Egy néha zöldesen megcsillanó fekete szempár követ már napok óta. Nem tudod, ki az, de érzed, hogy kíséri minden mozdulatodat, minden lélegzetvételed. Les, amikor alszol, les, amikor eszel, és az éjsötét pillantás akkor sem hagy el, amikor éjjelenként könnyezve zuhansz az ágyba, és álomba sírod magad. Arról persze fogalmad sincs, hogy ekkor a kukkolóban még megmaradt emberség lázadozni, ágálni kezd, a fülébe suttogva: Menj oda hozzá, vagy hagyd, hogy elfelejtsen, és felejtsd el te is. A kukkoló ilyenkor megrázza a fejét, szemeiben zölden villan a határozottság, és te érzed a pillantásból feléd áradó odaadást, amit azonban nem tudsz hová tenni.
A mai reggel sem más, mint a többi. Gépiesen felkelsz, megkávézol és bekapsz néhány falatot, közben magadat ellazítva megengeded az elmédnek, hogy megkeresse hű árnyékodat, amikor látomás tör rád. Már hosszú ideje nem volt ilyen élményed, ezért ez sokkal fájdalmasabb, mint bármelyik eddigi, bár ebben talán része van annak is, amit látsz. Őt látod, akit már egy éve nem, aki a szíved nagyobb darabját vitte magával oda, ahová miattad került, és te nem mehettél utána. Könnyek gyűlnek a szemeidbe, és amint elmúlik a vízió okozta sokk, a táskádat és a kocsikulcsot felkapva kirohansz az isten háta mögötti motelszobából, hogy aztán a kocsit megpillantva újabb sokk érhessen. Az előbbi éber álomképek főhőse ül az autó motorháztetőjén, te pedig háromszor dörgölöd meg a szemed, mire elhiszed: ő az. Mosolyogva indulsz el felé, de a mosoly az arcodra fagy, amikor a várt, tüzesen zöld szemek helyett két éjfekete néz vissza rád. Visszahőkölsz, és nem tudod hogy mit csinálj, de a látogatód megoldja a kérdést helyetted. Ellöki magát a szeméhez hasonló színű karosszériától, és közelebb lép hozzád.
-Szia, Sammy. -mormolja, és fejét kicsit jobbra döntve néz fel rád. Annyira hiányzott, hogy már az sem érdekel, hogy démon lett, csak odalépsz hozzá, és szorosan magadhoz öleled.
-Dean. -suttogod, mintha a négy betűben a világ összes mondanivalója benne lenne, a démon pedig megrázkódik, fekete szemei smaragdzölddé válnak, és te szótlanul elveszel bennük, tudva hogy hazatértetek, mindketten.