1. fejezet
Visszatérés a Black - házba
Sötét éjszaka volt. a londoni utca kihaltnak tűnt. Percekig semmi sem mozdult csak néhány letépett levelet, törött gallyat sodort a szél, fel- felkapva a szemetet és a port a macskaköves útról. A felhők eltakarták a holdat. Egyetlen lámpa pislákolt az ódon házak között. A sötét sikátorból egy hatalmas termetű, fekete kutya lépett elő. Körülszaglászott és lassan az egyik máladozó vakolatú ház mellé osont. Eltűnt az árnyak között, a házak mint lomha óriások, közelebb hajolva lélegzet -visszafojtva lesték mi történik. A kutya váratlanul dugta ki a fejét egy bokor mögül , majd nem nézve se jobbra se balra, egyenesen az egyik sötétbe burkolózó ház elé baktatott. A díszesen faragott fekete ajtó előtt megállt, és szinte emberi mozdulattal meglökte a tekeredő sárkánygyíkot formázó kopogtatót. Az ajtó néhány pillanat múlva résnyire kinyílt és egy vékony fénysugár vetődött a sötét utcára. A sikátorból léptek zaja hallatszott, kisvártatva magas, fekete köpenyes alak jelent meg a tér közepén. a férfi sietős léptekkel, szinte nesztelenül követte a fekete kutyát, amely belépett az ajtón.
A ház sötét volt és hideg. Egyetlen csenevész gyertya lángja világította meg a folyosót, a gyertyát egy öreg, szánalmas külsejű házimanó tartotta, bőre pergamenszerűen vékony volt, szinte ráaszott ványadt testére. Csupán egy koszos, kopott ágyékkötő viselt, amelyet alig kivehetően a Black család címere díszített.
- Gazdám - hebegte és mélyen meghajolt a fekete kutya előtt, arcán undor látszott és megdöbbenés.
Úgy tűnt szívesebben harapná el a nyelvét, minthogy így nevezze a mellette álló, óriásinak tűnő állatot. A sötét köpenyes alak közben óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, majd a kutya felé fordult. Az állat helyén már egy magas, sovány, meggyötört arcú férfi állt.
- Hát ez nem valami meleg fogadtatás Sipor, főleg ennyi idő után! Ha jól számolom tizenöt éve nem találkoztunk. Talán nem rám számítottál? Látod, néha a rémálmok is valóra válnak!- szólt gúnyosan.
A házimanó arca eltorzult a dühtől és átkokat motyogva indult előre, nem törődve azzal, hogy az újonnan érkezettek követik–e a gyertya reszketeg fényét.
- Tessék, Remus, fáradj beljebb őseim házába! – fordult a férfi a fekete köpenyes felé. - Amíg én élek mindig szívesen látott vendég leszel itt! – udvariaskodott és hátra vetve hosszú, fekete haját, az egyik szobába tessékelte a varázslót.
Mielőtt beléphettek volna, egy fülsértő sikoltás törte meg a csendet:
- Itt van hát újra a gyilkos, nevünk beszennyezője, a sárvérűek cimborája! Milyen tisztátalan fajzatot hoztál a házamba? Miért is te maradtál életben és nem a drága jó Regius!
- A kedves Halálfaló fiacskád? Mindig is ő volt a kedvenced, nem igaz, anyám? - kérdezte a férfi haragtól elsötétülő arccal a falon függő kép felé fordulva.
A festmény egy szigorú arcú idősebb nőt ábrázolt. A boszorkány arcán fel lehetett fedezni egykori szépsége nyomait - mégis ijesztő volt, a, pengevékonyságú ajkak, a határozott szemöldök és a magas arccsontok rideggé és gőgössé, tették az arcát. A ház egykori úrnője most dühödt fúriaként vicsorgott, szinte vonaglott a dühtől, mintha ki akarná tépni magát a keretből.
- Most már eleget beszélgettünk! Jó éjt, anyám! – mondta a férfi és egy határozott mozdulattal összehúzta a kép előtt a sötét, vérszínű függönyt.
A házimanó átszellemült arccal hallgatta úrnője szavait, a varázsló rámeredt és fojtott, indulattól remegő hangon rászólt:
- Örülök Sipor, hogy egy kis fényt vihettem a nyomorult kis életedbe! És most tűnj el, de előbb hozz egy üveg bort!
Egy pukkanás hallatszott és a házimanó eltűnt.
- Hát úgy látszik, nem mindenki lát minket szívesen ebben a házban, Sirius – szólalt meg halkan a másik, amikor beléptek az ebédlőbe.
- Egész életemben ebből a házból menekültem és most itt kell bujkálnom! – Sirius megrázta a fejét – Csak az vígasztal, hogy te itt vagy velem Holdsáp, így már nem olyan szörnyű az egész!
Barátja elmosolyodott és leült a nagy, kerek asztal mellé.
- Hát igen, a régi sasfészek - merengett Sirius és végighúzta az ujját az asztalon - bár most talán inkább koszfészeknek mondanám. Sajnálom, hogy Piton annak idején megfosztott a tanári állásodtól, bár tulajdonképpen hálásnak kellene lennem a jó öreg Pipogyusznak, hogy újra együtt lehetünk. Mesélj hát, Remus, mi történt veled az alatt a tízegynéhány év alatt, amíg nem láttuk egymást?
- Nincs túl sok mesélnivalóm – vonta meg a vállát Lupin. – Gondolom, sejted milyen lehet a vérfarkasok élete… Állást nemigen kaptam, a családommal pedig már rég megszakadt a kapcsolatom. Többnyire magányosan kóboroltam, a holdtöltéket meg igyekezetem kihalt, ember nem lakta tájakon átvészelni. Perselust ne vádold, én megértem a viselkedését. Már az is dühítette, hogy én tanítottam a sötét varázslatok kivédését, azt pedig, hogy Harrynek és Dumbledore-nak köszönhetően, nem adtak minket dementorok kezére végképp nem tudta elviselni. Mégis, neki és a bájitalának köszönhetem, hogy egy rövid időre újra embernek érezhettem magam, és ezt nem felejtem el!
- Hagyjuk hát a szomorú jelent és merüljünk el a régi, szép napok emlékeiben! - emelte fel poharát a sötét hajú varázsló, de az első korty után le is csapta a kelyhet az asztalra.
- Sipor!!! Mi ez a trágyalé? - ordította. - A legjobb boromból hozz! Abból, amit anyámnak tartogattál, hadd ünnepeljük meg méltó módon a hazatérésünket!
Néhány perc múlva a házimanó megjelent az ajtóban, füleiről pókhálók lógtak, kezében két szürke, penésszel borított lepecsételt üveget tartott. Sirius elé lépett és vicsorogva mélyen meghajolt előtte:
- Gazdám parancsára! – mondta hangosan. - Remélem megfulladsz tőle, te, sárvérűek barátja, aki annyi bánatot okoztál szegény jó úrnőmnek! – tette hozzá jól hallhatóan.
- Ugyan, ugyan Sipor! Te hűségesen szolgálod és szereted a gazdádat, amíg csak élsz! Igaz? – a házimanó hevesen rázta a fejét. – Hát akkor, annál rosszabb neked – hajolt hozzá egészen közel a varázsló – mert most már össze leszünk zárva. Ki tudja meddig, lehet hogy halálod napjáig! – a manó arcán rettegés és undor tükröződött, rémülten rohant ki a folyosóra.
- Menj csak - kiáltott utána a férfi – sírj anyám fülébe egy sort!
- Miért bántod azt a szerencsétlen házimanót? - kérdezte Lupin a fejét ingatva és felállt, hogy meggyújtsa a gyertyákat, majd a kandallóhoz lépett és egy pálcamozdulattal tüzet varázsolt.
- Van mit törlesztenem, elhiheted! – rántotta mega vállát Sirius és meghúzta az egyik üveget.
- Én voltam az egyetlen ebben a házban, aki megpróbált emberi módon bánni vele, persze ez már régi történet. Ő még a rúgásokat is szívesebben fogadta anyámtól, mint a jó szót másoktól. Állandóan kémkedett utánam és aztán jelentett anyámnak, pokollá tette a gyerekkoromat. – vonta meg a vállát. - Tulajdonképpen azt is neki köszönhetem, hogy végül itt kellett hagynom ezt a házat és Jameshez költöznöm, és ezért talán valóban köszönet illeti – morogta elgondolkozva. - Melyikünk gondolta volna akkor, hogy James hal meg közölünk legelőször? Pont ő, aki mindig vidám, élettel teli volt! Hiányzik!
- Nekem is hidd el, - lépett hozzá Lupin és megfogta barátja vállát – de ő legalább boldog volt Lillyvel, egy kis ideig!
- Nem maradt belőlük nekünk más csak Harry! – nézett maga elé Sirius. – Ki tudja, utánunk marad- e valaki?
Mindketten a tűzbe bámultak és nem szóltak többet.
A hajnal első fénye két, az asztalra borulva hortyogó varázslóra és néhány üres boros üvegre esett.
Lupin hirtelen riadt fel a félhomály ellenére sem kellett erőltetnie a szemét, minden részletet élesen látott - mégsem tudta hirtelen,hogy hol van. A szoba szörnyen nézett ki, nem volt rendetlen, de látszott, hogy a takarítást már jó néhány éve hanyagolták. Mindent vastag por lepett, mintha szürke hólepel borított volna be a szobát. A falon levedlett tapéta, az elaggott terítők és kárpitok piszkosan foszladoztak. Ahogy észrevette hangosan horkoló barátját, agyáról lassan kezdett feloszlani a köd – az emlékek visszaóvakodtak. Sajgó fejjel állt fel.Mennyi lehet az idő? Elindult egy működő órát keresni, miután megállapította, hogy a kandallón álló elhomályosult üvegű óra mutatói hiányoznak. Csendesen kilépett a szobából és elindult a folyosón. A falon végig képek lógtak, afféle ősök csarnoka volt ez, a földön molyrágta vörös szőnyeg kúszott, mint egy roppant csúszómászó. Lupin, miután csaknem megbotlott egy iszonyú ronda esernyőtartóban, a roskadozó lépcsőn felment az emeletre.
Néhány perc múlva már lefelé lépkedett, arcát zsebkendőjével törölgetve. Sietve megkereste barátját, és rázni kezdte:
- Sirius, ébredj! Dumbledore délután érkezik és addig nem ártana kissé rendbe tenni a házat!
- Hát itt van Sipor majd ő megcsinálja, végül is ez a dolga! Szétmegy a fejem! - nyögte csukott szemmel a másik.
Lupinnak néhány perc alatt végül is sikerült felkelésre bírnia őt, és amikor végre Siriusnak a szemét is sikerült kinyitnia, megütközve kérdezte:
- Hát veled meg mi történt?
– Semmiség, - legyintett Lupin, és letörölte a vért az arcáról – csak összefutottam egy szegecseket lövöldöző állóórával az emeleten. Mi tagadás, elég furcsa tárgyakkal tömték tele a házat az őseid, ott van például az az esernyőtartó, ami olyan mintha egy troll lábából készítették volna…
- Talán azért, mert abból is készítették – felelte Sirius és végre feltápászkodott – sok kacat van itt és némelyik elég veszélyes, bár azt hiszem ezzel a figyelmeztetéssel, már elkéstem! – húzta el a száját a varázsló. Aztán minden átmenet nélkül felordított:
- Sipor, azonnal tedd rendbe a házat, vendégeket várok!
A házimanó megjelent és mélyen meghajolt:
- Uram, Sipor már öreg, nem tud ilyen gyorsan kitakarítani! – nyekeregte földig görnyedve - Milyen mocskos népséget akar még az ősi és nemes Black házba hozni, szegény úrnőm bánatára! - folytatta sokkal harsányabb hangon
- Sajnálom, hogy éppen az utóbbi tíz év alatt öregedtél meg ennyire, bár ha a ház állapotát nézem biztos vagyok benne, mind a tíz évet pihenéssel töltötted! - jegyezte meg maró gúnnyal a varázsló, nem törődve Sipor megjegyzésével.
Végül Sipor segítségével, ami kimerült abban, hogy a házimanó megpróbálta megakadályozni a tárgyak és bútorok elmozdítását, a kihajigált limlomokat, pedig sűrű átkozódások közepette dugta el egy másik helyiségben, sikerült néhány óra alatt rendbe tenniük az előcsarnokot és az ebédlőt.
Remus ugyan egyszer felvetette, hogy Sipor nélkül már legalább egy órája kész lennének. De Sirius ragaszkodott hozzá, hogy a manó is segítsen, ennek eredményeképpen a munkát sűrű szitkozódás kísérte, amelybe rövidesen Mrs. Black is bekapcsolódott. Lupin másodszorra már meg sem próbálta elcsendesíteni a festményt.
Délután volt, mire mindketten lerogytak a nappaliban álló, még mindig poros karosszékekre. Sipor már korábban, látható elégedettséggel arcán és egy kupac szeméttel a karjában távozott a konyha irányába. Néhány nyugodt perc elteltével újra felcsendült Mrs. Black gyalázkodása a folyosóról:
- Hát ez nem igaz, ez sohase fárad el? – kérdezte kétségbe esett arccal Sirius. - Megyek és leszedem!
- Várj! Valami zajt hallok az emeletről! - szólt Remus.
- Ez csak Dumbledore lehet és Csikócsőr!- ragyogott fel Sirius arca. - Menjünk fel! Megígérte, hogy elhozza magával Csikót is!
– Kik jönnek ma este? – kérdezte Remus.
- Hát Weasleyék biztosan, a gyerekeket is hozzák! A régiek közül Rémszem, Vance, Hestia Jones, Doge és persze a kedvencünk Pipogyusz! Dumbledore azt mondta néhány új tagot is hoz, de jobb ha erről őt kérdezed!
Beléptek a legfelső emelet sarokszobájába. A szoba közepén egy hatalmas hippogriff állt, mellette egy fehér hajú varázsló éppen végigsimított az állat fején.
- Sirius, Remus, örülök, hogy újra találkozunk!- mondta derűsen.
Félhold alakú szemüvege mögött a szeme élénken, majdnem vidáman csillogott. – Nem is tudom, mikor repültem utoljára hippogriffen! Megtennéd Sirius, hogy ellátod Csikócsőrt? Már éhes lehet! Remélem nem gond, hogy ebbe a szobába hoztam?
- Nem, dehogy, ez anyám szobája volt, kiválóan megfelel istállónak! – vigyorgott sötéten a varázsló és megveregette a büszke teremtmény nyakát..
Lupin és Dumbledore elindultak lefelé , az ősz varázsló gondterheltnek látszott.
- Sajnos rossz híreim vannak! – szólt komolyan. – Nem tudtam Caramellt meggyőzni arról, hogy Sirius és Csikócsőr ártatlanok! Túl nagy Malfoy befolyása és ez azt jelenti, hogy Siriusnak továbbra is bujkálnia kell! Számítok rád Remus, hogy figyelsz rá és féken tartod, nehogy valami ostobaságot kövessen el!
- Nem lesz könnyű maradásra bírni, Albus! a sok év bezártság … és most itt van Harry is. Úgy érzem, most akar bepótolni mindent, amiből kimaradt! – felelte Remus lehajtott fejjel.
- Tudom, hogy nehéz neki, de ez a kényszerű bezártság nem tart örökké és itt vagy neki te, jönnek Mollyék és hamarosan Harry is, amint a ház elég biztonságos lesz! Csak annyit kérek, tartsátok féken őt! - nézett a varázsló szemébe Dumbledore.
- Megteszem, amit tudok! – ígérte Lupin.
Sirius ahogy leért az emeletről leült az ebédlőben Lupin mellé és ugrasztotta Siport egy kis vajsörért. Dumbledore és Lupin már az esti gyűlést tervezgették :
- Ma este újjáéled a Főnix Rendje! – jelentette ki ünnepélyesen Dumbledore. - Jönnek a régi tagok, őket már ismeritek, köztük egy- két kollégám, McGalagony professzor és Piton professzor .
Sirius felmordult, de nem szólt semmit. – Jön Molly és Arthur Weasley, Bill és Charlie ők új tagoknak számítanak és tartogatok még meglepetést is, főként a számodra, Sirius!
Dumbledore felállt és így folytatta:
- Utólagos engedelmeddel Weasleyéket meghívtam, hogy költözzenek ide a gyerekekkel együtt egy kis időre. Az Odú már nem biztonságos, és ahogy elnézem - mondta és körülhordozta a tekintetét a barátságtalan és elhanyagolt ebédlőn – itt sem ártana egy kis segítség! Egy ügyes boszorkány csodákat tudna itt művelni!
- Persze, jöjjenek csak nyugodtan! - intett Sirius hanyag mozdulattal – Ez a ház most már a Rend főhadiszállása és egyébként is, mindig örülünk egy kis társaságnak! Ugye, Remus? Itt úgyis csak egy féleszű házimanó és anyám üvöltöző képe fogadott, biztos boldog, hogy most naponta többször is kiátkozhat! - fortyogott a varázsló.
- Sajnálom, Sirius, hogy ebbe a házba kellett visszatérned, – nézett rá együttérzően Dumbledore – de ez a hely biztonságos és a mai este után méginkább az lesz! Siporral kapcsolatban figyelmeztetlek, bánj vele jól! Sok mindent tud és megtudhat rólunk, próbáld meg elnyerni a tiszteletét és a hűségét!
Sirius felhorkant:
- Úgyis csak anyámat imádja, meg ezeket a régi aranyvérmániás múmiákat! – intett a felmenőit ábrázoló festmények felé. - Szívesebben lenne akármelyik Halálfaló szolgája, mint az enyém! De ha tetszik neki, ha nem, engedelmeskednie kell nekem! - szorította ökölbe a kezét.
Dumbledore arca elkomorult és a kandalló előtt álldogáló Lupinra nézett, aki tehetetlenül széttárta a karját.
- Sirius, nem mindegy, hogy kötelességből vagy tiszteletből szolgál egy házimanó! Előbb vagy utóbb megpróbálhatja áthágni a fajtáját megkötő törvényeket, csak hogy megszabaduljon tőled!
- Köszönöm a figyelmeztetést, Albus, majd szemmel tartom Siport! – mondta kissé sértetten Sirius és témát váltott. - Azt mondtad, hogy jönnek a Weasley gyerekek, akkor Harry is jön velük?
Az igazgató megrázta a fejét:
- Harry egyelőre biztonságban van a nagynénje házában. A Weasley gyerekek és Hermione ma érkeznek, – egy kézmozdulattal megállította a közbevágni készülő varázslót – de nem sokára itt lesz Harry is, mi magunk megyünk majd el érte!
A konyhából Sipor vánszorgott be és Sirius felé fordult, mintha a másik két varázsló nem is létezne számára:
- Uram, a kandallóból kérdezteti Arthur Weasley, hogy jöhetnek- e már? – szólt rezzenéstelen arccal.
- Mond neki, hogy örömmel látjuk őket! – válaszolt a férfi.
- Méghogy örömmel, vérünk árulóit és a lármás kölkeiket! – motyogta jól hallhatóan kifelé menet.
- És ezt a kis szörnyeteget kellene szeretnem? - kérdezte dühösen Sirius.
- Nem kértem, hogy szeresd, de fogadd meg a tanácsom és bánj vele tisztelettel! Még bajt hozhat a fejedre, ha nem tudod megfékezni az indulataidat!
Egy pillanatig úgy tűnt, Dumbledore elveszíti a türelmét. Szerencsére mielőtt Sirius válaszolt volna beléptek Weasleyék. Arthur vezette a sort, mögötte Bill, Charlie, az ikrek , Ron és Ginny és végül, sereghajtóként Molly. A szoba nyomban megtelt élettel és vidámsággal. A gyerekek mindent meg akartak nézni és tapogatni. Az ikrek néhány perc múlva már a folyosó felé osontak, hogy felfedezzék a házat. Az ajtóban Arthur állta az útjukat, Molly, miután Ront és Ginnyt fülöncsípte, Siriushoz fordult:
- Úgy látom, el kell egy kis segítség a takarítás terén!.
Remus magában mosolyogva arra gondolt, mit szól majd, ha meglátja a ház többi részét.
- Mi a gyerekekkel fel is megyünk, hogy előkészítsük a szobákat és kitakarítsunk. Később majd valami kis vacsorát is összeütök a Rend tagjainak!- vette át a paracsnokságot a boszorkány.
- Köszönöm, Molly, tudom csapnivaló házigazda vagyok, de ti csak érezzétek otthon magatokat a Black házban! – mondta szívélyesen Sirius, a hatást ugyan egy kicsit rontotta, hogy időközben az ikreknek sikerült kilógni a folyosóra és felébreszteni a szunyókáló Mrs Black-et, aki ezután fülsértő rikácsolással közölte véleményét „vérünk árulóiról és undok, zajos, szemtelen pereputtyukról".
- Azt hiszem megyek és lenyugtatom anyádat! - szólt Lupin, és miután ő is üdvözölte a vendégeket a folyosó felé indult.
