Nos, igen mocsoknak érzem magam, de ez a történet csak kavargott és kavargott és kavargott és kavargott - xD - a fejemben. Az ujjaim önálló életre keltek. :DD
De remélem nem haragszotok, és tetszeni fog. Jó olvasást.
AoKuro.
Ez a fic szomorkás, melankolikus lesz - Vagyis annak akarom írni. Nem tudom, hogy hány fejezet lesz, hiszen van még pár főbb sztorim, amit folytatnom kell, de ez kellett. :)
By: Lora
(Ez egyfajta Prológus.)
A nap borús volt, sőt még annál is rosszabb. A gomolyfelhők csak gyűltek és gyűltek, megfosztva az embereket a világos nap fényétől és melegétől. Az eső is zuhogott, mintha csak igazodna az emberek hangulatához a temetőben. A cseppek halkan kopogtak a fekete esernyőkön, a zene szomorú hangja pedig szinte már fájdalmasan kísérte őket útjukon, ahogy eltűnnek egy látatlan foltban, vagy leesnek az egyes szélben elhajlott fűszálakra.
A halk szipogásokat, szitkozódásokat elnyelte a kissé süvítő szél hangja, de a csend még így is fülsüketítő volt a szótlan alakok között. Az emberek fekete ruhában, néma csöndben álldogáltak, rótták le tiszteletüket a még egyenetlen sír fölött, hitetlenkedve.
Képtelenség.
A világoskék hajú férfi gyengéden tartotta karjaiban a zokogó feleségét, aki a szeretett fia nevét mondogatta újra és újra, miközben megpróbált állva maradni.
Aomine csak bámult maga elé, nézve egy láthatatlan pontot, mintsem, hogy a képen szereplő halott barátját nézze. Mellette a rózsaszín hajú lány hangosan sírt, és könnyáztatta arccal remegett.
Fájdalom.
Aztán Aomine mélyen beszívta a levegőt, és körbenézett. Tudta jól, hogy a barátai, ismerősei és csapattársai is itt vannak, de látnia kellett őket, hogy el tudja hinni. Hogy el tudja hinni, hogy ő már nincs többé.
Tagadás.
És Aomine amilyen gyorsan a többiekre pillantott, olyan gyorsan kapta el róluk a tekintetét. Elnyúzottan beletúrt a hajába, és ahogy elindult, észrevétlenül megpróbált kikerülni pár embert. Amikor a pillantása találkozott Kagami sírástól vörös szemeivel, látta a másikon a döbbenetet.
Sokk.
Természetesen, Aomine nagyon is tudta miért. A vörös hajú kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de a Touous azonnal továbbsétált. Mert tudta, hogy a riválisa ugyanazt kérdezné tőle, mint mindenki más. Hogy ugyanazt mondaná neki, mint mindenki más.
Érthetetlenség.
Mert hiába halt meg Kuroko, Aomine egy könnycseppet sem ejtett érte. Hiába feküdt egy koporsóban, nem zokogott úgy mint Momoi. Hiába volt már mélyen a föld alatt, nem volt szomorú mint a többiek, és nem volt dühös mint Kagami.
Érzéketlenség?
Egyszerűen nem érzett semmit. Nem érezte azt, hogy Kuroko elment volna. Nem, egyszerűen képtelen volt még elhinni, elfogadni, hogy a legjobb barátja már nincs többé.
Nem.
Aomine gyorsabban szedte a lábait, és miközben leintett egy taxit, összébb húzta magán az öltönyét. Amikor hazaért, a szülei aggódva kérdezgették tőle, hogy minden rendben van-e, vigasztalni próbálták, de ő csak megrántotta a vállát, levette az átázott ruháit, és átöltözött.
Hallgatás.
Amint végzett, bement a szobájába, és bezárta maga után az ajtót. A hátát a fa burkolatnak vetette, és a szemben lévő ablakra bámult. Vagyis, inkább az ablak előtt álló homályos alakra, akit ezer ember közül is felismert volna.
Képzelet.
És igen Aomine ezért nem tudta elhinni, hogy Kuroko Tetsuya meghalt. Ezért volt képtelen sírni érte. És ezért is nem volt szomorú miatta. Mert az előtte álló személy kétségkívül a legjobb barátja volt, aki ugyanolyan fapofával figyelte őt, mint mindig.
Hitetlenség.
- Tetsu. - Köszöntötte. - Nem kéne itt lenned. - Mondta halkan, de a szemeit nem vette le a kék hajúról, aki csak szomorkásan elmosolyodott.
- Nem is.
- Akkor... miért vagy itt? Hiszen halott vagy. - Nyelt egyet Daiki, és tett egy tétova lépést a másik felé, félve hogy az egy röpke másodperc alatt eltűnhet előle. De Kuroko csak mozdulatlanul álldogált tovább az ablak előtt.
Őrület?
A kék hajú alig észrevehetően balra döntötte a fejét, mire a haja kissé megmozdult a homlokán. Kék szemeit viszont nem vette le a barna bőrű tini alakjáról, egy pillanattal később pedig a mosolya is eltűnt az arcáról.
Nem.
- Érted jöttem, Aomine-kun.
Valóság...
Ugye?
Nos, folytatás nem tudom mikor jön. :) De hamarosan szerintem :D :P
Igen, Tetsu meghalt, van ez így. :/ De ez egy ilyen történet. ^^
Jöhetnek a kritik, hogy folytassam-e vagy sem, vagy, hogy érdekel-e titeket. :)
Hibák~ mindenki tudja, ugye? :P :D *nevet*
Mivel nincs bétám - és nem is akarom, hogy legyen ^^ - kérlek nézzétek el. :*
Lora