- Gyerekek! Itt az új tag!
Alig léptem be, egy copfos szöszi átkarolta a vállamat.
- Hali! A nevem Deidara, e...

- Dei...
A hangra gyorsan mindketten megfordultunk, és (részemről tuti) ijedten rámeredtünk.
Yahik... Peint már régről ismerem, bár jó pár éve nem tartottuk a kapcsolatot. Tudtam, hogy egy csapat setét múltú (és jelenű) taggal nyomul, úgyhogy most jól jött ez az ismeretség.
- Szóval. -sóhajtott Pein, mikor biztos volt, hogy a szöszi (Dei? Ez fiú?) leállt.- Ő itt...
- Caroline Mackenzie Corin Evans. -segítettem ki, mikor rám nézett.
- ...aki mostantól az Akatsuki tagja. Arra gondoltam, valaki körbevezethetné, hogy ne csak velem legyen. Mondjuuuk... Dei.
A szőkének fülig szaladt a szája, és azonnal újra mellettem termett.
- Gyere! -ragadta meg a csuklómat, és elkezdett keresztülvonszolni a kicsinek nem nevezhető birodalmukban.
Először a fürdőszobát mutatta meg, majd a konyhát, ahol egy nálam kicsivel idősebb lány forgolódott. Kék haja kontyban virított a feje tetején, és egy papírból hajtogatott rózsa volt mellétűzve. Világoskék topot és miniszoknyát viselt, felettük egy kék köténnyel.
- Szia! -rakta le a keze ügyében leledző dolgokat, és anélkül, hogy a főzőcskézéstől ragacsos kezeivel megfogott volna, két puszit nyomott az arcomra.- Konan vagyok, Pein barátnője. Remélem szereted a spagettit.
- Persze. -bátorodtam fel. Jé, egy lány!
- Akkor siessetek, mert nemsokára kész!
Deidara gyorsan elhúzott a mennyei illatok templomából, és a lakrészek felé vezetett.
Aztán szépen be is nyitott az egyikbe.
- Itt az új tag. Hm.
Az ajtóban egy vörös srác jelent meg, és rám mosolygott.
- Caroline.
- Hali! -intettem neki.
- Szia! Sasori. Te vagy Pein ismerőse?

- Igen. -bólintottam.

- Akkor jó szórakozást nálunk!
- Na, gyere! -húzott tovább.
- Most mindenkinek sorra bemutatsz?
- Nem. Na, ez az én szobám.
Egyáltalán nem lepődtem. Egyszemélyes ágy, rajta egy gombócban a takaró és a párna, a két asztal teli papírokkal és mindennel, amit az ember el (sem) tud képzelni. A fal (melynek színe megállapíthatatlan volt) tele volt akciófilmek és bandák rongyos poszterével.
- Öfhm... nem rossz.
- Tudom. -csukta be ajtaját egy elégedett vigyorral.- Aztán itt van még Hidané és Kakuzué. A másik oldalon... nem, innen kezdve. Sz'al itt lakik Pein Konannel, aztán Zetsu, Kisame és Itachi, te meg megkapod Konan régi szobáját. Úgysem volt már évek óta használva. Kicsit kitakarította, de majd átrendezed.
- Oké, köszi.
A szobám egész barátságos volt. Úgy két és fél méterszer három méter lehetett, kék falakkal, és egy nagy ablakkal (elég stabilnak és kényelmesnek tűnt, úgyhogy elterveztem, hogy esténként oda fogok kiülni). Volt még bent egy széthúzható ágy, egy sima és egy íróasztal -székkel-, meg egy fain szekrény. Minden tökéletesen megfelelt, bár a fal színe száz százalék, hogy egy héten belül megváltozik.
- Nagyon menő. -tartottam fel a hüvelykujjamat elismerően.
- Nincs cuccod, igaz?
- A gitáron kívül nem nagyon.
- Hm. Akkor ma elmegyünk, és mindent bevásárolunk. -bólintott.- Majd elrángatunk még valakiket magunkkal, oké?
- Oké...
- De most kaja!
Be se hajthattam az ajtót, ugyanis Deidara elkezdett az ebédlő felé húzni. A nagy kör alakú asztal körül már páran elfoglalták a helyüket, s bár volt még szabad szék, nem tudtam, hova üljek -így a szöszi fogott, és lenyomott maga mellé. Velem szemben egy fakó hajú, perverz tekintetű pali ült -mellette üresen egy hely-, majd egy félig fekete, félig fehér srác. Újabb három szabad hely, és én meg Deidara következtünk, mellettem pedig megint nem volt senki.
- Te vagy Lorelain? -hajolt közelebb (már amennyire az asztal engedte) a perverz vigyorú.
- Caroline. -igazítottam ki.
- Én Hidan vagyok. Ő meg Zetsu. -biccentett a hozzá közelebb ülőhöz.
- Hali! -intett szégyenlősen.
- Szevasztok parasztok! -kiáltott egy kék bőrű lény, és lehuppant egy székre. Szerencsére egy hely kimaradt köztünk. Valószínűleg jó fej, de elsőre ijesztő.- Te vagy az új lakó?
- Igen. -bólintottam pöppet beszarva.- Caroline.
- Kisame vagyok, ő meg a haverom, Itachi.
Egy copfos fiú sétált hozzánk, és kihúzta a mellettem terpeszkedő széket. Ruhájából ítélve komálta az emó stílust -még a haja is fekete volt. Mikor Kisame kiejtette a nevét, rám nézett, s bár az arca teljesen rezzenéstelen volt, én szétfolytam a tekintetétől. Gyönyörű, vörös szeme volt, és úgy éreztem, nem tudok tőle elszakadni.
- Szia. -mondta érzelemmentesen.
- Szia! -sütöttem le a szemem. Mondani kéne valamit, mondani kéne valamit...
- Itt a kaja! -dalolta Konan, és Peinnel behordták az ebédet.
Az asztal közepére lökték a nagy tálat, de ahelyett, hogy leültek volna, Pein nagy levegőtt vett.
- Mindenki itt van, úgyhogy bemutatnám új lakótársunkat, Caroline Mackenzie Corin Evanst. Mától kezdve közénk tartozik, szóval bánjatok vele tagként, de a szivatásokat lehetne mellőzni -gondolok itt legfőképp Hidanékra. Tényleg... Kakuzu hol van?
- Még nem jött vissza a pénzszerzési körútjáról. -mondta hanyagul Hidan.
Jézus... nem akarom tudni, hogy szerez pénzt.
- Akkor kajálunk nélküle.
Senki nem kezdett neki, én meg elvoltam, mint a befőtt, míg csak Deidara nem intett, hogy szedjek. Így rákvörös fejjel a merőkanálért nyúltam, és szedtem magamnak egy féltányérnyit.
- Melyik nevedet használod? -kérdezte halkan Itachi, mikor lenyeltem az első falatot.
- Ööö... Caroline-nak hív mindenki, de mindegy. Bárhogy lehet szólítani.
Itachi nézte kicsit a tányérját, én meg tisztára felizgultam. Elég passzív srácnak tűnik, de ha megszólított, majdcsak nem fog leprásként kezelni.
- A Mackenzie szép név. -mondta hirtelen.
- És, Caroline, hogy-hogy ide fújt a szél? -érdeklődött csevegő hangon Konan.
- Hát... hosszú sztori. -jöttem zavarba.- Kicsaptak az egyetemről, mikor kiderült, hogy az egyik haverom dillerkedik, én pedig tudok róla, és nem szólok. Ezek után a szüleim megmondták, hogy nem érdekli őket, hova megyek, de oda vissza soha többé. A cuccaimat se hozhattam el -csak a telefonomat meg a gitáromat, mert azt én vettem. Mivel nem volt túl sok pénzem, csak egy baromi jó ismerősöm, megkérdeztem Peint, hogy el tud-e szállásolni kis időre. Ő meg felajánlotta, hogy maradjak is itt. Köbö ennyi.
- Kábszer? Ejnye... -vigyorgott Hidan.- De gondolom te soha nem próbáltad ki azt a bűnös dolg...
- Dehogynem. -néztem rá értetlenül.- Nem is egyszer. Bár annyira nem mondanám nagy cuccnak. Nem nagyon sikerült rászoknom.
A jutalmam egy elismerő lila tekintet volt, és a büszkeségérzet, hogy sikerült lenyűgöznöm a társaság legnagyszájúbbját.
- Ma elmegyünk bevásárolni. -mondta Deidara.- Valaki jön még?
- Majd mi Itachival. -karolta át haverját Kisame.
- Hm. Oké. Még valaki?

5...

- Először is festéket kell nézni, hm. Milyen szobát szeretnél?
- Hát öff... a fekete nagyon pszichopata hatást kelt? -néztem sorban Deidarára, Konanre, Itachira és Kisaméra.
- Legalább nem látszódik rajta a vér. -vont vállat Kisame. Mindannyian rámeredtünk, mire értetlenül felvonta a szemöldökét.- Most mi van? Tudtommal Kakuzu óta van mindenkinek külön szobája, addig pedig elég nehéz volt letakarítani a falat.
- Jó! Oké! Hagyjuk! Vegyük meg a festéket! Nem akarom hallani! -szorítottam össze a szememet.
- Én majd elmegyek érte. -ajánlotta fel Itachi. Jézus... kész lovag.
- Szerintem menj Kisaméval, mi meg addig Deijel szedünk össze neki ruhákat. -ajánlotta fel Konan.
- Akkor jó shoppingolást, lányok! -intett jókedvűen Kisame, s eltűnt, mielőtt Deidara megfojthatta volna.
Triónk elindult a ruhaosztály felé, és elkezdtünk válogatni. Nem nagyon bírom a túl lányos öltözeteket, így a deréktól lefelé viselt darabokat pár fekete nadrág és farmer képviselt, meg egy fekete, rakott miniszoknya, amit Konan tukmált rám. Cipőt illetően a nálam maradt tornacipőmmel én teljes mértékig meg voltam elégedve, de -szintén *valaki* rábeszélése miatt- valahogy mégis került a jövendőbeli holmijaim közé egy hosszú szárú, magas sarkú bőrcsizma, meg egy kevésbé bomlófélben lévő tornacipő és egy fekete szegecses saru. Természetesen felsőruházatom nagy része fekete, bandás pólókból meg pulóverekből állt, de akadt egy spagetti pántos, szolid csipkével díszített sötét felső. Vásárlás közben beszélgettünk kicsit, és Konannek azonnal leesett rocker vénám dominánssága, így ehhez mérten válogatta a ruháimat is. Úgy tűnt, nincsenek épp pénzszűkében, így elég merész méretű ruhahalmot sikerült összeállítanunk. Persze a lányoknak elengedhetetlen sminkeszközök sem maradhattak el, de legalább annyit sikerült lealkudnom, hogy csak fekete szemceruza és körömlakk, meg kis szemfesték maradt.
Szerencsénkre a srácok kocsijában volt elég hely, így, mikor újra összefutottunk csapatunk kétszemélyes felével, bátran pakolhattunk. A ruháim a csomagtartóba kerültek, míg a barkácseszközök a hátul ülők lába alá. Természetesen Konan lestoppolta az anyósülést, s mivel Kisame vezetett én Deidara és Itachi közé szorultam. Utóbbi szó nélkül bambult ki az ablakon, a szöszi viszont lelkesen magyarázott -bár egy idő után fogalmam sem volt, miről beszél. Sokkal érdekesebbnek bizonyult figyelni a fekete doboló lábát, és kitalálni, vajon melyik szám jár a fejében.
- Még ma át kellene festeni a szobát. -törte meg Deidara szóáradatát Konan.- Gondolom Dei segít...
- Én is. -vágott a szavába Kisame.
- Nem, veled már megjártuk. Majd mi négyen -legalább mindenkire jut egy fal.
- Szerintem egyszerűbb lenne, ha a plafont hagynánk rá. Nem kellene a létrával szarakodni. -dobta be Itachi, és felém fordult.- Írd már otthon össze, hogy milyen bandákat bírsz.
- Oké. -bólintottam fülig vörösödve.
Amint hazaértük tollat és papírt vadásztam az asztalból, és nekiálltam listát készíteni.

Nirvana (#1)
Nirvana (#2)
Nirvana (#3)
Iron Maiden
AC \ DC
Megadeth
Type O Negative
Elvenking
Metallica
Black Veil Brides
Paddy and the Rats
Buck Tick
Guns 'n Roses
Lacrimosa
Lorde
Lordi
Nightwish
Rammstein

Egyelőre csak ezek jutottak eszembe, úgyhogy összehajtottam a lapot, és zsebre vágtam, majd segítettem Konannek szétválogatni a ruhákat. Az ágyon kupacokba hajtogattuk, majd az egészet letakartuk egy nagy fóliával. Elhúztunk a faltól mindem bútort, és a szoba közepén azokat is befóliáztuk. Deidaraék közben behordták a festékkel teli vedreket meg a többi cuccot. Láttam, hogy Itachi felém tart, úgyhogy rögtön a markába nyomtam a mostanra gyűrött papírt. Kibontotta, és mérhetetlen elégedetség töltött el, mikor a felsorolás felénél elismerően bólogatott.

- Nem rossz. Felfessem a logójukat? Van pár poszterem is.
Átmentem chibibe, és kiskutyaszemekkel néztem rá.- Lééégy szí'.
Látszólag imponált neki eme zenék iránti lelkesedésem, és úgy éreztem, mi ketten nagyon jól meg fogjuk érteni egymást.
- Hé! Dologra! -szólt ránk Konan, aki már teljesen fel volt készülve a festésre.
Persze zavarba jöttem, és felkaptam egy ecsetet, majd rohantam volna dolgozni.
- Hajad nen lesz festékes? -kérdezte hirtelen Itachi.
- Mi? Ja... lehet...
- Várj, fordulj meg.

Zavartan hátat fordítottam neki. Éreztem, ahogy ujjai végigszántják a tincseimet, majd az övéhez hasonlóan laza copfba köti egy nem tudom honnan elővarázsolt gumival.

- Köszi. -mondtam elpirulva.

Rám mosolygott, és beállt az egyik falhoz festeni.
Követtem a példáját.
Párszor összeütköztem Kisaméval, aki precízen pepecselt a plafonnal. Tényleg elég magas volt, talán két méter is, ez azonban nem menti fel az alól, hogy a gyönyörű szép copfimat összefestékezte -akárcsak a többiekét.
Deidara eggyel arrébb munkálkodott, és akárhányszor felé nézte, rám kacsintott. Először zavarban éreztem magam, hisz elég nyilvánvaló volt a szándéka, de aztán egyre jobban élveztem. Nem voltam valami csodálatos teremtés, így nem is kaptam túl sok udvarlót az égtől -éppen ezért esett jól, hogy tetszem Deidarának. Sőt... talán kicsit Itachinak is.
- Gyerekek... ez kurva jól néz ki. -lépett hátra Kisame, mikor mindenki végzett.
- Ja. -utánoztam -azzal a különbséggel, hogy én hátra is estem. Vagyis... inkább Deidarára.
Egy lépést tettem hátra, csakhogy megcsúsztam, és magammal sodortam a mellettem álló szöszit -aki viszont elkapta a kezem, és valahogy úgy húzott le, hogy ő a hátára esett, én meg szembe vele a mellkasára. Elnevette magát, én viszont rákvörös lettem. Valami ismeretlen okból kifolyólag tekintetem az övéhez vándorolt, és olyat láttam, mint még soha. Világoskék szeme volt, de a legkékebb kék, amit valaha láttam. Tele volt tenni akarással és energiával, sőt, úgy éreztem, ez rám is átragadt. Alkaromra támaszkodva néztem a ragyogó szemet, a mosolygó arcot, és az azt körülölelő, mostanra teljesen kibomlott (és itt-ott fekete foltokkal tarkított) hajzuhatagot. Mikor meglátta a zavarom elmosolyodott, és egy rövidke puszit nyomott a számra. Nem csók volt, csak hirtelen puszi, és alig ért hozzám... mégis olyan színt öltöttem fel, amihez képest a rák semmi.
Végül feltápászkodtam róla, és egy fél méterrel arrébb húzódtam. Basszus, basszus, basszus...
- Szerintem is jó lett. -mondta gyorsan Konan.- Még felrakjuk a piros függönyöket, átfestünk pár dolgot, és baromi menőn fog kinézni. Én viszont most lelépek.
- Én is. -mondta Kisame, és szépen megszűnt a szobában lenni. A lusta mindenit...
- Mi még maradunk. -fogta össze a haját Deidara.- Átfestjük a bútorokat is, hm.
- Én majd később csinálom meg a faladat. -intett Itachi, és lelépett.
- Ketten maradtunk... -vigyorgott.
- Ne éld bele magad. Nem fog sűrűn előfordulni, hogy rád essek.
- Akkor magamra rántalak. Hm.
Elveresedtem, és elkezdtem válogatni a festésre alkalmas eszközök között valami kisebb ecsetet.- A többivel egyedül is boldogulok. Köszi a segítséget.
- Azt hiszed, egyedül hagylak, mikor a saját lábadban is képes vagy megbotlani, hm? -nevetett.- Mostantól szigorú őrizetbe foglak venni, mint ön- és közveszélyes kétballábas, hm.