Rövid előszó
Miután az először megírt történet elég rosszra sikerült, kitaláltam egy teljesen más sztorit. Jó olvasást!
A nevem Gálér! Egy tizenhat éves gimnazista vagyok. Mivel a gimnázium a szülővárosomtól két órányi útra van, ezért kollégiumban lakok. Végre vége lett a tanévnek és elkezdődött a nyári szünet. Rengeteg programot terveztem a családommal. Már alig vártam, hogy elmenjünk a hegyekbe kirándulni. Már csak ötöt kellett hozzá aludnom. Öcsém is ilyen izgatott volt, mint én. Imádtuk a hegyi levegőt, járkálni a kanyargós, emelkedős, lejtős hegyi túraösvényeket
Másnap délelőtt anyukám benyit hozzám.
- Gálér! Elmennél a boltba hozni tejet, sajtot és néhány fej lila hagymát? - kérdezte.
- Persze, azonnal megyek. - válaszoltam.
Felöltöztem és el is indultam. Gyalog mentem és az út kb. 20 percig tartott oda. Megvettem a dolgokat, majd fizettem és elindultam haza. Az út felénél egy különös hangot hallottam. Nem tudtam mihez hasonlítani. Az utcán csak én voltam, egyszer-egyszer láttam egy autót elsuhanni, de azon kívül senki sem mozdult ki. A felnőttek munkában vannak, a gyerekek lustálkodnak, illetve még azok a felnőttek, akik szabadságot vettek ki. Hirtelen megint hallottam a hangot, de most már közelebbről.
Kezdtem félni, hogy mi lehet ez és sietősebbre vettem az iramot. Hirtelen felemelkedtem a földről. A táska, amiben a boltban vásárolt dolgok voltak, kiesett a kezemből. Felnéztem és meglepetten láttam, hogy egy fekete, pikkelyes repülő valami a két mellső mancsával a vállamat fogja és repül velem egyre magasabbra és messzebbre az otthonomtól. Félelmemben felkiáltottam.
- Mit csinálsz!? Hova viszel? Mit akarsz? - kérdeztem tőle, bár gondoltam, hogy nem érti, amit mondok.
Ő rám nézett, majd repült tovább. Furcsa. Nem úgy nézett rám, mintha meg akarna ölni. Remélem nem fog, bár erre kicsi az esély.
Már több órája repültünk, amikor elértük az óceán partját. Aztán egy vakító villanás egy pillanatra elvakított. Mire kinyitottam a szememet egy teljesen más helyen voltam. Egy szigethez közeledtünk. Rengeteg szárnyas izé repkedett körülöttünk, mind más és más volt. Ahogy közelebb értünk, észrevettem, hogy a szigeten van egy falu. Ennek a falunak a főterén (legalábbis én úgy gondoltam) szálltunk le. A lény óvatosan lerakott, majd leült mellém. Rengeteg hatalmas, izmos ember vett körül, akik hasonlítottak azokra a vikingekről készült képekre, amiket történelemórán néztünk. Ez volt minden amire emlékeztem, mert a következő pillanatban elájultam.
Eközben otthon, anyukám tűvé tette utánam az egész várost. Miután megtalálta a bevásárlótáskát, azonnal tudta, hogy valami történt, de nem tudta, hogy mi. Először felhívta néhány rokonomat, majd miután egyikük sem tudott semmit, elment a rendőrségre bejelentést tenni. Azt mondták mindent megtesznek, hogy megtaláljanak. Anyukám szomorúan ballagott hazafelé, miközben azon gondolkozott, hogy mi történhetett velem.
Mikor újra felkeltem már egy faházban voltam, egy ágyban feküdtem. Szembe velem a egy lapos sziklán feküdt az a lény aki idehozott. Kinyílt az ajtó és egy húszas éveiben járó férfi jött be, mögötte egy nála idősebb nővel. A nő a férfi anyja lehetett hiszen amikor közeledtek, hallottam, ahogy beszélgetnek.
- ...gondolom fiam, de biztos vagy benne, hogy ő lesz az? - kérdezte a nő.
- Persze anya, hiszen őt választotta. - válaszolta a férfi.
Miután beléptek, a fiú mosolyogva rám nézett és megszólalt:
- Látom felébredtél! Jól érzed magad?
- Igen jól vagyok, csak ijesztő volt ez az egész. Hol vagyok? Ki vagy te? Mi folyik itt? Te hozattál ide? - kérdeztem.
- Hibbant szigetén vagy, én Hablaty vagyok, ő pedig Valka, az édesanyám. Nem én hozattalak ide, hanem ő választott téged. - mutatott a lényre. - És úgy tűnik, hogy te vagy a kiválasztott.
- Mi ez az izé? - kérdeztem a lényre mutatva.
- Ő egy sárkány, egy éjfúria csak úgy mint az én Fogatlanom. - mondta, mire bejött egy másik fekete sárkány, aki kicsit nagyobb volt annál az éjfúriánál, aki idehozott engem. - Igazából ő a kisebb sárkány apja.
Fogatlan odament a fiához, majd megnyalta, aztán nyüszítést hallatott.
- Gyere velem... Hogy is hívnak? - kérdezte Hablaty.
- Gálérnak hívnak és nem megyek sehova, amíg el nem mondod, hogy mit akarsz és hogy hogyan juthatok haza! - jelentettem ki határozottan.
- Figyelj! - szólalt meg Valka. - Gyere velünk! elmagyarázzuk út közben. Egy ideig nem fogsz haza jutni, de megengedjük, hogy egy üzenetet küldjél haza, ha nem kitalálsz valami mást és nem azt írod meg neki, ami valóban történt! Tudom, hogy nem bízol bennünk, de segítened kell!
- De miért én?
- Nem tudom! A sárkány választott téged. Majd lehet, hogy egyszer elmondja, ha megtanulod a nyelvüket.
Végül úgy döntöttem, hogy elfogadom ezt az egészet és segíteni fogok nekik. Nem tűnnek gonosznak, kíváncsi vagyok erre az egészre. Lehet, hogy azért kerültem ide, mert csak én tudok segíteni. Azért remélem, hogy minél előbb hazajuthatok.
- Rendben van! Meg bízom bennetek. Veletek megyek, de akkor mondjatok el mindent!
- Oké, akkor induljunk! Messze van még az aréna! - ezzel mind elindultunk.
Ennyi az első rész! A többi rész már hosszabb lesz. A második részt néhány nap múlva teszem fel.
Ui.: Úgy érzem, hogy a nevek elég rosszak lettek, csak úgy kipattantak a fejemből. (névkitalálásban elég rossz vagyok)
