Egy Hetalia fic. Beteg és elesett Angliával, természetesen. Az első fejezet elég hosszú lett, remélem élvezni fogjátok! Ez egy FRUK történet!


Az egész Olaszország ötlete volt. Az egyik G8 találkozón felvetette, hogy miért nem látogatnak el egymás országaiba együtt. Mert az mókás. Anglia nem így gondolta. Végigjárták már Japánt, Kanadát és Amerikát, mindegyik országban egy-egy hetet töltöttek. Németország úgy tervezte, mert ő segített Olaszországnak a szervezésben, hogy Amerika után Olaszországba, Oroszországba, Németországba, Angliába, majd Franciaországba mennek. És a nemzetek pedig kitalálják az országon belüli programokat. Szinte mindegyik nemzet élvezte a kirándulást, ettek, ittak, énekeltek és mulattak (Olaszországgal az élen). Ezzel szemben Anglia egyre inkább érezte, hogy valami nincs rendben vele. Nem volt étvágya, egyfolytában fáradt volt. Mintha egy betegség kezdődne…

Angliát szinte hátradöntötte a hő, amikor Rómában kiszálltak a repülőből. Úgy tűnt, Olaszország élvezi a hirtelen meleget. Leszaladt a gép lépcsőjén és megcsodálta fővárosát.

- Veeee!

- Olaszország, merre kell menni? – kérdezte Kanada halkan.

- Merre kell menni, Olaszország? – harsogta túl a félénk országot Amerika.

- Én is ezt kérdeztem… - mondta csalódottan Kanada.

- Ki vagy? – kérdezte a kezében lévő jegesmedve.

- Kanada vagyok…

- Gyertek! – kiáltotta boldogan Olaszország, és sietve elindult egy irányba.

Anglia szokatlanul lassan felvette a csomagjait, és a többi ország után indult. Franciaország napszemüvegben lépkedett mellette, és mindenkinek megvillantotta sármos mosolyát.

- Már csak te kellettél… - sóhajtott Anglia.

- Érezd magad megtisztelve.

- Öntelt béka!

- Teavedelő brit barom!

- Ki a teavedelő, bornyakaló?!

Franciaország már kinyitotta a száját, hogy visszaszóljon neki, de ekkor közéjük lépett Oroszország soha le nem hervadó mosolyával.

- Ne veszekedjetek! – kérte kedvesen, bár a két ország tudta, hogy kérése inkább fenyegetés – Nyaralunk, érezzük jól magunkat!

Anglia észrevétlenül eltávolodott a szuperhatalomtól. Volt valami Oroszországban, ami ijesztővé tette, állandó mosolygása ellenére. Vajon mi… Anglia tudta a választ, és észben is tartotta Oroszország szabályait. Amíg nem dühíted fel, nincs baj.

Olaszország először elvitte őket ebédelni. A szakácstól nyolc, nagy adag tésztát kért.

Amint Anglia meglátta a hatalmas kupacot, amit a pincér rakott elé, már azelőtt elment az étvágya, hogy evett volna. Végignézett a többieken. Japán kimérten, és lassan evett pálcikákkal, még Olaszország boldogan falt. Anglia feltekert egy kis adag tésztát a villájára. Rövid hezitálás után bekapta. Meg kellett állapítania, hogy az olasz tészta tényleg finom. Kár, hogy máris kavarogni kezdett a gyomra.

Mire a többiek befejezték az ebédjüket, ő még alig járt a tésztája felénél. Egy ideig még küzdött vele, végül letette a villáját.

- Azt már nem kéred? – kérdezte végül Olaszország.

Anglia megrázta a fejét.

- Nem ízlik? – kérdezte csüggedten a nemzet.

- De, nagyon finom. – mondta gyorsan Anglia – Csak… sokat ettem Amerikánál.

Olaszország elmosolyodott és bólintott. Az ő kedvét tényleg nem lehet akármivel letörni. Elvette Anglia tányérját, és ő pillanatok alatt eltüntette a tésztát.

Ezek után Olaszország körbevezette őket egész Rómában. Az olasz hihetetlen energiával és gyorsasággal vezette őket végig a Colosseum, a Vatikán és a többi látványosság előtt. Néhol mondott rövid bemutató szövegeket, amiket mindneki meg tudott jegyezni, és sok mindent megtudhattak a városról. Olaszországból jó idegenvezető válhatna.

Egész nap a várost járták, csak sötétedéskor tértek vissza a szállodájukba. Ahol is Anglia felfedezte, hogy kétágyas szobák lévén Oroszországgal kell együtt aludnia. A megtermett orosz csak mosolygott a hír hallatán – bár ki tudja, mit szokott rejtegetni e kedvesnek tűnő arckifejezés mögött.

Amerika, Kanada, Franciaország és Japán úgy döntöttek, még sétálnak egyet az éjszakai városban. Anglia némán imádkozott, hogy az orosz is elmenjen velük, de sajnos Oroszország a szobájukban maradt, vele. Mit volt mit tenni, Anglia vett egy forró fürdőt, ami segített egy kicsit fájó izmainak ellazulásában, majd bedőlt az ágyba, remélve, hogy minél kevesebbet kell beszélnie szobatársával. Oroszország az ágyán ült, és egy könyvet olvasott, és amikor Anglia lefeküdt, kedvesen rámosolygott.

- Jó éjszakát, Anglia.

- J-Jó éjt… - motyogta Anglia.

Oroszország elköszönésétől a hideg borsódzott a hátán, mintha az orosz álmába akarná meggyilkolni.

A brit férfi megrázta a fejét és lassan álomba merült.


Pár percnek tűnő alvás után Anglia fáradtan nyitotta ki a szemét.

- Anglia, Anglia, nemsokára indulunk. – mondta Oroszország gyengéden megrázva a vállát.

Anglia felült és konstatálta, hogy a torka kiszáradt, és a levegő is sokkal forróbbnak tűnik. Nem értette, Oroszország hogy tud még egy sálat is viselni.

Lényeg a lényeg, a brit nagy nehezen kikászálódott az ágyából és felöltözött. Oroszország időközben elment reggelizni. Anglia úgy döntött, a reggeli étkezést inkább kihagyja. Egyáltalán nem volt kedve enni. Inkább összepakolta a csomagját és úgy döntött, az ágyon fogja megvárni Oroszországot. Ahogy lefeküdt, a pihenéséből hamar alvás lett és rövid időn belül újra Oroszország rázására ébredt.

- Ennyire fáradt vagy? – kérdezte a szuperhatalom.

- Nem, jól vagyok. – mondta Anglia, új kifogás után kutatva az agyában – Csak az időeltolódás.

Oroszország megértően bólintott, felvette a bőröndjét és lement a szálloda elé. Anglia követte.

A szálloda előtt már lent volt a többi ország. Angliáék voltak az utolsók. Németország két taxit hívott, amivel kimehetnek a vasútállomásra.

- Ma hova is megyünk? – kérdezte Franciaországot Anglia.

- Vidékre, ostoba brit. Russie mesélte mekkora álomszuszék vagy, de még ilyen feledékeny is…

Anglia megbánta, hogy egyáltalán hozzászólt a franciához. Csak felidegesítette magát.

Anglia a következő napokban megpróbált minél többet feltűnés nélkül pihenni a busz és vonat utakon. Olaszország ütemtervében nem volt sok minden, viszont pont annyi, hogy kifárassza a brit nemzetet. Anglia egyre többször kapta magát rajta, hogy a társaitól lemaradva egy falnak támaszkodva köhög. Amikor körülnézett, hogy észrevette-e valaki, általában csak a felé sétáló Romanot látta, aki azért jött, hogy tovább tessékelje Angliát. Ó igen, mert Firenze óta az idétlen Romano is velük tartott, „segítve" testvérét. Romano mindennek elhordta a másik országokat, de ezt általában senki nem vette magára. Dél-Olaszország már csak ilyen volt.

Olaszországi utolsó napjuk Velencében zárult. Szinte végig gondolákkal mentek, amiben Anglia két hátrányt látott:

1. Össze lesz zárva Franciaországgal akár órákig is.
2. Nem tudja könnyen elrejteni, ha elkapja egy köhögőroham.

Szóval Anglia némán ült a gondolában a házakat figyelve.

- Csendes vagy ma, Angleterre. – mondta bosszantóan a francia.

- Miért beszélnék egy békához?

- A képzeletbeli barátaidhoz is beszélsz!

- Ők igenis léteznek! – szállt vitába Anglia. A tündérek és koboldok tényleg a barátai voltak, de akárhányszor ismételgette ezt, a többi ország annál jobban nevetett.

Egyáltalán Romano miért ezzel a francia békával rakta össze? Például ott volt Amerika és Japán, akik remekül kijöttek egymással, ők persze egy csónakba kerültek. Mondjuk Kanadát sem irigyelte Oroszország mellett.

A Sóhajok hídja alatt elhaladva Anglia felnézett a hídra. Az onnét vigyorgó, paradicsomevő Romanot legszívesebben felpofozta volna.

- Azt mondják, hogy akik napnyugtakor a híd alatt csókolóznak, örök szerelmük lesz! – kiabálta Romano.

- Úgy nézünk ki, mint egy szerelmespár?! – kiabálta vissza dühösen Anglia.

Romano kinyújtotta a nyelvét és elszaladt.

- Ha egyszer a kezeim közé kerül… - morogta Anglia.

- Most miért? – kérdezte Franciaország, miközben elmélázva nézte Angliát a térdére támaszkodva – Aranyos kölyök.

Anglia érezte, hogy nemsokára újra fog kezdődnie a köhögése, ezért nem válaszolt, és arra koncentrált, hogy lecsillapítsa elégedetlen tüdejét. Ez sikertelennek bizonyult, gyorsan fulladozni kezdett. Az az álnok Franciaország meg nem szólt semmit, csak nevető szemekkel nézte.

- Csak nyugodtan, Angleterre. – mondta a francia, és alig bírta visszatartani a nevetését a küszködő angol láttán.

Anglia köhintett párat, a többit pedig elfojtotta. Talán sikerül elég ideig visszatartania.

Pár másodperc után köhögő-rohamban tört ki. A teste meggörnyedt az ülésen, és kétségbeesetten próbált levegőhöz jutni. Franciaország megpaskolta a vállát, továbbra is nevető szemekkel. Miután Anglia tüdeje ideiglenesen megnyugodott, a francia férfi nekiszegezte a kérdést:

- Csak nem megfázott a Hatalmas Brit Birodalom?

- Szó sincs róla! – csattant fel Anglia.

- Persze… - nevetett fel Franciaország – mert ő soha nem lesz beteg. Nem is tudom, ki vigyázott rád…

- Amerika! – szakította félbe dühösen Franciaországot.

- Nem, mert Franciaország bátyus volt. – a francia közelebb hajolt Angliához – De most tényleg… jól vagy?

Anglia felnézett a szőke nemzetre.

- Természetesen.

- Ha beteg vagy, bármikor abbahagyhatjuk a túrát, tartsd észben. Ha jól leszel, majd folytatjuk.

- Kutya bajom!

- Ezért nem eszel mostanában… - válaszolt Franciaország.

- Mondom, hogy jól vagyok!

- Oui… - morogta duzzogva Franciaország.

Ő csak vigyázni akart a brit nemzetre, mert könnyen meg tudott betegedni. De ha még Anglia magának sem akarja bevallani, akkor Franciaországot még közel sem engedi magához. Ennek ellenére a francia mindig figyelte. Hogy hol van, mennyit eszik, mit csinál… hiszen ő volt Európa bátyja. Vigyáznia kellett a többiekre. És ebben a saját magára kiszabott munkában nem kérte senki segítségét. Ez csak rá tartozott, ezért két sztrájkolás közben mindig ránézett a másik országokra.

- Szólsz, ha rosszul leszel? – kérdezte végül.

- Nem leszek rosszul! – nézett Anglia dühösen Franciaországra.

Franciaország sóhajtott és remélte, hogy tényleg nem lesz Angliának semmi baja.


Minden alakalommal, amikor elkezdek egy jó animét, megjegyzem, hogy milyen vicces és király... de egy idő után kiderül mindenkinek a szomorú múltja és sötét dolgok történnek (ami nem baj, imádom a gonoszokat, de nekem is van szívem, vannak megható jelenetek). A Hetalia is egy nagyon jó sorozat. De aztán megtaláltam a Hetaonit. A történetet nem ismerem pontosan, de a részletek is elegek voltak. Ha valaki ismeri/kijátszotta a játékot, az kérem írja már meg, hogy mi történik benne pontosan! Köszi ^^