Resident Evil – Code: Veronica X-tension
1. rész
Egy átlagember valószínűleg halálra rémülne egy rothadó, sétáló hulla láttán. Ez természetes, hiszen ilyesmi nem létezik. A halottak nem sétálgatnak. A horrorfilmekben akad belőlük bőven, na de a valóságban más a helyzet. Ha valaki egyszer meghal, az halott is marad. Nem kel ki a sírból, és főleg nem támad meg másokat
Ada Wong tökéletesen tisztában volt ezzel. Viszont átélt már jópár veszélyes helyzetet élete során, és ennek köszönhetően egy nagyon fontos dolgot megtanult: Ha az ember nem hisz a szemének azonnal, és nem fogadja el a valóságot, az könnyen végzetes lehet. A valóság azonban néha elkeserítő tud lenni.
Elkeserítő.
Ada vett egy mély lélegzetet és visszatartotta a levegőt, hogy pontosabban tudjon célozni. A pisztolyt egyenesen a zombi bal szemgolyójára irányította.
Márpedig zombik sajnos léteznek.
Meghúzta a ravaszt. A lövedék becsapódott a nyomorult teremtmény szemüregébe. A szem eltűnt, a helyén már csak egy sötét, nedves lyuk tátongott. A zombi hallatott még egy utolsó, iszonyú hörgést miközben hanyatt vágódott, aztán nem mozdult többet. Ada megkönnyebülten kifújta a levegőt, és visszadugta pisztolyát a combjára szíjazott tokba. Eleinte még számolta hány élőhalottal végzett, de aztán feladta. Rengetegen voltak. Raccoon City rendőrkapitánysága ehhez képest játszótér volt.
Nem beszélve az átkozott Vadászokról. A legújabb sorozat példányai halálos mérget hordoznak a bőrük alatt. Elég egy karcolás, és a méreg azonnal megbénítja az emberi testet…
Megpróbálta elhessegetni a gondolatot. A Vadászok gyilkos bestiák voltak, ha összefut velük mindennek vége. A küldetésre kellett koncentrálnia. Nem számított semmi más. Egy pillanatra elfogta a de javu érzés. Utoljára Raccoon Cityben érzett ilyen elszántságot magában. A helyzet akkor is eléggé kilátástalan volt, de folyton biztatta magát hogy sikerülni fog. Bár az újonc, zöldfülű rendőr mellett nem sok esélyt jósolt magának.
Bizony, Leon legtöbbször csak akadályozott, de ha nem lett volna mellettem, talán már nem élnék…
Így is egy hajszálon múlt, hogy megúszta. A három hónappal ezelőtti incidens kishíján véget vetett karrierjének. Sajnos, elkövette azt a hibát hogy az érzelmeire hallgatott. Ez volt a másik dolog amit azóta megtanult: Ne hagyd hogy a szíved diktáljon, mert a végén te szívod meg.
Elhatározta hogy ezentúl bármilyen szimpatikus pasival is hozza össze a sors a küldetései során, nem fog együttműködni vele, nem fogja megmenteni a seggét és főleg nem fog flörtölni. Három hónappal ezelőtt, a Raccoon City katasztrófa idején azonban még gyenge volt, nem tudott úrrá lenni az érzésein.
Túlságosan el voltam foglalva Leonnal és nem hallottam a lépéseket a hátam mögött. Ha már korábban eltávolítom a srácot az útból, minden másként alakult volna.
Csakhogy a probléma pontosan itt volt. Sosem lett volna képes ártatlan embert ölni. Ráadásul Leon tetszett neki, sőt…
Talán belé is szerettem. De ez már nem számít.
Azon az éjszakán Anette Birkin rálőtt Adára, és ezzel a küldetés majdnem befuccsolt. Pedig már csak egy hajszál választotta el a G-vírus mintától. Ada a lövés erejétől átesett a korláton, Leon pedig kétségbeesetten kapott a keze után. Még épp időben. De az elkerülhetetlent így is csak pár másodperccel tudta késleltetni.
Én pedig már nem küzdöttem. Biztos voltam benne hogy meghalok. Ráadásul aznap több súlyos sebet is szereztem már, és egy vállba kapott pisztolygolyó nem igazán könnyítette meg a helyzetet…
Ezután következett a zuhanás. A híd alatt ki tudja hány méteres mélység tátongott. És Ada egyszercsak azt érezte hogy zuhan. Várta a becsapódást, és a mindent megváltó sötétséget. De legnagyobb csodálkozására ez nem következett be. Egyrészt nem zuhant olyan sokat, mint amire számított. Másrészt…
Valami puhára estem rá!
Csak ködösen emlékezett a történtekre. A zuhanás után félájultan, sebesülten feküdt a puha valamin, ami megmentette az életét. Próbálta összeszedni magát, tudta hogy tovább kell mennie, talán megtalálhatja Leont is még… Azonban képtelen volt megmozdulni, szédült a fájdalomtól és hányingere is volt. Végül nagynehezen az oldalára gördült, és kinyitotta a szemét. Egyből megértette, hogy nincs tovább. Nincs több esélye. A puha szőnyeg ugyanis egy élőlény volt. Egy hatalmas, mutáns húsevő növényen feküdt, amely valószínűleg szintén az elszabadult T-vírus eredménye volt.
Ugyanaz a vírus, amelyik itt is pusztít…
Ada eközben elérte a kijelölt helyet. Gondolataiból kizökkentette a tenger látványa. A Rockfort sziget egyik legmagasabb pontján állt, egy széles sziklapárkányon. A párkány alatt szédítő mélységbe vesző meredek sziklafal húzódott. Tökéletes kilátás nyílt a végtelen óceánra. A nap már lemenőben volt, sugarai vörösre festették a tengerrel egybeolvadó horizontot. A víz csendesen fodrozódott a lágy szélben. Ada mélyen beszívta a sós tengerparti levegőt.Elhelyezkedett az egyik kiálló szikladarab mögött, és elővette mellénye belső zsebéből a távcsövet.
A feladat egyszerű volt: Figyelni a sziget környékét, közeledő jármű esetén azonnal jelezni.És persze korántsem ez volt a küldetés lényege. Még hátra volt az antarktiszi Umbrella bázis megtisztítása. A T-vírus ott is hatalmas pusztítást végzett, így a küldetés talán nehezebb lesz mint gondolták...
Erről ismét eszébe jutott Raccoon City. A szeme elé emelte a távcsövet, és elgondolkozva kezdte kémlelni az óceánt.
Racoon City lakossága egy őrült tudós hiábja miatt pusztult el. Ezen a szigeten azonban szó sem volt véletlenről. Albert Wesker pontosan előkészített minden apró részletet az akcióhoz
Wesker mindig is értette a dolgát. Ha ő nincs, én már rég halott lennék.
Megintcsak eszébe jutott a borzalom, ami kishíján a vesztét okozta: A hatalmas növény gyökerei behálózták a padlót, és a falakat. Húsos indák és levelek borítottak mindent. Ada egy indakötegen feküdt, és ahogy felpillantott a falra, meglátta az óráiási virágokat. Az egyik a szeme láttára nyílt ki, és egy hosszú, nyelv szerű inda kúszni kezdett lefelé.
És egyenesen engem vett célba!
De nem tehetett semmit. Képtelen volt megmozdulni, semmi ereje nem maradt. Ráadásul a golyó ütötte sebből egyre csak folyt a vér, nem beszélve a többi sérüléséről. Azon kapta magát hogy sietteti a növényt, jöjjön, végezzen vele gyorsan, csak szűnjön meg az átkozott, elviselhetetlen fájdalom.
Aztán váratlanul, erős fény árasztotta el a helyiséget, és Ada látni vélte, amint egy rakétalövedék becsapódik az undok húsevő növény virágai közé. A virágokat és indákat megsemmisítette a robbanás. Az elégett, elszenesedett maradványok a földre potyogtak. Ismét megmenekült. Tudta azonban, hogy hiába. Ha a növény nem ölte meg, a fájdalmai és a vérveszteség majd megteszik. Szerette volna látni megmentőjét, de izmai nem engedelmeskedtek akaratának. Csak feküdt, és sajnálattal gondolt arra, mennyi mindent nem tett meg ebben az életben, amit szeretett volna.
És ekkor meglátta Weskert. A férfi letérdelt mellé, a rakétavetőt levette a válláról és a földre helyezte. El nem tudta képzelni hogy került oda, és hogyan talált rá, de már nem igazán érdekelte. Már nem érdekelte semmi, egyetlen dolgot kívánt: hogy megszabaduljon a szenvedéstől.
A következő pillanatban egy injekciós tű csillant meg Wesker kezében. Ada riadtan meredt a fecskendőre, de nem szólt semmit. Nem próbált ellenkezni, nem is lett volna ereje. Aztán egy apró szúrást érzett a karján. Az injekció tartalma immár a vérében volt.
A szer azonnal hatni kezdett. Nem tudta, hogy maga a T-vírus került a testébe, vagy egyszerűen csak valami erős fájdalomcsillapító, de már egyáltalán nem volt olyan rosszul. Sőt, kezdte visszanyerni az erejét. Úgy érezte, a sejtjei regenerálódnak, sebei összehúzódnak. A rejtélyes hatóanyag jelentős mértékben felgyorsította a gyógyulási folyamatokat. A vállán lévő sebből egyszercsak kilökődött a pisztolygolyó, és fémes koppanással landolt a padlón. Ada felült, és megtapogatta a sebet. A keze sima bőrfelületet érintett, a sérülés majdhogynem nyomtalanul begyógyult. Az oldalán lévő mély vágásból is csak egy vékony heg maradt.
Amikor kérdőre vonta Weskert hogy mi a fenét művelt vele, a férfi csak annyit mondott: Egy kis meglepetés William Birkintől. Ada azóta többet is megtudott a T-antitest X-ről. Eredetileg a T-vírus ellenszereként lett kifejlesztve, de William titokban tovább kísérletezett vele. A szer nemcsak a T-vírus fertőzést gyógyította, hanem gyakorlatilag képes volt visszahozni embereket a halálból, sőt, akár egy zombi rothadó, elhalt szöveteit is regenerálni tudta. Ada jelenleg is tartott magánál belőle egy adagot, biztonsági célokra – méghozzá az utolsó adagot, ugyanis a szerből alig néhány milligramm készült. Ez a gyógyszer valószínűleg megváltotta volna az emberiséget, ha Williamnek sikerül befejezni a projektet. Sajnos azonban a kutató életét vesztette Raccoon Cityben, és minden tudását magával vitte a sírba…
Mivel a készítmény még csak kezdeti, kísérleti stádiumban volt, mellékhatás szinte mindig jelentkezett. Wesker fél évvel ezelőtt a Spencer kastélyban így tett szert emberfeletti erőre, miután a hatóanyagnak köszönhetően visszatért a halálból. Ada hálát adott az égnek hogy ő nem végezte narancssárga macskaszemekkel. Bár jóval erősebb lett mint azelőtt volt, de ez nem zavarta. Nagy hasznát vette bizonyos helyzetekben. A gyógyszerről azóta sem beszéltek senkinek. Még az Umbrella sem tudott róla.
Ada hirtelen ismét visszacsöppent a valóságba. Valamiféle mozgást látott a távolban. Élesebbre állította a távcső fókuszát, és a könyökét a kiálló szikladarab tetejére támasztotta. A távoli objektum szélsebesen szelte a vizet. Nagyon lassan végül azt is ki lehetett venni, hogy egy motorcsónak közeledik. Elrakta a távcsövet, és már vette volna elő a rádiót, amikor váratlanul zajt hallott a háta mögül.
Ó ne, csak ne most!
Kibiztosította a pisztolyát, és
egy hirtelen mozdulattal megfordult, a fegyvert pedig előreszegezte.
Nem látott azonban semmit. A pisztoly lézersugara
ide-oda ugrált a bokrok és a sziklák között.
Valami biztos hogy ólálkodott a közelben. Tett
néhány óvatos lépést, aztán
megtorpant, amikor megérezte a bűzt. Alvadt vér, és
rothadó hús szaga volt. Aztán az egész
egy szempillantás alatt történt. Egy hatalmas
fekete, nyálkás test ugrott ki egy bokor takarásából,
és éhes morgással egyenesen Adára vetette
magát. A nő felkiáltott, a fegyver kiesett a kezéből.
A lökés erejétől hátratántorodott,
elvesztette egyensúlyát és lecsúszott a
sziklapárkányról. Még az utolsó
pillanatban fél kezével elkapta a párkány
szélét. A mutáns kutya átesett rajta, és
a szédítő mélységű szakadékba
zuhant.
Most aztán nyakig benne vagyok…
Ada szabad kezével kétségbeesetten kezdett kutatni nadrágja zsebében, aztán előhúzott egy pisztolynak látszó tárgyat. A fegyverrel becélozta a sziklát, amin pár perccel ezelőtt könyökölt. Meghúzta a ravaszt, és a pisztolyból egy drótkötélre erősített horog lövellt ki, amely végül egyenesen a sziklába fúródott. A kötél nagyot rántott ahogy felhúzta őt. Erősen kapaszkodott a fegyverbe, és a következő pillanatban már ismét a párkányon állt. Sietve felvette a földről az elejtett pisztolyát, és a tokjába dugta, majd a horogfegyvert is elrakta. Miután megbizonyosodott róla hogy nem leselkedik rá több vérszomjas bestia, visszatért megfigyelőhelyére, bár a szíve még mindig a torkában dobogott. Előhúzta mellénye zsebéből a távcsövet és kíváncsian emelte a szeme elé. A motorcsónak már elég közel volt. Azt is ki tudta venni hogy két férfi ül benne. Az egyiket nem ismerte, de a másik hasonlított valakire…
Leon!
A csónakot Leon Kennedy vezette. Az a Leon, akinek többször is az életét köszönhette Raccoon Cityben. Gondolatai elkalandoztak, és ismét maga előtt látta a három hónappal ezelőtt történteket. Wesker ellenszere csodákat művelt vele, teljesen felépült, és már csak egyetlen dolog maradt hátra: William Birkin véréből vírusmintát venni. Ada azonban mindenáron meg akarta keresni Leont. Legalább meg akarta köszönni amit érte tett. Vagy valahogy segíteni neki kijutni…
Aztán amikor a pillantása a földön fekvő rakétavetőre esett, remek ötlete támadt. Könnyedén felkapta a fegyvert és miután biztosította Weskert, hogy minden rendben lesz, Leon keresésére indult.
Természetesen Williamet is meg kellett találnom. Már ami maradt belőle... De Leon ekkor fontosabb volt mindennél.
Szerencsétlenségére, ekkor az önmegsemmisítő rendszer megkezdte a visszaszámlálást. Öt perce maradt a robbanásig. Nem kellett azonban sokáig keresgélnie, hamar ráakadt a srácra. Még épp időben. A vasúti felüljáróra érve észrevette, ahogy Leon kétségbeesetten lövöldöz a nagy tűzerejű Desert Eagle-lel egy hatalmas lényre, amely látszólag meg sem érezte a testébe csapódó Magnum töltényeket. A lény legalább háromszor akkora volt mint a férfi, hatalmas karmaival épp a betont szántotta fel, ahogy Leon kitért a támadása elől.
Ada nem tétovázott, odakiáltott Leonnak:
Ezt használd!
És ledobta a földre a rakétavetőt, nem törődve azzal, hogy Leon felismeri őt, vagy sem. Nos ami azt illeti felismerte, mert a nevét kiáltotta, de Ada nem várhatott tovább, folytatnia kellett a küldetést…
A motorcsónak még messze volt a szigettől, Ada legalább fél órát saccolt az érkezésig.
Sok idő lesz amíg túl jutnak a zátonyos részen… de vajon mit keres itt Leon?
Úgy döntött, nem számol be Weskernek arról hogy a csónakban két férfit látott. Nem akarta Leont bajba keverni. Úgy gondolta, a srác megérdemel még egy esélyt. Elővette a rádiót, és lenyomta a hívó gombot. Wesker szinte azonnal felelt a hívásra.
- Mondd.
- A sziget nyugati oldalánál egy motorcsónak közeledik. Körülbelül harminc perc és partot ér. És…egy férfit látok a csónakban S.T.A.R.S. egyenruhában.
Már valóban ki tudta venni a másik ember egyenruháját, de a férfi ismeretlen volt számára.
- Micsoda? Maradj ott, azonnal megyek!
A kapcsolat megszakadt, és Ada ismét magára maradt a gondolataival. Szeretett volna találkozni Leonnal, de tudta hogy ez most nem lehetséges. Különben is, megfogadta hogy nem enged többé az érzelmeinek.
A nap utolsó sugarait is elnyelte a tenger, és Ada egyre kevésbé látta a csónakot. A szürkület sötét fátyolként ereszkedett rá a tájra.
Leon, vigyázz magadra… Leeresztete a távcsövet, és mellényzsebébe süllyesztette. Nem maradt más hátra mint várni, hogy a csónak megérkezzen. A többi már Wesker dolga…