1. fejezet
Naru
- Naru-chan ébredj! – keltegetett Okaa-san
- Minek? – fordultam a másik oldalamra
- Mert iskolába kell menned.
- Nem győztél meg. – húztam a fejemre a takarót
- Mert ma jön haza Tezuka-kun? – próbálkozott újra
- Ébren vagyok! – ültem fel hirtelen
- Szóval be akarsz menni iskolába, vagy inkább kimész elé a reptérre?
- Hm… – gondolkodtam el, majd felvettem a legszebb mosolyomat, amit csak tudtam és úgy néztem Okaa-sanra – Holnap ballagás. Ma már úgyse csinálunk semmit.
- Oto-san itthon hagyta neked a kocsit, de siess, mert másfél óra múlva megérkezik a gép. – hagyta el a szobám
- Másfél óra? – ráncoltam a homlokom
Az órámra néztem tíz óra volt. elmosolyodtam. Okaa-san sosem tervezte, hogy ma bemennék az iskolába. Gyorsan kiszálltam az ágyamból és elmentem lezuhanyozni. Felkaptam néhány ruhát és egy kis kultúrát vittem a szobámba. Ami igazából annyiból állt, hogy beágyaztam. Ezután lementem „reggelizni", majd elindultam Tezukáért.
Amikor a váróba léptem egyből megláttam Annát.
- Hello! – köszöntem rá vigyorogva
- Hello! Neked nem iskolában kéne lenned? Nem szép dolog lógni. Főleg nem pár nappal az érettségi előtt.
- Ezt mond meg Tezukának is. Ő egész héten lógott.
- A New Yorki-i járat megérkezett.
- Megjöttek! – fordult a kapu felé Anna
- Remek! – vigyorodtam el
Elkezdtek az emberek kiszállingózni a kapun. Tezuka és David körülbelül a harmadik hullámmal érkezett. Anna, amint meglátta Davidet odarohant hozzá és a nyakába ugrott. Amikor én megláttam Tezukát lefagyott az arcomról a vigyor és megkövülten néztem az arcát. Amint meglátott odajött hozzám.
- Nem gondoltam, hogy kijössz.
- Mit csináltál? – nyúltam az arcához
- Nem volt túl sok időm. – vont vállat – Azért más üdvözlést is el tudtam volna képzelni. – nézett csalódottan Davidék felé
- De ez… – hápogtam az arcára mutatva
- Látom Kunimitsu mégse velünk jössz haza. – szakadtak el egymástól Davidék
- Úgy néz ki nem.
- Akkor mi megyünk, mert még dolgunk van. – vigyorogtak egymásra
- Tényleg David! – fordultam felé gonosz vigyorral – Hallottam, hogy összefutottál Echizennel.
- Inkább menjünk! – húzta el Annát
Hogy valaki mennyire nem szeret veszíteni.
- És neked sikerült ellene nyerned? – fordultam újra Tezukához – Ugye ezt majd eltűnteted?
- Mért nem tetszik? – simította végig a borostás arcát
- Nem igazán. – válaszoltam őszintén
- Megyünk?
- Várj! Még nem is üdvözöltelek.
Lábujjhegyre álltam, hogy megcsókolhassam, de amint hozzáért az arcom egyből el is rántottam.
- Ez szúr! – kaptam az arcomhoz
- Egy kicsit. – simított rajta ismét végig
- Menjünk haza és tüntesd el.
- Pedig azt terveztem, hogy növesztem még egy kicsit.
- Ezt most nem mondod komolyan.
- De.
- Menjünk! – indultam meg
Szerencsére, amikor hazaértünk egy nem várt vendég volt nálunk, így nem tudtunk Tezukával összeveszni az arcszőrzetén. Nem hiszem, hogy valaha is meg tudnám szokni.
- Naru-chan! – fogadott Okaa-san az ajtóban
- Tessék?
- Risa fent vár a szobádban.
- Risa? – lepődtem meg
- Igen.
Felsétáltam és benyitottam a szobámba. Risa az ágyamon ült felhúzott lábbakkal és a padlót bámulta.
- Szia! – mosolyogott rám, amint észrevett
- Szia! Hol van Atobe?
- Valahol a Csendes Óceán környékén. – hervadt le a mosolya
- Mi történt? – fontam össze a karjaim
- Semmi sem történt.
- Na ne mond! Min vesztetek össze?
- Nem vesztünk össze.
- Hát akkor?
- Elszöktem.
- Elszöktél? – kérdeztem döbbenten – Mért?
- Atobe minden áron ki akarja tűzni a napot.
- Milyen napot?
- Az esküvőjét. – forgatta a szemeit
- Oh! – huppantam le mellé
- Én még nem akarok férjhez menni.
- Hát én se.
- Ezt hogy érted? Csak nem Tezuka is…
- Nem. Csak úgy mondtam, hogy együtt érzőbbnek tűnjek.
- Mért nem maradhat minden úgy, ahogy eddig is? Hisz jól működött.
- Egyet értek. Minek kell megváltoztatni azt, ami jó volt előtte?
- Most is csakúgy mondod? – fordult felém
- Nem. – dőltem hátra
- Mi történt?
- Nem fontos. Most a te problémáddal foglalkozunk.
- Ne hülyéskedj! Mond, mi van?
- Tezuka hazaállított borostásan.
- Uh! – dőlt hátra ő is
Tezuka a nap további részében sem volt hajlandó megszabadulni az arcszőrzetétől. Végül sikerült is összevesznünk miatta vacsora közben. Ezek után mind a ketten sértődötten elvonultunk a szobánkba. Még szerencse, hogy Oto-san sokáig dolgozott, mert utálja, ha az asztalnál veszünk össze.
- Nem hiszem el, hogy nem képes levágni! – háborogtam Risának, aki úgy döntött, hogy mellém áll és lelkileg támogat
- Lehet, de nem biztos, hogy jó ötlet volt azt mondani neki, hogy így nagyon ronda és inkább rá se nézel.
- De ha egyszer idegesít.
- Attól még túlzás volt.
- Elszökni is túlzás volt. – döftem vissza
- Lehet, de… – Risát kopogtatás szakította félbe
- Gyere! – szóltam ki fáradtan
Atobe nyitott be az ajtón.
- Mit keresel te itt? – lepődött meg Risa
- Mi az, hogy mit keresek itt? – hitetlenkedett – Amikor elkezdődött a meccsem még ott ültél a lelátón, erre mikor felnézek sehol se vagy. Sőt, miután végeztem akkor se kerültél elő. És még a repülőm se volt sehol. – lett egyre dühösebb
- Egyrészt azt mondtad bármikor használhatom. Másrész pedig igen eljöttem, mert el akartam jönni.
- Akkor csak szólnod kellett volna és eljövünk.
- Értsd már meg, hogy tőled akartam eljönni! – üvöltötte Risa
- Tessék? – hökkent meg Atobe
- Amúgy is, hogy találtál rám?
- Hova máshova mehettél volna?
- Mondjuk ahhoz, a madridi sráchoz, amelyik azt mondta, hogy sohasem nősül meg.
- Szóval innen fúj a szél?
- Innen.
- Én most megyek és megnézem Tezukát. – léptem a bátrak mezejére, de szerintem egyikük sem hallott meg
Fénysebességgel száguldottam ki a szobámból és céloztam meg Tezuka ajtaját. Atobéék ráébresztettek arra, hogy mennyire nem akarok rosszban lenni Tezukával egy ilyen kis hülyeség miatt. Vettem egy nagy levegőt és bekopogtattam, de nem jött semmi válasz. Rápróbálkoztam még egyszer, de hasonló sikerrel járt. Végül úgy döntöttem benyitok.
Tezuka az ágyában feküdt és aludt. Közelebb sétáltam hozzá. Alvás közben is ugyan olyan fapofát vágott, mint általában. Elmosolyodtam, amikor feltűnt, hogy a borostát eltűntette az arcáról. Reggel mindenképpen bocsánatot kell kérnem tőle.
Mivel éreztem, hogy Atobe és Risa „beszélgetés" még eltart egy darabig, így befeküdtem Tezuka mellé az ágyba és hozzábújtam, majd hamarosan el is aludtam.
Ilyen jó éjszakám már hetek óta nem volt. Egyetlen történelem tétel vagy biológiai kísérlet sem támadott rám álmomban. Helyette csicsergő madarakkal és hatalmas tölgyfákkal álmodtam.
Amikor felébredtem Tezuka még mindig mellettem feküdt.
- Jó reggelt! – köszönt, amikor meglátta, hogy ébren vagyok
- Jó reggelt! – fordultam felé mosolyogva
- Ne érts félre, de mit keresel itt?
- Tegnap este Atobe és Risa összevesztek a szobámban, úgyhogy ide jöttem aludni.
- Atobe itt van?
- Igen este érkezett. Tezuka!
- Hm?
- Sajnálom, amit tegnap mondtam.
- Igazad volt. Hülyén nézett ki.
- Nem nézett ki hülyén. Tök… ööö… Tök férfias volt. Csak én önző voltam és azt akartam, hogy tüntesd el. Sajnálom. Tehát ha szeretnéd, nyugodtan növeszd vissza. Esküszöm nem lesz egy rossz szavam se rá.
- Akkor lehet, hogy megteszem.
- Tényleg? – kérdeztem megrökönyödve – Akarom mondani… Tényleg? – váltottam csevegő hangnemre
- Egyezzünk meg. Én nem növesztek szakállat, ha te nem vágatod le a hajad.
Ezen elgondolkoztam. Igazából már hetek óta tervezem, hogy a vizsgák után levágatom a hajamat. Nagyon meleg nyarat jósoltak és gondoltam kipróbálom milyen lehet, a rövid haj. De ennyit tudok áldozni azért, hogy Tezuka ne növessze vissza azt a szúrós izét az arcára. Hisz az elmúlt pár évet is kibírtam valahogy hosszú hajjal.
- Megegyeztünk! – szólaltam meg végül
Éljenek a megszokott dolgok!
- Mért vágtad le végülis? – simítottam végig a puha arcán
- Mert azt akartam, hogy rámnézz.
- Komolyan azt gondoltad, hogy le tudom venni rólad a szemem, csak mert egy kis szőr takarja az arcod?
- A ballagás miatt úgyis le akartam borotválni.
- Szóval nem is értem tetted? Akkor levágatom a hajam.
- Ne tedd! – simított végig rajta
- Mennyi az idő? – kérdeztem zavarom leplezése végett
- Lassan készülődni kéne.
- Akkor megyek megnézem mi a helyzet a szobámban.
- Azért tíz percünk még van.
- Igen? – szaladtak a magasba a szemöldökeim, majd elvigyorodtam
Félórával később óvatosan lopóztam be a szobámba. Nem akartam semmi olyat látni, amit a kicsi szívem nem tudna feldolgozni. De amikor résnyire nyitottam az ajtóm, rájöttem, hogy nincs mitől félnem, mert csak egy ember van bent. Risa az ágyamban feküdt és aludt.
Kiszedtem a ruháimat a szekrényemből és bevonultam velük a fürdőszobába. Negyed óra múlva, amikor végeztem és kiléptem Risa épp ébredezett.
- Jó reggelt! – dobtam le magam mellé – Hogy aludtál?
- Bocsánat a szobádért, de este már nem találtalak.
- Semmi gond. Tezukánál aludtam.
- Nocsak! – pattantak ki a szemei – Hű de csinos vagy! – vette észre a ruhám is
- Aludtam. – ismételtem a félreértések elkerülése végett – Amúgy pedig ma van a ballagásom.
- Tényleg? És mért nem hívtál meg rá! – kérdezte sértődötten
- Nem akartalak zavarni titeket. Meg azt sem tudtam épp hol lesztek és úgysem olyan nagy szám az egész.
- Miről beszélsz? A kedvenc unokatestvérem ballagása igenis fontos.
- Azt hittem Miki-chan a kedvenc unokatestvéred. – húztam el a szám
- Az egyik kedvenc unokatestvérem. – javította ki magát
- És mi van Atobéval? – váltottam témát
- Mi lenne? – komorodott el – Elment.
- Összevesztetek?
Risa lassan felém fordult.
- Jó elismerem hülye kérdés volt. Szóval mi történt miután kimentem?
- Szakítottunk.
- Szakítottatok? – kérdeztem vissza megrökönyödve
Én mindig is úgy éreztem, hogy ha Atobe és Risa szakítanak, akkor vége lesz a világnak, jön az apokalipszis. Hiszen ők ketten a tökéletes pár. Bármennyire is furcsán, hogy ezt pont én mondom, de annyira összeillenek.
- Hogy pontosítsak „szünetet tartunk". – macskakörmözött a levegőben
- Ha jól sejtem ez az ő ötlete volt.
- Valahogy úgy.
- Valahogy úgy?
- Miután én azt mondtam, hogy hagyjon békén örökre, ő azt mondta, hogy inkább tartsunk szünetet. azután pedig elment. Én nem akartam szünetet tartani. Se szakítani. Csak olyan dühös voltam. – nyomott egy párnát az arcába
- És már nem vagy?
- De. – dőlt hátra – Csak most már azért, mert kitalálta ezt a hülyeséget.
- Akkor mond meg neki az igazat!
- Persze! Hogy a szemembe vághassa, hogy „Atobe Keigo sosem veszít". – mélyítette a hangját
- Helyette inkább itt duzzogsz a szobámba?
- A szobádat vissza fogod kapni. Majd keresek egy szállodát.
- Nem a szoba a lényeg.
- Akkor itt maradhatok pár napot? – nézett rám reménykedve
- Ha így érzed helyesnek. – vontam vállat
- Köszönöm.
- Jössz reggelizni?
- Ha mehetek a ballagásodra is.
- Ha szeretnéd kínozni magad. – vontam vállat ismét – De siess, mert én nemsokára megyek.
Risa kipattant az ágyból. Végigtúrta a szekrényemet és bevonult a fürdőszobába. A ruháim nagy részét tőle kaptam. Ahányszor meglátogattak Atobéval hoztak valamit ajándékba. Kellett is egy új szekrényt vennem, hogy rendesen elférjek.
Megvártam amíg végzett és együtt vonultunk le reggelizni.
- Ohajó! – köszöntünk egyszerre, amikor beléptünk
- Risa? – lepődött meg Okaa-san – Nem is tudtam, hogy itt aludtál.
- Elszaladt az idő és nem foglaltam szobát sehol.
- Minek mennél szállodába, ha itt a családod?
- Köszönöm. – mosolyodott el Risa
- Tezuka még nem jött le? – kérdeztem meglepetten, amikor feltűnt, hogy sehol sincs
- Lehet, hogy még alszik. Az óra átállás miatt. Ő úgyis gyorsan öltözik. Van még egy kis ideje.
- De már ébren van.
- Honnan tudod?
- Ööö…
- Onnan, hogy Nee-chan már megint Onii-chan szobájában aludt. – felelte Miki-chan
- Kösz. – húztam el a szám
- Igen? – fordult felém érdeklődve Okaa-san
- Az én szobám foglalt volt. – vontam vállat és leültem
Néhány perccel később Tezuka is megjelent.
- Ohajó! – lépett be a konyhába
- Tezuka-kun! Jó hogy végre lejöttél, mert Naru-chan már épp fel akart menni érted. – élcelődött Okaa-san
Tezuka kérdőn nézett rám.
- Nem akartam felmenni. Épp reggelizni kezdtem. – emeltem fel a tányérom bizonyítékképpen
- Jó reggelt! – jelent meg Oto-san is Tezuka mögött – Elfogyott a hely? – nézett körül. Tezuka értette a célzást, úgyhogy leült – Áh! Risa! Nem is tudtam, hogy itt vagy. Hol van Atobe-kun?
- Fél úton Japánba. – sötétült el az arca
- Naru-chan! Hallom vasárnap mecsetek lesz. – váltott gyorsan témát a reakció láttán
- Igen. Andre holnap is kijön?
- Tervezi. És azt mondta most a lányát is kiviszi, hátha megszereti a sportot. – kezdte el olvasni az újságját
Oto-san aktuális főnöke Andre Klein nagy röplabdarajongó és véletlenül pont a mi csapatunk szurkolója. Szinte minden meccsünkre kijött, bár sokszor panaszkodott amiatt, hogy még mindig nem sikerült feljutnunk az NBI-be. Sok csapattag eligazolt vagy jött helyette másik. A régi csapatból Anna, Kristen és én maradtunk meg. Sarah a gyerek miatt, sajnos abba kellett hogy hagyja a játékot, de nem tétlenkedtek, mert két éven belül már a másodikat várták. Az első gyerek, Viktor egy évvel az esküvőjük után született. Gyönyörű kisfiú lett hatalmas kék szemekkel. A keresztszülei is teljesen beleszerettek. Sokszor cukkoltuk is Annát, hogy ha ennyire oda van érte mért nem csinálnak végre egy sajátot Daviddel. Ők pont Viktor születésekor házasodtak össze. Maradandó élmény volt, ahogy Saraht a szertartás közepén vitte be egy mentő a korházba. Anna és David gyorsan kimondták az igent, majd a násznépet faképnél hagyva utánuk siettek.
- Meddig maradsz Risa? – érdeklődött Okaa-san
- Pár napig. Persze csak ha nem zavarok.
- Dehogy zavarsz. Ahogy hallottam lassan úgyis megüresedik egy szoba. – nézett rám szúrós szemmel
- Csak nem ki akartok dobni? Legalább azt várjátok meg, hogy leérettségizzek.
- Az már csak egy hónap.
- Most komolyan el akartok küldeni itthonról?
- Ne aggódj, majd csak az egyetem után.
- Ez megnyugtató. – húztam el a szám – És Tezukát mikor akarjátok kidobni?
- Amint feleségül vesz. – szólt ki Oto-san az újságja mögül
Én egy pillanatra lefagytam. Gyorsan Risára, majd Tezukára néztem, de egyikük sem fordított különösebb figyelmet a megjegyzésre. Ha őket nem zavarja, akkor engem mért kéne? Jó kérdés. Berögződött reakció.
Risát legalább öt srác próbálta meg felszedni a ballagás alatt. Engem az idegbaj kerülgetett. Tezuka próbált megnyugtatni és megértetni velem, hogy ez nem az én problémám és hogy majd ők megoldják, de nem hallgattam rá. Nem hagyhatom csak úgy annyiban a dolgot, hisz Risa az unokatestvérem és nem akarom, hogy tönkretegyen mindent a hülye viselkedésével, úgyhogy amikor csak megtehettem elűztem a fiúkat a közeléből.
Az ünnepség után Brigitt letámadta Tezukát.
- Kuni-chi! – integetett messziről
- Fussunk vagy beszélgetsz vele? – kérdeztem sötéten
- Ebben a cipőben tudnál futni?
- Nem, de gondoltam felkapsz és úgy rohansz.
- Most inkább kihagynám.
- Gratulálok Kuni-chi! – ért be minket Brigitt
- Köszönöm. – válaszolta Tezuka kimérten
- Davidtől hallottam, hogy felvettek egyetemre.
- Igen. – bólintott
- Kár, hogy nem egy helyre megyünk.
- Milyen kár. – csóváltam a fejem
Brigitt dacosan rámnézett.
- De te se mész vele egy egyetemre.
- Tudom.
- Egy koszos kis óvónő mennyit keres egy évben?
- Nem tudom, de ha majd elkezdek dolgozni, felhívlak és elmondom. – mosolyogtam rá
- Kuni-chi mellé nem illik egy ilyen kis senki, mint te. Hozzád nem illik a rivaldafény és a hírnév, ami Kuni-chivel jár.
Brigitt az utóbbi években megedződött az általam rámért atrocitások során és sokkal ellenségesebben állt hozzám mint korábban. Hazudnék, ha azt mondanám egy kicsit is érdekelt, hogy mi a véleménye rólam, vagy a jövőbeni terveimről.
- És akkor kit tudnál ajánlani helyettem?
- Például magamat. Százszorta többet érek nálad.
- Igen? És mégis milyen téren?
- A családomnak neve van.
- Az enyémnek is. – vontam vállat
- De az enyémnek hírneve.
- Naruénak is. – jelent meg Risa
- Az apja egy senki. Nekünk dolgozik. Az anyjáról pedig ne is beszéljünk. – nézett rám megvetően
- Tudod Brigitt, lehet hogy ez téged meglep, de van aki megdolgozik a pénzért és nem csak beleszületik.
- Bár valakinek mind a kettő megadatik. Igaz rokon? – fordult felém Risa, mire bólintottam
- Ezt hogy érted?
- Örömmel látom, hogy az érettségi közeledte sem volt elég neked arra, hogy legalább egy alap IQ szintet kiharcolj magadnak.
- Menjünk haza! – szólalt meg Tezuka, mert érezte, hogy kezdek túllőni a célon
- Menjünk. – bólintottam – Örültem, hogy megismerhettelek Brigitt és remélem soha többé az életben nem lesz hozzád szerencsénk. – búcsúztam
- Elég kemény voltál. – jegyzete meg Tezuka miután magára hagytuk az elhanyagolt agysejtjeivel küszködő lányt
- Nincs joga hozzá, hogy így beszéljen Oto-sanról vagy Okaa-sanról.
- Igaza van. – értett egyet velem Risa – Egy elkényeztetett liba, aki semmit nem tud az életről.
- Ámen! – zártam le a beszélgetést
Risa éjszakai elszállásolását valahogy megoldottuk. Viszont az én éjszakám most sem volt túl jó. Végig rémálmok gyötörtek és ezért új szokásomhoz híven, már hajnalok hajnalán ébren voltam. Általában ezt a plusz időt tanulásra használtam, de most nem éreztem hozzá erőt, inkább úgy döntöttem körülnézek a házban, hátha valaki már hozzám hasonlóan ébren van.
Végül a konyhában jártam sikerrel, ahol Okaa-san már a reggelit készítette.
- Ohajó! – huppantam le egy székre, mire ő halálra rémülten pördült felém
- Naru-chan! A frászt hoztad rám. Mit keresel itt ilyen korán?
- Nem volt kedvem tanulni.
- Nem kéne annyit idegeskedned egy egyszerű vizsga miatt.
- Nem idegeskedek.
- Akkor mért vagy már ébren?
- Mert ideges vagyok. – vontam vállat
A következő húsz percben csak ültem és néztem, ahogy Okaa-san tevékenykedik.
- Meg akarok tanulni főzni. – szólaltam meg végül
- Most?
- Nem most. De hamar.
- Mire fel ez a hirtelen döntés?
- Egy nőnek tudnia kell főzni.
- De eddig téged ez nem zavart.
- Viszont most zavar.
- Mért?
- Egyre idősebb leszek.
- Mi történt? – fordult felém
- Semmi.
- Ne hazudj!
- Csak elgondolkodtam. Atobe azzal nyaggatja Risát, hogy tűzzék ki az esküvőt. És azon gondolkoztam, ha én férjhez megyek, mi lesz ha még nem tudok főzni?
- Úgy érted, hogy te és Tezuka-kun…
- Nem. Dehogy. Oto-sannal ellentétben mi még nem tervezgetünk ilyet.
- Hát akkor.
- Csak úgy általánosságban gondolkodtam. Annyi mindent meg kell tanulnia egy nőnek, mielőtt férjhez megy. Alig van rá időm. Mire mindennel végzek, már harminc éves leszek és senkinek nem kellek.
- Naru-chan, ne butáskodj! Nem kell mindenre rágörcsölni. Ezekre a vizsgákra is túlzásba viszed a felkészülést.
- Egy jó feleség legyen okos.
- Pont erről beszélek. Kicsit használhatnád végre az eszed. Tezuka-kunt nem az érdekli, hogy milyen eredményt érsz el.
- Persze, mert ő tökéletes és tudja, hogy úgyse tudok jobb lenni nála.
- Szóval erre megy ki az egész? Hogy legyőzd?
- Oda fog égni. – mutattam az Okaa-san mögött füstölgő lábosra
- A fene! – pördült gyorsan meg és kezdett foglalkozni az odakapott étellel
- Nem legyőzni akarom. Csak egyenrangú akarok lenni vele.
- Méltó hozzá?
- Valahogy úgy. – motyogtam
- Aranyos tőled, de nagy butaság. Nem hiszem, hogy…
- Tudom. Nem hiszed, hogy Tezukát ez érdekelné. – fejeztem be helyette – Tudom én is. De inkább magamnak akarok bizonyítani.
Brigittnek nem lesz igaza, mert igenis illek Tezukához. Nem szeretem a rivaldafényt, de meg tudom szokni, mert vagyok annyira jó, mint bárki más. Akár Brigitt vagy éppenséggel Tezuka.
- Nem fogod Tezuka-kunt legyőzni. Elismerem, hogy rengeteget javultak a jegyeid az utóbbi időben. Ennek köszönhető, hogy sikerült bejutnod az egyetemre is, de Tezuka-kun még mindig jobb.
- Hát majd változtatunk rajta. – mondtam eltökélten
- Majd kíváncsi leszek.
Délelőtt Shun-chan és Tezuka edzésre mentek. Risa és Miki-chan elszórakoztatták egymást, én pedig elvonultam tanulni.
Épp egy matekpélda felett ültem, amikor felhívott July.
- Szia July. Mi az? – vettem fel hátradőlve a székemben
- Szia! Tudom, hogy most gőzerővel tanulsz, csakhogy legyőzhesd Kunimitsut, de nem érnél rá mégis egy fél órára?
- Attól függ mire. – léptem túl a megjegyzésen
Amikor legutóbb csak úgy mondtam, hogy ráérek egy órára, July elvitt egy egynapos bevásárló körútra. Szörnyű volt. Jobban kifárasztott, mint egy edzés Inuival.
- Szeretném bemutatni Nicket.
- Nicket? Ki az a Nick?
- A barátom.
- De a hét elején még valamilyen Alexanderről volt szó.
- Igen, és?
- Semmi. – csóváltam a fejem fáradtan – Ráérek, de itt van Risa is.
- Tényleg? Az remek. Eddig azok a kapcsolataim tartottak a legtovább, amelyik fiuk neki is tetszettek. Kíváncsi vagyok a véleményére.
- Igen. Azok mind legalább egy hétig tartottak.
- Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint te. Én még keresem a Tezukám.
- Na igen. De fontos mindig így nevezni? – húztam el a szám
- Ne aggódj nem a te Tezukádra pályázok.
- Mikor? – adtam meg magam
- Egy fél óra múlva átugrunk.
- Rendben. – raktam le a telefont
July már három éve keresi a „Tezukáját". Bastiannal minden szépen és jól ment egészen addig, míg át nem költöztek egy másik városba. July nem sokáig bírta a távkapcsolattal járó problémákat, úgyhogy szakított. Azóta már legalább száz fiúval járt, de egyikkel sem bírta két hétnél tovább.
Felálltam az asztalomtól és átsétáltam Miki-chan szobájába. Amikor beléptem Risa épp sminkelte.
- Mi az Naru? Feladtad? – kérdezte rám se nézve
- July hívott. Be akarja mutatni nekünk Nicket.
- A legújabb Tezuka jelölt?
- Aha.
- Mikor jönnek?
- Fél óra.
- Addigra bőven végzünk.
- Én a szobámban leszek. – indultam meg kifelé
- Naru? – állított meg Risa
- Tessék?
- Zavarna, ha holnap kimennék a meccsedre?
- Nem. Mért zavarna? – lepődtem meg
- Tomnak még mindig nincs barátnője?
- Nincs. Mért? – húztam össze gyanakodva a szemöldökeimet
- Csak kérdeztem. Kész! – hátrált el Miki-chantól
- Sugoy!!! – nézegette magát a tükörben
- Na Naru? Veled is műveljek csodát? – forgatott meg a kezében egy szemceruzát
- Én inkább most kihagyom.
- Ahogy gondolod. – vont vállat – Akkor most csináljuk meg a hajad. – fordult vissza a húgomhoz
Visszamentem a szobámba és ledőltem az ágyamra. Arra ébredtem, hogy csöngetnek. Nem mentem le ajtót nyitni, mert épp a légzést gyakoroltam. Ismét egy rémálom. Csak lennék már túl a vizsgákon.
Gyorsan rendbe szedtem magam és lesétáltam a földszintre. Risa és Miki-chan már a nappaliban ültek és Nicket mustrálták. Julynak sosem volt rossz ízlése kinézett terén. A belső tulajdonságokkal viszont már voltak problémái.
- Hello! – léptem be mosolyogva
- Szia Naru. – pattant fel July – Nick bemutatom a legjobb barátnőmet.
- Nick Lesser! – nyújtott kezet – Rengeteg jót hallottam már rólad.
- Én a helyedben nem hinném el. – mértem végig
- Nem foglakozz vele! – nyugtatta July – Sajátos humora van.
- Sakamoto Narumi. – fogadtam el végül a kinyújtott kezét
- Sakamoto Narumi? – esett le az álla
- Ööö… Igen. – válaszoltam meglepetten. Nem igazán számítottam erre a reakcióra.
- Kunimitsu Tezuka barátnője?
- Ah! – világosodtam meg – Igen. Én vagyok Tezuka barátnője.
- Nagy rajongója vagyok. Minden meccsét megnéztem.
És gondolom a magánéletét és rendesen áttanulmányozta.
- Hát ez szuper! – mosolyogtam erőtlenül
- Tadaima! – lépett be a házba Tezuka és Shun-chan
Szerencsétlen. Nem tudja mi várja itt. Fél perc múlva mind a ketten megjelentek a nappali ajtajában.
- Szia! – üdvözöltem Tezukát – Bemutatom Nicket. – mutattam a nyálát csorgató fiúra – Ő July barátja és nem mellékesen…
- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek. – rázta meg Tezuka kezét – Nick Lesser vagyok.
- …nagy rajongód. – fejeztem be
- Én is örülök. Viszont most felmegyek lezuhanyozni. – mentette ki magát gyorsan
Tezuka fel is vonult az emeletre, viszont az öcsém nem mozdult az ajtóból. Csak állt és Risát nézte. Ez neki sem kerülte el a figyelmét.
- Mi a baj Shun? – kérdezte homlokráncolva
- Hol van Atobe-dono?
- Nem tudom. – komorodott el megint – Most épp nem vagyunk jóban.
- Ez hülyeség! Atobe-dono szeret. Mért kell mindig mindent tönkretennetek? – nézett dühösen felváltva rám és Risára, majd elvonult
- Utálom amikor az öcsém kioktat minket. – csóváltam a fejem – Főleg, hogy én most nem is csináltam semmit.
- Én azt utálom, hogy mindig igaza van. – puffogott Risa is
- Ugye, hogy milyen bosszantó?
- Nem hiszem el, hogy ez a srác csak 11 éves.
- Tudom miről beszélsz. – bólogattam egyetértően
- Összevesztetek Keigoval? – vonta le a gyors következtetést July
- Szünetet tartunk. – vont vállat Risa – De most nem ezért vagyunk itt. – mosolyodott el újra és ezzel lezárta az Atobe témát
Tíz perccel később befutott Tom is, hogy megismerje a húga legújabb barátját. Mint általában a jelöltekkel, Nickkel is jól elbeszélgetett. Az álomsógor.
- Tom! – szólalt meg Risa hosszú hallgatás után – Beszélhetnénk egy percre?
- Persze. – válaszolt meghökkenve
Risa felállt és elindult kifelé, Tom pedig követte. Ahogy elhaladt mellettem kérdőn nézett rám, de én csak vállat vontam.
- Mit akar tőle? – kérdezte tőlem July, amint eltűntek
- Attól félek, hogy egy nagyon nagy hülyeséget. – csóváltam a fejem, de nem mondtam többet
Amikor visszaértek a gyanúm beigazolódni látszott, mert Tom vigyorgott, mint egy hülye, Risa pedig eltökélt arcot vágott.
A beszélgetés további része nagyrészt rólam és Tezukáról folyt. Nicket nagyon érdekelte minden, ami vele kapcsolatos. Amikor már nagyon nem bírtam tovább a kérdéseket segélykérően Julyra pislogtam. Hál' istennek megszánt és úgy döntött tesz valamit.
- Nekünk lassan mennünk kell, mert a szüleim már várnak. – állt fel
Nick kicsit csalódott volt, hogy ilyen hirtelen be kellett fejeznünk a beszélgetést, de szerencsére nem nagyon ellenkezett. Az ajtóban elbúcsúztam mind a hármuktól, majd becsuktam mögöttük és nekidőltem. Vettem egy nagy levegőt, majd kiabáltam
- Risa!
A szólított félősen kidugta a fejét a nappaliból.
- Igen? – pislogott rám ártatlanul
- Mit csináltál? – kérdeztem dühösen
- Semmit. – cincogta
- Elhívtad Tomot randizni?
- Én…
- Elhívtad?
- Igen. – sütötte le a szemét
- Mért nm tudsz egyszer az öcsémre hallgatni? – kérdeztem fáradtan
- Ez Keigo hibája!
- És most ezért átvered szegény Tomot is? Hisz semmi esélye nálad.
- Mért ne lenne? – kérdezte dacosan
- Mert úgyis kibékültük Atobéval.
- Én ugyan nem. – húzta ki magát
- De igen.
- De nem.
- De igen. – szólt közbe Shun-chan miközben bevonult a konyhába
- Higgy neki, mert mindig igaza van.
- Majd meglátjuk! – vonult el mellettem és elkezdte felvenni a cipőjét
- Most hova mész? – tettem keresztbe a karjaimat
- Nem tudom. Valahová. Mindegy, hogy hová.
- Valóban? És hogyan találsz vissza?
Egy pillanatra lefagyott, majd folytatta a cipője felvételét.
- Inkább maradj és megígérem, hogy nem hozom fel az Atobe témát.
- Játszanom kell! – nézett fel rám esdeklően
- Mit?
- Teniszt.
- És pont velem?
- Mindegy, hogy kivel.
- Már jó párszor kiderült, hogy én nem vagyok nagy ellenfél számodra. Viszont van egy jobb ötletem. Shun-chan! – emeltem fel kissé a hangom
- Mi az? – szólt ki a konyhából
- Nincs kedved teniszezni?
- Kivel? – jelent meg a feje az ajtóban
- Yo! – intett neki Risa
- Egy lány ellen? – nézett ránk megütközve
- Félsz, hogy veszítesz? – rúgtam bele, majd a hatás kedvéért még hozzátettem – Megint.
- Az már nagyon rég volt. Amúgy pedig nem félek.
- Akkor öltözz fel és segíts Risán.
- És mit kapok érte? – húzta fel az egyik szemöldökét. Tudja, hogy tud felhúzni a legjobban.
- Lelki megnyugvást, mert segítesz egy rokonodon? – ignoráltam a nonverbális szurkálódását
- Na jó! Ma még ingyen adom a tehetségem. – indult meg a lépcső felé
- Amint végzem az egyetemen elköltözöm. – csóváltam a fejem
- Akkorra tervezitek az esküvőt? – vigyorodott el
- Ezt tőled pont nem vártam volna. – háborodtam fel
- Sajnálom, de az én depresszióm nem befolyásolja a mások irányába adódó támadási pontok kihasználási rátáját.
- Mire valók a rokonok?
- Amúgy nem is mondtad még. Felvettek?
- Igen. – mosolyodtam el – És Tezukát is. Furcsa lesz majd másik iskolába járni, mint ő.
- Viszont ez az élet rendje. A sportedzői pálya nem hozzád való. Tezukának pedig az óvó néni szerep nem illene a habitusához.
- Lehet benne valami.
- Viszont, ha ez boldogít én majd a gyerekeimet hozzátok fogom járatni. Nálad nevelkednek, Tezukánál meg megtanulnak teniszezni és nekem már semmi dolgom se lesz velük.
- Teniszezni fognak?
- Szerinted Keigo hagyna nekik más választást? – húzta el a száját
- Na igen, de ehhez már csak férjhez kéne menned hozzá. – tapintottam a gyenge pontra érzékletesen
- Megyek öltözni. – komorult el ismét az arca
Lehet, hogy kicsit durva vagyok, de akkor sem nézhetem tétlenül, ahogy tönkre teszi az álmait, miközben azt tervezgeti, hogy az Atobéval közös gyerekeik majd mit fognak sportolni. Nevetséges. Ha Tezuka kérné meg a kezem és igent mondanék. Még szerencse, hogy nem tervezgeti.
Shun-chan végül Tie Breakban, de kikapott Risától.
- Most már sokkal jobban érzem magam. – nyújtózott egyet – Sokat fejlődtél. – nézett a kétrét görnyedve ziháló öcsémre
- Te…Te egy… szörnyeteg… vagy. – nyögte ki nagy nehezen
- Ha a játékomra értetted, akkor köszönöm. – mondta homlokráncolva
- Arra. – egyenesedett ki
- Már hónapok óta nem játszottam. És ez is Keigo hibája. Vagy őt kísérgetem a meccseire vagy az egyetemen vagyok. Semmi másra nincs időm.
- Risa! – szólaltunk meg egyszerre Shun-channal
- Mi az? – pislogott ránk
- Sajnálom, hogy eddig ennyire korlátoztam az életed. Többé nem teszem.
- Keigo! – pördült meg meglepetten
- Bocsássatok meg! – vágott hátraarcot és indult el nagy hévvel
- Ti menjetek haza! Én utána megyek.
- Minek mész utána? – tette keresztbe a karjait maga előtt Risa – Nem a te feladatod megvigasztalni, ha hisztizni támad kedve.
- Igazad van, mert a tied lenne. – néztem rá vádlón, majd Atobe után siettem – Várj Atobe! – kiáltottam utána, mire meg is állt
- Mit akarsz? – förmedt rám
- Nyugi! Békével jöttem. – emeltem fel védekezően a kezeim
- Minek játszadozott velem eddig, ha így érez? – fakadt ki – Mért nem mondta meg? Csak, hogy szenvedjek?
- Nem így érez. – nyugtattam – Csak dühös.
- Ő dühös? Nekem van jogom dühösnek lenni. Ő hagyott el és ő mondott ilyeneket és ő…
- Nem hagyott el! – vágtam közbe – Csak megijedt és elmenekült.
- Meg is beszélhettük volna, de ő helyette inkább lelépett.
- Értsd meg őt is. Mostanság elég frusztrált. Nincs sok ideje magára.
- Ő vállalta, hogy elkísér a versenyekre. Én mondtam, hogy maradjon nyugodtan otthon. Ahogy te is. De ő ragaszkodott.
- Mivel ott akart lenni. Veled. Hidd el, ha megtehetném én is elkísérném Tezukát minden meccsére.
- Nem akar jönni, nem akar otthon maradni. Akkor mégis mit akar? Mit vár el tőlem?
- Azt, hogy foglalkozz vele, hogy néha ő legyen a középpontban, hogy ne kényszeríts rá olyat, amit nem akar, és hogy ne ronts el mindent elhamarkodott döntésekkel.
- Ezt ő mondta?
- Részben. Részben pedig tudom, mert már elég jól ismerem.
- Akkor most mit csináljak?
- Amit mindig is. Számomra érthetetlen mért, de valahogy Risa nem tud neked ellenállni. Bár feltűnt, hogy vele teljesen máshogy viselkedsz, mint a többi emberrel.
- Persze. Hisz szeretem.
- Na látod ez az. Vele is viselkedj ilyen nyíltan.
- Nyílt voltam akkor is, amikor arra kértem, hogy házasodjunk össze.
- Atobe. Risa még csak 18 éves. Megijedt.
- Meg is mondhatta volna.
- Ez igaz. Elrontotta. De attól még nem kellett volna egyből szakítanod.
- Nem szakítottam. Ő akart szakítani. Én csak időt akartam hagyni neki, hogy átgondolja.
- Ti fiúk annyira egyszerűen gondolkodtok. – csóváltam meg a fejem
- Ezzel mire célzol? – kérdezte sértődötten
- Holnap mit csinálsz?
- Gondoltam hazautazok.
- Gyere el a meccsemre és beszélj vele.
- Kimegy a meccsedre?
- Igen. – egy pillanatig haboztam, de végül úgy döntöttem, hogy jobb, ha elmondom az igazat – De nem egyedül.
- Ezt hogy érted? – húzta össze a szemöldökeit
- Elhívta Tomot randira.
- Tomot?
- Igen, de ne szegény srácot csináld ki érte. Nem az ő hibája.
- Értem. Köszönöm, hogy szóltál. – indult meg
- Atobe!
- Hm? – állt meg, de nem fordult vissza, csak oldalra fordította a fejét, hogy lásson
- Ne csinálj semmi hülyeséget! Elég, ha bebizonyítod neki, hogy nincs másra szüksége, csak rád.
- Holnap találkozunk. – indult el megint
Már nem láttam értelmét megállítani. Csak imádkozhattam, hogy nem rontja el a dolgot. Abban is csak reménykedhetek, hogy én nem döntöttem rosszul, azzal, hogy elhívtam. Ha Risa ezt megtudja, kinyír. Bár valószínűleg úgyis rájön. De az nyugtat, hogy nem egyedül megyek, mert ha Tom csak egy ujjal is hozzáér Risához, akkor Atobe fogja megölni. Éljenek az apró vigaszok. Viszont felmerül a kérdés, hogyha meghalnék Tezuka megsiratna vagy fapofával dobna egy virágot a síromra, majd továbbállna? Na ez az amit soha nem fogok megtudni már az életben. Hülye szóvicc volt.
- Tadaima! – léptem be a házba fél órával később
- Na? Kipanaszkodta neked magát? – jelent meg Risa
Bármiben lefogadnom, hogy mióta hazajött csak arra várt, hogy én is megjöjjek és megnyugtassam, hogy Atobe nem dühös annyira rá, mint az elvárható lenne egy olyan megjegyzés után, amit elejtett.
- Elbeszélgettünk. – tértem ki a válasz elől
- Na persze! – horkant fel, majd felment az emeletre
- Mi történt? – jelent meg Okaa-san – Összevesztetek?
- Nem mondhatni. Most dühös egy kicsit, de majd úgyis rájön, hogy nekem van igazam. Mi a vacsora? – váltottam témát
- Ott van a tűzhelyen, de előtte szólj Tezuka-kunnek, mert ő sem evett még.
- Hogy-hogy? – lepődtem meg, hisz már igencsak elmúlt a vacsoraidő
- Azt mondta megvár téged.
- Tényleg? – mosolyodtam el meghatódva
Másnap reggelre Risa már lenyugodott és nem volt dühös rám. Boldogan készülgetett a randijára, az összes ruhámat felpróbálva. Én pedig csak ültem és imádkoztam, hogy Atobe ne rontsa el a dolgot.
Tom kiöltözve, belőtt séróval és egy csokor virággal állított be hozzánk. Szerencsére pont én nyitottam neki ajtót.
- Tom! Beszélnünk kell! – támadtam le egyből
- Miről? – kérdezte meglepetten
- Nem randizhatsz Risával.
- Miért?
- Mert nem jó ötlet.
- Ne csináld már Naru! Ilyen szép lánnyal még soha nem randiztam.
- De a halálhoz sem voltál még soha ilyen közel.
- Miről beszélsz?
- Arra, hogy Atobe kicsinál, ha egy ujjal is hozzáérsz a barátnőjéhez.
- Nekem Risa azt mondta, hogy már nem járnak. – fagyott le a magabiztos mosoly az arcáról
- Most épp szünetet tartanak, de nem szakítottak.
Egy pillanatig elgondolkozott, majd nyugodtan legyintett egyet.
- Úgysem tudja meg.
Már épp felvilágosítottam volna az ellenkezőjéről, amikor Risa megszólalt mögöttem.
- És nincs is hozzá semmi köze.
- Ezt neked hoztam. – lépett el mellettem Tom és átnyújtotta Risának a csokor virágot
- Ülj csak le bent nyugodtan, én addig ezeket vízbe teszem. – azzal elindult a konyhába
Én követtem. Még ő a virágokkal foglalatoskodott én nekitámaszkodtam a falnak és néztem, de nem szólaltam meg.
- Mi az? – unta meg a dolgot, de nem nézett rám
- Az egy dolog, hogy bosszút akarsz állni Atobén, de ebbe mért kell másokat is belekeverni?
- Én mondtam, hogy ne szólj bele. – vont vállat
- Nem magamra gondoltam, hanem Tomra.
- Tommal nem Keigo miatt randizom. Aranyos srác. Nekem is jogom van megkeresni az igazit. Az én Tezukámat. – nézett fel egy pillanatra, hogy nyomatékosítsa a dolgot
- De hisz már rég megtaláltad. – fakadtam ki
- Ha Keigora gondolsz, akkor nagyon tévedsz.
- Kész! Ennyi! Elegem van! Feladom. Nem szólok bele többé a dolgodba. Csinálj, amit akarsz. – löktem el magam a faltól
- Köszönöm.
Dühösen elhagytam a konyhát és a nappali felé vettem az irányt. Bármit is mondtam Risának egyszer még rá kellett próbálkoznom Tomnál. És nem azért, hogy Risa életébe szóljak bele, hanem, hogy megmentsem tőle az egyik barátomat.
Leültem Tommal szembe és a szemébe néztem.
- Mért randizol Risával?
- Tessék? – pislogott rám
- Mért randizol Risával? – ismételtem meg a kérdést
- Mert jól néz ki és elhívott.
- De ő mást szeret.
- Tudom.
- De akkor mért mentél bele? Hisz csak átver.
- Mért kell ezen ennyire kiakadnod? Tudom, hogy nem komolyan gondolna, de még ha nem is így lenne, akkor sem működne. Én nem vagyok híve a távkapcsolatoknak.
- De akkor mért?
- Nincs olyan szabad férfi, aki erre nemet mondott volna. Hisz ő hívott el.
- Ti férfiak tényleg nagyon egyszerűen gondolkoztok. – csóváltam a fejem
- Te pedig túlbonyolítasz mindent.
- És nem félsz Atobétól?
- Addig nem, még nincs itt. Japánból csak nem jön rá. – vont vállat
- De…
- Mehetünk? – jelent meg Risa belém fojtva a szót
Az órámra néztem.
- Úristen! Már ennyi az idő? Összeszedem a cuccaimat és Tezukát azután mehetünk. – szaladtam fel gyorsan
- Sakamoto! Késtél! – támadt le egyből az edző, ahogy beléptem
Ő már vagy az hatodik edzőnk volt az elmúlt három évben. Gyorsan daráltuk őket. Kettő jobb állást kapott, egy meghalt szívrohamban az egyik meccs közepén, egy nyugdíjba vonult és egy nyomtalanul eltűnt. Na őt nem igazán sajnáltuk. A többi még aránylag jófej volt. Kivéve a legújabb. Még csak egy hónapja edzettünk vele, de már most mindenki utálta.
- Csak két percet. – néztem az órámra
- Nem érdekel mennyit. Nincs bennetek semmi fegyelem. Ezért nem juttok előbbre. – csapta be maga mögött az ajtót
- Vagy mert mindig inkompetens edzőket kapunk. – jegyezte meg Anna, mire mind bólogatni kezdtünk
- Mit történt, hogy késtél Naru? Nem szokásod. – kérdezte Kristen
- Családi problémák. – sóhajtottam
- A barátod?
- Nem. Kivételesen az unokahúgom. Nem képes felfogni mi a jó neki.
- Erről én is hallottam. – bólogatott Anna – Michael mesélte. – tette hozzá értetlenségem láttán
- Atobe neki panaszkodott?
- Igen. Ha jól tudom ma kijön a meccsre.
- Na igen. Az még egy gyönyörű dolog lesz. – morogtam az orrom alatt
Tíz perccel később már mindannyian átöltözve álltunk egy sorba és vártunk a kapitány lelkesítő beszédét.
- Nos. – kezdett bele Anna a torkát köszörülve – Menjünk ki a pályára és mutassuk meg annak a felfuvalkodott edzőnek, hogy Naru felelőtlen viselkedése ellenére is tudunk nyerni!
- Szép beszéd kapitány! – tapsoltam grimaszolva
- Komolyra fordítva a szót. Mutassuk meg végre, hogy mire vagyunk képesek. Én bízom bennetek. Verjük szét a mai ellenfeleinket!
- Éljen! – jött a nem túl lelkes egyetértés
- Legalább egyszer játszanátok el, hogy lelkesedtek! – fakadt ki
- Júhú! – kiáltottam fel lelkesen és még a levegőbe is bokszoltam hozzá egyet
- Köszönöm Naru! Ezért te végigjátszhatod az egész meccset.
- Áruló! – nézett rám összehúzott szemekkel Anett
Ő egy aránylag új tag volt. A télen igazolt át hozzánk egy harmadosztályú csapattól. Elég hamar összebarátkoztam vele. Nagyon élveztem, hogy végre nem én voltam a legfiatalabb. Igaz, hogy csak egy év volt közöttünk, de mégis végre nem én voltam a zöldfülű.
- Én tudom mikor melyik oldalra kell állni. – vigyorogtam rá
- Főleg, hogy veszíteni valód sincs, mert téged soha nem hoznak le a pályáról. – jegyezte meg Kristen
Nem tehetek róla, hogy pótolhatatlan vagyok. – húzódott még szélesebbre a vigyorom
