A/N: Üdv mindenkinek! Mielőtt nekifognátok az olvasáshoz, szeretnék néhány változtatásról említést tenni. Először is észre fogjátok venni, hogy néhány karakterből lányt csináltam, valamint azt is, hogy Belgium és Hollandia a legkevésbé sem testvérek, hanem szeretők, ez ne zavarjon meg senkit, nem incest! Néhány félig-meddig saját szereplő is feltűnik majd, de róluk később. Jó olvasást!

Francis gyorsan visszadugta a helyére a rádióbeszélőjét, majd társával együtt kipattant a rendőrkocsi volánja mögül, és abban a reményben, hogy egy-két percen belül ott lesz az erősítés, a szétspriccelő, lompos alakok után eredtek. Egyelőre ők voltak hátrányban: ketten öt ellen, ráadásul a menekülők fiatalabbak és gyorsabbak voltak náluk – nem volt hát más választásuk, utánuk loholva próbálták összeterelni őket; bőszen átkozva a városvezetést, amiért a kocsik kitiltását a zöldövezetekből betonoszlop-barikádokkal nyomatékosítva valósították meg, lehetetlenné téve az autóval történő üldözést. Francisnak nem akadtak különösebb gondjai, leszámítva a kergetőzés kellemetlenségét, ám idősebb és testesebb kollégája jóval nehezebben bírta az iramot.

A velük szemben lévő városrész felől rendőrségi sziréna hangját sodorta feléjük a szél, ami egy pár másodpercre megzavarta és lelassította a menekülő jómadarakat. Francis most már a park gyér világításában is nagyjából ki tudta venni, hogy egy lányt és négy fiút üldöznek – tizenéveseknek tűntek, a zűrösebb fajtából, egyiknek a kezében még mindig ott volt a festékszóró. Eleddig ugyanis graffizitéssel és szemétdarabok gyújtogatásával vezették le fölös energiáikat egy kétesebb hírű kerületben.

A szőke férfi kivágott egy nagy hajrát, mire a tinik észbekaptak, és ismét eltipliztek az alkonyi szürkeségbe: ki a parkból, a városrész zegzugos, cseppet sem bizalomgerjesztő utcái közé. A park szélén közben lefékezett további két villogó rendőrautó, s a belőlük kiugráló zsaruk szintén belevetették magukat a hajszába. Az egyik menekülőt, egy magas, seszínű hajú srácot már sikerült is elkapni – bizonytalansága és a belőle áradó tömény füvescigi-szag elárulta, hogy nincs magánál, és az a csoda, hogy eddig többé-kevésbé koordinált mozgásra volt képes. Nyilván nem tartozott a kezdők közé.

Francis a szeme sarkából látta, hogy a távolban a szőke lányt is elcsípik, de őt személyesen jobban lekötötte az előbb lekanyarodó, előtte fél utcahosszal rohanó alacsony, kócos alak, akinek erőteljes zihálása elárulta, hogy már nem bírja sokáig. A következő kanyarnál pedig balszerencséjére zsákutcába futott, és mire megfordult, hogy korrigálja a hibát, amíg lehet, a rendőr már ott állt a sikátor bejáratánál.

A férfi első reakciója a meghökkenés volt. A kifulladt kölyök ugyanis nagyon is lánynak tűnt, bár tépett, világosszőke haja és egészségtelenül sovány alkata távolról elég megtévesztőnek bizonyult. Az arca azonban megkérdőjelezhetetlenül nőies volt, még jó néhány piercingje és meglehetősen dús szemöldöke ellenére is, és nagy, zöld szemei vadul és dühösen csillantak meg a lámpafényben. Összességében úgy festett, mint egy nyivászta kobold.

– Na nézzenek oda... – szólalt meg csevegő hangon Francis, és zsebében bilincs után kotorászva, hunyorogva méregette a punk lányt. – Korán kezded, kicsikém. Hány éves vagy, mondd csak? Tizenöt elmúltál?

– Közöd hozzá, fakabát? – mordult fel amaz az átlagos utcagyerekek hamisítatlan, kőbunkó modorában.

– Hát tudod, mivel egy közönséges kis bűnöző vagy, és éppen elkaptalak, azt hiszem, némi közöm mégis van hozzá – duruzsolta gúnyosan Francis.

– Elkaptál? – horkantott egy hisztérikus kaccantás kíséretében Alice, és szemei az addiginál is több rosszindulattal fénylettek. – Azt azért nem mondanám. – Azzal, még mielőtt számítása szerint a rendőr felfoghatta volna a mondat értelmét, már meg is ugrott; de rosszul számított, mert Francis villámgyorsan kinyúló keze elkapta a karját, és úgy visszarántotta magához, hogy a leányzó feje a mellkasán koppant.

– Aú, megőrültél? – csattant fel, de a férfiről most már lefoszlott minden közvetlenség.

– Szerintem most egy kis ideig fékezd magad és tegyél lakatot a szádra, mert nem vagy nyerő helyzetben – vetette oda némi hűvös gúnnyal Francis, miközben arccal a sikátor téglafalának szorította, és a háta mögött összebilincselte a kezeit. – Na gyere, picinyem.

Lódított egyet foglyán, az azonban heves rángatózással, eszközökben nem igazán válogatva igyekezett kiszabadulni – többek között ismét, ezúttal szándékosan mellkason fejelte a férfit, és megpróbálta megrúgni, mire újfent a falnak szegezve találta magát, egy nagyon a türelme végén járó zsaruval maga előtt. Francis keze jól láthatóan a gumibotjára csúszott.

– Ne kelljen használnom, oké? – figyelmeztette jelentőségteljesen a lányt. – Hidd el, nagyon tud fájni.

Mindössze egy morcos fintor érkezett válaszként.

Mire visszaértek a kocsikhoz, a többiek már nagyjából összeszedték a hiányzó tagokat. Egy magas, szemüveges, szőke fiút cipeltek még éppen az autókhoz, aki meglátva Francis és a punk lány kettősét, azonnal kiabálni kezdett:

– Hé, veszed le a mancsod a csajomról?! – háborgott, miközben Francis társa betuszkolta őt a kocsiba.

– Csajod a halál, fafejű! – röffent rá Alice, és kelletlenül hagyta magát benyomni a nagyszájú szöszi mellé.

– Tegnap éjjel mintha nem ezt mondtad volna... – vágott vissza a szemüveges gonoszul.

– Tegnap éjjel úgy ki voltam ütve, hogy még Lars is rám mászhatott volna...! – morgott a másik. – Ez nem jelent semmit, nem fogom újrakezdeni veled!

– Nagyon örülök, hogy igyekeztek megbeszélni a párkapcsolati problémáitokat, de ha egy mód van rá, kérlek ezt negyedekkora hangerővel és ne a mi társaságunkban tegyétek – vágott közbe blazírtan Francis, miközben kikanyarodott a főútra. – A zárkában bőven lesz alkalmatok rá.

– Téged meg rohadtul nem kérdezett senki! – prüszkölte Alice.

A férfi abban a minutumban keményen a fékre lépett, majd vészjósló mosollyal hátrafordult.

– Akkor tisztázzunk valamit: vagy befogjátok a szátokat mindketten, és ültök csöndben, mint a kisangyal, vagy pedig egészen véletlenül indokoltnak fogom tartani esetetekben a testüregmotozást. Értve vagyok?

– Amilyen buzi, még élvezné is... – dünnyögte a lány, mire exe szolidan oldalba könyökölte.

– Mondtál valamit? – érdeklődött kicsit sem fenyegető nyomatékkal Francis a visszapillantótükörből.

– Semmit – grimaszolt Alice.

– Én is így gondoltam.

Dacára a kora esti időpontnak, a kapitányságon a szokásos pezsgés volt tapasztalható, mindenki jött-ment, ügyintézett, kávézott, beszélgetett, dolgozott. Egy-két fej fordult csak feléjük, mikor betoloncolták a díszes kompániát, egyébként nem törődött velük a kutya sem, ez megszokott jelenet volt errefelé.

A társaságot két részre osztották, Francis kapta a punk lányt, a szöszi fiút, és a szöszi fiút még egyszer. He? Mi van? Ja, hogy ikrek. Pedig a szemüvegesből az az egy is sok volt.

Őt hívta elsőnek, hamar túl akart lenni rajta, mert úgy érezte, a nagyhangú titán az utolsó energiáját is elszívja – vagy csak lassan vége a napnak, azért ilyen fáradt? Mindegy. Kiderült, hogy a srácot Alfred F. Jonesnak hívják, és amerikai állampolgár. Nem mellesleg fiatalkorú. Fantasztikus. Szülei? Amerikában. Hol máshol. A kölyök miért van itt? Hát persze, ide jár iskolába. Vagy inkább mellé. Gondviselője? Patty néni, a kolesz első emeletének felügyelő tanára. Hol van most Patty néni? A koleszban valahol, de ne tessék felhívni, mert hetvenéves elmúlt, töksüket és mindannyian megőszülnének, mire a háromágú botjával ideérne. Remek. Francis egy darabig bámult az előtte heverő papírokra, aztán egy sóhajjal végigzongorázva a lehetséges megoldásokat, végül felajánlotta Alfrednek a rendőrségi zárka vendégszerető kényelmét. Következett a tesó.

Szöszi Nr. 2-nél ugyanaz volt a felállás, mint az ikerbátyusnál, azzal a különbséggel, hogy őt Matthew W. Jonesnak hívták, és kanadai-amerikai kettős állampolgár volt. Francis érdeklődő kérdésre kézenfekvő válasz érkezett: az ikrek anyja egy Amerikából Kanadába tartó repülőn kissé koraszült, és az ifjabbik fivér már kanadai légtérben jött világra, automatikusan megkapva ezzel a állampolgárságot. Emellett tényleg rendelkeztek kanadai rokonokkal, ráadásul Mattie majdnem anyanyelvi szinten beszélt franciául – ezzel, valamint csendes, visszahúzódó természetével sokkal kevésbé vívta ki Francis ellenszenvét, mint idegesítő testvére. A férfi őt is elkalauzolta a cellába, jelentősen megkönnyebbülve, hogy a harmadikra is jutott még némi lelkiereje.

Visszatérve asztalához látta, hogy kollégája még mindig a láthatóan alaposan beszívott, homokszín hajú sráccal próbál egyről a kettőre jutni, ám még a mellette ülő szőke lány segítségével sem igen járt sikerrel. A fojtott hangú vitatkozásból annyit sikerült kivennie, hogy a kölyök Lars Lauwers névre hallgat, és holland, de iratok híján erre továbbra sem lehetett mérget venni. Francis azonban nem sokáig bambulhatott, részint mert rá is várt még egy kihallgatni való bajkeverő, részint pedig egy pillanattal később egy túlságosan is jól ismert, harsány hang követelte magának a figyelmét:

– Hé Francis, este jössz velünk a klubba? Antonióval már levajaztuk, és képzeld, Elizát is sikerült megfűznöm!

Az említett harsány hanghoz egy magas, arányos felépítésű, lehetetlenül borzas hajú, sápadt albínó fickó tartozott, lehengerlő kisugárzással és magabiztos léptekkel – és Alice számára valahonnan nagyon, de nagyon ismerős arcberendezéssel.

A kis punk láttára a férfi visszahőkölt.

– Jézusom, rajtad meg végigment egy ipari szegecselőgép? Nem félsz, ha valaki mágnessel közelít hozzád? – És pofátlanul nyíltan fürkészte az arcát, mintha minimum kétfejű emberrel állna szemben.

– Na és te? Beleestél egy dézsa hipóba? – fintorgott vissza Alice mogorván.

Az albínóról nyomban lefoszlott az érdeklődő kíváncsiság.

– Hehe, jaj de nagyon vicces – válaszolt hasonló stílusban. – Ki se néztem volna belőled, hogy ismered a hipót. Nem úgy tűnik, mintha valaha is lett volna a kezedben felmosórongy.

– Pedig volt. Aztán egy hozzád hasonló idegesítő, egoista alak képén landolt.

– Jujj, micsoda heves kislány vagy te – csúfolódott a fehér hajú férfi eltéveszthetetlen német akcentussal, ami megint csak zavaróan ismerősnek hatott. – Azért nyugtass meg, ugye nem azért kék-piros a cipőfűződ, hogy segítsen megjegyezni, melyik a jobb és bal lábad?

– Gilbert... – szólt közbe unott-türelmetlenül Francis. – Ne szenyázd már. Nem megyek ma este veletek, dolgom van még ezekkel a jómadarakkal, aztán tűzök haza aludni, mert ez már a második műszakom – ásított. – Egyébként meg van egy olyan gyanúm, hogy te se mész ma sehová – biccentett a bejárat felé, ahol egy újabb, valamivel kisebb csoportosulás tűnt fel. – Ott a tesód Antonióval, és innen nagyon úgy tűnik, kapás van...

– Scheiße! – szisszent fel a német, és sietősen távozott Francis asztalától. A frissen érkezett csapatból két copfos, mediterrán külsejű lány vált ki, egyikük folyamatosan káromkodott olaszul, a másik pedig nem kisebb elánnal, de valamivel halkabban magyarázott a könyökét fogó, Alice által immár tényleg ismert szőke fickónak, aki a jégkék szemeit és jól fésült haját leszámítva elképesztően hasonlított Gilbertre.

Hát ez az. Innen volt olyan ismerős a fehér hajú férfi. Hiszen ezek szerint az iskolája tesi-német tanárának a testvére... De Mr Beilschmidt mi a csudát keres itt, és pláne a szintén a sulijába járó olasz ikerpár, a Vargas-lányok társaságában? A melletük lévő rendőrről – Antonióról – szintén messziről lerítt, hogy a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető angolszásznak, amelyet egyébként a neve is alátámasztott.

– Basszus, nincs ezen a kapitányságon egy nyavalyás brit rendőr? – fakadt ki Alice. – Londonban vagyunk, a rohadt életbe is!

– És? – vont vállat Francis. – Amilyen multikulti van itt, szerintem ez már nem oszt-szoroz. – Gyakorlatilag tökéletesen beszélt angolul, de akcentusából és néhol kissé fura mondatszerkesztéseiből érezni lehetett, hogy nem az anyanyelve.

– De ez akkor is vérlázító! – fortyogott tovább a lány. – A saját szülővárosomban francia zsaru visz be az őrsre, aztán jön egy német is kötözködni!

– Most komolyan ez a legnagyobb problémád? Azt nem érezted vérlázítónak, hogy összefújkáltatok egy csomó házat, és felgyújtottatok két szemeteskukát?

Alice-t a most érkezett csoportban lezajló közjáték mentette meg a felelés kínos kényszerétől, mikor is Lovina, az eddig káromkodó és kiabáló olasz leányzó nemes egyszerűséggel megkísérelte felképelni az előtte álló, szintén valami latinos nyelven – Alice gyanúja szerint spanyolul – karattyoló rendőrfiút. A srácnak az utolsó pillanatban sikerült elkapnia a signorina kis kacsóját, de csodálatosképpen még csak dühbe sem gurult, hanem csengő hangon, jókedvűen felnevetett, az apró fúria pedig tátva maradt szájjal, tirádáját berekesztve meredt rá döbbenten. Ezen persze a lökött spanyol fickó csak még inkább kacagott, mire a lány becsukta a száját, és zavartan vörösödve félrefordította a fejét.

Francis, elnézve a jelenetet, halkat füttyentett, majd visszafordult a punk lányhoz.

– Na jó, szerintem félretehetnénk a személyeskedést, mert még ma haza szeretnék érni. Neved?

– Alice Kirkland.

– Van valami iratod, amivel alá is tudod ezt támasztani? – Egy szebb napokat is látott diákigazolvány landolt Francis előtt az asztalon. – Hát ez nem igazán hasonlít.

– Kilencedikben fényképezték – vont vállat a lány. – Amikor még nem kellett levágatnom a hajam, mert az öcsém rágógumit ragasztott bele.

– Ez a mostani jobban állna, ha néha megbeszélnél egy randit a fésűvel – motyogta Francis, miközben beírta a nevet a számítógép keresőjébe. – Uhh!

– Valami gond van? – mosolyodott el kesernyésen Alice. Pontosan tudta, hogy a fickó most találta meg az ő több oldalra rúgó bűnlajstromát.

– Ezt nem mondod komolyan! – hüledezett a francia. – Három és fél A/4-es oldalnyi balhé után még mindig szabadlábon vagy?

– Fiatalkorú vagyok, hátrányos helyzetű, meg elég szerencsés is. Eddig mindig megúsztam némi közmunkával vagy csak egy figyelmeztetéssel.

– Ki elé kellett letérdelned, hogy ezt mind eltussolják neked? – Francis még mindig nem hitt a szemének. – A sitten élő legenda leszel...

Alice elakadt lélegzetén érződött a sértődött indulat – felháborodottan felpattant és elindult volna kifelé, ám egy fekete atlétába bújtatott széles mellkasnak ütközött neki. Mr Beilschmidt volt az, aki tenyerét Feliciana vállán nyugtatva terelgette maga előtt az olasz lányt.

– Na ácsi, Kirkland – dörmögte mély hangján, mikor megismerte Alice-t. – Csüccs vissza szépen. – A punknak még meglepődni sem maradt ideje, a német már egy laza mozdulattal vissza is lódította a székébe.

Feliciana eközben vidáman csacsogott neki:

– Ve... Sorella nem igazán beszél angolul. Tud, persze, csak nem szeret. De úgy látom, jól megértik egymást Signor Carriedóval... – Az egymást jól megértő páros ezenközben két különböző nyelven folytatta heves eszmecseréjét mögöttük, túlharsogva a terem általános alapzaját is, Mr Beilschmidtről pedig már lerítt, hogy síkideg. Alice kárörvendően elmosolyodott.

– Hát, Alice – szólalt meg Francis a képernyőre meredve, enyhén borostás állát dörzsölgetve –, nem állsz valami fényesen. Nem tudom, mi lesz veletek, de semmi jót nem ígérhetek. A szöszi sem épp a megtestesült ártatlanság, a drogos haverotok meg, ha jól vettem ki a kolléga szitkozódásából, már nagykorú, úgyhogy őt mindenképp bevarrják... – A szomszédos asztalnál a másik rendőr feladta a Larsszal vívott kilátástalan harcot, és helyette az alacsony szőke csajszit kezdte kifaggatni. – Ahogy elnézem, körülbelül Matthew meg a másik kislány fogja úgy-ahogy megúszni, de neked, a pasidnak meg a füvesnek sok van a rovásotokon.

– Nem a pasim – morgott sértetten Alice.

– Exed. Részletkérdés.

– Meg tudja mondani, nagyjából mire számítsunk? – tudakolta a punk.

Francis nem válaszolhatott, bal felől ugyanis kicsapódott az ajtó, és az olasz csitri vágódott ki rajta, teli torokból üvöltözve a Carriedo nevű spanyollal. Aztán egy utolsó fújással sarkon fordult, és kiviharzott az emeletről a liftekhez. Húga még mindig szélesen bazsalyogva csicsergett a némettanárral, aki szemlátomást elég zavartan válaszolt a lánynak, de amikor az búcsút intve, egy vidám Ciao!-val elsietett a testvére után, a férfi arcán halvány mosollyal csóválta meg a fejét.

Francis fáradtan végigfuttatta hosszú ujjait a haján.

– Fogalmam sincs, a fiatalkorúak bírósága nagyon véletlenszerűen szokott dönteni. Legjobb esetben is pénzbírság, figyelmeztetés, társadalmi munka, pszichológus, felügyelőtiszt, rosszabban felfüggesztett szabadságvesztés, legrosszabban pedig sitt. Az a Lars haverotok mindenképp oda fog kerülni kábítószer-használatért.

– Értem. – Alice az övén csüngő láncot piszkálgatta, és hirtelen nagyon elveszettnek tűnt a férfi számára. Aztán gondolatban pofon csapta magát: a csaj egy piti kis bűnöző, magának kereste a bajt, és valószínűleg legfeljebb azt bánja, hogy az ügynek kellemetlen következményei lesznek. Azért mert borzas, világosszőke haja, élénkzöld szemei és sápadt, keskeny arca valamiféle bájt kölcsönöz neki törékenységével együtt, még nem sajnálhatja meg!

Alice felnézett egy pillanatra, ő pedig elkapta róla a tekintetét.

– Most mi lesz? – kérdezte.

– Amint a másik lánnyal is végeznek, hazaviszünk titeket – rántotta meg a vállát Francis. – A Lars gyerek előzetesben marad. Aztán megpróbáljuk értesíteni a szülőket, és pár napon belül kaptok majd egy-egy idézést a bíróságra. Onnantól kezdve ők diktálnak.

– Hát ez érdekes lesz – úgy értem, a szülőértesítős része. – Alice láncai halkan csörögtek a babrálástól.

– Az biztos. Két amerikai, és ha jól sejtem, a lány sem brit.

– Belga.

– Na ugye. A füvesnél nem lesz erre szükség, te meg hála Istennek, angol vagy, úgyhogy nálad se lesz gond.

– De lesz. – A lány makacsul fixírozta az íróasztal szélét. – Az anyám két évvel ezelőtt lelépett. Most a testvéreim vigyáznak ránk, de egyikük sem a hivatalos gyámom. Szerintem ezért nem forszírozták annyira az eddig kijáró büntetéseimet.

A hírek hallatán Francisnak kedve lett volna csüggedten lefejelni az asztalt. Egyre cifrább lesz ez a menet...

– Édesapád sem elérhető? – próbálkozott, noha sejtette, hogy veszett ügy.

Alice hitetlen kis kaccantást eresztett meg, de inkább úgy hangzott, mintha sírna.

– Anya három pasijától születtünk öten – magyarázta keserűen. – Tavalyelőtt egy negyedikkel tűnt el, valahova külföldre. Karácsonykor jön tőle képeslap, de az eddigieket két különböző helyről küldte. Apám meg... Azt se tudom, kicsoda. Szétmentek Anyával, mielőtt igazán emlékezhettem volna rá, és az öcsém is egy egyszeri újrafellángolásból született. Képen láttam csak egyszer... Az egyetlen, amit örököltem tőle, az a szemöldököm – tette hozzá szarkasztikusan.

Francis a tragikus helyzet dacára nem tudott elfojtani egy mosolyt, de ez amilyen gyorsan jött, ugyanúgy le is hervadt.

– Jól van... Hát, akkor kénytelen leszek a testvéreiddel megbeszélni a dolgot – sóhajtotta. – Gyere, összeszedjük a többi jómadarat, és megyünk.

Ha eljutottál idáig, kíváncsi lennék a véleményedre! ^^