Modesty félt.

Modesty nem tudta mit kezdjen.

Tehát Modesty menekült.

Alig látszott ki a földből, mégis elhagyták őt a szülei. Testvérei? A két legidősebb már az iskolában tanulta a varázslatokat, így ő maradt a többiekkel. Szeretett ő lenni a felelősségteljes nagy lány, aki ugyan még nem volt elég idős az iskolához, mégis megkaphatta élete első pálcáját - és nem, nem érdekelte, hogy az egy játék pálca volt.

Minden nap várták haza őket. A kicsik már kezdték felhagyni a reménnyel, csak ő a három-négy évével tartotta meg a reményt, ami már a kezdetekor már belefulladt a hamvába.

A ház rohamosan elkezdett omladozni a szerencsétlen gyerekek mágia-kitörése miatt, s a nyolc-tíz éves Winston és Brian rettegve csitítgatták őket egy-egy ilyen eset után.

Modesty nevetett rajtuk, s az egyre fagyosabb levegőbe szivárvány- szikrákat varázsolt, hogy az egyre fagyottabb, üresebb szemű gyerekek egy pillanatra elmosolyodjanak.

Aztán egy nap egy maginix jött el a házba, s egy pillanat alatt egyedül találta magát a kicsi, piszkos, szöszke hajú lány az emeleten, játék pálcája böködte a gyomrát, amit sietve a ruhája alá dugott, mikor testvére egy hussanással köddé váltak. Egyedül maradt a sarok és az ágy vaskerete közé ékelődve.

A nőnek hihetetlenül csodálatos kék szeme volt, s a csepp lányka feledve mindent elfogadta a reszkető ujjakat, amik érte nyúltak. Azt mondta, hívja Mamának, s Modesty jókedvűen bólogatott.

Modesty alázattal tartozott.

Modesty már tudta mit kezdjen.

Tehát Modesty elrejtőzött, még ha akaratlanul is.