Megjegyzés: Egy keserédes románc története. Dumbledore és a Sötét Nagyúr halála után, mikor már csak a szabadon kószáló halálfalók és dementorok tartják félelemben a varázsvilágot. Kellemes olvasást!
Jogok: Minden jog J. K. Rowlingé. Meg ilyesmi, én csak kölcsönöztem a szereplőket.
Lehetetlen érzések
Kellemetlen találkozás
♦
Amikor megérkezett nem hitt a szemének. Minerva örömmel fogadta, de nem tudott a kedves szavakra figyelni, annyira meglepődött. Ott állt a sarokban ő, a Félvér Herceg, az, aki me… megölte Albus Dumbledoret, az üknagyapját. Elfogta a düh. Fojtogatta a méreg. Azt hitte mindjárt kiszáll a testéből, és agyon átkozza. Ekkor Minerva észrevette, hogy azt az átkozottat nézi szikrázó szemekkel, és róla kezdett beszélni. Erre már felfigyelt.
- Nos, lányom tudom, mit érzel most. De hidd el, nem az ő hibája volt. – mondta nyugtató hangon.
- Professzor, ez helytelen. Igen, én tettem, de nem azért, mert a Nagyúr parancsolta. Megszeghetetlen esküt tettem Narcissa Malfoynak, hogy amennyiben fia képtelen teljesíteni a parancsot, én teljesítem helyette. Mikor ezt elmondtam Dumbledorenak, ő kérte hogy tegyem meg. – mesélte teljes nyugalommal Piton.
- És maga volt annyira szemét és kegyetlen hogy meg is tette. Ő megbízott magában… - itt elsírta magát. Nem bírt tovább beszélni. Erőtlenül rogyott le a mellette lévő fotelbe, zokogott.
- Megtettem, mert nem volt más választásom. Megesketett rá, hogy megteszem, ha kell. Ő nem akart már tovább élni. Ha nem én ölöm meg, megöli a többi. De félek az nem lett volna, olyan fájdalommentes, mint az én módszerem. – folytatta Perselus.
- Ez gyönyörű! De ne várja, hogy megbocsássak magának, mert maga egy utolsó, átkozott, sőt kárhozott kis halálfaló. Legszívesebben megölném, de az talán még megváltás is volna. Nem hiszem, hogy érez bármit. Ő csak egyel több halott a számláján. – köpte a szavakat a nő. A hangja csupa gyűlöletet és lenézést tükrözött.
- Azért ne essen túlzásokba kisasszony! – próbálta visszafogni magát a bűnös, de roppantul fájtak neki a szavak. Dumbledore volt az egyetlen barátja és még ezzel a nővel is egészen jól kijöttek régen. Úgy tűnik, az agg mágus halálával mindkettőjüket elvesztette. Örökre!
- Katelin, megértem az érzéseidet, de kérlek, próbálj megnyugodni! – szólalt meg az igazgatónő.
- Ha megértené, ez az alak régen az Azkabanban döglődne. – ordította a fiatal nő. – Ő sosem hagyott volna itt búcsú nélkül. Öreg volt nem hülye, hogy mentse egy ilyen bőrét a saját életéért cserébe.
- Értse már meg, ha én a közelben sem vagyok, akkor is megölik. – most már Piton is ordított és közelebb lépett a nőhöz. – Ez mindenképpen bekövetkezett volna. – s habár a férfinek igaza volt, a nő akkor sem tekinthet rá innentől ártatlanként, mindenesetre csendesedni látszott.
- Akkor különös kiváltságot jelent, hogy egy barátja ölte meg. – Kate hangja maró gúnyt fröcskölt Piton arcába. Szemeiből a könnyek csak folytak csendesen. Egyikük sem szólt semmit. Az igazgatónő, aki nem merte megszakítani a veszekedést – nem is tudta volna – most azon törte a fejét mit mondjon, hogy véget vessen ennek. Mivel látta Katen hogy teljesen ki van borulva, úgy gondolta talán jobb lenne, ha magára hagynák ük-nagyapja irodájában.
- Piton Professzor, talán magára kellene hagynunk őt. Most! – mondta ellentmondást nem tűrően és máris az ajtóban állt kollégáját várva. Piton egyelőre nem moccant. Csak nézte az előtte álló nőt. Kate szemei forrtak a dühtől és a világ fájdalma tükröződött benne. – Piton Professzor! – szólalt meg ismét az agg asszony. – Jöjjön! Perselus megfordult és az ajtó felé indult, ekkor vette észre, hogy van nála valami, ami a gazdájához kívánkozik. Ki emelte talárja alól, majd megfordult és a dühös boszorkánynak nyújtotta.
- Ezt Ő adta nekem az egyezségünk után. Azt mondta, ha megtörténik, adjam oda magának. – Kate elvette a csomagot, és szemügyre vette az elején fekvő kézírást. Kétség kívül Dumbledoré volt. Kate úgy nézett az előtte álló varázslóra mintha ettől a perctől félt volna. Szemeibe ismét könnyek gyűltek. Lassan elsétált ük-nagyapja kedvenc foteljéhez és leült. Piton kiviharzott nyomában McGalagonnyal, aki még mondott valamit, de azt Kate meg sem hallotta, csak a csomagot nézte bágyadtam. Nem merte kinyitni. Aztán összeszedte minden erejét, és mégis megtette. Egy borítékot talált, egy medált és Dumbledore pálcáját. Először a borítékot vette szemügyre. Elvégzett rajta néhány vizsgálatot, hogy biztosan az a „feladója aki", de nem talált semmilyen ellentmondást, így kinyitotta, és olvasni kezdte.
Drága Kate!
Tudom, hogy most nem értesz semmit, de hidd el, hogy nem azért léptem át a holtak birodalmába, mert Perselus elárult. Én kértem hogy öljön meg.
Nem! Nem ment el az eszem. Ha most az egyszer félreteszed a makacsságod és hallgatsz jó öreg ük-nagyapádra, figyelmesen végighallgatod Perselust. Mindent meg tud magyarázni, csak ne légy oly kegyetlen sem vele, sem magaddal, hogy elvakultságodban egy szavát sem hiszed, és inkább tovább marcangolod törékeny halandóságotok.
Gyermekem, az élet rövid! Habár ez alól én magam kivétel voltam. Már éppen itt volt az ideje a halálnak.
Lányom, amit most írok mind igaz. Olvasd figyelmesen!
Nem is oly rég Perselus elmondta nekem mire kérte őt Narcissa, és hogy mire készül, Tudjuk ki és Draco Malfoy. Én arra kértem tegyen eleget esküjének.
Ő szörnyülködve, felháborodva és dühtől tajtékozva mondott ellent nekem először, de miután elmagyaráztam miért muszáj megtennie, nem szívesen de belement. Ekkor én is megszeghetetlen esküt tetettem vele. Nem szeghette meg, s ezt te is tudod.
Tudom, hogy elkeseredett vagy és Tudom, mit forgatsz a fejedben. De kérlek, ne sírasd meg nagyapád! Nem érdemlek én könnyeket. Mert aki könnyeket csal a szemedbe, nem érdemli azokat. Kate kérlek, bocsáss meg Perselusnak. Rajtam kívül te vagy az egyetlen, aki megértheti őt. És bizonyos vagyok abban is hogy megfogod érteni miért bíztam benne annyira.
Vésd jól az eszedbe, igazán csak benne bízhatsz.
A medál, ami a csomagban van varázserővel bír. Azon keresztül bármikor beszélhetünk, amikor csak szeretnéd. Tedd fel, és ha erősen rám gondolsz, bárhol légy is, és én is bárhol legyek hallak majd téged és te is engem.
A pálcám is legyen tiéd. Vigyáz majd rád, most hogy én már nem vagyok. Épp úgy, ahogy Perselus is. Ami még nem jött el, az már elrendeltetett. Sose harcolj a sorssal, csak fogadd el.
Nem mindig van úgy, ahogyan mi szeretnénk, néha szenvedünk néha a fellegekben járunk tőle.
Merlin óvjon drága gyermekem!
Szeretettel: Ük-nagyapád, Albus Dumbledore
Kate zokogva hajtotta ölébe fejét. - Nem lehet igaz, hogy megtette, hogy ő kérte az egészet. Megöleti magát és kiszúrja a szemem ezzel a levéllel magyarázat gyanánt. – cikáztak a gondolatok a nő fejében. Legszívesebben nagyapjának ordította volna eme szavakat, de ahhoz még nem volt ereje, hogy a választ is hallja. Most inkább kidühöngte magát. A hatalmas iroda mely egykoron a Roxfort valaha élt legjobb igazgatója tulajdonában állt, most nélküle az üresség érzetét keltette. Bár minden a régi volt, de semmi sem ugyan az. Kate ott ült a fotelben leszegett fejjel és zokogott. Aztán már csak sírt, később pityergett, aztán megszűntek a könnyei. Kisírta magát… egy időre. Felállt és körbe sétált a szobában. Az egykori igazgató holmijai még fellelhetők voltak. Minerva semmit nem dobott ki. Katenek mindhez volt emléke. Miközben emlékezet és minden apró részletet a fejébe vésett, újra és újra könnyek szöktek a szemébe, de sírni már nem tudott.
(Kérek szépen kritikát!)
