Csak egy gondolat, így a finálé után, ami nem ment ki a fejemből. Neveket direkt nem írtam, de szerintem egyértelműen ki lehet találni. Vélemény?
Cím: Eljön az a nap
Csak áll az ajtó előtt, fejében cikáznak a gondolatok. Annyi mindent akar mondani… Annyi mindent megmagyarázni…
De mégis, hogy mondja el, mit élt át az elmúlt hónapok alatt? És ha lenne is hozzá bátorsága, hogy elmondja az igazat, vajon fel lennének készülve a következményekre?
Hat hónap folyamatos italozás… Mindig részegnek lenni… Mindig másnaposnak… És mindez azért, hogy ne érezze az elviselhetetlen fájdalmat, amit az Ő hiánya okozott.
Ahogy meglátta a templomban, és mikor megérezte az illatát, végre megnyugodott. Megérte az áldozatot…Megérte a szenvedést… Mert Ő így biztonságban volt, és nem eshetett baja. És ez volt a legfontosabb.
Remegve nyomja meg a csengőt, majd hallja a sietős lépteket. A látvány, ami elé tárul az ajtó kinyílása után, szinte felbecsülhetetlen. Ott áll Ő… Kócosan… Pizsamában… Sokkal gyönyörűbb, mint ahogy az elmúlt hónapokban emlékezett rá.
Némán követi Őt a nappaliba, de nem ül le, ahogy Ő sem. A feszültség szinte tapintható, és érzi, hogy fojtogatja. Sóhajt egyet, hogy újra levegőhöz jusson. Szája kiszárad, és torkán megakadnak a szavak, mielőtt kimondhatná őket. De minden erejét összeszedi, mert el kell mondania… Mert Neki meg kell tudnia az igazat…
„Nem feküdtem le Lorelei-al."
Ő úgy tesz, mintha nem érdekelné, és csak húz egyet a vállán, miközben válaszol: „Ez nem az én dolgom."
„Csak szerettem volna, ha tudod." Mondja egész halkan, és érzi, hogy meg kell magyaráznia. „Hipnotizáltam, és úgy tettem mintha… Lorelei pedig elhitte."
Szemében látja, hogy meglepődött, és mintha meg is könnyebbült volna.
Legszívesebben bevallaná Neki, hogy miatta nem tette… Hogy Ő a legfontosabb számára… Hogy nagy szüksége van rá…
De nem teszi… Erről sem beszél, mint ahogy az elmúlt hat hónapról sem.
Még nincs itt az ideje… Még egyikőjük sincs felkészülve rá…
Ehelyett csak közelebb lép, és megfogja a kezét, pont ugyanúgy, mint ott a sivatagban.
„Köszönöm!" Suttogja.
Ahogy tekintetük találkozik, már nincs szükség szavakra. A beszéd feleslegessé válik.
És abban a pillanatban megfogadja, hogy egyszer eljön az a nap, mikor végre mindent elmond.
Akkor majd mesél az elmúlt hat hónapról… A gondolatairól… Az érzéseiről…
Biztosan tudja, hogy eljön az a nap, mikor már fel lesznek készülve rá.
Felkészülve az igazságra … Felkészülve a következményekre…