Az Enklávé Renegát
1. Renegát
Fülledt volt a levegő azon a délutánon. A kopár, sivatagos táj szebb napokat is élt már meg, úgy ahogy a sziklák övezte szurdok rabságába szorított rabok is.
Ez a tucatnyi ember, bár sokak szerint zombik – hivatalos nevükön ghoulok –, szorosan egymás mellé terelve álltak egymás mellett. Alsónadrágra és trikóra vetkeztették őket fogvatartóik, akik amúgy a fejük búbjáig páncélban feszítettek, és bár a csoportnak, melynek tagjai voltak, saját rádióállomása volt, ez a három jómadár a „rivális" hírműsort hallgatta. Lehet, beleuntak Eden elnök olcsó marketingdumájába...
Az Enklávé felszerelés közt található rádió adása tisztán hallatszott, és a mondanivalója... Szebb gyászbeszédet el sem képzelhetett magának a halálraítélt!
- Three Dog a mikrofonnál! Híreim vannak, gyerekek, óriási híreim! Megbízható forrásból tudom, hogy ott ahol az Enklávé tisztogatást rendez, ott nem marad Ghoul életben, függetlenül attól, hogy eszénél van vagy sincs! Sugárfertőzött barátaim, mégis van remény az Alvilág oltalmán kívül is! A Testvériség felfedezői beszéltek olyan pusztalakókkal, akik elmondásuk szerint láttak egy hófehér Enklávé Eyebotot, s ahol ez a drón megjelenik, ott hamarosan menekülő Ghoulokat lehet látni, s egy kevéske keresés után még ájult Enklávé paprikajancsikra is akadhat az ember. Már csak az a kérdés, hogy vajon van-e köze ennek a nagy fehér szemnek a mi kis menedéklakónkhoz, vagy sincs? Nem kizárt, hisz a kölyök erősen szimpatizál a ghoulokkal, különben nem használná azt a visszataszító maszkot... És most, gyerekek, egy kis zene...
A két konzervdobozutánzat összenézett és csakhamar felkacagott, amikor felhangzott a GNR zenetárából egy, a nem túl bő zenei kínálatból. Bár az énekes nem szerette volna a világot lángokba borítani, a két Enklávé katona közül az egyik valahogy más véleményen volt. Leakasztotta hátáról fegyverét, majd beizzította a kezében lévő hamvasztót. A súlyos, halálos fegyver csövéből kék láng csapott elő. Egy kis melegítés ráfért a fémkasznira. A felcsapó lángok láttán az összeterelt rabok még jobban egymáshoz bújtak ijedtükben.
A harmadik katona, aki egy tiszt volt, az asztalhoz lépett, és lekapcsolta a rádiót. Ahogy csend lett, feltünt neki, mintha a hátánál valamiféle berregést hallana. Gyorsan megfordult, mire egy pillanat alatt leesett az álla. Alig öt lépésre tőle ott lebegett egy Enklávé drón, de ez nem fújta a szokásos szöveget. Némán állt és berregett, nagy optikáját a Ghoulokra szegezve, azokra kikre az imént még egy továbbfejlesztett Lángszóró csöve nézett. De ők is nézték ám a műsort, volt mit! A hófehér drón alatt ott feküdt a két konzervdoboz maskarás, akarom írni szervópáncélos katona.
A tiszt, akit egy pillanatra igencsak meglepett a látvány, hamar felocsúdott a döbbenetből, és előrántotta oldaláról két fegyverét. Egyiket a drónra, míg a másikat az időközben felélénkült Ghoulokra emelte.
- Mindenki maradjon, ahol van! – üvöltötte a férfi, és szavai alátámasztása végett kibiztosította a kezében tartott fegyvereket.
- Ez sem jött össze... – hallatszott hátánál egy halk női hang, de mire a férfi odanézett, már csak egy korhadt deszkadarabot látott, már ha látta érkezni az arca felé...
A lendületes ütés sikerességét mi sem bizonyíthatná annál jobban, mint maga a tiszt, aki bizony erős fejfájásra fog ébredni, ha magához tér.
A tucatnyi Ghoul még mindig egymáshoz bújva nézett a szürke ruhás pusztaságlakóra, akinek arcát kalapjának karimája, valamint egy kendő takarta. Csupán két nagy, gesztenyebarna szeme látszott ki.
Magas termetéhez jól illett a kellemes, homokóra alkat, melyet még a vastag pusztasági kabát sem tudott eltakarni.
Eldobta kezéből a deszkát, azt követően lehajolt annak áldozatához, majd egy rövidke kutatás után elővett annak csizmájából egy rejtett tőrt. Azzal indult a még mindig hitetlenkedve álló tömeg felé. A hozzá legközelebb álló Ghoul összekötött kezeit kiszabadítva átadta annak a sebtében szerzett fegyvert, majd sarkon fordult, és egy szó nélkül távozott. A fehér drón is berregve követte. Az elsőként szabad kezűvé tett ghoul közben kiszabadította többi társát is.
Egyikük sietősen tolta összekötött kezét a sorban következő illető keze elé, s amint a kés elvágta a kötelet, ő már rohant is a ruháihoz. Összes dolgukat egy kupacba gyűjtötték a katonák. Valószínűleg el akarták égetni azokat is, azért lehettek egy kupacba hányva.
A fent említett ghoul alighogy felöltözött, s magához vette a többi felszerelését is, futólépésben indult rejtélyes megmentői után.
A nő már túl volt jó pár homokbuckán, mire a ghoul utolérte.
- Hé, várj! – kiáltott utána rekedtes hangján a férfi.
- Hagyj békén, vagy rád eresztem Renegátot!
A nő hangjára a fehér drón berregve fordult a ghoul felé. Lézerfegyvere tüzelésre készen állva nézett a férfi arcába.
- Nem akarok bajt! – kapta arca elé kezét a férfi.
- Én sem – vetette oda a nő. – Akkor tehát nincs már miről beszéljünk.
- Méghogy nincs! Épp most mentetted meg az életemet! És velem együtt másik tíz ember életét is!
- Nekik biztos nagyobb szükségük van rád, mint nekem. Menj inkább, boldogítsd őket!
- Quinn vagyok, és nagyon örvendek a szerencsének!
De hiába nyújtotta kezét a nő felé, az nagy ívben kikerülte a férfit meg a békejobbját is egyszerre.
- Legalább a neved mondd meg! – kiáltott a nő után a férfi.
A nő erre megtorpant egy pillanatra, majd a férfi felé fordult, utána mély levegőt vett, és végül szalutálva ezt kiáltotta.
- Isten áldja Amerikát!
Quinn, a ghoul vándor erre egyáltalán nem számított, meg amúgyis, amikor ilyen patriotizmust látott, folyton az Enklávé jutott az eszébe.
- Véletlenül nem Vargas a vezetékneved? – kérdezte Quinn, még mindig őszinte meglepődöttséggel a szemében. – Csak mert ismerek valakit Megatonból... Na, mindegy.
- Csak nem kopsz le? – csóválta a fejét a nő.
- Hívhatlak Miss Vargasnak?
- Felőlem Mrs. Betonpusztának vagy Eyebotnak is, nem érdekel!
- Bocsánat, ha megsértettelek, csak tudod, nem láttam az ujjadon gyűrűt, azt hittem, hogy még hajadon vagy.
- Az én koromban az inkább már hátránynak számítana... – válaszolta a nő, napbarnította kezét közben behúzta egy pár fekete kesztyűbe.
Beszélgetésük ekkor azonban abbamaradt, ugyanis egy Vertibird húzott el a fejük fölött. Quinn ahogy a nőre nézett, egyszeriben látott benne szomorúságot és fájdalmat, de mintha vágyódást is felfedezett volna benne.
- A barátaid felé tart – szólalt meg a nő. – Inkább maradsz mellettem, vagy rajtuk segítessz?
Quinn szavak helyett a tettek mezejére lépett, futva szaladt vissza oda, ahol a többiek maradtak. A sziklák közt megbújva figyelte az eseményeket. A ghoulok szerencsére már a gép hangját meghallva elmenekültek, így az Enklávé nem talált mást ott, csak a három hétalvót.
De ezeknek aztán nagy meglepetésben volt részük, amikor felébredtek. Kedvenc ezredesük ősz fejét láthatták meg legelőször. Autumn ezredes katonás szigorral nézett végig álomszuszék emberein, miközben a hátánál egy fehér köpenyes tudós igazgatta szemén a szemüveget, miközben egy műszeren dolgozott éppen.
- Itt is felfedezhető? – vetett hátra egy pillantást az ezredes.
- Igen, uram! – válaszolt a szemüvegét folyton piszkáló szürkeegér. – A levegőben nagy az Eyebotok által használt üzemanyag koncentrációja. Itt járt egy, de erről a mi adatbázisunkban nem találok adatot.
- Craig tizedes – szólt Autumn a tiszthez, akit időközben sikerült magához téríteniük –, azonnali jelentést várok! Halott ghoulokat ígért, hol vannak?
- Eh... Autumn ezredes – próbálta összeszedni a gondolatait a tiszt, de a fülébe szinte belehasított a fájdalom, ahogy kiejtette azt az „s" betűt, közben szemével végigfürkészte a terepet, s szinte a földbe sülyedt a szégyentől. Terepre hívta az ezredest, erre se kísérleti alanyok, se hullák. Ez már azért komoly volt.
- Ezredes – szólt közbe hátuknál a tudós, mire az őszhajú férfi felé fordult. – Találtam valamit. A levegőben terjengő üzemanyag nem minden részletében egyezik meg azzal, amit mi használunk. Nincs benne az „R" összetevő, helyette sugorpió mérget használtak, de azt is módosították, hogy a méreg ne árthasson az alkatrészeknek! Ez komoly tudásszintet igényel. Szerintem jó lenne utánanézni a Rivet városi laboratóriumban. Talán tudnak róla valamit.
- Rivet összes tudósát ismerem! – felelt az ezredes. – Egyikük sem ért Enklávé titkokhoz. Craig tizedes, egy fehér drón volt a támadó?
- Nem teljesen, uram... De... De honnan tudja, hogy egy drónról van szó? Méghozzá egy fehérről?
- A Betonpuszta tele van már a hírrel! Azonban van valami, amiről csak nagyon kevesen tudnak, ám erről nem óhajtok önnel beszélni. Tehát egy Eyebot, egy fehér Eyebot volt a támadó. De hogy értette, hogy nem teljesen? Feleljen, katona!
- Hármunk közül egyedül én maradtam eszméletemnél, amikor az a drón megjelent. Bajtársaim fölött helyezkedett el, ami taktikai szempontból nem túl előnyös, mert ha le kellett volna lőnöm, és hatástalanítás után nem maradt volna a levegőben, könnyen elektromos kisűlést okozhatott volna, ami halálos erejű is lehet, ha egy szervópáncélra esik, hisz a páncél vezeti az áramot.
- Katonai ismeretek... – morfondírozott hangosan az ezredes. – És mondja, tizedes, látta a drón gazdáját is?
- Nem, uram... Csak hallottam... Egy nő hangját hallottam, de annyira halkan, hogy talán, ha újra hallanám, fel se ismerném.
- Ó, valóban? – meredt az ezredes a tizedesre. – Ezt szomorúan hallom. Főleg, mert az Enklávé seregben nincs szükség olyanokra, akik képtelenek egy egyszerű hangazonosításra!
A tizedes válaszra nyitotta száját, ám azidő alatt, amíg ő a levegővétellel foglalkozott, Autumn ezredes elővette lézerpisztolyát, és egyetlen jól irányzott lövéssel zselékupacot csinált a tizedesből.
A másik két álomszuszék erre megijedt, de tőlük az ezredes elfogadta a jelentésüket, és megelégedett a havi fizetésük ötven százalékának visszatartásával, és mellé még az utazás költségeit is ők kellett, állják.
Quinn a feljebb leírt eseményeket a sziklák rejtekében nézte végig. Amíg ott hasalt, végig azon morfondírozott, hogy valami nem stimmel körülötte, ám ennek okára csak akkor jött rá, amikor a katonák beindították a Vertibird-öt.
Akkor jött rá, hogy szélfúvás hangját hallotta, ám odalent senki ruhája nem rebbent, egészen addig, amíg a repülőt be nem indították. Ekkor a ghoul férfi óvatosan felemelkedett, hogy körülnézzen, ám alighogy megemelkedett, érezte, hogy valamihez hozzáér a háta. Pillanatok alatt visszafeküdt, kikapta övéből a harci kését, majd megfordult, mire Renegátot, a fehér Eyebotot pillantotta meg maga fölött. Ő adta ki azt a szélfúváshoz hasonló hangot, miközben a férfi fölött lebegett.
Quinn leeresztette szúrófegyverét, közben körbenézett, hátha megpillantja a nőt is. Nem kellett sokáig keresgéljen, a vándorkalapos nő tényleg ott volt, nem messze tőlük. Egy magasabban kiálló szikladarab mellett térdelt, onnan figyelte, hogy hogyan emelkedik a repülő a magasba, majd hogyan tűnik el a felhők között.
Még mindig ugyanazokkal a szemekkel nézett a gép után, mint mikor először meglátta.
Quinn úgy döntött, hogy nem erőlteti tovább a dolgokat. Miután elült minden vészjósló zörej, felállt, majd a nőhöz sietett. Megérintette annak vállát, majd mikor az ráemelte tekintetét, Quinn elköszönt. Előtte még megköszönte, hogy megmentette az életüket, de nem tudakolózott tovább. Egyszerűen felajánlotta, hogy látogassa majd meg az Alvilágban, ha egyszer arra jár, azután, ahogy mondtam, távozott.
Lement, körbenézett kicsit a hátrahagyott felszerelések között, hátha talál valami használhatót.
Kutakodása közepette megjelent mellette Renegát. Tudta, ha a drón ott van, akkor a gazdája sem lehet messze, és nem is tévedett. Alighogy végzett a ládák átkutatásával, megjelent mellette a rejtélyes idegen.
- Sokan vagytok ott, az Alvilágban? – kérdezte a ghoultól. – Csak mert hallottam már a helyről. Azt mondják, hogy ott csak olyanok vannak, mint te.
- Néha egy-egy sima bőrű is megfordul, de alapjában véve jól hallottad, az Alvilágban valóban csak ghoulok laknak. De aki segít rajtunk, azt szívesen látjuk.
- Renegáttal nem könnyű az utazás. Olyan helyekre, mint Megaton, Canterbury Commons vagy Rivet egyáltalán nem járok. A helyet, ahova eddig jártam, időközben fosztogatók lepték el. Ott már nem tudom megjavítani az én kis édesemet, pedig lassan ráférne már egy kevés karbantartás.
- Az Alvilágban tudunk helyet, eszközt, ha kell még személyzetet is biztosítani.
- Csak hely kell, és egy kis ócskavas. A többit megoldom én.
- Biztosítva minden, amire csak szükséged lehet!
Megszokásból újra kinyújtotta a kezét, ám csakhamar meg is kísérelte leengedni, ám a nő megragadta a férfi tenyerét és kezet rázott vele.
- Elaine vagyok, örvendek a szerencsének!