Dealer
(elõszó)
Elnyúlva feküdt a padlón, bámulva a sötétszürke plafont, ami éppen össze-vissza mozgolódott szemei elõtt. Legújabb megvilágosodásán esett át, melynek elõidézõjét a bûvös bizsere és mákszármazék összetevõibõl állították össze, közismertebb nevén Agitoserum, melyet a szellemi lebegés esszenciájának is szokás volt nevezni. Egyetlen probléma volt vele: elõállítása, eladása, birtoklása és fogyasztása illegális.
De Harryt különösebben nem érdekelte ez az aprócska tény. Azóta kapott rá, amióta keresztapja érthetetlen okok miatt meghalt. Olyan egyszerû volt az egész: hátrabillent, elvesztette az egyensúlyát és belibbent egy fátyol mögé. S úgy tûnt, örökre.
Hát rá is ez a sors vár, gondolta. Örökre elmenekül. Ez a kellemes, bódító érzés olyan volt, mintha csak lebegne. Magáévá tette, szinte minden pillanatban kívánta, el akart jutni saját bejáratú álomországába, ahol õ a király.
Ott mindig jól érezte magát, szerették, megvolt mindene, nyûg nem volt a vállán. Volt egy boldog családja, hûséges barátai, kényeztetõ szeretõi, nem voltak ezzel szemben visszataszító ellenlábasai.
Hálát adott Merlinnek már többször is azért, hogy a sors összehozta egy hugrabugos drogkereskedõvel, Semi Vertigo-val. ' volt a fõbeszállító, szinte mindenki tõle kért tanácsot termesztéshez, használathoz és kereskedéshez és természetesen vett tõle anyagot. S az õ kezében központosult az árfolyam, tehát a licitet nála tették meg.
Esténként Harry mindig meglógott a klubhelyiségébõl, csak azért, hogy utána vele és a kis társasággal, a szelíd hugrásokkal álmodjanak egy szebb jövõrõl. S mivel volt hírneve, nem is volt nehéz dolga. Csak meg kellett említeni a sebhelyét és az iskolában véghezvitt hõstetteit. Umbridge eltávolításában való közremûködése pedig mindenkibõl rokonszenvet váltott ki, habár sokan emlegették általában nagy káromkodások közepette, hogy Pitont is elintézhette volna hasonló módon.
Semi itt kivétel volt: õ szerette a Bájitaltan-tanárt. „Komálom az öreget, mindig tud valami érdekes receptet, amit késõbb majd hasznosíthatok." Szinte mindenki lehülyézte felettébb érdekes ízlése miatt a háta mögött. Harry általában csak annyit mondott félkómásan: „Biztos". De ilyenkor többnyire már máshol járt.
Megtudott egy pár érdekes dolgot róluk. Elég volt csak Hannah-t említeni. Már végigment szinte az egész varázsló-társaságon a házán belül, és emiatt nem igazán zavartatta magát. Pedig olyan szégyenlõsnek tûnt a külvilág számára, gondolta újra és újra Harry. De rá kellett jönnie, hogy ez nem így van. A saját bõrén is tapasztalhatta és meg kellett hagynia, a tapasztalásnak ez a formája egyáltalán nem volt fájdalmas. Csak egyvalamit sajnált: mindösszesen egyetlen éjszakára szólt.
Justin sem volt az, akinek õ ismerte. ' volt a zeneszolgáltató a kis „családban". Mindig lassú, megnyugtató számokat rakott be, melyekhez idõnként ütem is csatlakozott és nagyjából jól illett az alaphangulathoz. Ezen kívül senki sem tudott olyan mûvészien megtekerni egy marihuánás cigarettát, mint õ, amiért sokan méltatták, legfõképpen mestere.
S ez még csak néhány példa.
Mindegy, Harrynek nem épp ez járt a fejében. Már régóta egy gyönyörû álomban járt, mely átjárta testét és szellemét. Senki sem tudta kizökkenteni ebbõl az állapotból, még ha pofozták volna, se. De nem úgy nézett ki a társaság körülötte, mint akik ezt akarták volna tenni vele. Hiszen mindenki csak egy szelíd hugrabugos volt - leszámítva õt - legfõképp egy békét hozó anyag hatásának megtapasztalása után. S pontosan tudták, miért is hívják így õket.
2004. július 6.