Pillanatok a második világháborúból
Churchill befejezte a haditerv ismertetését.
– Ellenjavaslat? – nézett fel Angliára.
A férfi végigjáratta fáradtságtól karikás szeleit a térképasztalon és nagy komolyan a főnökére nézett:
– Mi lenne, ha hagyna aludni egy kicsit?
.
Németország éppen elég lassan sétált vissza a táborba ahhoz, hogy Ausztria arca már bíborszínben játsszon, a bátyja pedig a "te idegesítő kis pöcs"-kezdetű monológja végére érjen.
.
Amerika felnézett a papírjából.
– Biztos benne, hogy ez nem Normandia?
Az olasz csak a fejét rázta.
– Esatto, Italia! No Inglese!
.
Franciaország átfordult a másik oldalára. Németország csípőre tett kézzel megállt felette.
– Arról volt szó, hogy csinálsz ebédet.
– Elfutottak a csigák.
– Hát hogyne.
.
Olaszország belenézett a táskájába.
– Még mindig nem értem, hogy ez mire jó – mutatott valamit Németországnak.
Egy másodpercig gondolkodott, hogy mi lehet az a fém gyűrű. Aztán leesett neki. Kitépte a kézigránátos táskát az olasz kezéből, elhajította, majd karon ragadta a fiút és futott, ahogy a lába bírta.
.
– Nem sokat. Csak pár órát. Úgy nyolcat. Az nem sok, főleg, ha alvásról van szó.
.
Japán nagyot sóhajtott. Amerika, legalább olyan fáradtan mint ő, lerogyott mellé.
– Nem fognak belemenni egy fegyverszünetbe, mi? – kérdezte a japán.
– A-a.
– Nagy kérés lenne ezt a meccset ujjszkanderben lejátszani?
– Hálás lennék érte.
.
– Esküszöm, a háború végére kihullik a hajam.
– Viccesen nézne ki, de azért nem javaslom.
– Ah, mon amour, tudtam, hogy tetszik magának!
– Nyilván. Remekül meg tudom fogni, hogy beleverjem a fejét az asztalba, béka.
Franciaország: :'(
.
Németország Japánnal próbált kitalálni valami értelmes stratégiát. Eszmecseréjüket megzavarta a belépő Olaszország:
– Csináltam pastát, kértek?
Németország egy picit nézett, aztán levette a szemüvegét, és megtámaszkodott az asztal szélén.
– Italien, kértelek, hogy a sisakodban ne főzz pastát.
.
– Hé, Amerika.
– Egen?
– Hány francia katona kell Párizs megvédéséhez?
– Uh, ööö… nem t'om?
– Én se, még egyszer sem próbálták!
Franciaország: :'(
.
– Nem tudom, szerintem Franciaország bátyusnak inkább kicsit… olyan erotikus hangja van – tűnődött hangosan Olaszország.
Németország a torkát köszörülve elvörösödött. Ijedten rezzent össze, mikor a mögötte lévő bokorból kiugrott Anglia.
– Neked is bassza a füled?! – hátrafordult és elkiáltotta magát: – Srácok, találtam egy új barátot!
.
VI. György az országára nézett.
– Jól van?
– Hm? Hogy én? Persze. Nem akarja véletlenül parancsba adni, hogy aludjak egy kicsit?
– Ööö…
– Ezt igennek veszem.
Mire Churchill megérkezett, Anglia már összegömbölyödve durmolt az asztal alatt.
.
Hitler nagyon magyarázott valamit a vezérkarnak. Németország a háta mögött elbámult Poroszország felé, aki rákacsintott. Öccse kicsit felvidult, és tett egy csárdást jobbra, egyet balra. Hitler hátrafordult. Németország kisunnyogott a teremből.
.
– Csaó mindenki! – robbant be a tárgyalásra Amerika.
Az országok vezetői döbbenten bámultak. Anglia megmasszírozta az orrnyergét. Nem volt tiszta, hogy kinek szánja a szavait:
– Ilyenkor mindig megcsodálom az önmegtartóztatásom. Térdig érő kora óta táncol az idegeimen és még egyszer sem pofoztam fel, pedig Isten a megmondhatója, az rohadtul nem most volt!
Franciaország barátságosan vállon veregette.
.
Ausztria csendesen elnézte az alvó katonákat. Poroszország megállt mellette, összevont szemöldökkel bámulta a srácokat, aztán az osztrákot.
– Jól hallom, hogy a katonáid Schubert b-dúr szonátáját horkolják?
.
– Na ne szórakozzunk már! – állt fel Anglia. A többi szövetséges döbbenten bámult rá a lövészárok aljáról. – Nem fogok itt kucorogni, míg a kraut ide nem dugja a képét. Én vagyok a Brit Birodalom, és jobban teszi, ha tisztel a nyomorultja!
Azzal kimászott az árokból, és a fegyverét készenléti pozícióban tartva, sarkát minden lépésnél erősen a földhöz csapva megindult az ellenséges vonalak felé.
– Szóljunk neki, hogy nem kéne? – kérdezte Amerika.
– Ugyan, drágám, majdcsak rájön magától is – legyintett Franciaország.
Anglia alakja lassan eltűnt a szögesdrótakadályok között. Néztek utána. Kanada behúzta a nyakát, mikor felhangzott a zuhanórepülő német gépek sivítása, és a gépfegyver ugatása.
– Ó, nézd, már jön is.
Egyik kezében a géppuskáját markolva, másikkal a szíját engedett rohamsisakját a fejére szorítva rohant visszafelé, mögötte a becsapódó golyók úgy verték fel a földet, mintha víz lenne. Anglia beszaltózott melléjük, Amerika meg egy vállról indítható rakétával leszedte a repülőt, ami tőlük tíz méterre csapódott be.
Miután mind kitörölték a szemükből a port és abbahagyták a köhögést, Anglia büszkén kihúzta magát:
– Na! Ugye mondtam, hogy nem lehet velem ujjat húzni?!
.
Dánia megállt az ajtóban és a kukucskálón kilesett. Németországot megpillantva ideges mosoly terült szét az arcán, majd ugyanolyan lábujjhegyen osont el az ajtótól, ahogy jött. A nappaliajtóból kikiáltott:
– Egy pillanat!
Pajtikáihoz fordult:
– Na srácok, itt van Németország, le kéne lépni. Sve, vidd a zsidókat is.
Nor, Sve és Fin felállt és a hátsó ajtó felé indultak. Nor még visszafordult elköszönni, de belefagyott a mondat, és szemét forgatva ment kifelé. Den a felesleges ruhákat betuszkolta a kanapé alá, majd beosont a fürdőbe a köntöséért, és ment ajtót nyitni.
Németország köszönni akart, de a torkában elnémultak a szavak, ahogy leesett neki, hogy Den ott áll előtte egy szál gatyában és fürdőköpenyben.
– Mi kéne? – dőlt az ajtófélfának. – Bocs, hogy ilyen soká tartott, csak nem találtam a gatyám.
A német kifordult az ajtóból, és a mögötte álldogáló tiszthez fordult:
– Biztos benne, hogy el kell foglalnom Dániát? Nem akarok még egy ilyennel lakni, éppen elég Olaszország, Gottverdammt!
.
Magyarország feltette a lábát az asztalra.
– Jaj, de vidám valaki – sandított rá Poroszország.
– Most szórakozol velem? Az Anschluss óta Ausztria titeket nyözget minden hülyeségével, végre szabad vagyok!
.
Ott ültek mind. Főnökeik kiküldték őket a tárgyalóterem előterébe, ahol leültek a pihe-puha, bársonyhuzatú kanapékra. Éppenséggel nem érdekelte őket, hogy a díszegyenruhájuk mennyire lesz gyűrött. Németország kihalászta a zsebéből a tollat, amivel aláírta a békét, és a dohányzóasztalra dobta. Nyomta a combját.
– És most? – kérdezte Olaszország, egészen elveszetten.
– Alszunk? – javasolta Anglia reménykedve.
Így esett, hogy a vezetők nemzeteiket igen érdekes pozitúrákban, mély álomba merülve találták meg.