Törődés: A művészet rabjai I.

Idegesen toporgok a mosdóban. Elkaptak, már megint. És segítségért kellet kiáltanom, már megint. De ne vágjunk a dolgok közepébe, jobb lesz mindent az elején kezdeni.

Az ébresztő kínzó vijjogásba kezd, mígnem egy kéz meg nem ragadja, és hozzá nem vágja a falhoz. Egy pár pillanatig még megpróbálok visszaaludni aztán, rájövök, hogy teljesen felesleges próbálkozni. Végül kiszáll az ágyból egy hosszú szőke hajú és karcsú teremtés. Első látásra az ember azt gondolná, hogy lány, de tévedne ő igazából fiú és a neve:

„Deidara! Igyekezz, elkésel az iskolából!"

„Igenis Anya!"

Azzal belibbenek a fürdőszobába. Gyors zuhanyzás után már megyek is öltözködni.

Nem bírom megállni, hogy ne nézzem meg az asztalomon lévő képet. Egy éve készült, amikor anya elém jött a suliba.

A képen én vagyok és a ˝dannám˝Sasori. Gyorsan elkaptam hátulról, hogy anya le tudjon minket fényképezni. Hiába a meglepetés az arca ugyanolyan unott marad.

A suli legrosszabb hírű bandájához, az Akatsukihoz tartozunk. Emiatt állandó jelleg viselnem kell azt a vacak fekete alapon vörös felhős kitűzőt.

Nem én akartam csatlakozni, kényszerítettek!

Két évvel ezelőtt kémia órán csináltam egy kis ˝tűzijátékot,˝aminek az lett a következménye, hogy szünetben pókereznem kellet azzal a tetű Uchiha Itachival. De persze nem pénzben játszottunk, ha ő nyer, belépek az Akatsukiba, ha én nyerek, soha a büdös életben senki nem fog velem szívózni. Tippeljetek ki vesztett, hát persze hogy én.

De ha nyertem volna, talán sosem figyeltem volna fel a dannára.

Az Akatsukiba az a szabály, hogy mindenkinek közös órák száma szerint, van egy társa. Nekem Sasori a társam.

Szinte minden óránk együtt van (kivéve hogy nekem nem kell tesiznem).

Mindketten művészek vagyunk. Én szobrász, ő pedig bábukészítő.

Mosolyogva nézem a képet. Szép lett volna, ha ő is ugyanúgy nevet, mint én.

*Sóhaj.* Hát igen, ő a megtestesült önfegyelem.

Felveszem az egyenruhám, magamra rakom azt a rohadt kitűzőt, és lerohanok a bentómért. Két perc és máris úton vagyok.

Be kell valljam, hogy nem szívesen megyek suliba. Lányos kinézetem miatt a suliban a csajok előszerettel kapnak el és öltöztetnek lányruhákba. Ilyenkor általában Sasori no danna szokott megmenteni.

Az egyik saroknál óvatosan belesek mire, bumm, valamin csattan a fejemen. És persze hogy elájulok.

~§~

„Ááááá, ez nem igaz! Vesztettem!"

„Bocsesz szöszi, ez van!"

Itachiii, kikaparom a szemed és feldugom a seggedbe! Ez nem igaz! Miért én kellek nekik, keressenek valaki mást a bandájukba, aki legalább ugyanolyan őrült elmebeteg, mint ők!

„Akkor tessék,"Nyújtja felém a kitűzőt Pein.

Pein, ha jól tudom ő a bandavezér. Banyek, van ezen egyáltalán üres bőrfelület, vagy mindenén átment a szeglyukasztóval? Ennyi percinget se láttam még, mint amennyi az ő pofáján van.

„Á tánitás után várunk rád á tétőn." Szól Kisame.

Nem tudok róla sokat csak azt, hogy valami ritka betegség miatt kék a bőre és a haja. Ja, és érdekes tájszólással beszél.

Azzal elhúznak. 5 perc és csengetnek, szóval én is lelépek.

A terembe beérve valaki rám kiált.

„Üdv a klubban, szóval te vagy az új srác Deidei!"

Nézek, ki az, mire meglátok egy albínó fiút, akinek ugyanolyan kitűzője van, mint nekem.

„Hidan igaz?"

Hidan fél éve érkezett a sulinkba kelet Indiából, emiatt egy Jashin nevű istent tisztel. Bajkeverő, aki már a második nap belépett az Akatsukiba.

„Ja, cseszd meg, kurvára örülök, hogy végre van valaki a csapatba, aki nemcsak hogy egy osztályba van velem, de ráadásul még hajlandó beszélni is. Őszintén szólva idegbajt kapok attól a két buzeráns seggfejtől."

„Mi?! Ezek szerint nem csak mi vagyunk az osztályból Akatsukisok?"

Pedig esküdni mertem volna rá, hogy nincsen más.

„Látod azt a hegekkel és varratokkal borított srácot?"

Mutat a terem végébe.

Egy napbarnított srác ül a terem legsötétebb sarkában a padon.

A neve Kakuzu. Az anyja szadista, aki mindig veri. Az apja elhúzott valami távoli országba és vitte a srác három nővérét is. A bántalmazásokat a suli új diákjain vezeti le. Mindegy melyik osztályba jöttél elkap, és izzó tűket szurkál a kezedbe. Ez igaz, engem is elkapott, és valószínűleg Hidant is.

„Igen, Kakuzu. Mi van vele?"

Hidan szélesen elvigyorodik.

„Ő is tag! És az én társam!"

„Hogy mi?!"

Mi az, hogy társ? A pasija vagy esetleg *nagyot nyel* a szexpartnere?

„Tudom, elsőre azt hinné az ember, hogy nehezen lehet vele kijönni. Igaz hogy kissé szadista és többször rajtam éli ki a hajlamait, de alapjáraton jó fej. Valami baj van? Olyan rettenetes sápadt lettél hirtelen."

„A-amikor azt mondtad, hogy társ akkor azt úgy értetted, hogy khm ˝társ˝? Hm."

Basszus, kom kezdek félni ezektől.

„NEM! A kurva életbe, dehogy is! Ezek szerint nem mondták neked. Minden tagnak van egy kijelölt ˝társa˝, akivel együtt kell, teljesítse a ˝küldetéseket˝, ergo, egy partner a zűrhöz. Ennyi."

Hála az égnek. Már azt hittem rituális dugás folyik a köreikben, mint valami szektában.

„Várjunk, ezek szerint nekem is lesz egy társam?"

„Igen. Látod az első sorban azt az üres padot. Valószínűleg annak a padnak a tulajdonosa lesz az."

Hiába gondolkodom, nem jut eszembe, hogy ki szokott ülni ott, biztos látszott az arcomon is, mert Hidan újra belefogott a dumába.

„A neve Sasori. És ő is ahhoz a rohadt „Kyáááááá" csapathoz tartozik."

A ˝Kyáááááá˝csapat, vagyis a suli leghelyesebb srácai, akik után csak úgy futnak a csajok. Név szerint: Uchiha Itachi, a tahók királya; Uchiha Sasuke, a seggfejek mintaképe; Nara Shikamaru, a zseni; Hyuuga Neji, a lángész; és nem utolsó sorban Sasori. Mivel őt még nem láttam (a lányok mindig félrelöknek és körbeállják őket, Itachit onnan ismerem, hogy művészet órán a kedvenc szórakozása a szobraimat fikázni) nem tudok hozzá jelzőt fűzni, kíváncsi vagyok, milyen ember is lehet. Bár ahogy a többit ismerem biztos egy flegmázó, undok, tapló, seggfej, barom lesz, aki egyszerűen nem képes megérteni az én művészetem.

„Már alig várom…"… hogy az első rossz szója után megismertessem a cipőm a tökével.

„Látom az arcodon hogy mennyire, cseszd meg!"

Hidan röhög, ha jobban belegondolok ez az első eset, hogy normálisan beszélek, valakivel amióta ide járok. A lányos külsőm taszítja a fiúkat, mivel egyszerűen nem képesek elhinni, hogy egy nembe tartozunk, a lányok némelyike meg be van sértődve, mert cukibb vagyok, mint ők.

A Jashinista társaságában hamar elröpült az idő és egyszer csak azon kapom magam, hogy a tetőn lévő padok egyikén ücsörgök, és görcsös gyomorral várom a társam megérkezését, aki másfél órát késik…

Pein idegesen járkál fel alá.

„A franc! Lehet hogy nem sikerült lelépnie."

Hopika, lelépni? Sittes kölyök, vagy mi?

„Nyugi Peinci, biztos hamarosan itt lesz."

Nyugtatja pasiját Konan.

Ő az egyetlen lány az Akában és azon kevés csajok egyike, aki nem fúj rám. Viszonylag kedvel, én is őt.

A gyomrom már rég befejezte a szambát, és most rákezdett a csacsacsára. Mentőövként keresem Hidant, aki sajnálatomra (vagy inkább teljes ledöbbenésemre) kényelmesen szundikál Kakuzunak dőlve.

Itachi és Kisame úszóedzésen vannak (hála a magasságosnak), rajtuk kívül még két tag van. Egy fogyatékos fiú, a neve Tobi, megy egy növényirtószerekre allergiás, vega srác Zetsu. Aki féloldalasan aludt el a szoliban.

Ők éppen a suli mögötti kertészklubban segédkeznek. Ennek a Zetsunak öngyilkos hajlamai vannak, vagy mi?

„Oké, ha tíz percen belül nem ér ide leléphettek, és ő büntetést kap!"

Hurrá! Már tuti nem fog befutni. Éjjen, ha sikerül talán egész évben el tudom kerülni! Számoljunk csak szépen vissza! 5… 4… 3… 2… 1… éééés…

A tetőajtó nagy robajjal kivágódik.

Egy (igazán helyes) vörös hajú fiú rohan be rajta.

„Bocs… a… késé… sért…*lihegi, nagy levegőt vesz, és kifújja* Feltartottak."

„Rendben. Mint azt tudod Deidara nemrég csatlakozott szerény kis ˝szervezetünkhöz˝, és mivel szinte minden órátok közös, mától ő lesz a társad. Értetted?"

„Igen."

Egyszer sem nézett rám. Jól kezdődik.

„Rendben, magatokra hagylak, hogy megismerjétek egymást. „

Azzal int a többieknek, hogy leléphetnek.

Kakuzu felébreszti Hidant és a karjánál fogva rángatja az ajtó felé. Mikor elmegy mellettem még vett rám egy bizakodó pillantást amolyan: Nem olyan rossz, mint ahogy hiszed.

Egyedül vagyunk a tetőn. Cseszd meg, fogalmam sincs mit kéne mondanom.

„Szóval, Deidara. Én a Chuugakkou/alsó középiskola/ első évfolyamnak második osztályába járok, és te?"

„Szintúgy, osztálytársak vagyunk, ha nem tudnád. Egy paddal mögötted ülök. Hm."

Szemmel láthatóan letaglózta a válasz. Még azt sem tudta, hogy osztálytársak vagyunk, bár mondjuk nekem sem ugrott be elsőre hogy ki is ő.

„Én eléggé keveset voltam iskolába."

Mentegetőzik nekem, szánalmas.

„Igen, ezt észrevettem. Hm."

Na de Deidara! Légy vele kedves, ne éreztesd, hogy ő egy tapló.

„Tudod… a nagymamám nagyon beteg, kórházba pedig nem akar menni szóval én, ápolom."

„És a szüleid?"

Miért ő ápolja, esetleg rosszban van a nagyija a családja többi tagjával?

„A szüleim meghaltak."

Banyek erre nem számítottam. Kéne valami sablonszöveg, de mi?

„Hát akkor, jöjjünk ki jól egymással."

Azzal kezet nyújt nekem. Jól nevelt ember módjára elfogadom.

„Jöjjünk ki jól."

Még álltunk pár percig egymás kezét fogva.

Nem mintha én lettem volna az, aki nem akarta elengedni. Többször is megrándítottam mire Sasori méltóztatott elengedni.

„Akkor hát, szia." Köszönt majd lelépett.

„Szia."

Asszem én is megyek.

Másnap reggel csodák csodája Sasori a padjára feküdve aludt. BENT A SULIBA! Itt van a suliba!

Lehet, hogy lázam van?

Odamegyek és óvatosan megvakarom fejét.

Nagyot ásítva ül fel, és egyenesen a szemembe néz.

„Jó reggelt Deidara."

„Neked is Sas…"

De befejezni már nincs időm, mert egy óriásit zakózók a padlón.

„Jó reggelt Sasori-sama!"

Három idegtépő kis ˝Kyáááááá˝ rajongó. Rögtön körbeállták a padját. Mintha ott se lettem volna.

„Sasori-sama minek foglalkozol ilyen kis senkikkel. Inkább ezzel foglalkozz, házikészítésű bento, csak neked!"

Sasori kiveszi a lány kezéből a kajás dobozt, és sunyi mosollyal felém fordul.

„Kérsz egy falatot, Dei-chan?"

Erőteljesen megnyomja a szó utolsó tagját. A bigék kővé dermedten nézik, ahogy felém nyújt az evőpálcikával egy kis sajtos tamagoyakit.

Belemegyek a játékba.

„Persze, Sasori no DANNA!"

Hangosan, szinte kiabálva mondom az utolsó szót. A csajok már ájuldoznak.

Azzal odahajolok és bekapom az omlettet. És jöhet a kegyelemdöfés, (persze tudom, hogy illetlenség) érzékien lenyalom az evőpálcikákat. Felnézek Sasorira.

Asszem túlzásba vittem, szegény srác arca már egy jól megfőtt rákéhoz hasonlít.

„Köszönöm a fini reggelit, Danna."

Mondom angyali mosoly kíséretében.

„Szi-szivesen."

Basszus teljesen leblokkolt, a csajok meg (hallelúja) beájultak!

A helyemre megyek. Alig ülök le, de valaki jól hátba vág.

„Ez szép volt Deidei! Azok a szajhák most mehetnek a kórházba egy hónapra kómába!"

Röhög Hidan.

„Ja, habár asszem túlzásba vittem."

„De még mennyire!"

Hallok egy rekedtes dörmögő hangot mögöttem.

Kakuzu vigyorogva néz rám.

„Első óta ismerem Sasorit, de még kuncogni se láttam soha, nemhogy ilyen szép arcszínt felvenni. Olyan voltál, mint egy rossz kurva, csodálom, hogy nem kérdezte a tarifákat zavarában!"

Szúrós szemmel nézek rá mire, abbahagyja a nevetést és elkomorodik. Tudja, hogy emlékszem a tűs esetre. Hidan óvatosan megböki az oldalam, mire felnézek rá.

Halkan odasúgja nekem.

„Légyszi ne haragudj rá. Szegénynek nem igazán mennyország az élete, nem ő tehet róla hogy ide jutott. Kérlek, bocsáss meg neki."

Kedvesen Kakuzura néz, aki egész végig a terem sarkában ült. Csak most látom, hogy tegnap óta újabb kötései vannak.

Összeszorul erre a szívem.

Barátságosan rávigyorgok.

„Tudok én ám ennél kurvásabb is lenni!" Erre Hidan megint elkezd hátba veregetni.

Kakuzu szégyenlősen odajön hozzánk, és felénk fordít egy széket.

„Tényleg? Mutasd csak!"

Mondja viccelődve. Na, majd én megmutatom.

A kezemmel meg fogom a széket az ágyékomnál a fejem hirtelen hátra dobom és nekiállok nyögdécselni.

„Ah… hahh… istenem… ez… olyahn… hahh… jóóó… hahh… ah… ha… ah."

Gondolom, hogy pont úgy néztem ki, mint aki éppen élvezkedik. Kakuzu és Hidan pedig pár percig csak bámultak majd falrengető röhögésbe kezdtek.

„A picsába, ez baszott jó volt Deidei!"

Ordítja hörögve az albínó.

Kakuzunak röhögés közben viszont elég erős pír lett az arcán, és amikor lenéztem… hoppá, egy kicsit feláll neki. Ennyire jó lett volna az előadásom?

Egy lopott pillantást vetek Sasorira aki eléggé (nagyon!) ki van pirulva, és majdhogy nem zihálva veszi a levegőt.

Mielőtt bármit is tehetnék, kivágódik az ajtó és Orochimaru a biosz tanárunk lép be rajta.

De a frizurája miatt mi csak Samarának hívjuk.

„Mina ni ohayo/Jó reggelt mindenkinek/!"

„Ohayo Samara!"

Orcsi keze ökölbe szorul, és fenyegetően rázni kezdi.

„Rendben, ezért a kis viccért most mindenki felelni fog! Feleltetés! Dei-chan, jöhetsz!"

Hát igen Orcsi nem csak pedónak néz ki, hanem az is. Imádja feleltetéskor a rosszul felelő diákok arcát vigasztalásképpen megsimogatni. De most majd én kitolok vele.

5 percig állok a katedrán teljes kussban. Már Orcsinak is kezd jókedve lenni, de nem sokáig.

„Dei-chan, drága. Nem tudsz esetleg mégis valamit?"

Kérdi elégedett vigyorral.

„De igen tanár úr! Kör közepén állok, velem szemben Samara áll ott, velem szemben Samara áll ott végem! Ha egyszer odébb állok az Akatsuki majd engem pártol! Rám többé nem találsz te PEDÓ!"

És az egész osztály kórusban: Ha egyszer odébb állok…

A Pedómaci már éppen fojtogatna, amikor nyílik a teremajtó.

„Nahát, nahát, vajon mit kapok, ha elküldöm az igazgatónak a fényképet, amin éppen egy diákot molesztálsz Orochimaru."

Lengeti meg Samara orra előtt a mobilját Kakashi-sensei.

Hatake Kakashi. 23 éves tanár, és a húgom pasija. Niina a kishúgom, egyszer bajba került a városba amiből Kakashi mentette meg. A sensei jó tanár módjára hazakísérte Niit, de ezután nap után a húgom teljesen belehabarodott. Úgy futott utána, mint egy kiskutya. Ez kb. fél évig tartott. És egyszer csak szerelmet vallott neki, amit Kashi készségesen elfogadott. Egy éve járnak.

Ennek tekintetében nem különb Orochinál, mind a ketten pedofilok. De Kakashi legalább a jófej fajta. Mindig Samara óráin jön be ellenőrizni az osztályunkat, és pont akkor nyit be, amikor éppen készülne nekem testi, vagy lelki bántalmazást adni. Ja, és hűséges a húgomhoz, aki (hála istennek) még szűz.

Szerencsére Kashi egész órán benn maradt, így Orotanbá nem tudta a kis perverz játékait játszani velünk.

Szünetben nagy meglepetésemre odajön hozzám az egyik ˝Kyáááááá˝csaj.

„Szia, te vagy Bakuhatsu-nendo Deidara?"

„Ja."

Mi van, a reggeli eset után azt hiszik, hogy közülük való vagyok?! Nem vagyok egy tetves ˝Kyáááááá˝!

„Sasori-sama vár a művész klubban délután."

Azzal sarkon fordul és lelép.

Ez meg mi volt? És van a sulinak művész klubja? Erről én hogy-hogy nem tudtam?

Ez után az óra után tesi jön. Egy kis segítséggel sikerült íratnom egy teljes iskola végéig érvényes tesi felmentést, így én mentve vagyok minden szenvedés alól.

Bent az öltözőben várom a csengőszót, ami rohadt lassan jön el, de végre meghallom.

Gyorsan kislisszolok, és elmegyek a suli másik végébe, a terembe a cuccomért. (Direkt szivóztak az osztályunkkal?)

Felkapom a cuccom és felmegyek a suli műtermébe. Mivel művész klub gondolom, ott van foglalkozás.

Kopogok, semmi válasz. Ismét kopogok, megint semmi. Ezt a műveletet megismétlem vagy 5x, amíg meg nem unom, és be nem nyitok.

„Bocsánat a zavarásér…"

„Végre itt vagy." Kiált fel Sasori és hangosan bevágja az ajtót.

„Beszédem van veled!"

Közli ellentmondás nem tűrő hangon. Kezdek félni.

„Mégis miről?

„Ma reggel a teremben te tényleg…"az arca teljesen elvörösödik" kiverted magadnak?"

Leblokkolok. Ne mond, hogy olyan jól alakítottam.

„Nem, nem csináltam semmit. Csak színészkedtem egy kicsit."

Teljesen zavarban vagyok. Jut eszembe mondtam már, hogy meleg vagyok? Nem? Akkor most mondom, meleg vagyok.

„Huh, akkor jó. Csak megijedtem, hogy esetleg én is egy olyan perverz társat kapok magam mellé, mint Kuzu."

Kuzu? Csak nem Kakuzuról beszél? Habár a sebhelyes említette, hogy első óta ismerik egymást.

Egy időre néma csend telepszik kettőnkre, így van időm körülnézni.

Hamar feltűnik, hogy a teremben csak bábok vannak, mintha nem is csinálnának mást. Csak most tűnik fel, hogy csak ketten vagyunk a terembe.

„Mikor jönnek a többiek?"

„Nincsenek többiek, csak én vagyok a szakkörbe. Mindenki kilépett, amikor megtudták, hogy Akás vagyok. Azóta egyedül dolgozom és csak az enyém a klubszoba, ami lássuk be elég tágas."

„Magányos lehet."

Fogalmam sincs miért, de spontán kimondtam, amit gondoltam. De nagy meglepetésemre….

„Az, nincs kedved csatlakozni? Nem baj, ha nem értesz a művészetekhez."

MI AZ, HOGY NEM ÉRTEK!

„Csak hogy tudd ÉN is MŰVÉSZ vagyok! HM!" Hangsúlyozom ki a két szót.

Sasorinak leesik az álla.

„Te. Művész? És mégis miben, színjátszásban vagy orgiában?"

„Nem cseszd meg szobrász vagyok! A nagyapám a városi galéria vezetője! Hm!"

Na, most kapott sokkot. Nyilván azt sem nézte volna ki belőlem, hogy szobrász vagyok, nemhogy a nagyapám galériát vezet.

„Hát akkor" nyújt felém egy jelentkezési lapot" töltsd ezt ki és köszöntelek a klubban."

„Köszi. Hm." Azzal odamegyek az asztalhoz, hogy kitöltsem.

Gyerekkori rossz szokásom, hogy hm-ögök ha mérges vagyok, nem tudok mit tenni.

„Ja, és még valami."Háttal áll meg, de látom, hogy a füle teljesen vörös." Mától szólíts Dannának."

„Rendben, Danna!"

Milyen édes.