Nagyon rövid kis bevezető, ettől hosszabbakra szeretném a fejezeteket nyújtani.

Jelzem, hogy a történet már kész, egy befejezett egész, és az első olyan "elvileg komolyabb" mű, amit valaha is befejeztem xP
Azért remélem tetszeni fog azoknak, aki szeretik a párosítást.
A második részben (mert hogy az is van, 60 oldal) próbáltam másokat is berángatni a keretbe, remélem sikerült, és élvezni fogjátok:)

az ötletekről... Akatsukit, és a többieket, lehet hogy egy picit OC -re, vagyis nem karakterisztikusra sikerült néha szabnom, és bevallom, nagyon nehéz megtalálni minden helyzetben a kakarterüket.

Naruto szereplők (C) Kishimoto és ha akarnám, se tudnám megszerez magamnak xD

Bevezető:

„- Összetörtem a szívedet?"
"- Azt nem törheted össze, ami nem volt a tiéd…"
"- Hm…"

- Hányszor mondjam még el? Húsz múltam, az Isten szerelmére…

- Kicsim, kérlek, a te korodban az ember sok meggondolatlan dolgot csinál, amit talán később-

- Anya… Légy szíves, ne tarts nekem előadást a –Hová-fajul-ez-a-világ- témájával… - elindult felfelé a lépcsőn.

- Nem nem nem… Nem és nem!! Ez életveszélyes!

- Anya, senki nem kért meg rá, hogy-

- Nem engedem! Az anyád vagyok!

- Nem kérem az engedélyedet. Megyek és kész! A barátaimról van szó! - sosem beszélt így ezelőtt az anyjával. Ő is meglepődött, de inkább… kívánta, bárcsak ne hallotta volna.

- Yoshino, kérlek… - szólt közbe az apa, aki most lépett ki a nappaliból a veszekedés hallatán.

- Nem Shikaku! Nem engedhetitek ellenük, hisz annyian meghaltak már!

- Ez olyan kínos… - a fiú a kezébe temette az arcát.

- Ez öngyilkosság! Nem mehetsz! – a nő pánikba esett.

- Drágám, ez a kötelességünk. Nem tehetjük meg azt mindig, amit szeretnénk, csak mert veszélyes... - mondta bölcsen Shikaku, miközben hátulról átkarolta feleségét.

- Anya… Felnőtt ember vagyok.

- Igen drágám, az lehet… De ameddig ebben a házban élsz, azt teszed, amit a szüleid mondanak! - üvöltött rá nyomatékosan, majd eltolta férjét háta mögül, és konyharuháját a földre vágta.

- Vagyis, amit te mondasz… - mormogta megunva anyja hegyibeszédét, és felindult a lépcsőn. A nő utána kiáltott.

- NARA SHIKAMARU! - ő vissza se tekintett, csak hümmögött egyet. Yoshino sértődötten beviharzott a konyhába, hogy levezesse dühét vagy inkább csak félelmét. A női megérzések…

Fent a szobában pakolászás hangjait lehetett hallani. Összerakta a leghasználatosabb dolgait és a vállára dobta a táskát. A többi holmiait, majd ha visszajött, elviszi.
Lebaktatott a lépcsőn, felvette mellényét és kinyitotta a bejárati ajtót. Még egyszer ellenőrizte fejében, hogy minden a helyén van-e.

- Fiam… - hallotta egyszer csak hátulról.

- Ne kezdj nekem beszédet tartani… Ha hazajöttem, úgyis költözök. – mondta, azzal megfordult. - Mit akarsz, vénember?

- Nani? - kicsit csodálkozott fia szavajárásán, majd lenyelte a megjegyzést. - Ha ezen az ajtón kilépsz, azt anyád sosem bocsájtja meg. Tudod milyen…

- Mintha ez számítana… - elindult.

- Hoi… - sóhajtott maga alatt. – Ennyire megváltoztál Asuma halála óta? - kérdezte. A fiú megtorpant. A szavak elérték a hatást.

- Az már… régen volt.

- Miért nem lépsz túl ezen? – fél fejjel visszafordult.

- Már réges rég másról van szó, apa.

- Amikor Tsunade felhívott az irodájába három hete, az orrodat sem dugtad ki a szobából.

- És?

- Shikamaru… - próbált visszaemlékezni az irodai jelentre.

" Gaara remekül végzi Kazekage kötelességeit, Kankurou tanácstag lett és én… Akár hiszed, akár nem, de letettem az ANBU vizsgámat! De nem szándékozom komolyabban belebocsátkozni az ANBU feladatokba… Megmaradok a háttérben, és teljesítem a parancsokat, mint jounin.
Tudom, most nevetsz, és azt mondod mindez, nem is számít, és csak mellébeszélés az egész. És ismerlek annyira, hogy most megint elhangoztatod, hogy –Tch, problémás nőszemély…- És most vigyorogsz, mennyire kiszámítható vagy. Hát igen, pár hónap alatt eléggé megszokhattam már.
Csak szerettem volna megköszönni a dolgokat, amit tettél az eddigi években, és sajnálom, hogy nem fogunk talákozni a vizsgákon már, de hát a kötelesség mindenekelőtt, nem de?
Remélem te is a legjobbra törekszel, és jounin leszel hamar! Ideje lenne összekapnod magad lustaság!
Temari"

Tsunade kortyolt egyet teájából, majd mikor észrevette, hogy a fiú befejezte az olvasást az asztalra tolt egy papírt. Szokatlanul merev volt Shikamaru keze.

- Valami történt esetleg? – kérdezte kíváncsian, de a fiú csak megrázta a fejét és az asztalra rakta a levelet.

- Semmi jelentős Tsunade sama... Óhajt még valamit, vagy távozhatok? – próbálta illedelmesen, sziklaszilárd tekintettel. A nő megint ivott egy kicsit bögréjéből.

- Azt hittem, szeretnél valamit mondani, de hát… Úgy látszik nem így lett. – jegyezte meg lehunyt szemmel.

- Miről kellett volna? – kérdezte tudatlanul, majd Tsunade intett egyet, hogy távozhat.

- Semmiség… - erre Shikamaru elindult az ajtó felé, de amikor megérintette a kilincset, újra hallotta hangját. – Ugyan furcsa, hogy nem Kazekage sama-tól érkezett a levél. Csakis azért érdeklődtem, történt-e bármi fontos. – kicsit visszafordult a chunin.

- Úgy hiszem, a chunin vizsga során már nem kell a homok követjét kísérni a faluban.

- Szóval személyes levél? – kérdezte a szájához emelve italát. Egy percig, mintha kereste volna a szavakat, de végül kinyitotta az ajtót és szó nélkül távozott.

Hangzottak a múltbéli szavak. Hogy ne emlékezne, ezekre? De jól tudta ő is, hogy számára mindig a kötelesség volt az első… Azt se tudta, hogy volt-e bármi esélye valaha. Nem mintha érdekelte volna, de akkor mi a fenéért foglalkozott vele?

- Szóval? Megmentitek a világot, mi? - szólalt fel újra Shikaku.

- Naruto, Sasuke és Sakura a barátaim… És ha már erről van szó, hogy az egyik Akatsuki lerohanta őket, nem álhatunk ölbe tett kézzel ezek után. Lehet, hogy nem teljes többé Asuma csapata… De Neji csapata már elindult… Kellek.

- Ha számítanak a barátaid, akkor jobban teszed, ha sietsz. - mondta végül nyugodt hangon. Shikamaru elindult az úton, vállára rakta a hátitáskát. - Asuma emlékéért is. - bólintott. Eszébe jutott, mikor az Akatsukik közül, Hidan megölte Asumát, egy szempillantás alatt, és semmit sem tudott tenni. Sőt… Majdnem ő is odaveszett. Ő közölte Kurenaijal a hírt, aki zokogásban tört ki, ahogy felfogta. Együtt ment ki másnap az Asuma csapattal a sírhoz, hogy mindannyian tiszteletét tegyék előtte… Utoljára. Így temették el az utolsó fiát a Harmadik Hokagénak, Sarutobi Asumát…

"Sensei… Vigyázz ránk."

- Aztán élve visszagyere, vagy nem költözöl! - kiáltott még utána. A fiú visszanézett még egyszer mosolyogva, és eltűnt a fák sűrűjében.