Tökéletes napnak ígérkezett. A lány boldogan sétált kezében egy nagy kosárral a park felé, ahova a szerelmével találkozót beszéltek. A parkban volt egy kis tó, melyen egy híd vezetett át. A lány a híd közepén megállt, hogy megcsodálja a víztükrén megcsillanó napsugarak színjátékát. A göndör haja ki volt engedve, és óvatosan a vállára hullott. A ruhái vidám színekben pompáztak és kék szeméből határtalan boldogság sütött. Hamarosan elért egy nagy tölgy alá, mely kedves kis árnyékot és menedéket nyújtott a fiatal szerelmeseknek. A lány letelepedett a fa tövébe a fiúra várva, majd örömmel figyelte a parkban játszó gyerekeket, babakocsikat toló kismamákat, vidám fiatalokat és a békés öreg párokat. A park évek alatt lassan a nyugalom színterévé vált. Itt senki sem veszekedett, csak örömteljesen beszélgetett. Miközben belemerült az emberek figyelésébe, hirtelen egy kisfiút látott a tó partján, amint épp a tóba esett labdája után nyúl. Minden másodpercek kérdése volt. A lány felugrott helyéről, majd a kisfiúhoz rohant, épp mielőtt az beleesett volna a tóba.
-Vigyázz jobban magadra! Mit szólnának a szüleid, ha beleesnél a tóba? Segítek kiszedni neked a labdád, és aztán legyél óvatosabb! Menj csak játszani!-szidta meg kedvesen, majd odanyújtotta neki a labdáját.
Mosolyogva visszament a fa alá, majd elmerült a gondolataiban. Hirtelen két kéz tapadt a szemeire.
-Ki az?-kérdezte vidáman
-Egyet tippelhetsz!-szólt a fiú, majd finoman megcsókolta
-Úgy szeretlek!
-Ugye te is tudod, hogy én is téged? Valamint remélem, nem kellett rám túl sokat várnod!
-Sokat? Dehogy! Alig pár perce érkeztem én is csak. Valamint minden percem örömmel telt el, hisz rád vártam.
-Mit is csinálnék nélküled? Jobban szeretlek mindenkinél.
-Remélem is, hisz én is téged!
-Mi ronthatná el ezt a tökéletes napot?
Mintha csak erre várt volna, egy golyózápor szakadt a nyakukra. A lányt célozták, de a szerelmespár eldőlt, és így a fiút találták el. A lány ijedtében felsikoltott. A fiú fájdalmával küszködve elterült a puha füvön a lánytól pár méternyire. A lövések tovább folyatódtak, de a lány még így is odamerészkedett a fiúhoz. Látta, hogy a szívét találták el. Ekkorra már a fiúban alig volt erő, ezért a lány magához szorította, majd megpróbálta elállítani a vérzést mindhiába, miközben golyók süvítettek el e fejük mellett.
-Nem hagyhatsz itt!-szólt sírva
-Ha tehetném, nem hagynálak itt.
-Tarts ki! Sikerülni fog! A mentők biztos mindjárt ideérkeznek, ne add fel!-szólt, miközben egy golyó pont a vállát találta el.
-Bloom!-kiáltott fel a fiú
-Jól vagyok, Andy! Aggodalomra semmi ok! Ne velem törődj!
-Bloom, örülök, hogy megismerhettelek…
-Ne mondj ilyeneket! Az ismeretségünknek még közel sincs vége! Élni fogsz!
-Csókolj meg utoljára!
-Megcsókollak, de nem utoljára.-szólt, majd szavait be is váltotta
Ekkorra már nem lőttek rájuk. A lány felkiáltott:
-Mentőt, valaki! Vagy orvost! Valaki segítsen! Kérem!-sírt fel, de senki sem hallotta meg.
Ekkor a fiú már nem lélegzett. Meghalt, de a lány nem volt képes beletörődni.
-Andy! Mondj valamit! Bármit! Andy! Ne hagyj itt!-dőlt rá a halott fiú mellkasára, a vállába nyilalló fájdalommal küszködve.
Semmit sem ért el, de közben egyre több vért vesztett. Nem sokára egy fiatal nő futott oda hozzá.
-Jól vagy?
-Én…nem…vagyok…jól! De, ne velem törődjön! Andyvel!
Ekkor a nő a fiú nyakához nyúlt.
-Sajnálom, de meghalt. Kérlek, gyere velem! El kell látni a sebedet, valamint el kellene mondanod, hogy mit történt. Érte majd visszajön valaki, rendben?
-Nem, nincs rendben! Semmi sincs rendben! Nem halhatott meg! Ez nem lehet igaz! Kérem, hívjon mentőt!
-A mentő már hozza is a hordágyat! Bár, hogy őszinte legyek, ez felesleges. A klinikai halál már öt perce beállt, és így most már teljesen felesleges lenne újraélesztéssel próbálkozni. Ezen kívül, túl sok vért veszített. Egy ilyet senki sem élhet túl, legalábbis nem túl valószínű. De, nekünk most veled kell törődnünk! Te még túlélheted! Neked még nem mindegy! Gyere velem! A barátod sem szerette volna, ha azért, mert rajta próbálsz segíteni, meghalsz! Kérlek, hagyd, hagy segítsek!
-Rendben!-Egyezett bele, mikor már a fiút egy hordágyra tették.
A lányt is kórházba szállították. Miután ellátták, megérkezett az iménti rendőrnő, hogy kérdéseket tegyen fel neki.
-Szia! Én Stella Maloon vagyok, és meg szeretnélek kérni, hogy válaszolj néhány kérdésemre, rendben?
-Igen, rendben. – felelte hüppögve.
-Először is, hogy hívnak?
-Bloom vagyok, Bloom Peters.
-Hány éves vagy?
-19. Ön?
-Hát, felesleges magáznod, hisz csak egy évvel vagyok idősebb nálad.
-Egy évvel idősebb csak, és máris van munkája?
-Mondjuk úgy, hogy van egy ismerősöm a kapitányságon, aki beajánlott, egyelőre csak próbaidőre. De, visszatérve rád, miért voltál a parkban? Mesélj el mindent!
-A barátommal találkozót beszéltünk meg a parkban.
-Tudott erről valaki?
-Mi ketten.
-Senki más? Szülők? Lakótárs? Valaki más?
-Nem ismerem a szüleimet. Kisbaba korom óta csak egyik családtól a másikhoz kerültem. Most végre a saját lakásomban élek. Lakótársam nincsen, pedig jó lenne. Nem tartottam titokban ezt a találkozót, de nem is hirdettem senkinek. Nem hinném, hogy bárki más tudhatott volna erről a találkozóról. Bár, ha jobban belegondolok…
-Ha jobban belegondolsz?
-A főnökömnek szóltam, hogy a ma délutánt kihagyom. Ő nem valószínű, hogy bárkinek is elmondaná, de Mitzy hallotta.
-Ki az a Mitzy?
-Ő az egyik munkatársam. Szinte a teljes életünket együtt éltük le.
-Ha olyan jól ismer, akkor miért baj, ha tudja?
-Az az igazság, hogy úgy utáljuk egymást, mint a rosszpénzt. Mindenben mindig ő volt a jobb. Egyszer sikerült ezt megfordítanom, amikor találkoztam Andyvel, és azóta bármit megtenne, hogy megszerezze Andyt.
-Bármit?
-Bármit. Iszonyatosan elszánt egy nőszemély. Valamint, teljesen bele van zúgva Andybe.
-Köze lehet a lövöldözéshez?
-Akár még az is lehet.
-Ami a legfontosabb, a tárgytól eltérve, jobban vagy már?
-Igen, köszönöm. Andyvel mi történt? Meghalt?
-Igen, sajnálom. Figyelj, ha akarod, engem bármikor megkereshetsz, ha szükséged van egy kis baráti beszélgetésre. Itt is van a névjegy kártyám.
-Köszönöm szépen. Valószínűleg még beszélünk.
-Viszlát, Bloom!
-Viszlát Stella!
Miután a rendőrnő kiment, elsírta magát. Képtelen volt felfogni a barátja halálát. Ő többet jelentett neki mindenkinél, és mégis itt hagyta. Mi lesz így vele? Hogy fog nélküle élni? De, nem gondolkozhatott sokáig, mert bejött az orvosa. Szerencséjére hazaengedte, mivel nagyon szívós szervezete van, amivel sikerült túlélnie a lövést. Ezek után az orvos elkísérte egy szobába, ami televolt ruhákkal, ugyanis a véres ruhája rendőrségi bizonyíték volt. Miután felöltözött, buszra szállt és hazament. Azon az éjszakán meglehetősen keveset aludt. Másnap bement dolgozni, majd este, miután hazajött a fáradtságtól szinte azonnal összeesett, ezért egyből egyből befeküdt az ágyába. Így teltek a napok egészen Andy temetéséig. A temetésen találkozott Stellával, és aznap éjjel nem is haza, hanem hozzá ment, és így viszonylag sikerült jó állapotba hoznia magát. Másnap bement Stellával együtt az őrsre.
-Van már gyanúsítottatok?
-A legfőbb gyanúsított ebben az ügyben Mitzy. Valószínűleg szövetkezett valakivel, aki elvégezte helyette a piszkos munkát.
-Ki gondolta volna? Mitzy elvetemült, való igaz, de ez mégis túlzás, még tőle is. Meg, miért ölte meg Andyt, ha szereti?
-Valószínűleg te lehettél a célpont. Megtaláltuk a helyet, ahonnan lőttek, és ott volt egy közös képetek, amire a fejed mellé ez volt írva: „Nem érdemled meg Andyt, nem érdemled meg az életed. Oldjuk meg ezt a kettőt egyszerre." Csak véletlenül találhattak el rossz embert. Ez nem így volt kitervelve.
-Milyen igazságtalanság! Nekem kellett volna meghalnom!
-Senkinek sem kellett volna meghalnia.
-Valaki más is megsérült a parkból? Ugye nem, mert azt sose bocsátanám meg magamnak.
-Nem, rajtatok kívül szerencsére senki.
-Hála az égnek! Stella, van most ezen kívül megoldatlan ügyetek?
-Igen, ez az. – Mutatott fel egy mappát.
-De hát, itt meg van az elkövető! Akkor miért nem kapjátok el?
-Ez nem olyan egyszerű. Ha odamerészkednénk, azonnal megölné az embereinket.
-Akkor megússza?
-Sajnos igen. De, a világ már csak ilyen. Nem mindenki érheti el, amit akar, és a rosszak sem mindig kapják meg a jogos büntetésüket.
-Ez…ez…ez egyszerűen elfogadhatatlan.
-Az. Mi pont ez ellen harcolunk.
-Nemes egy feladat.
-Köszönöm. Én is így érzem.
-Szerintem én nem is zavarlak tovább, inkább hazaindulok.
-Rendben leszel?
-Igen. Szia!
-Szia, Bloom!