!A Soul Eater nem az én írásom, csak és kizárólag ez a történet!

Az egészséges lélek az egészséges elmében és az egészséges testben lakozik.

Maka Albarn vagyok.

A Halálisten Fegyvermester Akadémián kisegítő tanárként dolgozom miután kisebb baleset ért. Eredetileg kaszamester voltam, de miután a fegyveremből Soul Eater Evansből halálkasza lett három hónapra rá mindent itt hagyott és eltűnt az egész városból. Ez nem csak rajtam, de ugyanúgy mindenkin rajtahagyta nyomát, Kid komolyabban vette a halálmesterséget, Liz és Patty is kicsivel komolyabb lett, Black Star igazi orgyilkos csenddel lett, Tsubaki feljebb emelte azóta a hangját, összejöttek és egy párt alkotnak. Ox még mindig próbálkozik, szegény feje, de miután Soul eltűnt két évre rá kid és Black Star is elkészítette saját halálkaszáit, de a mi volt osztályunk nagy részére ez nem mondható el viszont mindenki kint van dolgozni és éljük az életünk ahogy tudjuk. A papa sokat nem változott, már csak négy nője van egy hétre nem pedig tíz, de ez is siker. Stein professzor és Marie tanárnőnek végül is egy fiuk született a professzor legnagyobb meglepetésére és amíg ők is kint vannak terepmunkán addig én az ő fiuk vagyis az én keresztfiamra, Henryre vigyázok Blairrel, aki végül is megismerkedett a hosszúnadrággal és derékig érő felsőkkel.

Miután Soul eltűnt(tíz éve) sokáig ettem magam, hogy hol rontottam el, aztán végül rájöttem, hogy neki nem volt sem a város, sem én, sem pedig senki fontos, hiszen elérte a vágyát, halálkasza lett.

Ja, igen, nem mutatkoztam be rendesen: Maka Albarn, mint tudjátok, 24 éves helyettes tanár, de már lassan inkább normális tanár, ja és még egy fontos dolog: vak vagyok.

Nos igen, az Akadémia első vak tanára, de ha Sid tanár úr lehet zombiként is tanár, akkor én vakként miért ne, nem? Stein professzor segítségével a léleklátásomat tovább fejlesztve térlátás lett, így látom a lelkeket, körülbelüli kinézetüket, a teret, de színeket nem, viszont a vakságomnak köszönhetően a szaglásom, hallásom és érzékelésem nagyon éles lett.

Visszaemlékezés:

Reggel van, ideje felkelni, már körülbelül két éve, hogy Soul itt hagyott mindent,na de elég a emlékekből egy elment személyről, ma van az Akadémia alapítási évfordulója, mindenki ünnepelt aki a Akadémián volt, a tanítást mára elhagyták, így inkább amolyan felvigyázok a tanárok. Alig egy hete jöttem vissza az egyik feladatomról és a régi ismerős arcok csak tódulnak befele a nagy terembe: halálkaszák, régebbi mesterek, az őrület és Asura elleni harc segítőkész boszorkányai és a többiek...

Az én feladatom az emberek eligazítás és körbevezetése mellett még nem ért véget, az egész épületre a volt osztályunk ügyel és persze, hogy vagyok az aki mindenkit ellát munkával, mert nincs is jobb kora reggel hajnalban főmumust játszani, kiadni a népnek napi feladatokat, majd pedig futva menekülni kérdéseik elől, mert Kid roppant elfoglalt ember és csak én voltam szabadon. Jó szöveg kár ,hogy igaz: Sid tanár úr és Stein professzor felügyelt, Marie tanárnő Henryre vigyázott, a papa Kid mellett kellett maradjon, mint egyetlen halálkasza a környéken vész esetén, mert Liz és Patty a díszítást intézte Kidnek való szimmetriára, és a többiek is el voltak foglalva. Átnéztem a vendéglistát unalmamba, majd Kid nekilátott a hosszú órákon át íródott rövid szövegének:

-Kedves itt jelenlévő vendégek, halálkaszák, mesterek, diákok, vendégek. Örömmel tölt el hogy egy újabb és telt el iskolánk felett és még mindig megrendíthetetlenül áll a helyén,...-már mindenki alig várta a végét hiszen meleg volt, de nagyon és az emberek pedig majdhogynem kidőltek a melegben, majd végre itt volt a perc amit mindenki várt, lassan vége volt már, alig két sor -Most pedig, hogy tiszteletemet fejezzem ki a Halálisten Fegyvermester Akadémia alapítója és egyben megboldogult jó apám előtt egy szobrot készítettem tiszteletem jeléül...-és még körül belül fél órát a szobor mesteri szimmetriájáról beszélt, majd végül mindenki fellélegzett a leleplezett szobor előtt mikor kimondta Kid az utolsó szavait-Köszönöm hogy eljöttek és örömmel látom, hogy még mindig jól vannak ennek a nagy hőségnek az ellenére is és, hogy ne is szaporítsam tovább a szót kívánom, hogy nagy iskolánk továbbra is fennmaradjon ilyen vagy ennél is jobb dicsőségében, köszönöm!

A tömeg éljenzett, hogy a beszédnek örültek, vagy csak a végének arról fogalmam nincs, de mikor mindenki beért a nagy díszteremben újra éledtek a hűvösebb levegő érezve. Majd odaraktak egy lemezt a gramofonra amiből gyönyörű szép zongora zene szólt. Majd megismertem és a szívem nagyon erősen szúrt, nem bírtam így kimentem a mosdóba ahol arcot mostam felfrissülés és lehiggadás gyanánt, sikertelenül.

Tsubaki utánam sietett, vagyis ezt sejtettem miután enyhén szuszogott, és aggódó tekintettel nézett rám:

-Jól érzed magad?

-Igen, azaz nem,... ó a csudába is nem tudom.-a hangom ingadozott és közben a kezemmel pedig idegességemen fel és le kalimpáltam, mint egy óra, mint egy örült óra.

-Akarsz beszélni róla netalán?-kérdezte még mindig aggódó tekintettel.

-De nem itt, itt még a falnak is füle van.-jelentettem ki és elindultam kifele a nyugati szárnyon lévő lelátóra, valamiért ide sokat jöttem midig, ha boldog voltam, ha szomorú, ha olvastam vagy pedig unatkoztam, itt mindig béke volt és ezt szerettem meg a leginkább, na meg persze a tájat.-...

-Igen, én hallgatlak.-felelte szótlanságomra, míg végül megtörtem és egy pár könnycsepp gurult le az arcomon mire egy zsepit nyújtott és én szipogós arccal, de elfogattam.

-Nem bírom,-kitört előlem-mikor meghallottam azt a zenét, a zongorajátékot megismertem Soul játékát, még akkoriban régen vettem fel azt a zenét mikor nem figyelt, de mit is keres ez itt egyáltalán? Otthon a padláson kéne legyen a többi régi játéka mellett, ezt még akkor játszotta el először amikor megismerkedtünk "ő ilyen" szöveggel szolt hozzám és játszani kezdett. Nem tudom mit rontottam el, hogy itt hagyott és ez idegesít.-mondandóm végére szinte már zokogtam, mire legjobb barátnőm kicsit megszorította a vállamat és magához ölelt.

-Nem lesz semmi baj, majd belenyugszol.-válaszolta kedves és szelíd hangját, valamiért ez a hang mindig megnyugtat.

-De mikor, már két éve, hogy elment, mikor nyugszom majd bele ebbe?-kérdeztem, de a kérdésen nem leltem meg önmagam, mintha már nem is én lennék, elvesztem.

-Az fontos igazán, akit félünk elveszí ő fontos volt, sőt talán még mindig az és ez neked fáj, hogy nincs itt veled.

Nem értem ezt a lányt, hogy a fenébe tud még mindig ilyen nyugtató és nyugott Black Star is megjelent és hozta magával "isteni" szféráját is:

-Na mizu Maka, a ti egyetlen istenetek megérkez.. oh-rögtön becsukta a száját amikor észrevette Tsubaki jelzését, hogy fogja vissza magát-Bocs, nem szándékos, de hé figyu ide Maka, Soul elment és na nem kell itt itatni az egereket nem éri meg, hogy egy ilyen erős lány, mint te sírjon egy olyan fiú után, mint ő akasztani se való és te meg itt bőgsz miatta.-lankadt le szája mikor észrevette, hogy semmit sem használt buzdító beszéde.

-Ja Black Star fejezd, már be, nem segítesz.-Biccentett felém Tsubaki.

-Hagyd csak,- feleltem mire mindketten meglepődtek- úgy sem beszéltünk már így mióta, és a Black Star féle isteni szféra még nem ölt egy senkit ugye?-kérdeztem mire bólintott majd rövid beszélgetés után Black Star, mire majdnem leeset a peremről egy gyors puszit nyomott Tsubaki arcára majd elrohant enni.

Tsubakinak az arca olyan vörös lett, hogy a főtt rék hozzá képest fehérnek mondható volt, amit én egy sejtelmes mosollyal és kuncogással jutalmaztam, majd ő töviről hegyire elmesélte, hogy, hogy is van ez akkor köztü körülbelül eltelt a nap nagy része, így barátnőm visszament még mielőtt azt hitte volna bárki is, hogy ellopták.

Én még maradtam egy darabig, mert nem volt semmi kedvem Soul régi szép és gyönyör, habár nekem mégis fájdalmas zongorajátékát.A lemenő nap lusta nyálcsorgató arcát néztem, majd, mint a villámcsapás eltűnt előlem a tá nem értettem semmit, majd varázsigéket hallottam mormolgatni boszorká arachnofőbia maradék kis kegyencei, azt hittem már mind eltűnt vagy meghalt. Majd már semmit nem láttam varázsigékkel elvették a látásom és, hogy ők is jól szórakozzanak még valami sav szerűséget is a szemembe csepegtettek, nem volt visszaút a látásom visszaszerzésére már. Pár percen belül egér cincogást és béka brekegést hallottam, a Mizune család és Eruka voltak, kivittek és enyhítették a fájdalmam. Majd meghallottam Kid és Black Star hangját is és egy jó órás csata után annyit hallottam, hogy örülnek, legyőzték a boszorkányokat, Mostmár Liz, Patty és Tsubaki is halálkasza lehetett. Mindenki boldog volt, mígnem megmondták nekik Eruék, hogy vak az ünnepségnek lőttek, mindenki értem aggódott.

Visszaemlékezés vége.

Eleinte minden nehezen ment, de idővel és rengeteg segítő baráttal és ismerőssel, hamar megtanultam mindent. Black Star megtanította utána a felerősített lélekhullám teknikát, míg Kid szimmetrikussá tette ők mindig itt voltak és ez jő, mert ők igen király barátok.