyire a távolság engedte… Azonban még így sem tévesztette el a jeleket.
Egy démoni, gyíkszerű vigyorra csorbult a szája. Tipikus.
- Az előző páciens nincs épp a legjobb formájában, igaz Rexi? – mondta egy gúnyolódó hang a háta mögött.
Dino arcáról lefagyott a mosoly, és élesen pördült meg a tengelye körül, szembefordulva támadójával. Amint szemet vetett rá, megfeszült végtagjai vesztettek merevségükből, de még így is készen állt eliszkolni a harc elől. Végülis, egy ilyen kutya, kutyának farkasa világban még a barát sem ártalmatlan. Ezzel a fajta fickóval pedig végképp nem árt vigyázni.
- Nem megmondtam, hogy maradj a helyeden, Jackson. – a szavaiból szinte csöpögött a megvetés. A reszelős, fojtott hangja most sem hagyta cserben, ha lehet még veszélyesebbnek hangzott. És talán egy kicsit ingerültnek.
- Tudhatnád, hogy nem szeretem, hogy ha kihagynak a buliból. – felelt közömbösen a fiatal férfi, úgy a húszas évei legelején. Akár egy kamasz, bár néha Dino valóban nem mondta volna mentálisan tizennégynél öregebbnek, a maradék időről pedig ne is beszéljünk. – De legalább ha Karótnyelt felkeres és kiveri a szuszt belőlem, téged okolhatlak. – védelmezően maga köré fonta a karjait – Mivel én nem kötöm a világ orrára a Te személyazonosságosat.
Dino idegesen felhorkant, egy valóban ragadozószerű módon és visszafordult a kóválygó részeghez, de addigra már felszívta a föld. Vajon hova tűnhetett? meglepetten fűzte össze a szemöldökét, azonban nem szentelt több figyelmet a szánalmas pasasnak. – Egyenlő az állás Csavar, most pedig menj a dolgodra! – vakkantotta.
De az a kotnyeles, minden lében kanál kölyök – ahogy Jacksont leírták az ismerősei - nem akart leszállni róla. Félre ne értsétek, irtózatosan kedvelte a fiút, talán még a saját gyerekeinél is jobban ezt Csavar is tudta, harcolni is piszok jól tudott, de alkalom adtán egyszerűen nem akart megszűnni. Ráadásul idegtépően dühítő tud lenni.
Csavar a szemeit forgatta a fehér hoki maszkja mögött. – Komolyan azt hiszed másfél év után, hogy engedelmeskedni fogok? – Ó, igen. Csavar nem fogad szót senkinek, ha nincs kedve hozzá. Ez egy alapszabály, de senki sem vette figyelembe. Tipikus, hogy az emberek mennyire is hülyék tudtak lenni.
- Minden embernek kell, hogy legyen egy cél az életében.
- De sajnálatos módon nem mindig érik el. – jegyezte meg Csavar keserűen.
Dino rá se hederített. Újból körülnézett, majd az ellenkező irányba lódult. Csavar csalódottan követte a szemével az elfutó férfit. Felsóhajtott. Nesztelenül indult utána. Épp ahogy mindigis szokott. Hamar utolérte a szakaszvezetőjét és lassított a tempóján. Igen, most már bizonyosan elhatározta magát és nem fogja békén hagyni a nagy félelmetes T-rexet.
Tehát zavartalanul folytatta.
- Sajnálatos, de az emberek vagy örökre kergetik és belebetegszenek vagy alkoholba fojtják a bánatukat. A drogokról meg ne is beszéljünk. Tragikus egy dolog. Elég példa kóborol ilyentájt az utcákon. – a hangja furcsán felélénkült a fejével egy törmelékkupac felé intett – Több, mint elég.
Ez már Dinonak is felkeltette az érdeklődését. Csavar elvigyorodott a maszkja alatt. Annyira tipikus. -De hát tehetünk mi róla? - A kérdés természetesen megválaszolatlanul maradt. Dino mára már megtanulta elválasztani a költői kérdéseket a kölyök szájából.
A halom tetején az előbb látott részeg és belőtt ember, a B.Á.K.V. – Bludhaveni Állat- és Környezetvédelem volt elnöke fetrengett, lelkesen dúskálva a szemét és törmedékkeverékben. A szeme szinte kongott az ürességtől, az képére egy bamba, boldog mosoly ült ki. Az arca tele volt véres karcolásokkal és friss sebekkel, a gondozatlan, borzos szakállára pedig rászáradt a habos nyála, mégsem zavartatta magát. Úgy viselkedik, akár egy gondtalan gyerek.
Csavar jobban szemügyre vette az emberkét. Főleg a vérző sebeit. Helyesbítek, egy gondtalan, érzéstelenített gyerek.
Dino mogorván tért vissza a munkájára… újból. Csavar pedig boldogan idegesítette. Hamar rákapott az effajta nosztalgiázásokra. Valójában nagyon hiányoztak neki a szép idők. Az idők, mikor még nap, mint nap háztetőkön ugrált és hetente kétszer a rosszfiúk fogságába esett, amiért a mentora jól megszidta.
Mikor végre szünetet tartottak és a szakaszvezető rádión át utasításokat osztott ki az embereinek, Csavar felnézett a koromfekete, csillagtalan égboltra és vágyakozva azt gondolta:
Szép idők, szép idők… Vajon hova tűntetek? azonban amilyen hamar felvetette, olyan hamar meg is válaszolta a kérdést. Véget értek, mint minden más jó ezen a világon. Mert, minden aaannyira tipikus.
Megengedett magának egy hamiskás kacajt. Ha önéletrajzot írna, holtbiztos, hogy ezeket az érzelmesebb pontokat csont nélkül kihagyná.
Mert Ő nem örülne neki.
Annyira tipikus. Az élet annyira, szörnyen tipikus.
Richard „Dick" John Grayson ezt már csak tudhatta.
Oké. Megvolnánk. Remélem élvezted, ha nem akkor pedig örülök, hogy eljutottál az aljáig és ezt is elolvastad. Apró örömök.
Az eleje nem lett túl csábító, de valamiért nem láttam helyesnek megváltoztatni…Plusz az írásmódom is talán kissé amatőr… Egyáltalán létezik az „írásmód" szó? Ha nem bocsánat.
Remélem nem dramatizáltam túl, nagy szokásom. Ha igen értesíts és próbálok majd, javítani rajta. Bármilyen építőkritikát szívesen fogadok.
…
Ha, nem volt érthető, Dick álneve itt Csavar, azon belül Jackson Prover. Dino North, pedig egy kitalált karakter. A személyisége pedig… Nem is tudom… Nekem legalábbis tetszett, mikor átolvastam.
Szóval…vélemény?