Sötét volt. Nagyon sötét. Lassan sétáltam végig az úton. Még mindig az iskola területén voltam. Tudom, hogy nem szabadna ilyenkor errefelé sétálnom, de nem tudtam aludni. Mindenki azt monja, hogy veszélyes este egyedül. Kaname, Zero, Kurosu igazgató... De miért nem tehetem azt, amit akarok? Lehet, hogy most szünet van mindenkinek, vámpíroknak és embereknek egyaránt, de nem érdekel. Lát itt valaki egyetlen vámpírt is? Mert én nem. Hát akkor meg. Hirtelen egy hangot hallottam a hátam mögött.
- Yuuki... Mi járatban vagy errefele? Ilyen későn, ráadásul.
- Én csak... izé... sétáltam... - mondtam remegve. Még jó, hogy féltem egy kicsit, hisz nem épp a legjobb enmlékeim vannak Aidouval kapcsolatban.
- Félsz? - kérdezte nyugodt hangon a fiú, mire hátráltam pár lépést, ő meg persze közelített felém.
- Én nem... Miből gondolod ezt? - kérdeztem remegő hangon, pedig próbáltam magabiztos lenni.
- Csak mert remegsz... És nem nézel a szemembe. - mondta, és már nem volt messze tőlem. Én menetm volna hátrébb, de persze fák voltak mögöttem. Azért léptem egyet hátra és éreztem, hogy egy ág megkarcolja a karom. Nem lehetek ilyen szerencsétlen! A fiú közelebb és közelebb jött. Végül odahaljolt a nyakamhoz, majd éreztem, hogy fogai belemélyednek húsomba. Az pedig nem a legjobb érzés. Próbltam eltolni magamtól, de egy fának tolt, majd két kezét vállam fölé helyezte, miközben szívta a véremet.
- Légyszíves... engedj el... kérlek! Könyörgök! - éreztem, hogy arcomon végig folyik pár könnycsepp. - Szállj le rólam... Ne csinálj hülyeséget! Légyszíves. - próbáltam megint eltolni, de nem igazán sikerült. Éreztem, hogy elgyengülök, már csak pár perc vot és nem bírok megállni a lábamon... Gondolom ezt ő is tudta, mert átkarolt, és mostmár így szívta a vérem.
- Légyszíves... engedj... el... - már nagyon gyenge voltam. - Kaname... - csak ennyit bírtam kinyögni, majd elsötétült előttem a világ.
- Elvesztél kicsi lány? Ha ez a helyzet, akkor ihatok a véredből?
- Szégyent hozol valamennyi vámpírra!
- Szívhatom a többit a nyakadból?
Ilyen, és ehhez hasonló álmok gyötörtek, mikor felébredtem. Nem fáztam, pedig az este nagyon hideg volt. Sőt, melegem volt. Éreztem, hogy valami puhával vagyok betakarva. Takaró... gondoltam magamban, majd próbáltam felülni, nem sok sikerrel. Lassan körülnéztem. Ismerős volt ez a hely, de nem tudtam, hol vagyok.
- Ho... Hol vagyok? - tettem fel a kérdést hangosan is, hátha valaki meghallja. Nem is kellett csalódnom.