Sziasztok!
Néhány megjegyzés az új történethez:
- A karakterek a Marvel tulajdonai, a történetet pedig kizárólag szórakozásból írom.
- Helyesírási hibák véletlenül előfordulhatnak, azokat igyekszem kijavítani.
- A történet a Thor után játszódik, és nagyban megváltoztatja a Bosszúállók cselekményét.
- Loki nem rossz szándékkal látogat a Földre és nem szeretne feltűnést kelteni.
- A bosszúállók már egy csapatot alkotnak (Stark, Hawkeye, Natasha, Banner és Steve). A SHIELD-nek dolgoznak, és különböző csapatfelosztásokban teljesítenek küldetéseket. Leginkább természetesen Natasha, Clint és Steve. Banner-t igyekszenek távol tartani az akciótól, többnyire tudományos tanácsokat osztogat, Stark pedig csak vészhelyzetben néz feléjük. Tony általában próbál SHIELD-mentes, playboy-teli nagyvilági életet élni.
- Thor még mindig Asgardban van, így nem bosszúálló. Jane-ért sem jött még vissza, mert a Bifröst újjáépítését, még nem fejezték be.
- Natasha és Clint nem járnak, mivel ebben a történetben ők unokatestvérek és nagyjából egyidősek. Natasha valójában egy hónappal idősebb.
- Loki szülőanyja itt sem ismert, de állítólag egy nagy erejű boszorkány volt, aki egy időre összejött Laufey-val. Lokit emiatt, és tulajdonságai miatt (varázserő, tűz, jég, ravaszság) csak a káosz gyermekeként emlegetik a világokban.
Jó szórakozást!
Prológos
A világ kegyetlen, ahogy az élet is az. Ha rosszat teszel, megbánod, de ha jót, azt is - talán még jobban is. Mert nincs, aki értékeljen, nincs, akinek igazán fontos vagy. Nincs, aki meghallgat, aki megért, aki megment. Mindenki csak önmagával foglalkozik és tesz a fejedre, amíg valami csoda folytán szüksége nem lesz rád. Akkor persze könyörög, térden csúszik előtted..., de amikor megtetted, amire kért, minden a régi lesz, semmi nem változik igazán. Ő ugyanaz a hálátlan, önző, beképzelt bolond marad, te pedig a kívülálló, a nevetség tárgya. Ha pedig ezután még kiállnál az igazadért, hát akkor készülj fel a legrosszabbra...
A végén mindenki egyedül marad. A végén mindenki csak magára számíthat. Ha nincs hova menned, ha nincs hova menekülnöd, ha a világ ellened fordul..., senki nem fog a segítségedre rohanni. Csak egy választásod marad. Megadod magadnak a magánynak és örökös meg nem becsülésnek, és ugyanaz a kigúnyolt kis senki maradsz, aki mindig is voltál... Vagy, ha elég bátor vagy, veszel egy nagy levegőt és szakítasz addigi életeddel. Kilépsz a szánalmas kis biztonsági zónádból és egymagad nézel szembe a világgal. Otthagyod azokat, akik patkány módjára mérgezték az életed és elszívták az erődet, és új otthont keresel magadnak.
Talán az otthon egy nem létező fogalom, hiú remények szüleménye, de nem számít! Megtanulhattad már, hogy semmi sem jön magától. Sem a megbecsülés, sem az elfogadás, semmi! Ha akarsz valamit, tenned kell érte! Ha szükséged van egy helyre, neked kell az otthonoddá tenned azt! Ha a világ nem vesz komolyan, hát erőltesd rá magad! Ne arra törekedj, hogy értékeljenek, hanem hogy epekedjenek utánad. Ha valami tartósra vágysz, ne azt várd, hogy tanuljanak meg veled élni - érd el, old meg, hogy nem tudjanak élni nélküled! Ha ez fennáll, akkor elmondhatod, hogy végre hazataláltál. ...Vagy legalábbis találtál egy helyed, ahogy nem vagy örök szenvedésre kárhoztatva.
...
Loki sokáig gyáva volt, de végül rájött, hogy ennek nem kell így lennie. A változásnak sosem késő. Évszázadokig tűrte az igazságtalanságokat, amelyek Asgardban érték, de sohasem értette igazán, miért...míg egy nap minden világossá vált a számára. Mindig is tudta, hogy ő más, más, mint a fárasztó, unalmas, egyszerű átlag. Ő eszes volt, ravasz, tisztán látott és valami olyasmihez volt tehetsége, amit a többi asgardi megvetett, de amit legbelül igazán irigyelhettek.
Míg Thor, Sif, Fandral és a többiek mindent erőszakkal intéztek el, addig Loki sokkal hatásosabban oldotta meg a problémákat furfanggal, szavakkal és varázslattal. Ezt hivatalosan senki nem nézte jó szemmel, senki nem értékelte, de ha már képtelenek voltak egyedül boldogulni, a segítségét kérték. Loki pedig volt olyan naiv és vajszívű, hogy mindig segített. Nem tudott nemet mondani, amikor azok a nagyképű harcosok térden állva könyörögtek neki. Segített, de miért?! Hogy utána hálátlanul letagadják őt és az egészet? Hogy ugyanúgy megvessék és kigúnyolják? Hogy Asgard hercegeként megmondják neki, hogy hol a helye?!
Lokinak egy idő után elege lett ebből. Úgy döntött, saját módján megleckézteti őket, a bátyját és a többieket. Ha megvetik az erejét, akkor miért ne fordítsa ellenük?! Persze nem akart komolyabb kalamajkát okozni, de az valahogy mégis megtörtént. Thor kioktatása helyett valaki olyasmi történt, amire Loki számítani sem mert. Ő lett a király. De akkor rájött valamire. Akarja ő egyáltalán a trónt? Akar-e olyan nép élére állni, olyanokért kiállni, akik egész életében fattyúként bántak vele?
Mikor kiderült, hogy a családja tulajdonképpen nem az igazi családja. Hogy végig hazudtak neki. Hogy a kiközösítésének tulajdonképpen még alapja is volt – az csak az utolsó csepp volt abban a pohárban, amiben Loki már gyerekkora óta gyűjtögette szorgalmasan a cseppeket. A cseppeket, amik azt voltak hivatottak jelezni, hogy ez így nem mehet tovább!
Loki aznap, amikor Jotunheim ellen irányította a Bifröst erejét, rájött: a bosszúnak semmi értelme. Legalábbis nem a hagyományos értelemben. Hiú remény arra, hogy visszakapod az elveszett, vagy talán nem is létező boldogságot, de az igazság az, hogy még a hőn vágyott elégedettséget sem hozza el. Ha valóban bosszút akar állni az asgardi népen és álcsaládján, ha emellett végre olyan életet akar élni, ami szerinte mindenkinek kijár, akkor valami váratlannal és elsőre őrültségnek tűnő dologgal kel előrukkolnia. Abban a pillanatban, amikor a jogarba kapaszkodott az örvénylő káoszt felett, eldöntötte, elhagyja őket.
Hátat fordít azoknak, akik ugyanezt tették vele évszázadokon keresztül, és fejest ugrik a végtelenbe, az ismeretlenbe. Eldöntötte, hogy végre először erős lesz és bátor. Talán meghal, talán szenvedni fog, vagy még rosszabb... – de ezt a kockázatot vállalnia kellett. Egy cseppel több bosszúság és a leghalványabb remény, hogy valahol máshol talán végre megleli a boldogságot elég volt, hogy feláldozza régi életét és egy újat építsen magának. Újat, amihez viszont az építőanyag egyenlőre még ismeretlen volt, ahogy a formák és színek is.
Egyvalamit tudott csak biztosan. Kerüljön bármibe, megtalálja azt a helyet, ami neki rendeltetett. Azt a világot, ahol normális életet élhet. Azokat a lényeket, akik nem kívánják minden nap emlékeztetni rá, hogy ő tulajdonképpen sehová sem illik, hogy ő egy örök kívülálló. Ha nem is fognak rajongani érte, isteníteni, mint Thort és a többieket... Lokinak egyenlőre az is elég volt, ha feltűnés nélkül meghúzhatja magát valahol. Valahol, ahol ha hősként nem is, de legalább egyenrangú félként kezelik. Ahol legalább néha megköszönik a segítségét. Amikor a káosz örvénye felé zuhant, álmában sem gondolta volna, hogy ez a - talán csak átmeneti - hely pont Midgard lesz.
Az örvény a külső világok küszöbére sodorta a herceget. Egy helyre, aminek a létezésében legtöbben nem is hittek. Nem maradt sokáig. Éles eszének és a kilenc világban páratlan tehetségének hála hamar megtalálta a legközelebbi titkos utat, vissza a világaikba. A sor iróniája, hogy Lokit a véletlen épp egy olyan világba sodorta, amelynek lakóit még talán az asgardiaknál is jobban megvetette. De aztán eszébe ötlött: ha megveti azokat, akik másképp élnek, másképp oldják meg a problémáikat, mint ő, akkor nem válik épp olyanná, mint az asgardi csürhe?
Ha lenézi őket azért, mert szerinte gyengék, és tehetségtelenek azokban a dolgokban, amikben ő viszont jeleskedik, mit mond el az viszont róla? Valahol olvasta még régebben, hogy aki másokat szánalmasnak nevez, az önmaga is szánalomra méltó. Loki nem akart szánalmas lenni, így elhatározta, hogy változtat a hozzáállásán. Nem ítéli el többé az embereket azért, aminek születtek, azért, akik. Nekik halhatatlanság, erő és mágia helyett, rövid élet és kezdetleges tudomány adatott. Erről nem tehetnek.
Viszont az ostoba és nevetséges szokásaikról annál inkább! Eredményképpen Loki kritikusi adottságait e szánalmas szokásaik és naiv, idealista humán mentalizmusuk terén élte ki. Enyhe felsőbbrendűség érzés hajlamától eltekintve viszont egész jól elboldogult Midgardon, a Földön. Föld – Loki szokatlan, de kellemes érzéssel ízlelgette a szót. Kiejteni olyan volt, mintha már nem is lenne annyira idegen. És nem volt.
...
Régebben, az északi háború1 után, sokat járt ide. Megfigyelte az embereket, a fejlődésüket és szokásaikat. Bár hivatalosan akkor még lenézte őket, legbelül mindig is lenyűgözte az emberi találékonyság. Az a rengeteg érzelem, erő, kitartás, ami a rövidéletűek lelkébe szorult. Örömét lelte a legújabb művészetekben és tudományos felfedezésekben. Néha még egy tánc vagy vacsora erejéig, kilétét titokban tartva, a részesévé is vált.
Midgardon lenni olyan volt számára, mint egy néprajzkutatónak eltölteni néhány hónapot egy elszigetelt civilizáció tagjaként. Mint egy nyaralás és tanulmányi út keveréke. És legtöbbször jól is érezte magát, bár tudta, hogy csak azért, mert itt nem tudták, ki is ő valójában. De akkor ez őt nem zavarta – és most sem. Ha az új élet ára, hogy új nevet kell választania és titokban tartania a varázserejét, hát legyen. Ha még e nélkül is eléri, hogy szükségessé tegye magát, az csak a hab a tortán.
Loki kezdetnek csak élvezni akarta egy kicsit a még szokatlan szabadságát. Az előítéletektől mentes légkört, és a világot, ahol még most is minden nap valami újat fedezett fel – kisebb-nagyobb örömmel. Bár ezt nehezen vallotta be, de napról-napra tanult valamit az emberektől. Leginkább a világképükkel és az élethez való hozzáállásukkal kapcsolatban. Még mindig értelmetlennek tartotta a szerelembe és optimizmusba vetett hitüket, de a kitartásukat el kellett ismernie. És a tény, hogy az a maréknyi, elképzelhetetlenül kevés idővel rendelkező teremtmény – nos legtöbbjük - mennyire értékelni tudja azt a rövid életet, ami adatott nekik, az egyszerűen csodálatra méltó.
...
Loki már vagy három éve lehetett Midgardon. Odin, Thor és a többiek szerencsére nem tűntek fel, hogy belerondítsanak a dolgaiba. Az állandó védővarázslat, amit még a külső világokban emelt maga köré, hogy Heimdall képességét blokkolja, úgy tűnik, bevált. Asgardban valószínűleg és istennek hála halottnak hiszik. Ez így is van rendjén, mivel számára ők már mind halottak.
Fiatalkori kalandozásai után újra bejárta Európát, Ázsiát, kis időre még Afrikába és a Déli-féltekére is ellátogatott, de végül a tengerentúlon állapodott meg. Sokáig bolyongott az államokban különösebb cél nélkül, kipróbálva a leghíresebb helyeket. Járt Floridában, Nevadában, Texasban, Denver-ben, Chicago-ban és így tovább, de végül New York-ban állapodott meg. Természetesen volt egy kisebb nyaralója Los Angeles-ben is.
És hogy honnan volt ennyi pénze? Az nem kérdés. Loki elrejtette a varázserejét, de minden más képességét előszeretettel használta. A találékonysága, kivételes esze és fizikai ereje pedig egész jó befektetésnek bizonyult. Hamar kiderült, hogy az emberek által tudománynak nevezett dolog nem is olyan bonyolult, ha rá szán egy kis időt, hogy megértse. Az ő tudásával pedig a végén még jobban is megértette, mint a midgardiak maguk.
Ironikus – gondolta Loki, amikor úgy érezte, már inkább ő magyarázza az embereknek a saját elméletüket.
...
Asgard exhercege számos midgardi tudományba belekóstolt, köztük a szakácstudományba is, amiben meglepő módon szintén meglehetősen jónak bizonyult. Ennek ellenére nem ragadt le egy étterem konyhájában. Sok más mellett csak úgy poénból beiratkozott néhány egyetem több szakára is.
A szociológiát unalmasnak és sablonosnak találta, a jogot még inkább, a múlttal foglalkozó szakokra, mint a művészettörténet és történelem még csak nem is gondolt – hiszen ő nagy részét megélte annak. Tulajdonképpen neki kéne tanítania... - hm, az olyan ironikus lenne - vélte. Majd úgy gondolta, ha orvosnak tanul, azzal sokat lehet keresni, de hamar rájött, hogy nem igen bírná ki, hogy a hatástalan midgardi technikákkal ellenben a varázserejét használja, szóval abból nem lett semmi. Viszont ha vegyészként különféle anyagok kikeverését vállalja, akkor észrevétlenül egyszerűsíthet a dolgon egy kis mágiával.
Eredményképpen Loki egy New York-i laboratóriumban dolgozott, ahol a legnehezebben előállítható vegyületek előállításáért rendes kis fizetést kapott. A káosz gyermeke azonban az átlagnál valamivel telhetetlenebb volt: tudásilag és valamilyen szinten anyagilag is. Így Loki a szabadidejében rejtvényeket oldott meg, magas szintű matematikát és fizikát oktatott a New York-i egyetemen, különféle távol keleti küzdősportokat látogatott – csak hogy elláthassa néhány elszállt mester baját, és elolvasott mindent, ami a kezébe akadt – majdnem mindent...
Mindezt természetesen álnéven tette. Úgy döntött, olyan nevet választ, ami elrejtve, csak a poén kedvéért, tartalmazza az igazi nevét is. Ha valaki egyszerre van olyan bolond, hogy higgyen a mesékben, de elég okos, hogy kiolvassa belőle, az rájöhet, ki is ő valójában. A név egyszerű volt: Logan King. Leginkább a vezetéknév tetszett Lokinak.
...
- Elnézést...professzor úr? – szólította meg egy nap Loki-t egyik diákja egy kiadós kvantumfizika előadás után.
Lokinak még mindig nehezére esett hozzászoknia ehhez az újszerű megszólításhoz, különösen úgy, hogy tudta, itt külsőre nagyon fiatalnak tűnik. Senki nem tippelte volna többnek harmincnál.
- Elnézést! – mondta újra a fiú, aki immár a katedra másik oldalán állt.
Loki most már kissé idegesen kapta fel a fejét gondolataiból. Nem szerette, ha hallgatói nem figyelnek az órán és utána ostobábbnál ostobább kérdésekkel bombázzák. Ha pedig még odafigyelve sem értik meg, akkor pedig jobban tennék, ha...!
– Professzor úr!
- Mi van már?! – kiáltotta Loki dühösen. A fiú éppen egy logaritmikus egyenlet fejben történő megoldásában zavarta meg.
- Professzor úr, én csak... – kezdte bizonytalanul az egyébként vagány csávó hírében álló fiatal.
- Mondtam már, hogy utálom ezt a megszólítást! Ha nagyon akarsz, hívj Tanár úrnak, vagy Logan-nak, vagy Mr. Kingnek, vagy Mesternek, a fene bánja, csak ne állíts be úgy, mint egy ős öreg...! – A fiú megdöbbenve bámult rá. – Jól van, az utolsó név csak vicc volt...
- Tanár úr – Loki felvonta a szemöldökét - ...Mr. King. – Loki helyeslő bólintással jutalmazta. Időközben sikerült megoldania az egyenletet, vagyis most már egész figyelmét a nebulónak szentelhette. Nem mintha ez lett volna a leghőbb vágya...
- Igen? – kérdezte Loki vészjóslóan. A fiú nyelt egyet.
- Csak azt szeretném kérdezni...
- Mike! – Loki szinte az összes hallgatója nevét megjegyezte. - Ha megint nem érted az anyagot, akkor először olvasd el a könyvet úgy tízszer, majd olvasd el még tízszer, dolgoztasd meg azt a borsónyi agyadat és – Lokinak, mivel kivételes tehetség volt, még a néha kifogásolható stílusát is elnézték az egyetemen. – ha még mindig halvány fogalmad sincs róla, akkor nincs értelme engem sem felkeresned, mert nem hiszem, hogy egy huszonegyedik magyarázat olyan sokat lendítene a dolgon...! – oktatta ki Loki.
Szegény Mike fülét-farkát behúzva tűrte az oktató kritikáját, igazságtalanul.
- Felfogtad? – kérdezte Loki keményen.
- Mr. King, a helyzet az, hogy én nem a tananyaggal kapcsolatban...
- Akkor miről is beszélünk?! – csattant fel Loki és elhagyni készült a termet.
- Kérem, hallgasson meg!
- Mike! Menj a dolgodra! Ha még most elkezdesz tanulni, akkor egy hónap múlva talán még a zéhán is átmész...
- De, Mr. King, kérem...!
- Viszlát!
- Mr. King!
Lokit a bosszúságon túl már-már lenyűgözte a diák kitartása. Na, jó, legyen szép napja...
- Mit akarsz?!
- Nemrég beléptem egy alapítványba és... – Lokinak már most nem tetszett a dolog. Mi köze van ennek a tananyaghoz? Ja, tényleg, semmi! Csak az idejét vesztegeti itt! De azért, ha már elhatározta, végighallgatta a fiút. - ...a neve „Amerika múzeumaiért". A legújabb statisztikák szerint országunk múzeumainak látogatottsága...
- A lényegre térnél? – türelmetlenkedett Loki.
- Szóval lenne egy alapítványi bál ma este, és...
- Kitalálom! – gúnyolódott Loki. – Azt szeretnéd, ha elmennék arra a bálra. Igazam van? – mosolygott féloldalasan.
- Hát tulajdonképpen... igen.
- Ez esetben pedig kitalálhatod, hogy a válaszom: nem!
- De, Mr. King, kérem...
- Van jobb dolgom is, mint holmi bálokat látogatni – hazudta Loki. Valójában mindig szertett bálokra járni, de most, hogy már „rendes" élete van a Földön és hamis személyazonossága, még nemigen jelent meg társadalmi eseményeken.
- Egész biztos? – próbálkozott tovább a fiú.
- Egész biztos.
- Önnek van barátnője?
- A személyes kérdéseket inkább hanyagoljuk!
- Jól van. Csak megjegyezném, hogy a partin rengetek szingli, fiatal nő...
- Nem érdekel!
- De talán megismerhetne valakit...
Lokinak kezdett elege lenni a fiúból. Ez idegesítőbb volt, mint nyálas popszámokat hallgatni a rádióban. Loki szerette ugyan a művészeteket, de leginkább a múlt század első felével bezárólag. A komoly mondanivalóval rendelkező, színvonalas alkotásokat és az esztétikus műveket preferálta. A hatvanas évekből a zene és a tánc még tűrhető volt, a rock and roll egyik kedvencévé vált, de ami utána jött... A modern zene nagy része még a festészetet is alulmúlja...
- Mike! Ha így folytatod, páros lábbal rúglak ki az ablakon, és nem fognak érdekelni a következmények...
- A tanár úrnak tudnia kéne, hogy ez fizikai lehetetlenség anélkül, hogy ön is megsérülne a gravitáció és a hatás-ellenhatás törvényének megf... – magyarázta Mike makacsul. Loki nagy levegőt vett.
- Rendben! – vágta rá idegesen. – Elmegyek, csak fogd már be!
Mike elmosolyodott. Győzelem! – gondolta.
- A jegyet megveheti nálam, vagy...
- Mennyi lesz?
Gyorsan lebonyolították az adás-vételt és Mike amilyen tömören tudta, felvilágosította a nem túl rózsás hangulatba került Mr. King-jét a helyszínről, időpontról, dress-kódról és hasonlókról.
- Akkor este találkozunk ! – köszönt el vigyorogva Mike.
- Ezt meg hogy érted?! – döbbent meg Loki.
- Természetesen az alapítvány tagjai is ott lesznek, mint a személyzet. Így nincsenek plusz kiadások és minden pénz a...
- Akkor este! – zárta le a beszélgetést Loki és nagy lendülettel kiviharzott az előadóteremből, beelőzve a megtorpant fiút.
1 A háború, amikor az ezredforduló környékén a jégóriások Midgard ellen vonultak, és az Áz istenek mentették meg az embereket. A Thor filmben utalnak is rá az elején.
