Aa! Megami-sama!
Myounegai: A végzetes kívánság
I. Fejezet:
A Viszontlátás
Remegő lábakkal, lassan sétált fel a templom lépcsőin. Annyiszor járt már ezen a helyen, de nem emlékezett rá, hogy egyszer is gyalog megmászta volna ezeket a fokokat. Kimerítő volt ez a módszer, mos mégis erre az egyre volt képes. Ezt is csak lassan, módszeresen csinálta. Minden egyes lépés után megállt, és eltöprengett azon, hogy talán vissza kellene fordulnia. Azonban mindig sikerült túljutni a holtpontokon, mivel tudta, ezáltal olyan helyre érkezik, ahol törődnek vele. Most pedig mindennél jobban szüksége volt egy nagy adag gondoskodásra. Felnézett a kapu felett látható feliratra. Tariki-Hongan. Persze nélküle is tudta, hogy jó helyen jár, csak valami arra kényszerítette, hogy újra és újra megbizonyosodjon róla.
Ismét kétségei támadtak az ittlétével kapcsolatban. Vajon tényleg helyes, hogy a barátait akarja terhelni a problémáival, amelyekre talán nem is volt megoldás. Legalábbis ő maga semmiféle kiutat nem látott belőlük. Vett egy mély levegőt, és érezte, hogy a könnyei ismét elerednek. Már nem tudta volna megmondani hányadszor azon az estén. Rengeteget sírt. Görcsösen, halkan, és volt úgy, hogy csak némán, de megállíthatatlanul potyogtak a könnyei. A szeme már egészen ki volt vörösödve a sok törölgetéstől. Most is csak óvatosan, a kézfejével morzsolta el a cseppeket. Úgy tűnt, ezúttal viszonylag hamar sikerült elfojtani őket. Ez talán jó jelnek számított, bár maga sem tudta biztosan. Így hát megtett még egy lépcsőfokot. Igen, kétségtelenül szüksége volt törődésre, tehát nem álhatott meg.
Egyszer csak azt vette észre, hogy feljutott, és ott ált a fából készült kapu oldalának támaszkodva. Küzdelmes méterek voltak, ezért vissza sem mert nézni rájuk. Bizonytalanul elengedte a kaput, majd tett egy lépést előre. Semmiféle fizikai fájdalmat nem érzett, csak végtelen kimerültséget. Ezt is inkább a lelkében, mint a tagjaiban. Közeledett a ház bejáratához, ahol biztos most is olyan vidám volt a hangulat, mint amikor ő is itt lakott. Annyira nem is volt régen, és egy nagyon emlékezetes időszak volt az életében. Mindig jó érzésekkel gondolt vissza rá, és most is csak a pozitívumok jutottak az eszébe. Ez nagyon jót tett a lelkének, már egyáltalán nem érezte magát annyira elveszettnek. A sok szép emlék még így is csak enyhíteni tudott a bánatán. Végigsétált a kövekből kirakott úton, ami egyenesen a bejárati ajtóhoz vezetett. A gondosan művelt udvar látványa, és az ágyásukban növekedő virágok mind olyanok voltak, amik most nagyon jót tettek. A bejárat jobb oldalán ott őrködött a tömzsi gépember, akit Banpei-kunnak hívtak. Nagyon jól ismerte a jövevényt, ezért nem aktiválódott egyetlen védelmi funkciója sem. Rövid, halk csipogással nyugtázta az érkezését. Ezért nagyon hálás volt, és egy pillanatig elidőzött rajta a tekintete. Azon töprengett, hogy vajon milyen lenne, ha ő is android lenne.
Érzelmek nélkül, hogy soha ne ismerje meg, mi az a fájdalom. Nem… Tisztában volt vele, hogy Banpei-nek voltak érzései. Rengeteg történetet hallott már róla a barátaitól. Akikkel hamarosan találkozni fog. Az ajtó elé állt, és lassan felemelte a kezét. Olyan volt, mintha a csuklóján lévő ezüstkarikák ólomsúlyként húznák le. Ismét eleredt a könnye, de nem akart neki ilyen könnyen engedni. Hátrahajtotta a fejét, és beharapta az alsó ajkát. Mintha így akarta volna visszakényszeríteni őket a helyükre. Pár pillanatig így maradt, és csodák csodájára úgy tűnt sikerrel is jár. Pár csepp így is végigfolyt az arcán, de nem számított. A lényeg az volt, hogy eljutott idáig, és már nem kell sokat tennie azért, hogy barátok között legyen. Szipogott néhányat, és igyekezett viszonylag rendbe tenni magát. Mikor úgy érezte sikerült, megnyomta a csengőt.
Kissé meglepetten vette tudomásul milyen könnyen ment. A vidám kis dallam felcsendült, ő pedig megkönnyebbülten ejtette maga mellé a kezét. Már csak meg kellett várnia, hogy valaki ajtót nyisson, és beengedje. Az sem volt biztos, hogy egyáltalán zárva volt, de nem akart csak úgy rájuk törni. Néhány másodperc elteltével ismerős hangot hallott.
- Igen! Jövök már… - Azonnal felismerte Urd-ot. Az Istennő hangja kissé fáradtnak nyűgösnek tűnt. Nyilván megint a TV-t bámulta, és valamelyik sorozata elől kellett felkelnie. Kissé meglepte a dolog, arra számított, hogy Belldandy, esetleg Keiichi fogja beengedni. Persze könnyen elképzelhető volt, hogy Urd és Skuld valamiféle sorshúzással döntötték el egymás között, hogy legközelebb kinek kell ajtót nyitni. Régen is meglehetősen gyakran csináltak ilyet, és most is erről lehetett szó. Halk puffanást hallott, nem sokkal az ajtó mögül. Urd bizonyára a földre ereszkedett, hogy ha esetleg egy halandó érkezik, ne rémítse halálra a repüléssel. - Nyitom már! - Nem hallott kattanást, mielőtt a fajajtó félrehúzódott, ami azt bizonyította, hogy valóban nem volt bezárva. Gyorsan mosolyt erőltetett az arcára, mielőtt teljesen kitárult volna. Aztán meglátták egymást Urd-dal. A hófehér hajú Istennő csodálkozva pillantott rá. De ezúttal valami mást is észrevett a tekintetében, ami eddig nem volt, vagy csak elkerülte a figyelmét. A viszontlátás felett érzett öröm csillogását. - Peorth! - mondta a másod osztályú Istennő. - Rég találkoztunk! - Ravasz mosoly jelent meg az ajkain. Ezúttal mi járatban?
- Szervusz, Urd… - köszönt Peorth, és érezte, hogy mosolyog. Nem is ment olyan nehezen. - Örülök, hogy… - ekkor azonban kártyavárként omlott össze a látszat, amit addig sikerült fenntartania. A szemébe szökő könnyektől elhomályosodott a látása, mintha esőfüggönyön keresztül figyelte volna a barátnőjét. A térdei megroggyantak, és érezte, hogy menthetetlenül el fog esni. Mégsem úgy sikerült az érkezés, ahogy szerette volna. Képtelen volt megőrizni a méltóságát, pedig mindent elkövetett. Még csak dühös sem volt magára, mindezek miatt. Segítségkérően kinyújtotta a kezét, és valahogy látta, hogy Urd aggódva fogja meg. Térdre esett, de a barátnője szilárdan tartotta.
- Hé! - hallotta távolról Urd hangját. - Peorth! Mi történt veled?! Nézz rám, Peorth! - ő továbbra is lehajtotta a fejét.
- Meghalt… - suttogta alig hallhatóan, majd valahogy sikerült rászánnia magát, hogy felnézzen. Ekkor már hangosan zokogott. - Meghalt, Urd!!! - kiáltotta, minden fájdalmát beleadva. Mégsem szabadult meg a tehertől. - Meghalt!
- Ki? - kérdezte az istennő, aki közben letérdelt elé, és mélyen a szemébe nézett. - Ki halt meg?
- Én… én nem tehettem semmi… képtelen voltam… - Mély lélegzetet vett, amitől fulladozva köhögni kezdett. - De meghalt!!!
- Figyelj rám Peorth, jó? Figyelj egy kicsit! - az első osztályú Istennő mindent megpróbált, hogy abbahagyja a sírást, de kudarcot vallott. - Nyugodj meg egy kicsit, most már minden rendben van. Próbáld elmondani, hogy mi történt. Akkor talán segíthetünk.
- Meghalt… - suttogta Peorth távolba meredő tekintettel, majd elveszítette az eszméletét. Mielőtt még a sötétség teljesen magával ragadta volna, látta, Urd mögött felbukkanni Belldandy-t, Skuld-ot, és Keiichi-t. Nem szerette volna, hogy a barátai így lássák, de sajnos ez ellen már nem tehetett. Az eszméletvesztéssel járó gondtalan ürességet jól eső érzéssel fogadta…
- Nee-san! Mi történt!? - Belldandy a testvéréhez rohan, aki a bejáratban az eszméletlen Peorth-t tartotta. Urd közben óvatosan a hátára fordította az Istennőt.
- Fogalmam sincs! - válaszolta idegesen. - Miután ajtót nyitottam, egy pillanatig minden normális volt, aztán elkezdett zokogni. Azt hajtogatta, „meghalt" meg hogy „nem tudtam megakadályozni". Valami szörnyűség történhetett, amitől ennyire kiakadt…
- Ez Peorth! - hajolt az ájult Istennő felé Skuld. - Mi… mi van a szemével?
- Mindenki látja, hogy kicsoda! - förmedt a kishúgára Urd. - Ha nem tudsz értelmes megjegyzést tenni, inkább hallgass!
- Nem úgy értettem… - suttogta a fiatal Istennő bűnbánóan. - Nem akartam rosszat.
- Teljesen kisírta a szemeit… - mondta Belldandy Peorth felé hajolva. Aggódva megérintette a homlokát, ami teljesen át volt forrósodva. - Láza is van…
- Igen… de nem hinném hogy valami betegség okozza. - folytatta Urd, és megenyhülve Skuld-ra nézett.
- Tudtok rajta segíteni? - kérdezte Keiichi - aki egészen idáig szóhoz sem jutott a döbbenettől. Még soha nem látta ennyire elesettnek Peorth-t.
- Igen, talán… - Bell komoran bólintott. - Először le kell vinnünk ezt a csúnya lázat…
- Keiichi… - Urd a fiúra nézett. - Segíts bevinni.
- Rendben. - K1 habozás nélkül felnyalábolta az ájult Istennőt. Urd a fejét tartotta, és eligazította a kezeit, hogy azok ne akadjanak be sehová.
- Csak óvatosan… - mondta Keiichi-nek. Belldandy közben berohant a vendégszobába, és Skuld segítségével, matracot terített a tatamira. Lefektették rá Peorth-t, és egy párnát terítettek a feje alá. Urd ellebegett a szobája felé, és hamarosan néhány gyógyszeres fiolával egyensúlyozott végre. Keiichi eközben a konyhába ment, ahol Belldandy utasításának megfelelően egy nagy krómozott edénybe vizet pumpált a csapból. Mikor félig megtelt, sietett vissza. Addigra Urd és Bell már jó alaposan szétpakolták a különböző, többnyire meghatározhatatlan eredetű szereket. Keiichi letette Peorth mellé a tálat, majd a legidősebb testvér intésére kissé arrébb vitte.
Skuld érdeklődve figyelte, hogy mit ügyködnek a nővérei. Azt már megszokta, hogy Urd folyton kotyvaszt valamit a szobájában, de Belldandy ritkán szokott segíteni neki. Ezúttal esze ágában sem volt megkérdezni, vajon miféle bizonytalan eredetű szer készül. Minden esetre a testvérei meglehetősen összeszokottan dolgoztak, ezért úgy érezte nem sülhet ki rossz belőle.
Urd kivett az egyik üvegcséből két féltenyérnyi nagyságú, sötétlila levelet, majd miután eltávolította a szárukat a szájába tömte, és mohón rágni kezdte őket. Az arckifejezése árulkodott arról, hogy milyen lehet az ízük.
- Huh… de keferü… - morogta kelletlenül, de csak még elszántabban rágta tovább. Belldandy ezalatt egy mozsárba tett két fényes narancssárga, apró golyót, majd fehér színű, hópelyhekre emlékeztető reszelékkel szórta le. Ezután egy teljesen átlátszó folyadék következett, aminek az illata abban a pillanatban megtöltötte az egész szobát, ahogy eltávolította a tetejét. Keiichi határozottan kellemesnek ítélte, annak ellenére, hogy meglehetősen tömény volt. Miután elkészült, letette a mozsarat Urd elé, aki továbbra is fanyalogva rágott. A Keiichi által behozott edényhez ment, és belemártogatott egy fehér zsebkendőt. K1 látta, hogy gondosan összehajtogatja, majd Peorth homlokára teríti. Kissé dühös is volt magára, mert úgy érezte magától is kitalálhatta volna mire kell a víz, és akkor megkönnyítette volna Bell dolgát. Urd közben megkönnyebbülten köpte ki a tenyerébe a pépesre rágott masszát, és undorodva nézett rá. - Miért pont nyállal kell elkeverni? - kérdezte mogorván, majd a mozsárba öntötte, és kevergetni kezdte a többi összetevővel.
- Belldandy… - kezdte Keiichi, aztán nyelt egy nagyot. Igazából a kérdés, amit fel akart tenni ráért, nem akart vele zavarni. Azonban az Istennő ránézett, majd miközben kicserélte a borogatást beszélni kezdett.
- Mi Istennők nem úgy vagyunk lázasok, mint az emberek. - Ismét Peorth homlokára terítette a zsebkendőt. - Amikor az érzelmeink irányíthatatlanul tombolnak, az kihatással van a varázserőnkre. Szélsőséges esetben előfordulhat, hogy az energiák nem tudnak megfelelően eloszlani, és felforrósítják a testünket. Ez pedig a lázhoz hasonló tüneteket produkál…
- De ha valakinek olyan sok ereje van mint Peorth-nak… - kezdte Keiichi tétován, de képtelen volt kimondani. Belldandy szomorúan bólintott. Egy másik zsebkendőt terített az eszméletlen Istennő mellkasára.
- Ha a folyamat nem áll le, akkor az egész testét elemészti egy hihetetlenül forró mágikus tűz. - folytatta Urd kissé pöszén. - A borogatás ugyan úgy segít, mint egy ember esetében, de szükség van egyfajta mágikus antibiotikumra is. - Felmutatta a mozsarat, amiben egy pillanatra sem hagyta abba a keverést. - Ez majd segít elfojtani Peorth háborgó erejét. Azonban ez is csak időleges megoldás…
- Csak nem azt akarjátok mondani, hogy nem lehet meggyógyítani? - K1 ökölbe akarta szorítani a kezét, de félúton megálltak az ujjai. - Az nem lehet…
- Nem erről van szó. - Bell ismét kicserélte a borogatást. Mikor Peorth mellkasára terítette az új zsebkendőt, az Istennő szeme egy pillanatra felnyílt, majd újra lecsukódott. - Ha nem lesz képes megfékezni az érzelmei ingadozását, akkor a gyógyszer egy idő után teljesen hatástalan lesz. Amikor ez bekövetkezik, már csak egy módon lehet segíteni… - Beharapta az alsó ajkát, és szomorúan Urd-ra nézett, aki kedvesen rámosolygott, és befejezte helyette.
- Ebben az esetben örökre el kell zárnunk minden erejét. - A hangjában ugyan az a szomorúság hallatszott, mint amit a húga arcáról le lehetett olvasni. - Ugyan úgy Istennő marad, de soha többé nem tud majd varázsolni. Elveszíti az Angyalát is…
- Nem hagyjuk! - jelentette ki Keiichi miközben a tatamira csapott. - Mindent meg kell tennünk, hogy ezt megakadályozzuk!
- Keiichi-san… - suttogta Bell hálásan. - Teljesen igazad van. Peorth mellé kell állnunk, és támogatni őt. Most csakis a színtiszta barátság segíthet rajta. El kell érnünk, hogy kibeszélje magából a bánatát, és rávilágítani, hogy nincs egyedül. Ez az egyetlen megoldás. - Felállt, és a teázóba vezető ajtóhoz ment. - Ehhez mindent bele kell adnunk. Megyek, és csinálok teát mindenkinek, hogy keményen tudjunk dolgozni. Skuld, Keiichi-san kérlek cseréljétek addig a borogatást.
- Igenis, Onee-sama! - vágta rá határozottan Skuld. - Gyere Keiichi, mentsük meg Peorth-t! - A fiú bólintott, miközben felgyűrte a pulóvere ujját, és felkészült a borogatás cseréjére. Skuld ekkor váratlanul arrébb lökdöste. - Mégis mit képzelsz?! - kérdezte felháborodottan. - Oda te nem nyúlkálhatsz! Foglalkozz a homlokán lévő zsepivel…
- Ö… igaz. - morogta a fiú, majd óvatosan eltávolította az Istennő homlokán lévő zsebkendőt. Valóban jó ötlet volt a másikat Skuld-ra hagyni. Meglepetten tapasztalta, hogy milyen meleg, pedig nem rég volt cserélve. Gyorsan kiöblítette, majd körültekintően visszatette. Közben Skuld is végzett a saját részével.
- Hé, K1! - Urd megfogta a fiú vállát, és halkan a fülébe súgott. - Ugye tudod, hogy az előbb valami hihetetlenül menő voltál. Komolyan mondom, ilyen elszántságot még nem sokszor láttam. - A fiú szerényen elmosolyodott. - Főleg nem tőled…
- Hát köszi, Urd. Azt hiszem… - Az Istennő azonban nem tágított.
- Szerintem Belldandy-ra ezzel nagyon nagy hatást gyakoroltál. Remélem tudod, hogy a kis szíve most legalább kétszer olyan hevesen dobog érted. Már ha ez lehetséges…
- Ezzel mire akarsz kilyukadni?
- Semmi különösre. - nevetett Urd halkan. - Csak meg akartalak dicsérni. Nagyon jó ember vagy kölyök, csak kellene még egy kis önbizalmat szerezned. Ami pedig a kapcsolatotokat illeti, most mindennél fontosabb a feltétlen bizalom közöttetek. - Keiichi értetlenül pislogott. - Könnyen lehet, hogy te leszel a kulcsember Peorth rehabilitációjában. Mivel talán mindannyiunknál közelebb állsz hozzá... Nem, ne tiltakozz! Várd meg, amíg befejezem… Tudom, hogy semmi olyasmit nem tennél… De Bell szíve elég ingatag, ha rólad van szó. Azonban, ha önmagad adod, és még több ilyen menü beszólással állsz elő, akkor minden rendben lesz.
- Nem nagyon értelek… - ismerte be a fiú. - …de minden tőlem telhetőt elkövetek.
- Egyszerűbben pedig nem tudom elmondani, de rád bízom. Légy ügyes… - Hirtelen fenyegető fény villant a szemébe. - De ha esetleg megbántanád a kedvenc húgom érzéseit…
- Menj már… - mondta vigyorogva K1. Ekkor Skuld feje bukkant fel mellettük, és egy pillanatra frászt hozta rájuk. A kis Istennő arckifejezése olyan volt, mint egy kíváncsi Buddháé.
- Miről sugdolóztok? - érdeklődött egyikükről a másikra nézve. - Én is hallani akarom!
- Csak azt magyaráztam K1-nek, milyen fontos ennek a gyógyszernek az elkészítése során betartani az előírásokat. Ja, és hogy nektek kettőtöknek milyen sokat kell még segíteni Belldandy-nak.
- Tényleg? - Skuld tekintete szinte ragyogott. - Bármit is kell segíteni, én vagyok az első, ha Onee-samáról van szó. Mi lenne az?
- Akkor hozz szépen egy üveg szakét. - mondta Urd megfontoltan. - De előtte nézd meg, nem kell-e neki segítség a konyhában. De siess, mert cserélni kell a borogatást.
- Egy perc, és itt vagyok! - mondta lelkesen a fiatal Istennő. Futva elhagyta a vendégszobát, és pár pillanat múlva hallották, hogy már Belldandy-t nyaggatja. Keiichi megcsóválta a fejét.
- Szépen leszerelted. - ismerte el. - Máskor is csinálhatnád ilyen finoman.
- Nem kell neki mindenről tudni. - válaszolta Urd. - Egyébként is, biztos vagyok benne, hogy félreértené. Tehát ami téged illet… nagyon kell figyelned, két Istennő szívének a sorsa is rajtad múlik. Könnyen lehet, hogy mindkettőt összetöröd, ha óvatlan vagy. Ezt az egyet vésd jól az eszedbe.
- Te aztán meg tudsz nyugtatni… - jegyezte meg a fiú ironikusan, miközben megborzongott a hallottaktól. Urd keményen a vállába boxolt, de nem válaszolt, mert egy szakés üveggel a kezében visszatért Skuld.
- Onee-sama azt mondta, hogy egyelőre nincs semmire szüksége. - magyarázta izgatottan. - De a szakét elhoztam, tessék. Hé, hé… Ugye a gyógyszerhez kell, egy speciális összetevő?
- Speciális összetevő? - kérdezte a nővére értetlenül. - Nem, ez nekem lesz. - Azzal Skuld legnagyobb meglepetésére a fogával kinyitotta az üveget, és hatalmasat húzott belőle.
- De… de… - dadogta fekete hajú lány. - MOOO, Urd! Tudhattam volna, hogy csak erre tudsz gondolni! Nem kellett volna ugrálni a kedvedért…
- Most már ideje lesz kicserélni a borogatást. - mondta kedvesen mosolyogva a nővére.
- Tudom, én is tudom… - morogta Skuld. - Egyébként csak hogy tudd… Lila a nyelved! - halkan felkuncogott. - De így legalább megy a szemedhez.
- Nem most kezdjetek veszekedni. - szólt közbe K1, még mielőtt a helyzet eldurvult volna. A két Istennő kivételesen hallgatott rá, és csendben folytatták a saját feladatukat. Mire Belldandy visszaért, Urd elkészült a különös színű krémmel. Az első osztályú Istennő mindenkinek odanyújtott a tálcáról egy bögregőzölgő teát, majd ő is elvett egyet.
- Tegyünk meg mindent a mi Peorth-unkért! - ünnepélyesen magasba emelte a bögrét, majd a többiekkel együtt kortyolt belőle.
- Minél hamarabb be kell adni neki. - mondta rögtön utána Urd. - Mivel rossz állapotban van, nem lesz túl könnyű. Ráadásul ennek a vacaknak borzalmas az íze… bleh! - Belldandy eközben meghallgatta Peorth légzését.
- Azt hiszem az lesz a legjobb ha hárman tartjuk szegényt, míg a negyedik beadja neki a szérumot. - Urd lassan, egyetértően bólintott.
- Remélem elegen leszünk. - tette hozzá kissé bizonytalanul. - Ilyenkor szeretném, ha Tamiya és Otaki is itt lenne. Bennük legalább van egy kis erő.
- Ne már! - horkant fel Skuld és K1 egyszerre, majd egymásra néztek, és az Istennő folytatta.
- Meg akarod öletni szegény Peorth-t? - Még mondani akart valamit, de Urd arca olyan komoly maradt, hogy elakadt a szava. - Most mi a baj?
- Ti még soha nem láttatok ilyen kezelést. - állapította meg halkan. - A gyógyszer nem pusztán keserű, de a mágikus energia lenyugtatása során nagy fájdalmat, és görcsöket is okoz. Nem egy jó megoldás, de jelenleg az egyetlen.
- Ezt nem tudtam! - döbbent meg Skuld őszintén. Keiichi szólni sem tudott, inkább csak várta, hogy megmondják, mit csináljon a továbbiakban.
- Bell, csináld te… - Urd átnyújtotta a mozsarat a húgának. - Mi addig lefogjuk. K1, nyomás a jobb oldalra. Fogd meg a csuklójánál, és a vállánál. Aztán nehogy elengedd!
- Értettem! - A fiú kötelességtudóan elfoglalta a rá kiosztott posztot. - Így jó?
- Nem, egyáltalán nem. - morogta Urd dühösen. - Szorítsd meg rendesen, különben kapsz néhány maflást. Skuld, tiéd a baloldal. - A legfiatalabb testvér ugyan azt megtette, mint K1. Elszánt tekintettel, láthatóan mindent beleadva szorította. A nővére elégedetten bólintott. - Mivel én vagyok a legerősebb, enyém a neheze. - miközben ezeket mondta, rakosgatni kezdte Peorth lábait. - Nah, így megteszi. - Miután elkészült, a térdeit szorosan a hátán fekvő első osztályú Istennő csípője mellé tette. Hátranézett, majd lábfejeit úgy helyezte el, hogy Peorth bokáján belülre kerüljenek. Így a lába végig leszorította az övét, tehát saját súlyával volt képes visszafogni az esetleges rugdalózását. Ezek után előrehajolt, az egyik tenyerét az ájult lány hasfalának alsó részére szorította, a másikat pedig közvetlenül mellé, a rekeszizmaira. Miután megvolt, kissé rátehénkedett, hogy megbizonyosodjon róla mennyire hatékonyan tudja tartani. Némi töprengés után igazított még egy kicsit a lábait. - Így jó lesz… mondta végül. - Uh… Az biztos, hogy jó hülyén nézhetünk ki most. Aham… csak azt tudnám, hogy egyesek miért vörösödnek…
- Fogd be, jó?! - sziszegte Keiichi és próbálta beszűkíteni a látóterét Peorth jobb karjára.
- Jobb ha vigyázol, Keiichi! - morogta fenyegetően Skuld. - Mindkét szemedet rajtad tartom! - A fiú erre már nem is válaszolt, mert teljesen fölösleges lett volna. Belldandy közben az Urd által kikevert krémmel teli tálkával odament Peorth fejéhez, és térdelő ülésbe helyezkedett. A jobb kezének mutatóujjával kivett egy keveset, majd a többiekre nézett.
- Kérlek tartsátok erősen! - mondta határozottan, majd minden további időhúzás helyett nekilátott a műveletnek. Lassan felkente a krém egy részét Peorth alsó ajkára. Az Istennő először egyáltalán nem reagált. Aztán Bell nekilátott, hogy alaposabban felvigye a jótékony készítményt. Kissé szétnyitotta az Istennő ajkait, hogy a belső oldalukra is tudjon belőle juttatni. Ekkor Peorth teste megrándult. Keiichi és Skuld mindenerejüket megfeszítve tartották. Az első rándulást egy újabb, sokkal hevesebb követte. Skuld majdnem előre esett, ezért a lábaival ránehézkedett az ájult lány csuklójára, így mindkét kezével a vállát szoríthatta. A rángatózás hirtelen abbamaradt.
- Figyeljetek, mert egyre rosszabb lesz! - mondta Urd, miközben egy pillanatra sem lazított. Igaza is volt, a következő alkalommal Keiichi úgy érezte, mintha egy hidraulikus emelőkart kellene visszatartania, nem pedig egy törékenynek látszó lány kezét. Peorth hasa felemelkedett, annak ellenére, hogy Urd erősen fogta. A szemei felpattantak, és görcsösen levegő után kapkodott. Skuld felsikoltott, de gyorsan el is hallgatott. Belldandy a szabad kezével Peorth homlokát tartotta. Félig már elkészült a krém felvitelével. Ezen a területen az Istennő ajkai halvány lilás fényben izzottak.
- Még egy kicsit tartsatok ki! - kérte őket, miközben szakszerű mozdulatokkal dolgozott. Keiichi úgy érezte, hogy kiszakadnak a vállai. Képtelen volt egyenletesen tartani az Istennő jobb oldalát, de ez a többiekre is igaz volt a saját részükkel. Még Urd sem boldogult teljesen, pedig neki tényleg hatalmas ereje volt. Szerencsére ahhoz épp eléggé megtartották, hogy Bell el tudja végezni a feladatát. Peorth hangtalanul felsikoltott, amitől mindenkinek összeszorult a szíve a szobában. Hatalmas fájdalom gyötörte a testét és a lelkét egyaránt.
- Keiichi, engedd el a vállát, és segíts nekem itt egy kicsit! - mondta Urd. A fiú nem volt benne biztos, hogy ez jó ötlet, de engedelmeskedett. Amint elengedte Peorth vállát, az felemelkedett, és majdnem kibillentette az egyensúlyából. Valahogy sikerült stabilizálnia a helyzetét, majd Urd kezére tette a sajátját. - Most! - kiáltotta az ezüstfehér hajú Istennő, mire közös erővel nagy nehezen visszanyomták a matracra Peorth majdnem hídban meghajlott testét. A fiú rossz érzéssel gondolt arra, hogy ezek után szegény lány biztos tele lesz kék és zöld foltokkal. De még mindig sokkal jobban járt így, mint az Urd-ék által lefestett változatban.
- Még egy kicsit… - kérte őket Belldandy. - Rendben, kész vagyok! - Azonban Peorth fájdalmas rángatózása még mindig nem akart abbamaradni. Bell átvette a Keiichi által korábban elengedett vállát, a másik kezével pedig továbbra is a fejét tartotta. K1-nek ekkor eszébe jutott valami fontos, de egyelőre lehetősége sem volt megkérdezni. Egyre hevesebb reakciókat lehetett tapasztalni az ájult lánytól az ellenszere. Aztán egy ponton hirtelen minden abbamaradt. Peorth összes izma elernyedt, a szeme pedig lecsukódott. K1 bizonytalanul várta, hogy esetleg ez csak egy minden eddiginél hevesebb roham előtti csend. Aztán Belldandy bólintott, hogy már elengedheti, mert vége van. Így is tette, kissé bizonytalanul hátrahúzódott. Urd kisimította a csapzott hajtincseit a szeméből.
- Ez aztán kemény volt. - Jegyezte meg kimerülten. Skuld azonnal elterült a tatamin, és hangosan pihegett. Keiichi követte a példáját. Érezte, hogy ömlik róla az izzadtság. Kíváncsi lett volna, hogy vajon csak ő érzi így, vagy tényleg sokkal melegebb lett a szobában. Lustán a karórájára nézett, és egy pillanatra azt hitte, hogy elromlott. A kronométer szerint ugyanis több mint nyolc percig tartott Peorth kezelése. Pedig ő legfeljebb kettőre saccolta. Ez aztán már végképp nem értette, de ki akarta fújni magát, mielőtt kérdezősködni kezdene. Hallotta, ahogy Urd meghúzza párszor a szakés üveget, Skuld pedig halkan pityeregve kérdezgeti Belldandy-t, hogy Peorth vajon meggyógyul-e. Bell megnyugtatta a húgát, hogy most egy ideig biztos rendben lesz.
Ez egy kicsit megnyugtatta Keiichi-t is, de messze nem teljesen. Legalább most - az esetek nagy részével ellentétben - úgy érezte, hogy ő is tett valamit, nem csak az Istennők. Ha pedig Urd-nak igaza volt, akkor még sokkal komolyabb feladatok várnak rá, ezzel együtt rengeteg felelősség. Ilyesmire nem érezte magát felkészülve, de ennek ellenére nem akart meghátrálni. Teljes szívével azt remélte, hogy Peorth hamarosan meggyógyul.
Fél órával később már a teázóban ültek, és Belldandy második teáját fogyasztották. A résnyire nyitott ajtón folyamatosan figyelték az alvó Peorth-t. Az Istennőnek meglepő sebességgel ment le a láza, már a borogatásra sem volt szükség. Egy vékony takarót, és egy extra párnát is kapott. Urd a kiürült szakés üvegével babrált, mintha így elő tudna csalogatni belőle még néhány kortyot. Ez persze teljességgel lehetetlen volt, az Istennő is tudta. Skuld túl volt egy dupla adag fagyin, és meglepően hasonlóan cselekedett, mint a testvére: a kiskanállal a kiürült kelyhet kapargatta, hátha sikerül összeszedni egy falatnyit.
- Azon gondolkodtam… - kezdte K1 bizonytalanul, majd amikor a három Istennő várakozva nézett rá folytatta. - …hogy miért nem használtatok valamilyen varázslatot, hogy lefogjátok Peorth-t. Tudom, hogy ilyeneket is ismertek… De azt hiszem más sejtem miért.
- Igen, miért nem? - kérdezte Skuld is, majd tudatosult benne, hogy mit mondott utoljára a fiú. Dühösen ránézett - He? Hogy érted azt, hogy már sejted? Nem sejtheted... még én sem értem!
- Maradj már… - morogta Urd a kishúgára. - Ne csodálkozz… van olyan, aki használja az eszét. Mond csak Keiichi, mire jutottál?
- Azt hiszem azért, amit a mágikus energiákról mondtatok… - kezdte a fiú, majd kényszeredetten elmosolyodott. - Nem igazán tudom magam szakszerűen kifejezni, de... ha varázserőt használtatok volna, csak rontott volna Peorth állapotán.
- Talált, süllyed. - mondta Urd. - A dolog ennél persze jóval bonyolultabb, de remekül összefoglaltad a lényeget. Innentől kezdve vigyáznunk kell. Ha lehet kerülnünk kell az összes direkt ható varázslatot Peorth-ra. A többi rendben van, de ezeket mellőzni kell. Minden esetre így sokkal nehezebb lesz, annyi szent. Ha jól számolom, most egy-két napig teljesen rendben lesz, de utána szüksége lesz újabb kezelésre. Hacsak addig meg nem szüntetjük teljesen a problémáját. Ez pedig nem lesz könnyű… Te mit gondolsz, Belldandy? - Az első osztályú Istennő az elmúlt néhány percben teljesen a gondolataiba merült. Valójában mióta felszolgálta a teát, egy szót sem szólt. Most egy kissé összerezzent, majd a nővérére nézett.
- Ne haragudjatok, csak elgondolkoztam… - mondta mentegetőző mosollyal. - Azon, hogy vajon mi okozhatta Peorth-nál ezt a szörnyű állapotot. Valami nagy trauma lehetett…
- Igen… A legnagyobb baj az, hogy ötletem sincs mi lehetett az, ami ennyire kiborította. - Urd csalódottan megpörgette a szakés üveget a tatamin. - Ráadásul a memóriájába sem nézhetünk bele, mert azzal rontanánk az állapotán.
- Neki kell elmondani. - bólintott Belldandy. - Ha kész lesz rá, akkor meg is fogja tenni.
- Talán csinálhatnék egy olyangépet, ami varázslat nélkül néz bele az elméjébe! - ajánlotta Skuld. - Ha jól sejtem ettől nem romlana az állapota. - K1 és Urd rosszat sejtve nézett rá. - Most mi van? Nagyon alacsony a kockázat, és legalább kipróbálhatom a… hoppá!
- Nem. - jelentette ki véglegesen Urd. - Ha meg akarunk kínozni valakit, akkor neked szólunk először. De ebből kihagyjuk borzalmas gépeid. - Skuld csak kapkodta a levegőt, olyan dühös lett. Ha Belldandy nem szól közbe, biztos csúnyán lekiabálja Urd-ot.
- Valakinek mindig mellette kell majd lenni. - mondta a középső nővér, a kishúga pedig azonnal lenyelte a dühét. - Nem hagyhatjuk egyedül, amíg vége nem lesz ennek az egésznek. Ilyenkor az a legrosszabb, ha egyedül meredsz.
- Jaj, mennyi baj van ezzel a lánnyal… - nézett mosolyogva Urd Peorth felé. - Az éjszakát valakinek mindenképp vele kell tölteni… Mit gondolsz K1?
- Mi?! - kérdezte a fiú zavartan. - Mi… Azaz… én nem! Vele... izé…
- Mielőtt jobban belezavarodnál, én nem úgy értettem. - szakította félbe Urd kedélyesen. K1 gyorsan összeszorította a száját, és haragosan meredt rá. Valóban kissé elkalandozott, de csak azért mert olyan hirtelen kérdezték. - Semmi baj, ez volt a normális reakció… Na mindegy, majd akkor én vele maradok. Mivel holnap neked és Belldandy-nak munkába kell menni, nem lenne jó, ha keveset aludnátok. Holnap pedig amíg haza nem értek, majd Skuld-chan lesz a hunyó.
- Én? - kérdezte a kis Istennő meglepetten.
- Igen, te. Csak nem ki akarod vonni magad a felelősség alól? - Urd egy kézmozdulattal jelezte, hogy a döntés ellen nem lehet fellebbezni. Azon kevés alkalmak egyike volt ez, amikor Skuld nem próbált meg minden áron ellentmondani neki. Némán bólintva elfogadta az ultimátumot.
- Nee-san… - Bell átnyúlt az asztal felett, és megérintette Urd karját. - Te olyan sokat törődsz Peorth-szal.
- Mi? Hogy én… - Urd majdnem annyira zavarba jött, mint az előbb Keiichi. Azonban ő sokkal gyorsabban visszanyerte az önuralmát, mint a fiú. - Hát én nem nevezném „törődésnek". Csak próbálom megoldani, hogy minél kevesebb bajt okozzon. De ha te úgy gondolod, hívd nyugodtan ahogy tetszik… - Belldandy halkan felkuncogott, Keiichi pedig Skuld-dal együtt furán nézett rá. - A fenébe, ezt nem vették be! - fortyogott magában, aztán megvillant a tekintete. - Morisato Keiichi! Ne merészelj így rám nézni! - K1 mentegetőzve felemelte a kezét.
- Nyugalom, Urd! Nincs abban semmi rossz, hogy aggódsz a barátodért. Úgy érte… Oké, oké! Befogtam. - Gyorsan lehajtotta a fejét, és a teáscsészét kezdte el behatóan tanulmányozni. A legidősebb nővér dühösen fújt egyet, majd elfordította a fejét, és benézett a vendégszobába.
- Nee-san! Ha Peorth az éjjel felébredne, kérlek szólj nekünk. - mondta Belldandy. - Tudom, hogy a gyógyszer miatt most sokáig fog aludni, de ha mégis…
- Ne félj, ha Csipkerózsika kinyitja a szemeit, arról ti is tudni fogtok. - felelte Urd magabiztos mosollyal, majd nyújtózni kezdett. - Na mindegy, úgy is egész éjjel nézni akartam a TV-t. Majd nyitva hagyom az ajtót, és figyelek rá. - Dühösen konstatálta a meghatott tekinteteket. Leginkább Belldandy részéről, de még Skuld is kitett magáért. Keiichi pedig valahol közöttük helyezkedett el. - Már megint ez a nézés! Mit mondtam én nektek? Egy-kettő! Nyomás az ágyba…
- Igen… - csipogta Bell hosszan elnyújtva, ahogy csak ő tudta.
- Hű de álmos lettem hirtelen… - Skuld látványosat ásított. - Asszem' megyek lefeküdni… Jó éjt!
- Igen is, mami… - közölte vigyorogva Keiichi. Aztán gyorsan, Bell-t és Skuld-ot megelőzve elhagyta a teázót, mivel nem akarta túlfeszíteni a húrt. A két fiatalabb testvér egymásra mosolygott, majd követték. Urd fél szemmel figyelte ahogy záródik az ajtó. Mikor már csak egy keskeny rés volt, Belldandy arcát pillantotta meg. A húga szeme vidáman csillogott.
- Nee-san, mindent bele! - Mielőtt azonban Urd reagálhatott volna, becsukta az ajtót. Az Istennő megadóan sóhajtott, majd várt néhány percet. Ezután átment a vendégszobába, és gondosan eligazította Peorth-on a takarót. Úgy tűnt az első osztályú Istennő rendben lesz reggelig, és ennek nagyon örült. Visszalebegett a teázóba, majd bekapcsolta a TV-t. Csalódottan vette tudomásul, hogy az egyik kedvenc sorozata, a Huligán Szerzetes épp most ért véget. A következő heti előzetest még sikerült elcsípnie. De szerencsére röviddel utána indult egy másik csatornán a Gyémántmenedék, amint szintén nagyon szeretett. A hangerőt levette a minimumra, és a TV-t úgy fordította, hogy a vendégszoba ajtajánál ülve is lássa, de a képcső villódzása ne nagyon zavarja az alvó Peorth-t. A kábelek elrendezésével kissé meggyűlt a baja, ami miatt sajnálni kezdte, hogy nem Keiichi-t fogta be erre a feladatra. Végül sikerült megelégednie az eredménnyel, és kényelmesen elhelyezkedett a levegőben. Egy pillantás a vendégszobába, és amikor kiderült, hogy minden rendben, nyugodtan nézhette tovább a TV-t.
Alig ért végére a jól ismert felvezető zene, amikor megadóan sóhajtott. Bár a látszat kedvéért bekapcsolva hagyta a készüléket, visszatért a vendégszobába. Letelepedett Peorth mellé és figyelni kezdte. Elég hülyén érezte magát, és tudta milyen nehéz lesz kimagyaráznia a helyzetet, ha valaki rányit.
- Tudod, eléggé megleptél minket… - szólalt meg halkan. - Kicsit rá is ijesztettél Belldandy-ra, Skuld-ra meg a kölyökre. Na igen, ők hajlamosak az érzelgősségre, te is tudod. Persze mindent el akarnak követni, hogy meggyógyulj, és ha már itt vagyok segítek nekik. Eh… elég fura érzés hozzád beszélni, miközben biztos nem is hallasz. De legalább így nem fecsegsz össze-vissza mindenféle ostobaságot… Na jó, figyelj ide, Rózsabokor! Van pár izgalmas történetem, ami biztos érdekelni fog. Ne hogy azt gondolt, hogy itt megállt az élet, miután hazamentél. Egyáltalán nem! Rögtön azután… - Urd egyre jobban belejött a mesélésbe. Bár tényleg nem tudta, hogy az első osztályú Istennő mennyi fog fel a szavaiból, vagy hogy egyáltalán elősegíti-e a gyógyulását az, hogy beszélnek hozzá. De annyi biztos volt, hogy nem ártott.
Na és persze az sem volt mellékes, hogy Peorth kivételesen nem szólt közbe, és nem is feleselt.