Egyszer volt

Szerző: Heteira
Párosítás: Harry/Hermione
Korhatár: 18 év (erotikus tartalom)
Jogok: A szereplők, helyszínek, varázslatok J. K. Rowling tulajdonai. Én csak kölcsön vettem őket egy kis játszadozásra. Fizetségem csakis véleményekben mérhető.
A történet és az egyes fejezetek címei Katona Klári dalaiból lettek kölcsönözve. Fizetséget ezért sem kapok.
Tartalom: Két magányos fiatal úgy dönt, barátként „kisegíti" egymást. Egyetértenek, hogy a szex csupán egyetlen alkalomra szól, s ez egyáltalán nem befolyásolja majd a barátságukat. De vajon be lehet tartani egy ilyen fogadalmat? Lehet nem másképp nézni ezután a másikra? Lehet csak egyszer érni úgy egymáshoz? Mi történik, ha az egyik fél érzelmei megváltoznak? Lesz-e a barátságból szerelem?
Erotikus felhangú, Harry/Hermione párosítású, romantikus történet.
Ajánlás: Shanon Widow-nak, azzal a reménnyel, hogy tetszik majd, amit kihozok belőle...

1. fejezet - Első jégvirág, aztán nincs tovább

A koraesti, kihalt tér csendjét két halk pukkanás hangja verte fel. Nem járt erre senki – mint ahogy Hermione emlékei szerint sohasem –, így hát nem is volt kit megzavarni a hoppanálás hangjával, mégis óvatosan néztek körül. Harry halk sóhajjal indult el a 12-es számú ház felé. Már évek óta nem védte az épületet Fidelius, hiszen a háború véget ért, és senki se jött ide szívesen – még maga a ház tulajdonosa sem.
– Elmondhatatlanul hálás vagyok, amiért vállaltad ezt – szólt vissza Harry a válla fölött, miközben néhány bűbájjal megpróbálta kinyitni az ajtót. – Utálok idejönni, és azért mégiscsak jobb, ha nem egyedül kell…
– Persze, így gyorsabban meg is leszünk – értett egyet Hermione, és elnézte, ahogy barátja újabb és újabb varázsigéket mormogva ütögeti pálcájával a kopogtatót.
– Na ugye, hogy… – morogta Harry, amikor az ajtó kelletlen nyikordulással kitárult. – Úgyis bemegyek, akármivel próbálkozol…
A ház belülről éppen olyan szürke, kopott és lelketlen volt, mint amilyennek Hermione emlékeiben élt. Harry egy rosszkedvű sóhajjal meggyújtotta a fali kandelábereket, amitől kísérteties árnyékok rajzolódtak ki körülöttük a falon. Hermione tudta, hogy a férfinak csak gondot okoz a ház. Nem élt itt, hiszen roxforti tanárként kapott saját lakosztályt az iskolában. Kiadni hiába próbálta, a legtöbb lakó néhány hét után feladta a küzdelmet a házzal, amelynek nyomasztó hangulata, és Harry szerint tapintható rosszindulata még úgy is megmaradt, hogy annak idején alaposan megtisztították a sötét mágiától. Ezek után az, hogy eladja, már szóba se jöhetett. Nem akadt egyetlen olyan vevő sem, aki ne fordult volna ki már az előszobából.
Harryt mégsem vitte rá a lélek, hogy felé se nézzen a Grimmauld tér 12-nek. Sirius mégiscsak itt nőtt fel, és a hagyatéka volt annyira fontos még ennyi év távlatából is Harry számára, hogy ne hagyja teljesen elveszni. Időnként elnézett hát ide, és megpróbálta rendben tartani a nagyméretű házat. Az ajtó bezáródott mögöttük, és a zár olyan hangon kattant, mintha csapdába ejtené őket. Lehetett Hermione akármilyen képzett boszorkány, és mosolyoghatott akármennyit a diákjai egy-egy csacska megjegyzésén, bizony beleborzongott ebbe a hangba. Reménykedett benne, hogy hamar végeznek. Harry megkérte, hogy segítsen neki elvégezni a nagyon is aktuálissá vált takarítást a Grimmauld téren, és Hermione úgy döntött, némi házimunka még jót tesz, mielőtt megnézi az ötödévesek dolgozatait. A Roxfortban úgyis mindig a manók raktak rendet és takarítottak helyette.

– Ó, van valami, amit elfelejtettem mondani – fordult Harry a nő felé. – A házban nem lehet varázslattal takarítani. Megmakacsolta magát, és ha megpróbálkozom, csak rosszabbul járok. Szóval kénytelenek leszünk mugli módszereket alkalmazni…
Hermione szívesen kupán vágta volna, amiért ezt csak most jelenti be, de a Harry arcán keveredő rosszkedv és csibészes mosoly miatt végül eltekintett a dologtól.
– Esetleg megpróbálhatom én is a varázslást? – kérdezte.
– Ha muszáj… Csak kérlek, a lehető legkisebb területen – morogta Harry.
Hermione tehát megpróbálkozott egy egyszerű portalanító bűbájjal, amely megtisztította volna gyertyatartókat az előszobában. Válaszul kisebb porvihar kerekedett, és a por végül úgy ült meg újra a gyertyatartókon, hogy centikkel vastagabb lett, mint amilyen Hermione bűbája előtt volt.
– Ó… – lehelte Hermione kissé elkedvetlenedve. Rég nem végzett ilyen sikertelen varázslatot.
– Igen – értett egyet Harry. – Erre céloztam.
– És egy olyan sötét varázslatok kivédése professzor, mint te, nem tudja megtörni ezt az ellenállást? – évődött Hermione, miközben Harry kinyitott egy ajtót, és takarítóeszközöket vett elő.
– Ez a ház kifog rajtam. De el ne áruld a hetedéveseimnek, mert oda a tekintélyem, és soha többé nem tudok majd rendet teremteni az órákon – vigyorgott rá Harry. Hermione örült, hogy a férfi végre valamivel jobbkedvű.
– Mintha valaha is gondod lett volna a fegyelmezéssel – legyintett. Valójában nem is bánta, hogy így alakult a dolog. Péntek volt, a dolgozatok kijavítása még várhatott kicsit, és Hermione mindig is szívesen végzett mugli módszerekkel munkát.
Az idő gyorsan telt: a nagyobb helyiségekkel kezdtek, itt együtt dolgoztak, egymást segítve. Egy darabig nosztalgiáztak, hiszen a háború idején sokszor gyűltek itt össze a rendtagok, és még a legrosszabb időkben is néha tanúi lehettek ezek a falak kellemes vagy vicces pillanatoknak. Később megvitatták, hogy melyik diákok váltak különösen szemtelen kamasszá a nyár folyamán, és mikor fogják elkezdeni az RBF- és a RAVASZ-előkészítést. A beszélgetés és a takarítás újra otthonos hangulatot teremtett a rideg szobákban. Habár Hermione belátta, hogy képtelenség lenne itt élni, most jól érezte magát. Imádta a Roxfortot, mégis jólesett kicsit kimozdulni onnan, ahol akármikor bekopoghatott valamelyik griffendéles. A nőnek ugyanis házvezető tanárként az volt az elve, hogy mindig felkereshetik – még ha ezt néha meg is sínylette a magánélete.
Hermione mindig is a kastélyt érezte otthonának, és mind élete első tizenegy évének kertesháza, mind az egyetem évei alatt Harryékkel közösen bérelt lakás fontossága eltörpült emellett. Hiába volt már saját otthona a háború után, mégis akkor érezte először, hogy újra béke van körülötte, hogy hazatért, amikor visszaköltözött az iskolába. Igaz, az, hogy Ron nem volt többet a szomszédos szobában, furcsa volt, de Hermione még így is az első tanítási naptól kezdve végtelenül boldog volt, hogy újra a Roxfortban lehet. Harry, aki egy évvel előtte vállalta el a felkérést a tanári posztra, hasonló boldog nyugalomról számolt be annak idején. Mindkettejüknek ez volt hát az álom állás, és igen jól meg is értették egymás rajongását a kastély iránt. Gyakran folytattak közös sétákat rejtett folyosókon és titkos lépcsőkön keresztül a kastélyban.

A Grimmauld tér 12. felsőbb szintjein szétváltak, és külön-külön takarítottak ki egy-egy szobát. Hermionének a munka tökéletes alkalom volt arra, hogy gondolkozzon. Boldog volt ugyan a Roxfortban, mégis kedvetlennek érezte magát mostanában. Ginny, aki nemrég itthon járt, és tudott időt szakítani a barátnőjére, magabiztosan mondta ki a diagnózist: Hermionének pasi-hiánya van. És, bár a megfogalmazás túl durva és direkt volt a nő számára, Hermione kénytelen volt elismerni, hogy Ginnynek már megint igaza van. „Csókolj meg valakit" – ajánlotta a lány. –„Aztán lesz, ami lesz!" És amikor Hermione zavartan legyintett, hogy Ginny könnyen beszél, hiszen sikeres kviddicsezőként járja az országot, és mindig talál megcsókolnivaló fiúkat, Ginny csak nevetett. „Csak akad valaki! Nézz körül a munkában…"
Hermione komolyan nem értette barátnőjét. Kit csókoljon ő meg a Roxfortban? Talán Hagridot, aki még mindig szeretettel várta őket minden héten teázni Harryvel, mintha még mindig gyerekek lennének? Vagy Binnst, akit még a halál sem tudott kimozdítani a katedráról, így olyan apró időszakok, mint tizenöt elrepülő év nem érdekelték, és nem is fárasztotta magát azzal, hogy átminősítse őt diákból munkatárssá? Esetleg Pitont, aki nagyon is átminősítette ugyan, de csak hideg távolságtartással volt hajlandó kezelni őt és Harryt is? Vagy Flitwicket, az apró termetű, félig kobold bűbájtan professzort, aki ugyan feltűnően gyakran kereste a társaságát, de hát Hermione mégsem tekinthette partnernek…? Házon belül tehát nemigen lehetett szó csókról, máshová pedig Hermione ritkán járt. Se kedve, se ideje nem volt. De a hiány attól még hiány maradt.
– Harry?! – Hermione végzett Regulus szobájával is, Siriuséből azonban semmi zaj nem hallatszott. A gyanús csend miatt a nő egészen óvatosan lökte be az ajtót. Harry Sirius ágyán ült, és némán nézegette a kopott arany-vörös díszítést a falon.
– Ez az egyetlen meghitt pont ebben a nyavalyás házban – sóhajtott a férfi lemondóan. – Az egyetlen olyan helyiség, ami miatt megéri néha elnézni ebbe a romhalmazba, és porolgatni a szőnyeget, meg sikálni az ablakokat.
Hermione lehuppant Harry mellé az ágyra.
– Tényleg hangulatos lehetett valaha ez a szoba… – bólintott.
Harry felmutatott egy négyrét hajtogatott pergament. – És még mindig tudok itt újat találni. Néhány fénykép, a könyvespolc alá csúsztak be.
A férfi széthajtotta a lapot, Hermione közelebb hajolt, és végignézte vele a fényképeket. Sirius első éveinek egyikén készülhettek, a Roxfort tavaszi parkjában, ahol a négy Tekergő grimaszolva, viccelődve pózolt hármasával, kettesével, és valakit megkérhettek, hogy még egy csoportképet is készítsen el róluk. Hermione átkarolta Harryt, és biztatóan dörzsölte meg a hátát. A férfi elmosolyodott, egyértelműen jólesett neki a gesztus, így a nő vállára hajtotta a fejét. Hermione nem engedte meg magának a gondolkozás luxusát. Akkor ugyanis olyasmiken kellett volna tépelődnie, hogy Ginny bizonyára nem az exét ajánlgatta neki ilyen jó szívvel, vagy, hogy Harry a legjobb barátja, nem pedig pasi-jelölt. Helyette csak annyi jutott eszébe, hogy Harry is magányos, és talán ő is vágyik a gyengédségre.
Miközben továbbra is a férfi hátát simogatta, lassan közelebb simult a férfihez, keze végigcirógatta az arcát, és ajkai tapogatózva keresték meg a másik száját. Harry borostái finoman dörzsölték Hermione szájának érzékeny bőrét, és amikor odaért, Harry gondolkozás nélkül engedett utat a nyelvének. Olyan volt a csók, mintha mindig is erre vártak volna, mintha egymásnak lennének teremtve, mintha csakis ezért jöttek volna el ide kettesben. Egy pillanatra belemerültek ebbe a tökéletes érzésbe, aztán Harry elhúzódott.

– Ez meg mi volt…? – A hangja halk volt, kissé zavart, kissé ideges.
– Csak egy spontánt csók. Valahogy kedvem támadt rá. – Hermione igyekezett könnyed hangot megütni. Harry szeme összeszűkült.
– Hermione, a legjobb barátom vagy, de ennyi. Nem vagyok szerelmes beléd, sajnálom.
– Én sem! – rázta a fejét gyorsan a nő. – Nem erről van szó! Csupán… Barátok vagyunk, hát talán kisegíthetnénk egymást. Nem járok most senkivel, nincs is semmilyen jelölt a láthatáron, és elég jól ismerem az ügyeidet, hogy tudjam, ez veled sincs másképp.
– Valóban. – Harry csak most vette észre, hogy bár elhúzódott, ujjai továbbra is Hermione kezével játszanak. Jólesett megérinteni a lányt, a csóktól különös borzongás járta át. Eddig azt hitte, Hermione csak barát számára, és mint nő, nem érdekli, de most a teste egyértelműen üzent, hogy tévedett.
– Ne haragudj, buta ötlet volt – húzta el a kezét a nő. Felállt, az ablakhoz lépett, és a végtelenül unalmas, szürke teret pásztázta pillantásával. A szíve hevesebben vert, mint szokott, és már átkozta magát, amiért belekezdett ebbe az egészbe. Felébredt benne a vágy, amitől még erősebben kívánta azokat a hiányzó érintéseket, és még kínosabbnak tűnt próbálkozása.
Harry mögé lépett, keze tétován simította végig Hermione vállát. – Tudhatnád már, neked soha nincsenek buta ötleteid… – mormogta a fülébe, és Hermionét úgy borzongatta meg a lehelete, mintha nem barátok, hanem szeretők lettek volna évek óta. Mintha pontosan ismernék egymás minden porcikáját, és tudnák, hogy a másik hogyan reagál majd egy-egy mozdulatra.
Zavartan fordult vissza. – De az előbb…
– Barátok vagyunk – szólt közbe Harry nyomatékosan. – Kisegíthetjük egymást egyetlen alkalommal. Ha mindketten tudjuk, hogy ez csak most, ennek az estének, ennek a hangulatnak szól, ha nem várunk semmit, és ugyanúgy csak barátok leszünk utána is, nem hiszem, hogy rossz ötlet lenne.
– Én nem is akartam mást – vont vállat Hermione. Harry végigsimította az arcát, ujjbegye lassan cirógatta meg az ajkait.
– De ezt akarod…? – kérdezte halkan.
– Igen… – lehelte Hermione. – Egyetlen egyszer. Hogy aztán könnyebb legyen.

Harry megcsókolta. Puha, gyengéd érintéssel kezdte, ízlelgetve a nő ajkait, majd egyre mélyebb, szenvedélyesebb lett a csókja. Hermione szinte a karjaiba omlott. Soha nem gondolkozott azon, hogy Harry milyen szerető lehet, mégis megdöbbentette az élmény, hogy ennyire jó. A nyelve izgatóan simult az övéhez, egyik keze a tarkójára tapadt, megtartotta a fejét, másik pedig ráérősen kezdte el bebarangolni Hermione testét. Először a vállát simogatta, aztán áttért a hátára, lesiklott a derekára, majd úgy markolta meg a fenekét, hogy Hermione legszívesebben felnyögött volna. Harry akarta őt, ehhez kétség sem férhetett, akár kiéhezett csókját, akár szorító ölelését, akár a nő testéhez simuló, nyilvánvaló keménységet vette figyelembe.
Az, ahogy Hermione elengedte magát, ahogy hagyta, hogy csókolja, simogassa, végtelenül izgató volt. Harry mindig is úgy képzelte, hogy a nő határozott az ágyban is, hogy képtelen egyszerűen csak átadni magát. És, bármennyire tisztelte is barátnője tudását és erejét, Harry nem ilyen szeretőre vágyott – legalábbis most semmiképpen sem. De az első, kezdeményező csók után Hermione visszavonult; Harry fokról-fokra ébreszthette fel benne a vágyat, és ez már tetszett a férfinek. A nő a talárját már korábban levette a takarításhoz, és a mugli ruha, amelyet viselt, szorosan rásimult, és kiváló lehetőséget adott Harrynek, hogy felfedezze a testét. Ezerszer látta már, eddig mégsem figyelt fel arra, hogy Hermione dereka vékony, feneke formás, mellei puhák. A nő megremegett az érintésétől, jólesően sóhajtott fel attól, ahogy végigcsókolta a nyakát, és vágyakozva viszonozta a mozdulatait. A gondolat, hogy Hermione kívánja őt, még jobban feltüzelte Harryt.
Bármikor, bárkivel lehetett volna viszonya, hiszen ő volt Harry Potter, a Sötét Nagyúr legyőzője. Csakhogy Harry nem akart senkit sem azért megkapni, mert ő Harry Potter, a Sötét Nagyúr legyőzője. És soha sem tudhatta, hogy a lányokban ő keltette-e a fel a vágyat, vagy a hírneve. Utoljára Ginny volt őszinte a barátnői közül – őszintén ott is hagyta, hogy a karrierjét építgesse és futó kalandokba vesse magát. Harry tehát nem lehetett, nem is volt biztos abban, hogy milyen az ágyban, s Hermione reakciója, amely egyértelműen neki, nem pedig a hírnevének szólt, igen hízelgő volt számára. Az ágyhoz kormányozta hát a nőt, és ledöntötte. Lehámozta róla a hosszú ujjú felsőt, és végigcsókolta a bőrét a melltartó csipkéjének íve mentén. Magába szívta Hermione kissé fanyar illatát, és újra megcsókolta a nőt, miközben mellét a ruha vékony anyagán keresztül masszírozta.

Hermione is levetkőztette a férfit. Harry most megszűnt Harry lenni. Valahol távolba veszett a barát háborúban-békében, a munkatárs, a testvérként szeretett, ezer éve ismert fiú. Harry most nem volt más, mint egy olyan férfi, aki kézzel foghatóan kedvét leli benne, akinek tetszik. Aki nem akadékoskodik olyasmiken, hogy túl okos, túl képzett vagy túl sok varázsigét tud. Aki nem bámul rá csodálattal, amiért részt vett a végső harcban. Aki nem mugli, nem kell neki hazudni mindenről. Harry nem volt több egy olyan férfinál, aki gyönyört ígért Hermionének még a kisujja egyetlen finom simításával is – és Hermione most feltétlenül be akart hajtani ezt a gyönyört.
Néhány perc múlva már ruhátlanul csókolóztak az ágyon. Testük egymáshoz simult, mindketten kívánták a másikat, mégis húzták a beteljesülés pillanatát. Egyetlen alkalmat ígértek egymásnak, miközben mindketten jó ideje nélkülözték már az intimitás minden hasonló formáját. Ki akarták hát élvezni alaposan ezt az együttlétet. Harry most már meztelenül csókolta végig a nő melleit, nyalogatta a bimbókat, simogatta Hermione bőrét. A nő lehunyt szemmel, halk sóhajokkal élvezte a cirógatást, s levegő után kapott, amikor Harry keze lassan lejjebb tévedt, és végigsimította a combját, majd a két lába közötti, forró területet. Harry puszikat lehelt a hasára, szeméremdombjára, majd lassan széthúzta a lábát, hogy feltáruljon előtte a nő legrejtettebb pontja is. Közel hajolt hozzá, magába szívta a vágy illatát, és egész teste beleborzongott.
Finom csókokat lehelt rá, hallgatta Hermione nyögéseit, miközben nyelve lassan siklott a nőbe. Ezt is lassan kezdte csakúgy, mint a csókot, és egyre szenvedélyesebben folytatta. Ujjaival simogatta Hermione csiklóját, nyelve ki-be mozgott, mindig egyre mélyebbre törve. Hermionét hirtelen, áramütésszerűen járta át a gyönyör, és Harry büszkeséggel vegyes elégedettséggel hallgatta a kiáltásokat, amelyeket ő váltott ki a nőből. Végigcsókolta újra a testét, kicsit elidőzött formás melleinél, majd hosszan, élvezettel csókolta meg Hermionét. Összesimult az arcuk, Harry lüktető, vágyakozó férfiassága a nő combjához simult, és Hermione ujjai rátaláltak, és finoman megcirógatták. Harry felnyögött az érintéstől, az ő keze is megkereste Hermione combját, végigkúszott rajta, majd két ujja belesiklott a testébe, hogy lassú, ütemes mozdulatokkal izgassa fel újra.
Újra meg újra megcsókolták egymást, és újra meg újra belenyögtek a csókba, amikor a másik olyan pontot érintett meg a testükön, ami különösen jólesett. Harry átkarolta, és egészen szorosan ölelte magához a nőt. Lüktetett az öle, szinte már kínzóan erős volt a vágy, és végtelenül jólesett a karjaiban tartani Hermione forró, illatos testét. Egy pillanatra megdermedtek, egymás szemébe néztek, biztatást, végső egyetértést várva, aztán Harry a nő fölé került, és lassú, finom mozdulattal hatolt belé. Megdermedtek, mozdulatlanul élvezték a mindent beterítő érzést. Hermione kapkodva szedte a levegőt; Harry egészen kitöltötte a testét, és olyan érzéki lassúsággal kezdett mozogni benne, hogy a nő beleremegett. Harry lehunyta a szemét, semmi másra nem figyelt, csakis arra a nedves, puha forróságra, ami körbeölelte, Hermione nyögéseire, testéhez préselődő mellére, nyaka hajlatának izgató illatára, arra, ahogy a haja csiklandozza az orrát.

Izgatóan lassú, finom mozgással kezdtek, de Harry egyre kevésbé tudott uralkodni magán, s lökései egyre erőteljesebbek, keményebbek lettek. Hermione nem bánta. Lábaival átkulcsolta a férfi derekát, megmarkolta a fenekét, hogy még jobban magába húzza, és a küszöbön álló gyönyörtől, a mindent átjáró orgazmus ígéretétől remegve hagyta, hogy Harry gyorsítson a tempón. Nyögéseik betöltötték a kis szobát, Hermione annyira erősen szorította a férfit, hogy körmei belemélyedtek a bőrébe, de ez a kis fájdalom csak még jobban lázba hozta Harryt. Egyik keze a lány feneke alá siklott, markolászni masszírozni kezdte, miközben tovább mozgott benne. Hermione hangos kiáltásokkal, remegve élvezett el, egész testében a férfihez simult, és Harry néhány pillanatig mozdulatlanul élvezte, ahogy a nő teste masszírozza, majd erős, gyors lökésekkel ő is a csúcsra jutott.
Szorosan egymáshoz préselődve, pihegve feküdtek tovább az ágyon. Hosszú másodpercek teltek el ebben a néma mozdulatlanságban, amíg arcuk, testük összesimult, érezték a másik lélegzetvételét, minden szívdobbanását, illatát. Hermione ujjai önkéntelen mozdulattal cirógatták Harry hátát, Harry ajkai végigsiklottak a lány nyakán és arcán, keresték a száját. Jó volt belefeledkezni még egyszer a csókba, jó volt még egyszer azt képzelni, hogy szeretők, hogy összetartoznak, hogy ezt az egészet bármikor megismételhetik. Hermione elhessegette a gondolatot, hogy valójában tényleg bármikor megismételhetnék. A szabály az szabály, és talán éppen azért esett ez annyira jól, mert egyszeri alkalom volt.
Harry kibontakozott az öleléséből, zavartan üldögélt néhány másodpercig az ágy szélén. Hermione nem mozdult: amíg Harry fel nem állt, ő nem tudott volna úgy leszállni az ágyról, hogy legalább részben ne érjen a férfihez. Fázósan húzta magára a takarót, aztán zavartan tolta arrébb, amikor beléhasított a gondolat, hogy ez valaha Siriusé volt. Harry felállt végre, és lassú mozdulatokkal kezdett öltözni. Szégyenlősen kapta el a pillantását, amikor észrevette, hogy Hermione nézi. A nő is felállt, fehérneműt vett, a kifordított felsőjével bajlódott, fesztelenül mosolyodott el, amikor észrevette, hogy Harry lopva figyeli.

– Ez…
– … talán meggondolatlanság volt – mondta bizonytalanul a férfi. Hermione grimaszolt.
– Azt akartam mondani, hogy nagyon jólesett, de ahogy gondolod…
– Jólesett, de megegyeztünk, hogy…
– Attól félsz, hogy rád fogok mászni? – szakította félbe Hermione. – Felfogtam, hogy nem akarsz többet, Harry. Én se akarok. Csakis erre volt szükségem. – Harry bólintott, beharapta az ajkait, és megpróbált úgy nézni a nőre, hogy ne képzelje közben maga elé ruha nélkül. – Fejezzük be, amit elkezdtünk – ajánlotta Hermione, és Harry zavart pillantását látva magyarázatképpen hozzátette: – A takarítást.