Üveggyöngyjáték
Hét éves korom óta, amióta az a dög megharapott, minden nap meghal bennem valami. Valami, ami egy kicsit én vagyok. Ezzel is tovább tágítva az űrt az egész maradék darabjai közt. Bár nem tudom, hogy valaha volt-e egész. Hiszen lehet, hogy ez a sok üveggyöngy csak egy vékony cérnával volt összekötve. De ez a cérna már rég elszakadt, a gyöngyök pedig játékosan elgurultak, elvesztek.
A még magukat szorosan ölelő üveggyöngyeimmel pedig tovább folytatom a játékot. Folytatom, amíg minddel még inkább meghalok. Csak egy ember tudná összefűzni újra ezt a gyöngysort, de ő már halott. S ezután egy teljesen új játékot kezdek, új üveggyöngyökkel. Ezek a gyöngyök a szememből indulnak és útjuk a végtelen zuhanás.
-Vége-